Az elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
December 2., Advent 1. vasárnap
Mt 24,37-44 – „Virrasszatok!”
Jézus a vízözön példájával figyelmezteti az embereket az állandó útra-készség fontosságára. Az emberek élték hétköznapi szürke életüket, amíg Noé be nem ment a bárkába, és meg nem jött a mindent elsodró, pusztító vízözön…
Az Emberfiának eljövetele hasonlóan váratlan lesz, mint a vízözön volt. Az eljövetelt jól szemléltetik a példák: két ember közül „az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják”. Túl a nyilván érdem szerinti válogatáson, a másik példa – a házigazda virrasztásáról – egyértelművé teszi a folyamatos útrakészség, a „virrasztás” fontosságát.
Most, amikor az Égi Gyermek eljövetelére kezdünk felkészülni az Advent-ben, fokozottan itt az ideje az alapos önvizsgálatnak! Megkérdezem magamtól: „Ha most kellene az Emberfia elé állni; a rémületből, esetleg a szégyenkezésből, vagy az „égi hazatérés” öröméből lenne-e több bennem?!
A „hasznos virrasztás” nem jelentheti csupán az ébrenlét töprengéseit! Ha egy nekem kedves földi ünnepre készülök is, kívül-belül méltó akarok lenni az ünnephez! Felöltöm ünneplő ruhámat, és magamban is az öröm és szeretet melegét szítom föl…
Gondoljuk át, testvéreim, alapvető kapcsolatainkat! Élem-e a cselekvő szere-tet figyelmes, segítő, „váll-odafeszítő” útját? Szüleim, párom, gyermekeim, közösségi testvéreim, munkatársaim érzik-e, érezhetik-e szeretetem, ember-ségem megnyilvánulásait? Transzcendens kapcsolatom több-e néhány gépiesen elmormolt imánál? Lelkem ünnepe-e minden szentmise, ahol az Égi Vendég látogat el hozzám? Tudok-e nem a pap emberi tulajdonságainak függvényében, hanem az én Istenem fogadására (Érte virrasztva?) temp-lomba, szentmisére menni? Emberi kapcsolataimat a kritikus, bíráló szellem, vagy a megbocsátó, segítő, javítani akaró szeretet határozza-e meg?
Testvéreim! A tartalmas virrasztás idejére – hétköznapi dolgaink végzése mellett – szeretettel ajánlom megfontolásra a fenti kérdéseket!
[Gyombolai Márton, Vác]
December 9., Advent 2. vasárnap
Mt 3, 1-12 – Keresztelő Szt. János bűnbánatot hirdet
Júdea pusztájában – Izajás jövendölését beteljesítve – fellépett Keresz-telő Szent János. Szőrcsuhás, böjtölő, aszketikus alakja, szuggesztív kemény szava hitelesítette bűnbánatra szólító szavait: „Tartsatok bűn-bánatot, mert közel a mennyek országa!” A próféta hatására Jeruzsálem, Júdea és a Jordán-vidék népe kiment, megvallotta bűneit és megkeresz-telkedett a Jordánban. A Keresztelő hívására nagy tömegek mozdultak meg. Komoly hatása volt, pedig egy percig sem kereste a maga dicső-ségét, sőt megjövendöli, hogy az utána következőnek a saruszíját megoldani sem méltó. Ő csak vízzel keresztel, de az Eljövendő majd tűzzel és Szentlélekkel.
Az érkező farizeusok és szadduceusok láttán szigorú, goromba szóval „viperák fajzatainak” mondja őket, akik nem hivatkozhatnak Ábrahám atyafiságára sem: Isten – ha kell –, a kövekből is tud fiakat támasztani…
Itt az ő szigorú szájából is elhangzik egy bizakodást keltő mondat: „Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcseit!”
Ez a Keresztelő Szent János szájából elhangzó mondat máig is, nekünk is reményt ad. Megtanít arra, hogy a legsúlyosabb bűnből, a „viperafajzat” mélységéből is kiutat hozhatnak a bűnbánat méltó gyümölcsei! Megtanít bennünket arra, hogy a „szórólapáttal kitakarított szérű és az elégetett pelyva” mellett is helye van a csűrbe gyűjtött búza között azoknak, akik akarják – és képesek a „bűnbánat méltó gyümölcseit” teremni!
