A Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig tartó napi elmélkedések az ország különböző tájairól sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Február 10., Nagyböjt 1. vasárnapja
Mt 4,1-11
„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal az igével, ami Isten ajkáról való.”
Nagyböjt kezdetén Jézus 40 napos böjtjének és megkísértésének története áll előttünk. Nyilvános működésére készülve Jézus kereste az Atyja akaratát – közben szembesült a Sátán kísértéseivel. Mi ünnepre (a legnagyobb ünnepre) készülünk, és nincs védőburánk a kísértések ellen. Az ember ilyenkor még tele van elhatározásokkal, ötletekkel. Szeretne mindent jól csinálni (jobban, mint eddig), szeretné megtisztítani és ünneplőbe öltöztetni a szívét – de (tapasztalataim szerint) ilyenkor valami rendre közbejön, és mire eljön az ünnep, sokszor azt fogalmazzuk meg, hogy nem így szerettük volna.
A kísértés végigkíséri az emberiség történetét, a mi életünket és az ünnepre való készüléseinket is. Mi is megkísérthetőek vagyunk – mégpedig ugyanazokban, mint Jézus. Megkísértetőek vagyunk fizikai vágyainkon keresztül (mint pl. az ét-vágy), az Istenbe vetett bizalmunkon keresztül és hatalomra való törekvéseinken keresztül.
Az első kísértés a kenyérről, de nemcsak a kenyérről szól. Az éhes ember kenyérre vágyik – enni szeretne (ez az étvágy). Ezen kívül még igen sok vágy van az életünkben. Anyagi világban, anyagi testben élő emberségünk igen sokszínű csokrát bontja ki fizikai vágyainknak, melyek között van jogos, van túlzott és van egészen elhibázott is. De akármilyen is – támadási felületet ad a Sátánnak, akinek az a célja, hogy lefoglaljanak minket a vágyaink, mert akkor kevesebb időnk és erőnk marad a küldetésünkre. Akit lefele húznak, az anyagi világhoz kötnek a vágyai, az nem veszélyes a Sátán számára. Jézus felfelé akar emelni minket, szellemi vágyakozást akar ébreszteni bennünk. Jézus útján járó, kísértéseiben botladozó emberségünk számára fontos a Jézusi biztatás: „Nemcsak kenyérrel él az ember…”
Ünnepre készülve vizsgáljuk meg és tegyük mérlegre a vágyainkat: mire irányulnak? Mennyire erős bennünk a szellemiek iránti étvágy? Próbáljuk meg néha böjtöltetni vágyainkat. Sokféle böjt lehet a fizikai böjtön kívül (szóböjt, kritikaböjt, médiaböjt…) A böjt eszköz, ami segít megtisztítani a testünket az anyagi mérgektől, lelkünket pedig a lelki mérgektől. A böjt felkészülés – a megpróbáltatásra, a nagy döntésekre vagy az ünnepekre.
Mindenféle böjt segíthet minket a szeretésre való erőt-gyűjtésben, a másokon segítésben, és abban, hogy a szívünk valóban ünneplőbe öltözzön az ünnepre. Még időben vagyunk…
Segíts Uram, hogy az ünnepünk valóban ünnep lehessen!
[Miklovicz Panni, Nőtincs]
Február 11., hétfő
Mt 25,31-46
„Jöjjetek Atyám áldottai!”
Bizony ezt a részletet nehéz értelmezni az ítélet, az örök boldogság és az örök kárhozat elfogadása nélkül. Márpedig – ha ezek tények – akkor nekünk fontos erre felkészülni, amíg nem késő. S ha kicsit figyelmesen hallgatjuk a szívünk szavát, megérezhetjük, hogy amit mi emberi ésszel ténynek fogunk fel, azt, még ha küzdöttünk is ellene, lelkünk mélyén megérezhetjük.
