A Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig tartó napi elmélkedések az ország különböző tájairól sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Március 9., Nagyböjt 5. vasárnapja
Jn 11,1-45
Jézusnak a halál sem megoldhatatlan feladat
A mai evangélium gazdag tanításából csak néhány gondolatot emelek ki.
1. A hívő is lehet beteg.
Messze járnak az igazságtól, akik azt állítják, aki igazán hívő, az nem lesz beteg. Annyi bizonyosan igaz, hogy a kiegyensúlyozott testi-lelki élet meggátolja a betegségek nagy részét.
A betegség, a szenvedés ennek ellenére osztályrészünk lesz. Talán azért elkerülhetetlen, mert a megpróbáltatásoknak olyan tanítása, tapasztalata van, ami segíti életünk alakulását.
Sokakkal találkoztam, akiknél a szenvedés elpusztította, megsemmisítette a hitet. Ők kínjaik közepette szidták az Istent, orvosaikat, embertársaikat. Lelki vigaszt lehetetlen volt számukra adni, mert visszautasítottak mindent, ami felemelhette volna őket.
De találkoztam számtalan szenvedővel, aki megerősödve került ki a nagy megpróbáltatásból, éppen a hite miatt. Éppen e prédikáció készítése alatt hivattak a kórházba egy betegünkhöz. Elképesztő kínjai közepette az Örök Haza derűje, békessége lakozott a szívében. Pontosan tudta, hogy rövid időn belül „hazamegy.” Hálálkodott orvosainak, ápolóinak, családtagjainak. Olyan áhítattal vette magához a szent Útravalót, amely azóta is élénken él a lelkemben. Megbékélve, földi dolgait maradéktalanul elrendezve tért meg hamarosan a beteljesült Isten Országába.
2. Jézus részt vett a gyászolók fájdalmában.
A halál akkor érint meg bennünket igazán, ha az ment el, akit szerettünk. A gyász nehéz lelki teher. Vigasztaló szavakat mondani nem is olyan egyszerű. A legtöbbet talán azzal tehetjük, ha azt érzi, tudja a gyászoló, hogy ott vagyunk vele és mellette.
Máig sem tudom megfejteni azt az esetet, mikor meghalt egy fiatal családapa. Felesége eljött beszélgetni. Szinte semmi értelmeset nem tudtam mondani neki, csak meghallgattam. Azóta is elmondja minden találkozásunk alkalmával, hogy én segítettem neki a legtöbbet az embertpróbáló gyásza idején.
Jézus vigasztalása nem csak együttérzés, nem csak emberi gesztus volt. Ennél jóval több. A „testvéred feltámad” gondolat nem a jövőre vonatkozott, hanem a jelenre.
3. Jézus szellemi-lelki ereje nem mondott csődöt a halál tényénél.
Jézus a halált csak „elalvásnak” tartja. „Lázár, a mi barátunk, elaludt. Megyek, hogy fölkeltsem álmából.” (Jn 11,11)
Ezt a szót mondja Jézus Jairus leányának halálos ágyánál. (Mt 9,24)
Így beszél az Apostolok Cselekedetei Istvánnak, az első vértanúnak halálakor: elaludt. (Csel 7,59)
Pál apostol is az „elaludtakról” beszél a tesszaloniki és a korintusi levélben. (1Tessz 4,13; 1Kor 15,6)
Jézusnak valóban olyan volt Lázár feltámasztása, mint nekünk az alvók felkeltése.
„Mindaz, aki belém vetett hittel éle, nem hal meg sohasem. Soha nem hal meg senki, aki él és hisz bennem.” (Jn 11,25-26) Ezek nagyon bátorító, vigasztaló gondolatok. Érdemes tanítani egymást ezzel a jézusi tanítással.
4. Jézus erejét látva gyilkos indulatok lettek úrrá a vallási vezetőkön.
Amikor a gyenge ember tehetetlen, ökölbe szorul a keze, és gyilkos indulatok keletkeznek a szívében. Amikor úgy akar valaki elégtételt venni, hogy a másik elpusztításán gondolkodik, az nem csak a gyengeség, de a gonoszság jele is. Jézus kihívta maga ellen a fundamentalista vallási vezetőket azáltal, hogy láthatóvá lett a lelki hatalma. De neki is csak a testét ölhették meg, a lényegét nem.
[Vincze József, Pázmándfalu]
Március 10., hétfő
Jn 8,1-11
Jézus és a házasságtörő asszony
Hát Uram, más világban élünk! Az embereknek átlagban(!) életük folyamán 4 kapcsolatuk van! Rengeteg a házasságtörés, nincs is különösebb felháborodás, már csak azért sem, mert megszűnt a közösség pozitív kontrollja is. Közel sem törődünk annyira egymással, mint pl. egy XX. század eleji falu népe.
