A Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig tartó napi elmélkedések az ország különböző tájairól sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Április 20., Húsvét 5. vasárnap
Jn 14,1-12
„..mutasd meg nekünk az Atyát!”
Jézus tanítói működését végigkísérik az emberi értetlenségek. Jézus lépten-nyomon az emberi észlelés és felfogóképesség korlátaiba ütközik. Mintha matematika tanárként próbálná a differenciál- és integrálszámítást elmagyarázni, de minduntalan rá kell ébrednie, hogy a tanítványai tízig sem tudnak számolni.
- Hiszen ismeritek az utat oda, ahová megyek.
- Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat? - jegyezte
meg Tamás.
…
- Uram, mutasd meg nekünk az Atyát! Ez elég lesz nekünk!- szólt közbe
Fülöp.
Jézus ezúttal nem jön ki a sodrából, türelmesen kezdi magyarázni, amit talán százszor is elmondott már nekik. Végső érvként – ha nem lenne elég érthető vagy hihető a szóbeli magyarázat – emlékezteti őket a tetteire. „…legalább tetteimért higgyetek.”
A tetteivel pedig nem lehet vitatkozni. Látták, tapasztalták a csodákat. A víz borrá változtatását, a kenyérszaporítást, vízen járást, betegek meggyógyítását, halott feltámasztását. Súlyos érvek ezek, nemigen lehet velük vitatkozni. De nem is vitatkozni akarnak. Egyszerűen nem értik amit Jézus mond. Nem értik: „…aki engem lát, látja az Atyát is.” „ …én az Atyában vagyok és az Atya énbennem.”
Teljesen meg tudom érteni a tanítványok értetlenkedését. Nem butábbak az átlagnál. Mi is inkább hinni, mint megérteni tudjuk a Szentháromság titkát. Az Isten érzékelésére nincs külön érzékszervünk. Hiába tágul ki az emberi észlelés minden képzeletet felülmúlóan távoli bolygókra és a kicsinél is kisebb atomszerkezetekre, ezek mind az anyag, a tér és az idő dimenzióiban léteznek. A názáreti Jézus más világból, más dimenziókból hozott üzenetet és az oda vezető útról beszélt a tanítványainak.
A világot nem kizárólag az érzékszerveink és a természettudományok segítségével lehet megismerni. (Bár az is igaz, hogy a napjainkban növekvő természettudományos tudatlanság inkább távolít az Istentől a babona felé.) A világról alkotott képhez sokat hozzá tehet egy-egy művész, aki szuperérzékeny lélekkel rezonál a Teremtőre, s tolmácsolja számunkra a felfoghatatlant.
Mert Fülöp apostol kíváncsisága mindnyájunkban munkál: „..mutasd meg nekünk az Atyát!”
[Balogh László, Debrecen]
Április 21., hétfő
ApCsel 14,5-18
„A pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt támadásra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. De megtudták, így elmenekültek Likaónia városaiba: Lisztrába és Derbébe, és környékére, s itt hirdették az evangéliumot.
Lisztrában élt egy béna ember, aki születése óta nem tudott lábára állni, még nem tett soha egy tapodtat sem. Hallgatta Pál beszédét, ez meg rátekintett, s látta rajta, hogy elég erős a hite ahhoz, hogy meggyógyuljon, azért hangosan felszólította: "Állj rá egyenesen a lábadra!" Az talpra ugrott és tudott járni. Amikor a tömeg látta, mit tett Pál, likaóniai nyelven felkiáltott: "Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban!" Barnabást elnevezték Zeusznak, Pált meg, minthogy ő vitte a szót, Hermésznek. A város előtt álló Zeusz-templom papja pedig felkoszorúzott bikát vezetett a kapuk elé, hogy a néppel együtt áldozatot mutasson be. Amikor Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, megszaggatták ruhájukat, és a tömegbe vetették magukat. "Emberek, mit csináltok? – kiáltották - Mi is emberek vagyunk, akárcsak ti, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól forduljatok az élő Istenhez, aki az eget, a földet és a tengert alkotta, s mindent, ami csak van benne. Az elmúlt időkben megengedte, hogy minden nép a saját útját járja. De azért nem maradt bizonyíték nélkül, mert jót tett, adott nektek esőt és gyümölcsöt érlelő nyarat, ételt, és a szívetekbe örömet." Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik.”
