Az elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
November 4., Évközi 31. vasárnap
Lk 19,1-10 – Életalakító találkozás
Jézus útja Jerikón vezetett keresztül. Élt ott egy Zakeus nevű fővám-szedő, aki minden bizonnyal sokat hallott már Jézusról, és most szerette volna Őt szemtől-szemben látni. Mivel azonban alacsony termetű volt, az előtte levő tömeg miatt ez lehetetlen lett volna. Elhatározása komoly volt. Akadályt nem ismerve, elég kétes tekintélyét félretéve (hiszen a zsidók megvetették, mivel a rómaiak adószedője, kiszolgálója volt) felmászott egy vadfügefára. Tudta, hogy Jézusnak alatta kell elhaladnia, és így biztosan látni fogja Őt.
Így is történt. Elhaladtában Jézus feltekintett, és meglátta Zakeust. És Ő, aki a szíveket és veséket vizsgálja, felismerte Zakeusban a kereső em-bert. Tekintetük találkozott, és Zakeust valami nagyon mélyen meg-érintette ebből a tekintetből, mert amikor Jézus megszólította, és nevén nevezte – „Zakeus, gyere le, ma a te házadban kell megszállnom!” –, egy egészen új ember állt Jézus elé. Egész élete lepereghetett előtte. Meglátta bűneit, Jézus szeretetének ereje átjárta a lelkét, és felismerte a bűnbánat és szabadulás útját. Az Isten felé vezető út első lépése az emberek felé vezette. Jóvátenni, amit vétett ellenük. Csalással szerzett vagyonának felét a szegényeknek ajánlotta, azoknak pedig, akiktől jogtalanul több vámot szedett, négyszer annyit adott vissza. Az az ember, aki eddig a szerzésre tette az életét, most kinyílt az adás felé.
Jézus örömmel nyugtázta mindezt. „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” Azaz, ma Isten költözött ebbe a hajlékba, és lakóinak a szívébe. Hiszen ő is Isten gyermeke, Izrael fia.
Így legyen ez mindnyájunk életében! Jézussal való találkozás sose múljon el nyomtalanul! A belőle áradó szeretet formáljon, alakítson bennünket is – az Ő tetszése szerint!
[Borbásné Jónás Ágnes, Bánya]
November 11., Évközi 32. vasárnap
Lk 20,27-40 – Egy vita tanulságai
Jézust kérdéssel keresik fel a szadduceusok, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás; kérdésük is erre vonatkozik.
Mit is tanít nekünk ez a rész? Jézushoz oda lehet menni, lehet tőle kér-dezni. Jézus nem foglalkozik azzal, milyen a kérdező szándéka: az érdeklődés, a világos látás vagy netán a bizonyítani akarás. Jézusnak lehetősége adódott a tanításra, s Neki ez a lényeg – hisz ezért jött –, minden más mellékes.
Megtudjuk, hogy a szadduceusok felkészülten, a kérdést megbeszélve, többen mennek a Mesterhez. (Így szólítják.)
Jézus türelmesen végighallgatja őket. (Hat versen keresztül tart a tör-ténetük.) Válaszában az Írásból indul ki, amit ők is ismernek. Felvillan, hogy a mózesi törvény mennyire szociális, biztosítja a rászorulón való segítést, a zsidó nemzetség továbbélését.
Megtudjuk, hogy e világra jellemző a házasság, de akik méltók lesznek a feltámadásra, azok odaát már nem házasodnak. Megtudjuk, hogy felté-telei vannak a bejutásnak abba a világba. A jézusi magatartás példájából tudjuk, melyek e feltételek.
Az élet utáni életről is kapunk egy morzsányi ismeretet. Akik odakerülnek, feltámadtan élnek odaát, meg sem halhatnak többé, továbbá a feltá-madottaknak nincs szükségük az e világi testre. A feltámadás fiai az Isten fiai, akárcsak itt.
Még mit tudunk meg? Azt is, hogy Isten embereket akar maga köré gyűjteni. Isten közösségi valóság, saját világát kitágítja az ember számára, beenged oda, így azt az együttlevést élhetjük tovább, ahol megértés és elfogadás van. A szeretet közösség igényű, s közösségben akar élni. Mindazok beletartoznak ebbe a közösségbe, akik érte, vele s benne akarnak lenni. (Az elején említett feltételeknek része ez is.) Ahogy Isten él, úgy a Hozzá tartozókat is az élet jellemzi, az elevenség: feladatkeresők és feladatot végzők, másokat egybeszeretni akarók.
Végezetül nemcsak a szadduceusok kapnak feleletet a kérdésükre, ha-nem rajtuk kívül jelenlevő és feltehetőleg nagyon figyelő írástudók is. Meg is dicsérik Jézust azért, hogy jól és helyesen felelt meg a szadduce-usoknak.
