A Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig tartó napi elmélke­dések az ország különböző tájairól sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba.
A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

Március 23., Húsvétvasárnap
Jn 20,1-9

A győztes Krisztus

1. Számomra a húsvét mindig a győzelem szóval azonos. Csak a rosszféle (egyházi és világi) hatalmak gondolják úgy, hogy az igazság, a szeretet, a jóság eltiporható, eltüntethető, lehazudható.
   Bármilyen értéktagadó, szellemromboló világban élünk, biztosak lehetünk abban, hogy az igazán érétkes győzni fog, a maradandó elpusztíthatatlan, éppen azért, mert a lelkében halhatatlan ember képviseli. Az isteni értékeket nem lehet megsemmisíteni.
2. Jézus legyőzte a halált.
   Feltámadásával azt mutatta be, hogy a halál csak a testet érinti, lényegünk (lelkünk-szellemünk) halhatatlan. A történelem során milyen sokan bemutatták ezt, akik testi (földi) életüket feláldozták egy szent cél érdekében. „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni.” Mt 10,28 Mivel a lélek hordozza az igazi értékeket, ezért ezek sem elpusztíthatók.
3. Jézus legyőzte a gonoszságot.
   Jézus soha nem ködösített. Tudta és tanította, hogy a földi élet nem más, mint a világosság és a sötétség kőkemény küzdelme. Őnála csak ez a két kategória létezett: a világosság fiai, vagy a sötétség fiai. Köztes állapot nincs. Aki a világosság fia, az egész életén keresztül a sötétség fiai ellen fog küzdeni. Aki ezt a harcot feladja, az kikerül az Isten uralma alól.
   Jézus hogyan győzte le a gonoszságot? Úgy, hogy soha nem en­gedte, hogy lelkének legparányibb részébe beköltözzön bármilyen sátáni, szeretetlen dolog. Aki kiszorítja magából a gonoszt, az már győzött. Aki ismeri ennek a módszereit, az mondja el másoknak, tanítsa meg mindenkinek, így szorítja ki a jóság a gonoszságot a Földről és az emberi szívekből.
   A Gandhiról szóló filmnek egyik szívszorító jelenete: amikor erő­szakmentesen akarnak elfoglalni Gandhi vezetésével egy sópárló üzemet, fegyvertelenül és erőszakmentesen mennek a bejárathoz, ahol azonnal leütik őket. Ennek ellenére sorban mennek mind­annyian. Amikor ezt látja egy külföldi újságíró, azonnal írja a cikkét: „Az egész civilizált világot legyőzték az erőszakmentes indiaiak…”
   A jóság néha hosszú idő alatt győz a gonoszság felett. Franz Jagerstatter osztrák földműves megtagadta a katonai szolgálatot, mert az evangéliumból és lelkiismeretéből tudta, hogy nem szabad megölni senkit, főleg olyanokat, akik nem tettek neki semmi rosz­szat. Ezért 1943. augusztus 9-én kivégezték. Mennyi ellentmondást szült a cselekedete! A környezete, egyháza is nehezményezte döntését. Sokan tartották megfontolatlannak, rajongónak, túlzó­nak. Azóta eltelt 64 év, és folyamatban van a boldoggá avatása…
   Aki az evangéliumi jóságot hordozza a szívében, biztos hogy győzni fog. Úgy, ahogy Krisztus is győzött.
4. Ha a húsvét lényegét akarom összefoglalni, ezt mondhatom Jézusról:
   • Megölték, mégis él!
   • Megalázták, mégis felemelkedett!
   • Elhallgattatták, mégis hangzik a tanítása kétezer éve!
   • Ellehetetlenítették, mégis megragadta az emberek szívét a tanítása!
   • Kiközösítették, mégis egységesítő pont lett, akinek nevében közösségek alakulnak!
   • Próbálták a nevét, emlékét kiirtani, mégis örök időkre fenn­maradt a neve, tanítása, értékrendje

[Vincze József, Pázmándfalu]