Testvéreim! Keresztelő Szent János is megerősíti, hogy a „viperák fajzatai” számára is, a súlyos bűnök után is van bocsánat az őszinte bánat nyomán. Végezzük el a „magunk szérűjének” kitakarítását, hogy „az Úr csűrébe” méltó búzaként kerülhessünk!
[Gyombolai Márton, Vác]
December 16., Advent 3. vasárnap
Mt 11, 2-11 – Jézus tanúsága Jánosról
A jézusi tanúságtétel – finom iróniával –, határozott és egyértelmű. Az emberek valóban nem lengetett nádat vagy királyi embert mentek fel-keresni, hanem azt a prófétát, aki szavaival, szuggesztív, aszkétikus egyéniségével bánatra indította az embereket, és előkészítette Jézus útját. Ezzel teljesítette az Írás szavát: „Követem küldöm színed előtt, hogy elkészítse előtted az utat.”
Ezért mondja róla Jézus, hogy „az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb keresztelő Jánosnál”. A mennyek országa hallatlan értékét húzza itt alá Jézus azzal, hogy mégis azt mondja: „Aki a mennyek országában a legkisebb, az is nagyobb keresztelő Jánosnál.” Azaz a végleges üdvösség több, jobb, nagyobb minden földi jónál…
Napjainkban nem kell a pusztába menni Jézus, illetve az őt követők és hirdetők útjának előkészítésére! Nagyvárosok rideg embertelensége, könyöklés, kegyetlenség, langyos, formális kereszténység kiált útkészítők, útra hívók után!
Itt az ideje a szóval, és életpéldával történő misszionálásnak! Ha szíveddel és szavaddal csak egyetlen megtérő embert tudsz az Úrhoz vezetni, akkor is van már eredménye az életednek… Próbáljunk, testvéreim, a megtérő ember-szívek kicsi csokrából adni ajándékot szerető szívvel a hozzánk újra érkező Gyermeknek!
Hiszem, hogy a harmadik évezred kezdetén a Karácsony és Húsvét Jézusa ismét „emberhalászatra” hív és küld mindnyájunkat!
[Gyombolai Márton, Vác]
December 23., Advent 4. vasárnap
Mt 1, 18-24 – Jézus Krisztus eredete
Mária, József jegyese a Szentlélektől fogan gyermeket, még egybekelésük előtt. Itt mutatkozik meg először József emberi nagysága, szeretete. Még ebben a – szégyenletesnek tűnő helyzetben is – erősebb benne a szere-tet. Nem a sértettség, a megcsalatottság munkál benne, hanem a jóság, az igaz emberség. Ezért akarja Máriát – megmentve a rettentő meg-kövezéstől – titokban elbocsátani.
Igaz emberségével, szeretetével érdemli meg az Úr angyalának meg-nyugtató szavait a Szentlélektől áldott állapotba kerülő Máriáról, és Jézusról, a születő gyermekről, aki megszabadítja majd népét bűneitől… Őt fogják Emmánuelnek hívni, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
József emberi nagyságát bizonyítja, hogy egy álombeli felvilágításra engedelmes szívvel reagál… Éppen ezzel bizonyítva, hogy – Máriához hasonlóan –, elfogad valamit, ami sosem fordult még elő az emberiség történetében. Ez a bámulatos nyitottság, hit, engedelmesség teszi Józsefet valóban méltóvá a Gyermek felnevelésére és Mária oltalmazá-sára.
Gondolj bele, testvérem: Ha most egy biológiai vagy egyéb képtelenség elfo-gadására szólítana álmodban egy angyal; tudnál-e engedelmeskedni gondol-kodás nélkül? Nem az jellemző-e rám vagy terád, hogy a bizonytalannak, nehéznek tűnő dolgok, feladatok is visszatorpantanak? Mered-e, merjük-e a képtelenséget, vagy akár a veszélyes, kiszámíthatatlan dolgokat – meg-cselekedni? Mire, mennyire vagyunk képesek a szeretet önzetlen – esetleg önmegtagadó – valósításában, megélésében?