„Elég erős hit” – Félelmetes ez a három szó. Olyan nehéz a teljes elfogadás. Mennyivel egyszerűbb eltervezni, és kiszámítani az életünket. Még tudni is könnyebb, mint hinni. Tudom, hogy Isten minden tettével csak jót akar nekem. Tudom, hogy bármi történik velem, annak oka van, és a javamra fog válni, és csak rajtam múlik, hogy meglátom-e a történések mögött, hogy mi volt Isten célja. Hiszem, hogy nem ok nélkül teremtett minket Isten a Földre, és ennek ellenére mégis, minden nap aggodalmaskodom a holnapon. Én is tervezek, és számítgatok, és már előre félek, hogy mi lesz, ha valami nem úgy alakul majd, mint ahogy elgondoltam.
Persze nem kell minden apróságot a Jóistenre bízni, de ki tudja megszabni, hogy hol van az a határ, ami után viszont vétek, ha Nélküle keressük a jó megoldást.
Vajon merünk-e bízni feltétel nélkül a Mennyei Atyában? Merünk-e hinni abban, hogy minden tettével jót akar nekünk? Keressük e a jót minden hatásban, ami bennünket ér a hétköznapokban?
[Kecskés Vincze Eszter, Budapest]
Április 22., kedd
Jn 14,27-31
"Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne is szorongjon! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: elmegyek, de majd visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, csak örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam, mielőtt megtörtént volna, hogy amikor megtörténik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme: rajtam ugyan nincs hatalma, de hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, amint meghagyta nekem az Atya. Keljetek föl, menjünk innét."
Jegyzetek:
- Békefenntartók, harc a békéért
- Értelmetlen halál, gyermekhalál
- Hogy engedheti azt az Isten, hogy ...
- Szájbarágó szöveg
- A bizonyíték
- Jézus öngyilkosságra készül? Az Atya ezt kívánja tőle?
- Na jó, mára ennyi; folyt. köv. (Érdekes, hogy a tanítványok részéről nincs feljegyzett reakció a hallottakra).
Első olvasásra a fenti gondolatok jutottak eszembe. Néhányat bővebben kifejtve:
- Béke. Jézus békéje más természetű, mint amit a politikusok értenek ezalatt. Belülről fakad. Nem érdekeket szolgál. Nem akarom másra rákényszeríteni. Lényege csak elmélyülés után érthető meg. Aki megérti, vágyik rá, mert jó. Nincs szükség a kényszerítésre. Testi-lelki szükségletünk. Bár fölösleges, de szükségessége racionálisan és lélektanilag is igazolható.
- Gyermekhalál. Talán ebbe a szóba lehetne sűríteni az értelmetlenség netovábbját. Ha egy idős ember egy teljesen megélt élet után, szeretteitől elbúcsúzva és elengedve távozik, az rendben van. Az is majdnem rendben van, ha valaki életét adja valamely nemesebb célért. De, hogy egy gyerek? A kibontakozás lehetősége előtt? Ez elfogadhatatlan. Hogy engedhette az Isten? Azt hiszem valami ehhez hasonló elfogadásra kéri Jézus a tanítványokat az idézett részben. Mégpedig: Szájbarágva. Úgy beszél, mint a hülyegyerekeknek. Ugyanaz a Jézus, aki példabeszédeiben mindig a józan paraszti észre apellál, amikor az isteni mondanivalót próbálja közvetíteni. „Kérdem én...”, „nemde így és így ...” stílusban. Bizonyítékot is ígér, mint a bűvész, aki előre jósolja a szinte megjósolhatatlant. ("Előre megmondtam, ..... hogy amikor megtörténik, higgyetek".) Kissé ellentmondásban a kafarnaumi százados, a samáriai asszony, vagy tamáskodó Tamás esetével. Boldogok, akik hisznek, pedig nem is látják. Akkor most hogy van ez?
- Az öngyilkosság, vagy teljes önátadás problémáját a KIO már eléggé kivesézte (vö: KIO IV. kötet 85. num.).