Március 24., Húsvéthétfő
Mt 28,8-15

Az emberiség évezredes rítusai valahogy megmentik az embert az első sokk utáni összeomlástól: a következő kicsi feladatra gondol. Elmegy a sírhoz hogy utoljára búcsút vegyen a fizikai testtől, még egyszer meg­gondozza, bár már nem jár érte mosoly, nem jár érte cserébe az együttlét öröme. Üzenet értékű: ha már minden reménytelen, akkor is tarts ki. Ne add fel. Tedd a dolgodat. Rátalálsz utadra. Rátalálsz Jézusra.
A szeretet természete szerint szolgálni akar és ez a szolgálat túl kell hogy mutasson a reménytelenségen, a félelmen, saját magunkon. Azt hiszem, Jézus tanítványai nagyon félhettek a Mesterük halála után. Egyrészt, hogy mi lesz személy szerint ővelük, másrészt, hogy mi lesz a közös álmukkal, amit Jézussal kezdtek építeni, amiben eddig hittek. Jézus halálával hirtelen holtpont alakul ki. Hányszor, de hányszor érezzük mi is a holtpontot! Amikor nincs tovább, amikor légüres térbe kerülünk. Amikor kiderül, hogy a világ nem azok szerint az elvek és törvények szerint mű­ködik, amiben mi otthon érezzük magunkat. Azt hiszem a mai „nagy magyar valóság” nagyon is alkalmas ennek a megtapasztalására: munka­helyek szűnnek meg egyik napról a másikra, pillanatok alatt elértéktele­nedik az a tudás, amit eddig fölszedtünk, a jövőnkről negatívan döntenek a fejünk felett. A szeretet kicsi gesztusai kezdetben nevetségesnek tűnhetnek mindezek ellensúlyozására. Mégsem szabad, hogy a nagy dolgok elnyomják a kicsiket. Mennyiszer hallottam, és még többször mondtam magam is: majd ha ez meg az lesz, sikerül és összejön, én is nyugodtabb leszek, ha biztonságban leszek, és ráérek többet foglalkozni másokkal, a családommal, a barátaimmal, az emberekkel, az emberiséggel és az emberiség minden egyéb dolgával, akkor majd, majd, majd… de addig csak, csak-csak-csak….  Mégis, a jézustalanság holtpontjáról csak a szeretet kicsi lépései tudnak kilendíteni.
Mert a szolgáló szeretet mindig találkozik az élő Istennel.
Számtalan csatorna sugallja, hogy ez a találkozás nem fontos. Hogy nem szükséges Jézust és a jézusi szót keresni a testvéreikben, ember­társaikban, a természet kínálta ajándékokban, napi feladatainkban és nagy terveinkben. Számtalan csatorna sugallja, hogy ez a találkozás nem lehetséges. Ők a megvesztegetettek. Ó, nagyon könnyen megveszte­gethetjük mi is saját magunkat! Isten kiszorul a majd-majd-majd - csak-csak-csak világából.
Ismerem-e az Istenhez való ismételt visszatérés ősi rítusait?

[Garay Zsófia, Budapest]

Március 25., kedd
ApCsel 2,36-41; Jn 20,11-18

Mennyire nehéz felfogású az ember! Milyen lassan esnek le neki a dolgok!
Mária Magdolna nagyon sok időt tölthetett Jézus társaságában, ismerte Őt és a tanítását. Mégse értette meg, hiszen feltámadásának idején „sírva kereste Őt”.
Az akkor ott élő emberek is tanúi lehettek Jézus életének és számtalan csodájának, de ez sem volt elég nekik arra, hogy higgyenek.
Ebből is látszik, hogy az ember önmagában kevés. Azonban Isten és a Szentlélek segítségével mindenre képes (hiszen Péter szavára 3000-en keresztelkedtek meg aznap).
Csodálatos örömhír számunkra, hogy mindenki kap meghívást és lehető­séget a megtérésre, „csak” élnünk kell vele.
Azon kívül, hogy tudatosan törekszem hitem erősítésére, szoktam-e imádkozni a Szentlélek kegyelméért, hogy adjon nekem mély és igaz hitet, és világosítsa meg értelmemet, hogy meglássam és megértsem az Úr akaratát? Vagy csak a saját elképzeléseim alapján keresem Istent és az Ő igazságát?