Miket is ajánl itt Jézus a figyelmünkbe, mint követelményeket az örök boldogság elnyeréséhez? Az éhezők megetetését, hajléktalanok és a szegények segítését, valamint a nehéz helyzetben lévőkkel, sőt a társadalom kirekesztettjeivel való törődést. Ámde Isten nem csak arra céloz, hogy etessük, itassuk és altassuk puha ágyban az embereket, hiszen „Nem csak kenyérrel él az ember”. Az is fontos, hogy a szeretetre szomjazó lelkekkel is törődjünk. A lelki táplálék olykor még fontosabb, mint a teli gyomor. Jézus benne él minden koldusban, vándorban, szegényben és árvában, éhezőben, jóban és rosszban! Ez nagyon fontos! Nekünk, akiknek megvan mindenünk, egyik legfőbb feladatunk és kötelességünk, hogy segítsünk a szegényeken és a bajbajutottakon, hogy az ő életüket is könnyebbé tegyük, és mi pedig követhessük Jézus példáját! Hiszen Ő azért jött el a világra, hogy vigaszt adjon a szenvedőknek és megmentse őket! Fel kell ismernünk, hogy Jézus rajtunk keresztül akarja az Isten szeretetét kifejezni azoknak a szegény embereknek, akik azt soha nem tapasztalhatták! Ezekről már sokat beszéltünk, valamennyit talán már tettünk is, de biztos lehet még többet, csak nyitva kell tartanunk a szemünket, meg a szívünket, és nem utolsó sorban a pénztárcánkat. Sajnos azoknak, akik nem veszik észre ezeket az embereket, nem sok jót ígér Jézus. És a balján állóknak azt mondja, hogy amit eggyel nem tettünk meg, azt vele nem tettük meg. Ez azt jelenti, hogy annak dacára, hogy egy rászorulónak adtam valami segítséget, a következő az utamban már megint csak Jézus, személyesen. Tehát az együttérzésünknek, a másik helyzetét megértésünknek kell fejlődnie. No persze az együttérzés nem elég, segítő tettek kellenek, nehogy ránk mondhassák József Attila szavait: „Szívére veszi terhünk, gondunk. Vállára venni nem bolond…” (Vigasz). Mert az még szörnyűbb, ha a régi hibába esünk, és csak beszélünk a segítés szükségességéről, de nem tesszük.
De arról se feledkezzünk meg, hogy a segítés, a mások gondjának, bajának enyhítése nem csak a megsegítettnek használ. A segítőnek átmelegíti a szívét, szebbé teszi, fejleszti a lelkét, örömmel tölti el, sikerélményt ad. Tehát igazán megkapja a jutalmát…
És ami talán a legfontosabb: a másik segítése, az együttérzés, a megértés képessége szükséges az Örömhír hirdetéséhez, Isten népének egybeszeretéséhez, a közösségépítéshez is.
[Singer József és Jutili, Székesfehérvár]
Február 12., kedd
Mt 6,7-15
„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk…”
Jézus megmutatja az embereknek, köztük nekünk, nekem is, hogy hogyan imádkozzunk az Atyához.
Biztosan lehet mély, rejtett értelmezési síkokat keresni és találni Jézus szavaiban. Most én inkább egyszerűen gondolok erre az imádságra.
Az ember nagyon mély vágya, hogy – mondjuk így most – a dolgok a helyükre kerüljenek. Hogy rend legyen. Minden rend őse, forrása az égi rend. Ezért kell, hogy az Atya neve szent legyen. Mert akkor a Mennyben már rend van. Az Isten országa pedig itt nálunk az, amikor az égi rend, az ország eljön a földre. Csak így kerülhetnek a dolgok itt is a helyükre. És ha van kenyér minden nap, akkor a többi már csak rajtunk múlik. Ennek elégnek kell lennie a rendhez.