Itt és most, már csak egy kérdés marad: mit kíván tőlünk az Atya? Mondjuk a holnapi napra?
[Vincze Péter, Szár]
Április 23., szerda
Jn 15,1-11
"Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen."
Az öröm sokféle lehet. Te milyen örömet keresel? Tudod, van az, amelyik kívülről fakad. Lapozgatod az újságot, meghallod a kolléganőid beszélgetését, meglátogatod a barátodat és észreveszel nála valamit, ami neked még nincs. És elindul kintről befelé a kívánás... Már érzed, hogy csak akkor leszel boldog, ha neked is lesz olyanod, hasonlód...És amikor megvan, akkor kis ideig nézegeted, elkönyveled, hogy ez is immár a tulajdonod, majd belesüpped a többi közé és újabb érzékcsalogató eszköz bukkan fel, hogy kívánásod tárgya legyen. Talán, ha nem ismernénk ezt az örömet, nem is lennénk emberek, hanem szentek, és semmi dolgunk nem lenne már itt a Földön, minthogy embertársainknak példát mutassunk. De ismered-e a másikat is? Amikor a buszt lekésed, egy fontos iratot otthon hagysz, a gyerek tanára üzen, hogy beszélni szeretne veled, a munkatársad összeveszik veled, a főnököd leszid, az utcán lökdösnek, minden járművön ellenőrrel találkozol vagy nem indul az autód, a számlák halomban, a tej kifolyik, az ebéd odaég, a másik fele pedig nyers marad és az egész sótlan... Amikor minden összeomlani látszik, amikor semmi nem sikerül, amikor bármennyire jól akarod csinálni, mégis vesztesen kerülsz ki az élet bonyodalmaiból.
Belátod, hogy hiába küzdesz tovább, a dolgok nem fordíthatók ebben a pillanatban jobbra.
És akkor fel(!!!)adod...
Tudod, hogy mindent megtettél, ami erődből telik.
És nincsen más út.
Mindegyik el van zárva.
Csak befelé van még egy...
És akkor... könnyes szemmel megöleled a társad...és belenézel mélyen a szemébe... és rájössz, hogy minden rendben van, akkor is, ha nincs rendben látszólag semmi. És tudod, hogy ez a világon a legfontosabb, és semmi más nem számít.
Olyan, mint a hurrikán szívében, miközben körülötted tombol a vihar.
Nos...ez az öröm, amit kívülről sosem kaphatsz meg, csak belülről jöhet, és teljességet ad, mert igazi. Ilyet keress sokat, és Jézus tudni fogja, hogy megtaláltad az Ő örömét!
[Vincze Katalin, Szár]
Április 24., csütörtök
Jn 15,9-11
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben; amint én is megtartottam Atyám parancsait és szeretetében maradok. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Milyen egyszerűen hangzik: „Maradjatok meg szeretetemben”, sokszor mégis milyen nehéz megvalósítani a mindennapjainkban. Pedig minden ember szeretetre vágyik, szeretve érzi jól magát. Még az is, aki a szeretetet látszólag teljes mértékben elutasítja, mintegy páncélba burkolózva jár-kel az emberek között (talán nem csak én találkoztam már ilyen emberrel).
Sillye Jenő „Könnyű kedvesnek lenni…” kezdetű énekében remekül megfogalmazza, mennyi nehézséggel jár a szeretet gyakorlása. A dal szövege felhívja a figyelmünket arra, hogy ennek elsődleges oka abban rejlik, hogy feltételeket szabunk, szeretetünket nem adjuk „ingyen”.
Eszembe jut egy gondolat, amelyet nemrégiben egy előadáson hallottam, és nagyon elgondolkodtatott: Ha a Jóisten feltétel nélkül szeret bennünket, hogy jönnénk mi ahhoz, hogy szeretetünket bármilyen okból is megtagadjuk a másik embertől? Ha a Jóisten minden tökéletlenségünk ellenére szüntelenül szeretetét sugározza felénk, hogy fordulhat elő, hogy mi, akiket ő a saját képére és hasonlatosságára teremtett, különböző elvárásokhoz, feltételekhez kötjük a szeretetünket embertársainkkal szemben?