[Czibolya Gábor és Buba, Budapest]

Március 26., szerda
Lk 24,13-35

Az emmauszi tanítványok
Volt egyszer egy ember, aki nagyon szerette volna megismerni Istent és tanításait. Úgy határozott, hogy megkérdez egy keresztény egyházi veze­tőt arról, hogy hogyan is érheti el ezt a tudást. Szeretetteljes fogad­tatásban részesült, az egyház nagy örömmel kezdte el tanítgatni. Így jutott tudomására emberünknek, hogy ha a vallást gyakorolja, akkor meg­ismerheti Istent. Emberünk elhatározta, hogy hosszasan imádkozni fog és így kerül majd közelebb a Teremtőhöz. Ki is ment a közeli erdőbe, hiszen úgy vélte, fohászkodásaihoz csendre és nyugalomra van szüksége.
Napsütötte tisztást választott, ahol rögtön épített egy hevenyészett oltárt és letérdelt, hogy imádkozzon. Alighogy nekikezdett ennek a tevé­kenységnek csodálatos madárcsicsergés ütötte meg a fülét. Emberünk mérges lett, hogy efféle dolgok elvonják a figyelmét az imáról és még jobban koncentrálni kezdett a feladatára. Két szarvastehén szaladt át a rét túloldalán kizökkentve ezzel a fohászkodni vágyót, aki dühödten próbált ismét elmerülni  nemes tevékenységében. Már-már úgy érezte, hogy semmi sem zavarja és ki tudja zárni a külvilág zajait, amikor a köz­vetlen közelében feltűnt egy méh. A kis állat meglátott egy szép virágot és boldogan nekilátott szorgos tevékenységének: virágport gyűjtött. A zümmögésre imádkozni próbáló emberünk ismét felriadt. Észrevette a kis méhet, felállt dühödten rúgott egyet felé, majd visszasétált a városba. Nagyon mérges volt, hogy még a természetben is állandóan megzavarják és így nem tud Istenre figyelni.
Sajnálom az ilyen embereket. Nem látják a fától az erdőt.

[Kőszegi Mátyás, Pécs]

Március 27., csütörtök
ApCsel 3,11-26; Lk 24,35-48

„Miközben erről beszéltek, Jézus megjelent közöttük és így szólt hozzájuk: ’Békesség nektek! Én vagyok, ne féljetek!’ Zavarukban és félelmükben azt hitték, szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: ’Miért vagytok megzava­rodva? S miért támad kétely szívetekben? Nézzétek kezemet és lábamat! Én vagyok.’” 
Jézus feltámadt? Jézus feltámadt. A tanítványok több alkalommal is talál­koztak vele keresztre feszítése után. Az egyik ilyen alkalom a mai evan­géliumi rész.
Kisgyermekkoromban nagy gondot okozott nekem az, hogy nem bírtam felfogni, hogy hogy lehet a világűr végtelen. Valahol csak vége van egy­szer, lezárja valami, és kész. De nem, különben nem lenne végtelen. Álmatlan éjszakáim voltak emiatt. Aztán túlléptem ezen. Nem lettem csillagász. De azon mégsem lehet olyan egyszerűen túllépni, nem gon­dolni arra, hogy Jézus hogyan támadt fel.
Én úgy gondolom, hogy Jézus ember volt, de Istennel különleges kapcso­latban állt. Isten egy másik dimenzió. Jézus félúton volt a két dimenzió között. Nemrég, egyik közösségi alkalmon beszéltünk erről. Valamit egy­szerűen képtelen befogadni az emberi elme. Ez olyan, mint amikor Sík­ország lakói, ahol csupa négyzetek élnek, egyszer csak meglátják a kockát (eljön hozzájuk Térországból). És nem tudják felfogni, mi az. Valaki úgy látja őt, mint egy pontot, valaki csíknak nézi, valaki négyzetnek. Annál közelebb jutnak az igazsághoz, minél több helyről látják. Minél többen összeadják, hogy honnan, mit láttak. És minél többet beszélgetnek róla. Feszegetik elméjük határait. Lehet, hogy egyszer csak megértik, hogy az egy térbeli valami, egy kocka. Így vagyunk ezzel mi is. Annál közelebb jut­hatunk Istenhez, minél többet gondolkodunk róla, s még annál is tovább, ha közösen gondolkodunk róla.