Ha az égi és a földi hasonlóságát eddig nem vettük komolyan, akkor most itt az ideje: mert a mi bűneink úgy nyernek megbocsátást, ahogyan mi is megbocsátunk másoknak. Ezt már sok száz évvel Jézus előtt is tudták: „Ami fent van, az ugyanaz, mint ami lent van…” Ha azt akarjuk, hogy az ember világába beköltözzön az ember feletti világ rendje, akkor már csak egyet kívánhatunk: hogy az ember alatti világ rendje-rendetlensége – mert ilyennek is lennie kell, de – ne érintsen minket. Úgy legyen!
[Tanos Gábor, Székesfehérvár]
Február 13., szerda
Lk 11,29-32
Jézustól jelet követel a nép.
Jónás jel volt a Niniveiek számára, akik ennek hatására bűnbánatot is tartottak. Jézus is jel volt az akkori zsidóság számára, – az igazi, tiszta Isteni jel, a szerető Atyáról tanúságot tevő – mégis csak kevesen hittek neki, és követték őt.
A mai ember is jelre vár, közben pedig bezárkózik, becsukja a szemét, szívét.
Akarjuk a jeleket, de nem ismerjük fel, elmegyünk mellette.
A világ más-más, távoli helyein keressük, közben a közelünkben történőkre nincs szemünk.
Jeleket akarunk, de csak olyat, ami egybecseng vágyainkkal, nem pedig olyat, ami kizökkent csendes lustálkodásunkból. Jöhet bárki jelként, ha nem azt mondja ami nekünk tetszik.
Vannak tiszta jelek, csak mi belemagyarázunk minden egyebet, vagy teljesen félremagyarázzuk.
A jelek már ott szólnak bennünk, de mi mást szeretnénk.
Észre kell vennünk a hétköznapi élet apró jeleit, meg kell tanulnunk vágyni az után, ami már a miénk, amit az Isten már nekünk adott!
[JKT közösség, Székesfehérvár]
Február 14., csütörtök
Lk 10,1-9
Ez az evangéliumi rész ma is rendkívül aktuális. Jézus Isten országának új örömüzenetét hirdette, élte meg, és ezt adta feladatul nemcsak a tanítványoknak, hanem minden őt követő embernek is.
Ma sincs ez másképp, mint Jézus idejében „Az aratni való ugyan sok, a munkás azonban kevés…” Az aratás a hatalmas missziós feladat jelképe, melyben nem elég kérni az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásba, tenni is kell ezért. Tenni, cselekedni, mert a feladat ma is jelen van! De vigyázzunk, nehogy megkeseredett, megkeményedett közvetítőkké váljunk!
Hogyan tudjuk hitelesen hirdetni, megélni Isten országának örömhírét?
Ha a békesség embereivé válunk, ha Isten országának öröme, békéje betölt minket és készek vagyunk a szolgálatra, a megbocsátásra kész jóságra. Mert minden olyan adás, mely jóságos szívből fakad, hatékonyan hirdeti a Teremtő jóságát.
Jézus egész élete hirdette, hogy Isten országa közel van és az jó. Jézus ezt tapasztalta, és ezt akarta szavaival, viselkedésével, tetteivel bemutatni, továbbadni mindnyájunknak.
Hiszünk e még Jézus örömhírében, a szeretet országában?
Magunkénak tudjuk e vallani ezt a nehéz, áldozatokat, erőfeszítéseket kívánó utat?
Akarunk, tudunk e követőkké válni családunkban, közösségeinkben, Bokrunkban, közeli és tágabb környezetünknek?
Él e még bennünk a tanítvánnyá levés és tanítvánnyá tevés vágya?
Meglátják, megérzik e rajtunk, hogy öröm tölti be életünket, hogy a békesség emberei vagyunk?