A Te történetedben nincs szó a feltehetően nem egyedül paráználkodó asszony párjáról, pedig az Ószövetség is ismerte már a férfi bűnösségét. (Ld. Lev, 20,10, valamint MTörv. 22, 22). Ma is elnézőbb a társadalom az ösztöneitől hajtott férfi, mint a családját másért odahagyó asszony iránt.
Milyen szörnyű, hogy mindenki bírált, mindenki követ dobált akkoriban! Ma távol került tőlünk az igazságszolgáltatás, bíróságok döntenek bűnösségről, törvénytelenségről. De ítélkező természetünk cseppet sem változott.
Szerencsére azonban Te sem változtál!
Nálad nem a büntetésen, hanem a megtérésen van a hangsúly. Nem kendőzöd el a bűnt, szembesítesz vele, de az első szél által elfújható porba írod a vétket. Megbocsátásod fejében azonban elvárod, hogy kerüljük a bűnt.
Istenem, adj nekünk látó szemet, és bölcsességet, hogy észrevegyük kapcsolataink repedéseit, hogy ne kerüljön sor oly sok szakadásra! Ne engedd, hogy visszaéljünk megbocsátó jóságoddal és relativizáljuk vétkeinket! Segíts, hogy saját szemünkben lévő gerendáinkkal foglalkozzunk, s tudjunk őszintén megbocsátani magunknak és másoknak egyaránt!
Amen.
[Gyurgyóka közösség, Pécs]
Március 11., kedd
Jn 8,21-30
„Ki vagy hát te?”
Miket nem mondasz magadról te emberfia?! Tudod magadról, honnan jöttél, hova mész. Olyan helyeket tudsz, amit mi nem. Sőt, képes vagy e helyeket bejárni.
Felette tartózkodsz mindannak, ami e világban van.
Tudod, milyen halál vár ránk. Tudod, mit, kit keresünk. Tudod, honnan valók vagyunk. Tudod, mit hiszünk, sőt azt is tudod, mit kellene hinnünk. Tudnál rólunk beszélni és elég kompromittáló dolgot tudsz rólunk ahhoz, hogy ítéletet hozhassál felettünk. Ismered a küldőd tulajdonságait, tudattartalmát. Tisztán adod át az üzenetet. Nem teszel hozzá, nem veszel el belőle. Csak azt teszed, amit a küldőd rád bízott, ami neki tetszik. Azért vagy erre képes, mert a küldő benned van, veled van, rá vagy fűzve.
Ki vagy hát Te Emberfia?
[Bányai közösség]
Március 12., szerda
Jn 8,31-42
„Ha ti megmaradtok az én igémben, valóban tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”
Mindenki szabadságra vágyik, szabadon szeretne élni, kötöttségek nélkül, mindig azt tenni, ami éppen jól esik. Ez azonban nem szabadság, hanem szabadosság, ez a gondolkodás nincs tekintettel a másikra, mert ami nekem jó, az a másik embernek nem biztos, hogy szintén jó,- sőt! Az élet tele van kompromisszummal, egyáltalán nem tehetem azt, amit akarok. Meghatároz a gondolkodásom, az erkölcsi mércém, a lelkiismeretem. Ezek tükrében kell döntenem minden percben, hogy mi a helyes. Ez az a szabadság, amiről Jézus beszél. Képes vagyok az igazság ismeretében helyes döntést hozni. Akkor is képes vagyok, ha nehéz, és akkor is, ha pillanatnyilag nem esik jól.
Törekszem az igazság megismerésére?
Mennyire valósítom meg a mindennapokban a megismert igazságot?
Tudom mások érdekeit a magamé elé helyezni?
Aki nem szabad, az rab. Rabságban tart a Sátán csillogó-villogó, szemfényvesztő, csalóka világa. Megkötöz a mindennapok monotóniája, a rossz szokások, amiket már észre sem veszünk, vagy jóvá magyarázunk. Elvakít a szerzés, a meggazdagodás vágya, kiemelkedni a tömegből, többnek lenni, de legalább többnek látszani. Az evilág csalóka fényei, csillogása rabságban tart, rabságban tart a bűn.
Meg akarok szabadulni megkötözöttségeimtől?
Meg akarok szabadulni a bűneimtől?
Milyen tanítványa vagyok Jézusnak?
[Fityusné Zsuzsa, Pécel]
Március 13., csütörtök
Jn 8,51-59
„Jézus így válaszolt: Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőit meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek.
Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem és megtartom tanítását.” (Jn 8,54-55)
Isten dicsőségre teremtette az embert. Jézus nem beszéli le az embert erről az igényéről. De arra viszont felhívja a figyelmét, hogy ne a saját dicsőségét, hanem az Istentől jövő dicsőséget keresse. Aki a maga dicsőségét keresi, az a társadalmi nagyságra, az emberek elismerésére vágyik. A társadalmi elismertség keresése és az Istennek tetszeni akarás együtt egyenlő a képmutatással. Aki az emberektől jövő dicsőséget keresi, az megkapja a tőlük kapható jutalmat, de az a megszégyenüléshez vezet. Olyan, mint az asztalfőre ülni akaró vendég megszégyenülése. A társadalmi dicsőség az Isten Országában utolsóvá, dicsőségnélkülivé tesz. Aki az Istentől jövő dicsőséget keresi, az lemond az emberektől kaphatóról. Mivel az Istentől jövő dicsőség jutalma egyenlő a társadalmi kicsiséggel, alacsonysággal, azaz a társadalmi dicsőség teljes hiányával.
A dicsőség jutalom, egyfajta magatartásért. Ha az ember az Istennel lét -, magatartás - és sorsazonosságba kerül akkor az egy annak megfelelő magatartást vált ki és ennek elismeréséből adódik a dicsőség.
Kérdések:
1.
Mit teszek, ha rajta kapom magam, hogy nem az Istennek tetszés jutalmát keresem?
2.
Törekszem-e arra, hogy ne engem kalapoljanak meg az emberek, hanem Istent dicsőítsék miattam?
[Mlecsenkov Angel (Öcsi), Halásztelek]
Március 14., péntek
Jn 10,31-42
Jézus Isten fiának nevezi magát
„Én és az Atya egy vagyunk”- nyilatkoztatja ki magáról Jézus Jn10,30-ban. Ezt istenkáromlásnak minősítik a zsidók és köveket ragadnak, mint a Jn 8,58-ban.
Ott Jézus nyomban elmenekült, itt még előtte védőbeszédet tart. A válasza nemcsak őt tisztázza a vád alól, hanem a hallgatóság és a mi istenfiúságunkra is fényt vetít. A zsoltár 82,6-ot idézi Jézus: „Én mondom istenek vagytok”. János evengéliumában is találunk ideillő példákat. A Jn.8,41-ben a farizeusok állítják: „Egyetlen Atyánk van az Isten.” Ezzel azt is kifejezik, hogy ők is Isten fiai, hiszen Istent az Atyjuknak mondják. A Jn 1,12-ben pedig ez áll: „Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek benne.” Isten Egyszülött Fián keresztül hívja az embert magához, majd küldi a többi emberhez.
Jézus később a szó és a tett összhangjára irányítja a figyelmet. Amit szavairól állít, azt tettei is igazolják, sőt ezek a tettek tulajdonképpen az Atya tettei, és így az Atya tetteinek kíván hitelt. Ekkor mondja: „higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: Az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.” Jn 10,38. Ő az, akit az Atya megszentelt és a világba küldött.
Tudatosítom magamban, hogy csak úgy lehetek Isten gyermeke, ha befogadom Jézust a szívembe, ha hiszek abban, hogy ekkor ő bennem van és én Őbenne? Ebből erőt merítve teljesítem küldetésemet a világban?
[Rohonczi Gábor, Budapest]
Márcus 15., szombat Szent József ünnepe
Lk 2,41-51
„Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein.” (Lk 2,47)
Az Atya bizonyságot tett a Fiú mellett.
A Fiú egész élete bizonyságtevés volt az Atya mellett.
Jézus szeretett már tizenkét éves korában Atyjának legalább is a földi házában lenni.
Jézus názáreti „rejtett” életének ugyanúgy apostoli életnek kellett lennie, mint a nyilvános működése évei alatt. Jézus valóságos ember volt, a fejlődés törvénye alatt állt.
Különböző, a Jézus életét és tanítását kutató tudósok nem szívesen foglalkoznak az evangéliumokban leírt „gyermekségevangélium” elemzésével.
Lehetséges-e, hogy valaki - aki nem beszélgetne Atyjával - egyszercsak elkezdi hirdetni azt az evangéliumot, ami csak a szeretet tartalmát teszi elsőrendű programmá, pusztán azért, mert elért egy életkort?
Jézusnak egyszeri, egyedüli szerepköre van az egész emberiség történelmében.
Kérdezem:
Mennyire vagyok bizonyságtevő az Atya mellett?
Tudok-e úgy tanúságot tenni Jézusról, ha nem beszélgetek Vele?
Vasárnapi elmélkedések
2007. június
2007. július
2007. augusztus
2007. szeptember
2007. október
2007. november
2007. december
2008. január
Nagyböjti elmélkedések 2008.
2008.02.06.-02.09.
2008.02.10.-02.16.
2008.02.17.-02.23.
2008.02.24.-03.01.
2008.03.02.-03.08.