Még egy gondolatot érzek idevágónak (az említett előadásból), ezt a fonalat továbbvezetve: az ember életközege a kapcsolat. Szükségünk van a másik emberre, mégpedig azért, mert az a szükségletünk, hogy adjunk.
Igen, az embert társas lénynek teremtette meg az Isten, hogy is várhatná tőlünk a szeretet gyakorlását másként. Lehet, hogy a magányos ember, pl. egy remete sokkal imádságosabb, s így látszólag sokkal Istenre figyelőbb életet tud élni, azonban legfőbb küldetésünk, a szeretet gyakorlása elszigetelt helyzetben nemigen valósítható meg. Adrian Plass mondta: „Nagyon jó keresztény lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet.”
Meggyőződésem, hogy imaéletünkkel, Istenre figyelésünk intenzitásával szoros összefüggésben áll a szeretetadásra való hajlandóságunk, szükségünk van tehát az elmélyülésre is, de észre kell vennünk a minket körülvevő szűkebb és tágabb környezetünkben adódó feladatokat, hogy a gyakorlatba is át tudjuk ültetni a szép elméleteinket.
Vajon merünk-e, és tudunk-e élni az Istentől kapott szeretettel? Elfogadjuk-e egyáltalán az ő szeretetét? Tudunk-e valóban feltétel nélkül szeretni? Át tudjuk-e érezni a szeretet adásával együtt járó örömöt, s teljessé tud-e minket tenni ez az öröm, amiről a fenti idézet is szól?
Van-e értelme az életünknek a szeretet nélkül? („Beszéljek bár százféle nyelven… ha szeretet nincs bennem…”)
Esetleg elcsépeltnek tűnik ez a kétezer éves gondolat a szeretetről, amelynek a 21. században már nincs jelentősége, értéke és létjogosultsága?
[Vincze Anikó, Budapest]
Április 25., péntek
1Pét 5,5b-14; Mk 16,15-20
Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad. Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket. Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések sújtják a világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsőség, és övé legyen az uralom örökkön-örökké! Amen. Szilvánusz által, akit hű testvérnek tartok, röviden írtam nektek, hogy buzdítsalak titeket és bizonyítsam, hogy ez az Isten kegyelme. Ebben tartsatok ki. Köszöntelek titeket, akik Babilonban, mint ti, kiválasztottak, fiammal, Márkkal együtt. Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával! Békesség nektek, akik Krisztusban éltek!
Aztán így szólt hozzájuk: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak." Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján, ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.
Szoktuk mondani, hogy rohanó világban élünk. Ez viszont csak részben igaz. A baj ott kezdődik, amikor mérlegelés nélkül felvesszük ezt a rohanó tempót: túlságosan is együtt menetelünk a nagy tömeggel – s közben észrevétlenül kikopnak azok a szokásaink, amik megkülönböztethetnek bennünket a „világ fiaitól”. Vasárnapi kereszténnyé válunk, vagy a templom helyett egy multiba megyünk nagybevásárolni hétvégén délelőtt – ahol lágy, megnyugtató zene altatja el a lelkiismeretünket, vagy varázsol nekünk karácsonyi fílinget – akár már két hónappal korábban. Nem érünk rá rendszeresen templomba vagy közösségbe menni, nem érünk rá a családunkkal kirándulni, nem érünk rá a barátainkkal találkozni, mert a rohanó világban nyakig benne vagyunk, s amikor ráérnénk, akkor fáradtak vagyunk hozzá, hogy újfent teljesítsünk: inkább lezuttyanunk egy fotelbe, s azt kívánjuk, bárcsak senki sem szólna ma már hozzánk...
Eleinte ugyan azt hisszük ez csak egy átmeneti állapot, de pár év alatt azután észrevesszük, hogy ez az életforma menet közben már annyira bekebelezett, hogy nem is tudunk gondolni rá, lehet másképpen is. Lehet jelnek lenni, a kereszténységet hatékonyabban, s jobban megélni. Lehet időbeosztás szerint élni, ami segít abban, hogy az üresjárati idők vagy az értelmetlenül eltöltött órák felszabaduljanak. Lehet a tévézés helyett a párunkkal beszélgetni, a gyerekekkel este imádkozni vagy közösen énekelni.