Február 15., péntek
Mt 5,20-26
Az egyik legrégebbi ószövetségi parancs: Ne ölj! A gyilkosnak büntetés jár Jézus szerint is. De ő azt is kimondja, hogy az igazságosság szolgálatában sem szabad embert ölni. Sőt Isten Országának törvénye az ellenséget is szerető, megbocsátó, vissza nem ütő jóság. Jézus azonban már a haragot is oly súlyos bűnnek tartja, hogy az is méltó az ítéletre. Mindenkivel előfordulhat, hogy méregbe gurul, haragszik, de a harag rossz tanácsadó. Ezért, meg kell előznünk, hogy indulatból elhamarkodott rossz döntéseket hozzunk, vagy megbántsunk másokat sértő, gyalázkodó beszéddel. (Pl.: mondjunk egy Miatyánkot) Mert ha haragból rosszat akarunk embertársainknak, bűnt követünk el, még akkor is, ha minket ok nélkül bántottak. Jézus azt a haragot ítéli el, amely erőszakhoz, agresszióhoz vezet, s ebbe beletartozik a szóval való bántás, a bolondnak titulálás is. Ez különösen nagy sértésnek számított akkoriban, hisz a bolond szóból a zsidók kiérezték az istentagadást. A szó is lehet fegyver, mégpedig veszélyes. Nagyot lehet vele ütni. Néha jobban fáj, mint egy pofon. Ha pedig Istennek ajándékot akarunk adni, akkor azt megbékélt szívvel tegyük. „Bocsáss meg és bűneid megbocsáttatnak.” Vagy ,,Ne múljék el nap haragod fölött.”
A régi római jog szerint a hitelező és az adós még a bíróságra menet is kibékülhetett, s ezzel ki is iktathatták a bírósági tortúrát. Ezt sokan ma is megtehetnék, ha beszélnének egymással.
Jézus végig kemény szavakat használt, de nem bántásból, és nem gyűlöletből, hisz ő nem akar senkinek rosszat, csak megfeddi őket. „Mit nézed a szálkát felebarátod szemében, a magad szemében pedig nem veszed észre a gerendát?”
Gondoljuk át:
Haragtartó vagyok-e?
Van-e a szívemben gyűlölet?
El tudom-e viselni, ha ok nélkül bántanak? Odatartom-e a másik arcomat is?
Meg tudok-e bocsátani? Hányszor?
Bocsánatot tudok-e kérni?
Február 16., szombat
Mt 5,43-48
Kodolányi János az „Égő csipkebokor” című regényében érzékletesen mutatja be, ahogyan az Egyiptomból kivonult szedett-vedett népség egy néppé kezdett kovácsolódni. Ennek az alakulófélben levő zsidó népnek az életét szabályozták Mózes törvényei. Jézus azonban sokkal szigorúbb „törvényeket” szab. Azt mondja, nem elég „elég jónak” lennünk. A cél csak a tökéletesség lehet.
Biológiából úgy tanultuk, hogy az embrió fejlődése végighalad a törzsfejlődés állomásain. Valami hasonló történik az ember életében is. Az ellenség szeretete nem születik velünk. Mondhatnám, meg kell küzdenünk érte. Inkább úgy mondom, meg kell érnünk rá. Ahogyan a zsidó népnek is meg kellett (volna) érnie rá. Az egyes ember lelki, erkölcsi fejlődése mintha végighaladna az őstörténet állomásain.
Sőt! Az ellenségszeretet nem egy egyszeri döntés az életünkben. Húsz-éves koromban nem kockáztattam családot, vagyont, állást. De ha az idő múlásával egyre nagyobb részt birtokolok a világból, akkor folyamatosan szembesülök a kérdéssel: tudom-e még szeretni az ellenségemet is? Ragaszkodásom Jézus szavához nagyobb-e, mint a birtokomhoz?
Vasárnapi elmélkedések
2007. június
2007. július
2007. augusztus
2007. szeptember
2007. október
2007. november
2007. december
2008. január
Nagyböjti elmélkedések 2008.
2008.02.06.-02.09.