[Tölösi Magdolna, Bánya]
November 18., Évközi 33. vasárnap
Lk 21,5-19 – Hiszékenység helyett tudatos hit
A zsidók számára Jeruzsálem nem csupán főváros volt, hanem vallási központ is a maga negyvenhat évig épült templomával. A negyvenhat év alatt apait-anyait beleadtak a praktikusság és a szép küllem érdekében. A templom zarándokhellyé vált. Jézus is Atyja házának nevezte. Mindebből kő-kövön nem maradt a pusztítás során. Az anyagi világ pusztulása az ember számára látható és megrendítő. A megrendültség, bajba kerülés hiszékennyé teszi az embert. (A zuhanó repülő utasai között hirtelen egy ateista sem akad.) A hiszékenységet, rászorultságot könnyű kihasználni. Lásd a bankok viselkedését!
Jézus óv a hiszékenységtől, de buzdít a tudatos hitre. Hiszékenységünk miatt becsapottak leszünk, hitünk miatt viszont félreállítottakká, gúny tárgyává, üldözöttekké válhatunk. Jézus megígéri, hogy vállalt tudatos hitünk mellé segítséget kapunk a legnagyobb megpróbáltatások idején.
Ma szólásszabadság van édes hazánkban, de hitünk tudatos meg-vallásával nem leszünk népszerűek. Sőt! Sem az egyházi elöljárók, sem evilági hatalmasságok nem veszik jó néven, ha Jézus tanítására hivat-kozva más a gondolkodásunk, mint az övéké.
Úgy gondolom, minden ember számára akkor van vége e világnak, amikor földi élete véget ér; addig kell állhatatosan kitartanunk minden élet-helyzetben.
Add, Uram, hogy gyarlóságaim ellenére is bízni tudjak!
[Dombi János, Bánya]
November 25., 34. vasárnap – Krisztus király ünnepe
Lk 23,35-43 – Különös király
E rövid kis szakaszban háromszor fordul elő valamilyen formában a királyi jelző Jézusra alkalmazva. Két esetben elmarasztaló, gúnyolódó hang-nemben, egyszer pedig a gonosztevő szájából, felségjelzésként. Nevezik még itt Jézust felkentnek, kiválasztottnak, Krisztusnak, megmentőnek – csúfolódásnak szánva e nem mindennapi (és alapjában véve nagyon is értékes, csak és kizárólag egyvalakire vonatkoztatható) minősítéseket.
Különös ellentmondás a vicsorgó dicséretben az elismerés, mely szerint: „Másokat megmentett…” Ez a kijelentés egyúttal igazolja a Jézusra alkalmazott felkent, kiválasztott, Krisztus címek helytállóságát. Hiszen a jövendölések és a gyakorlat szerint csak Ő képes megmenteni a ment-hetetlen embert. Akkor ott, azóta, most és mindörökké.
Most foglalkozzunk kicsit a királysággal. Király az, kinek alattvalói, enge-delmes szolgái, hadserege, tábornokai, miniszterei vannak, akik körül-udvarolják, ellenkezés nélkül teljesítik óhajait, parancsait, rendeleteit. Megvédik, ha kell, életük árán is. A királynak pénze van, erdői, földjei, palotái.
Jézus soha nem tiltakozott a királyi rang ellen. Itt sem tiltakozik, pedig senkin nem uralkodott, semmit nem birtokolt a fentebb felsoroltakból. Egy lyukas garas sem volt a zsebében, amikor szükség volt rá (Mt 17,24-27; Lk, 20,24.).
Volt viszont valamije, amivel egyetlen király sem rendelkezett, mióta világ a világ. Azt tudta mondani gonosztevő sorstársának: „Még ma velem leszel a paradicsomban!” S mondta ezt a kínok kínját élve, teljesen ki-szolgáltatott állapotban, amikor már a ruháját is leráncigálták róla, s közel volt a perc, amelyben akkorra egyetlen tulajdonát, az életét veszíti el. S mondta ezt teljes magabiztossággal. Bátorságot, erőt, vigaszt adott ez az ígéret.
Azt mondta ezzel, hogy sohasem késő, semmi nem lehet reménytelen, semmi nem lehet annyira sötét és borzasztó, hogy abban ne lehetne találkozni az örökkévaló boldogsággal – mert az nem körülményfüggő, nem szenvedésfüggő, hiszen a szintén haláltusáját élő másik ember nem kapott ilyen ígéretet. Ennek a boldogságnak egyetlen feltétele a szabad, a jóra, az igazságra nyitott lélek.
Melyik emberéhez hasonlít a lelkiállapotom? Azéhoz, akit maga alá gyűrnek a körülmények, vagy azéhoz, aki a vele történt eseményektől szabadon tud Jézus szerint gondolkodni, cselekedni, beszélni?
[Dombiné Zsuzsa, Bánya]
2007. június
2007. július
2007. augusztus
2007. szeptember
2007. október