Kérjük, testvéreim, a karácsonyi Kisdedet, hogy segítsen a szeretetet valóban meghatározóvá tenni életünkben!
[Gyombolai Márton, Vác]
December 25., Karácsony
Jn 1, 1-18 – Az igazi világosság a világba jött
Szent János filozófiai mélységű szövege a kezdettől az Atyánál lévő és vele egylényegű Igét mutatja be nekünk, aki által minden lett. A benne lévő élet volt a világ világossága. Megismerjük Keresztelő János külde-tését, aki a világosságról jött tanúságot tenni. Ezután jön a minden embert megvilágosítani akaró Ige az övéi közé. Azonban – bár a tulajdonába jött –, az övéi nem fogadták be. A jánosi előszó valóban átfogja a jézusi életmű egészét, a Megváltás lényegét, de ma még az öröm napját üljük! Azt a csodálatos ünnepet, amikor a „Végtelen Nagyság” vállalja a „Végtelen Kicsiség” sorsát, és eljön a betlehemi istálló jászolába, hogy védtelen kicsi gyermekként elinduljon a tökéletes szeretet embermentő áldozatát meghozni. Nem véletlen, hogy a pász-torok – talán kicsit együgyű, de – tiszta embersége és a napkeleti Bölcsek nagy tudománya tud igazán hódolni egy jászolban nyugvó gyermek megérzett, illetve fölismert nagysága előtt…
A rang, vagyon, hatalom megszállott kergetői előtt nevetségesnek tűnhetne a gondolat, hogy a Mindenség Urának „fogadószobája” egy primitív barlangistálló!...
Megvallom, hogy én a templomok díszes, aranyozott jászlaiban a meg-szentelődött barlangistálló kicsi Jézusát látom, köszöntöm, és próbálom a magam szívét is meleg, gyermekhordozó jászolotthonná tenni! Testvéreim! Keressétek velem együtt a magatok szívében is otthonra vágyó, kicsi Gyermeket!
[Gyombolai Márton, Vác]
December 30., A Szent Család vasárnapja
Mt 2, 12-14.19-23 – „Názáretinek fogják hívni”
Ismét József bizonyul az „álmok férfijának”. Isten angyala figyelmezteti Heródes gyilkos tervéről. Egyiptomba küldi őt a gyermekkel és Máriával, hogy ott maradjanak Heródes haláláig. József még azon éjjel elindul, és Egyiptomban várják meg a hazahívó szót. Ekkor teljesedik be a próféta ajkára adott isteni szó: „Egyiptomból hívtam haza az én fiamat.” Az álomban kapott angyali intés nyomán hazatért, de nem Júdeába, ahol Heródes fia uralkodott, hanem Galileába, a Názáret nevű kisvárosba. Így beteljesedett az a prófétai szó is, hogy „Názáretinek fogják hívni”. Bámulatos József föltétlen és azonnali engedelmessége, de példát is jelenthet nekünk. József nyilván nemcsak akkor álmodott, amikor az Úr angyala szólt hozzá. De rendelkezett egy olyan adottsággal, amellyel képes volt felismerni álmaiban az angyali szót, az isteni üzenetet.
Gyökössy Endre ír „Isten elfelejtett nyelvéről”, az álomról. A Szentírásban másutt is találkozunk álomban jött hiteles figyelmeztetésekkel, jelzésekkel, tanácsokkal. Megfontolandónak érzem, annak megvizsgálását, hogy mennyire tudunk „befelé figyelők”, az ébren és álomban kapott jelzések felismerői lenni!? A gondosan ébren tartott lelkiismeret szava, a bennünk szóló Lélekre figyelés tesz, tehet bennünket „befelé is nyitottakká”, a Lélek szavát meg-hallókká és valósítókká. Hiszem, hogy a Lélek szólhat testvérem szavából, vagy egy hatékony, hiteles álom szeretetre indító hívásából. Hiszem, hogy ha tudatosan figyelünk ezekre az indításokra, gazdagabbá tehetjük a magunk és mások életét is!
[Gyombolai Márton, Vác]
2007. június
2007. július
2007. augusztus
2007. szeptember
2007. október
2007. november