Mindez csak döntés kérdése. Bármikor változtathatunk, csak rajtunk múlik, hogy akarjuk-e igazán. Ha meghozzuk a döntést, akkor azonban tapasztalhatjuk, hogy újfajta energiával telnek meg a fáradt mindennapok, s hogy lehet és érdemes az isten országa szerinti rendben élni otthon a párunkkal, a gyerekeinkkel, a munkahelyünkön és a világban.
Ha jól körülnézünk, kidugjuk a fejünket óvatosan a homok alól, akkor biztosan mindannyian ismerünk néhány embert, akiken néha magunkban elcsodálkozunk, hogyan is csinálja vajon? És hogyan bírja? A titok az elhatározásban rejlik, s minden más megadatik hozzá... mert „tudja a ti Mennyei Atyátok mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek…” Ne csak kérjük hát, hanem tegyünk is.
[Vincze Kriszti, Érd]
Április 26., szombat
ApCsel 16,1-10
Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, aki egy hívő zsidó feleségnek és egy görög apának volt a fia. A lisztrai és ikóniumi testvérek jó véleménnyel voltak róla. Pál magával akarta vinni útitársul, ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, hisz mindenki tudta, hogy az apja görög volt. Ahogy sorra járták a városokat, lelkükre kötötték, hogy tartsák meg a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak Jeruzsálemben. Így az egyházak megerősödtek a hitben, és a hívők száma napról napra nőtt. A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsiában hirdessék az Isten szavát, ezért Frigia és Galácia felé vették útjukat. Amikor Miziába értek, megkísérelték, hogy Bitiniába utazzanak, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik. Ezért átvágtak Mizián, és lementek Troászba. Éjszaka Pálnak látomása volt: Egy macedón férfi állt előtte, és kérte: "Gyere át Macedóniába, és segíts rajtunk!"A látomás után rajta voltunk, hogy mielőbb útra keljünk Macedóniába, mert biztosak voltunk benne, hogy az Isten rendelt oda minket hirdetni az evangéliumot.
"ezért a ... zsidókra való tekintettel körülmetéltette."
Képes volt rá, hogy körülmetéltessen egy számára nemrég vadidegent, csak azért, mert az aktuális térítési helyein levő zsidókra tekintettel akart lenni. Mintha játszana mások vallási felfogásával, mintha az új hit fényében a régi értékei játékokká silányultak volna. Ami miatt korábban képes volt ölni is, mára csak ennyiben fontos: eszköz az új igazság megmutatásában. Igaz ezek után sikeres munka következett.
Aztán, álmot látott, s ez határozta meg, merre is menjenek. Ennyire hitt az álmokban, vagy ez is csak egy eszköz volt kezében a cél érdekében? Nem tudjuk meg. De ez nyilvánvaló, hogy sikeres volt, nyilvánvaló, hogy a kereszténység alakulásában döntő szerepe volt, még ha ennek nem is tudunk felhőtlenül örülni.
„ha a világból volnátok…szeretne titeket”
Azt látom, mindnyájan érezzük, hogy ki vagyunk szolgáltatva a világnak, mégsem foguk össze, hogy csökkentsük e kiszolgáltatottságot. Ezért szeret minket a világ. Lehet, hogy nem értünk egyet, de nem baj, ezt lehet, mást mondani lehet, ezt sokan teszik, de nem csinálják máshogy. Tehát mi is addig vagyunk „jó gyerekek” amíg csak mondjuk. De hogy leszünk hegyre épült város?
[Horváth János, Érd]
Vasárnapi elmélkedések
2007. június
2007. július
2007. augusztus
2007. szeptember
2007. október
2007. november
2007. december
2008. január
Lélekváró elmélkedések 2008.
2008.02.06.-02.09.
2008.02.10.-02.16.
2008.02.17.-02.23.
2008.02.24.-03.01.
2008.03.02.-03.08.
2008.03.09.-03.15.
2008.03.16.-03.22.
2008.03.23.-03.29.
2008.03.30.-04.05.
2008.04.06.-04.12.
2008.04.13.-04.19.