[Bajnokné Kiss Gyöngyvér, Budapest]

Március 28., péntek
ApCsel 4,1-12; Jn 21,1-14

„Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. … ’Fiaim, nincs valami ennivalótok?’”
Jézus kér tőlük, de a tanítványok maguk is szorult helyzetben vannak, nem fogtak semmit az éjjel. Jézus tanácsot ad, és a háló szakadásig tele lesz. Ekkor ismerik csak fel, hogy ki kért tőlük, és hogy kinek fogadták meg a tanácsát.
Jézus tőlünk is kér, de mert mi magunk is szorult helyzetben vagyunk, nem teljesítjük? Ha Jézus tanácsa eljutna hozzám, vajon megoldódnának aktuális gondjaim (tele lenne a hálóm)? Felismerem Jézust a hozzám forduló felebarátomban? Biztos, hogy csak a jó tanácsokra hallgatok?
Úton-útfélen találkozunk kéréssel. Szeretet, idő, pénz, gondoskodás, meghallgatás, türelem, odafigyelés. Melyiket tudom teljesíteni? Mitől függ? Attól, hogy ki kéri, vagy attól, hogy mit kér?
Kinek a tanácsára szoktam hallgatni? Hallgatok a józan, szerető, testvéri tanácsra? Tudok-e én is jó tanácsot adni?
Istenem! Olyan nehéz téged felismerni a többi emberben. Olyan nehéz meghallani a hangodat, s talán még nehezebb hallgatni rá. Ha tudato­sabban élnék, azt hiszem, könnyebb volna rád figyelve élni. Segíts ebben! Ámen.

Márcus 29., szombat
ApCsel 4,13-21; Mk 16,9-15

Istennél nincs különbség férfi és nő, tanult és tanulatlan ember között. Legalábbis nem az e világban megszokott szempontok szerint. 2000 éve, amikor Jézus itt a Földön tanított, tevékenykedett; ez egy teljesen szo­katlan, új felfogás, hozzáállás volt. A szabálytisztelő zsidók között, akik hitüket egy Istentől származtatott, de sok esetben általuk kigondolt és minden eshetőségre beszabályozott rendszer szerint élték – nem tudtak mit kezdeni a tanulatlan halászemberek, Péter és János bátor szóki­mondásával, isteni csodával kísért tettével.
A Jézus által 3 évig tanított apostolok sem értették és nem is hitték először, ha Mesterük fel is támadt, pont egy asszonynak jelenik meg elő­ször.
Jézus az élő és evilági magyarázatokon túl mutató hitet kéri számon és nem a szabályok betartását. (Valószínű, azt a mustármagnyit, amivel Péterék gyógyítani tudtak)
Mi már tanultak vagyunk – hozzájuk képest a világ dolgaiban minden­képpen.

1. Felismerjük-e a feltámadt Mestert?
2. Van-e gyógyítani képes hitünk?
3. Nincs-e túl sok előírásunk és előítéletünk?
4. Bátrak, szókimondóak vagyunk-e hitünk dolgában?

[Pálinkásék, Budapest]

Vasárnapi elmélkedések
  2007. június
  2007. július
  2007. augusztus
  2007. szeptember
  2007. október
  2007. november
  2007. december
  2008. január

Nagyböjti elmélkedések 2008.
  2008.02.06.-02.09.
  2008.02.10.-02.16.
  2008.02.17.-02.23.
  2008.02.24.-03.01.
  2008.03.02.-03.08.
  2008.03.09.-03.15.
  2008.03.16.-03.22.