A Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig tartó napi elmélkedések az ország különböző tájairól sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Március 30., Húsvét 2. vasárnap
Jn 20,19-31
Jézus biztat és erősít
Együtt voltak a tanítványok, mert féltek a zsidóktól.
A félelemnek is van összetartó ereje, közösségmegtartó képessége. Amikor a tanítványok együtt vannak – bármilyen okból – az egység növekszik. Munka, közös pihenés, sport, mindez olyan lehet, mint egy jó közösségi találkozó.
Ahol együtt vannak a tanítványok, ott megjelenik Jézus is.
Jézus nem hagyja a bajban egyedül tanítványait. Az ő jelenléte azért erősít, mert nincs benne félelem. Megmutatja szenvedése jeleit, ezzel is erősíti, bátorítja övéit – már legyőzte a szenvedést, győztesen került ki a szenvedésből, halálból. Akit legyőz, leteper a szenvedés, az nehéz helyzetbe kerül.
Jézus köszöntésében (békesség nektek), benne van egész valója.
Jézus gyorsan regenerálódott lelkileg, helyreállt a lelki egyensúlya.
Békesség keletkezett benne. feldolgozta a legnagyobb lelki terheket (szenvedés, halál). Felülemelkedett minden lelket zavaró körülményen. Jézus lelke stabil volt és egészséges. A békévé oldott szenvedést mutatta be tanítványainak.
Ahol Jézus megjelenik, ott küldetést ad tanítványainak, küldi, biztatja őket.
Először a Mester példáját kell megérteni, elmondani, utána a saját tapasztalatukat. Jézus nem az emlékekkel foglalkozik, mikor találkozik tanítványaival, hanem a küldetéssel. Abszolút célirányos, tökéletesen elkötelezett. Nem a szenvedésből tanult tapasztalatairól beszélt, hanem a jövőről, a mennyei Atya tervéről.
Aki Lélekkel telített, az tudja Jézust követni.
A küldetéshez Lélek kell. Az oldás-kötéshez ugyanígy. A közösségi élet arról szól, milyen erővel működik bennünk a Lélek. Mennyire ébred fel a lelkünk mélye (mert Isten Lelke itt található). Van egy számítógép vezérelt toronyóránk. Beprogramozás után megkérdezi: aktív a program? Ha nem, akkor megmarad benne a program, de nem szólnak a harangok, csak akkor, ha aktív a program. Ha aktív bennünk a Lélek, csak akkor fogunk dolgozni Isten Országáért.
Ahol Jézus megjelenik, kételyeket oszlat.
Jézus nem az öklét mutatta meg a kételkedő Tamásnak, hanem a sebhelyeit. A kételkedést nem bünteti, hanem feloldja. Jézus Tamás hitét, bizonyosságát erősíti, nem a kételyeit. Jézus nem elbizonytalanít, hanem megerősít. „A megroppant nádszálat nem töri el, a füstölgő mécsbelet nem oltja ki.” Mt 12,20
Korunkban sok a hiszékeny ember (akik bedőlnek a gagyi reklámoknak), de kevés a hívő. Sok a hitetlen, de kevés a kételkedő. Nagy a különbség a hitetlen és a kételkedő között. A hitetlen nem hisz, a kételkedő csupán meginog a hitében. Aki hisz, az boldog, mert a Földön is megtalálja a helyét, szerepét. Aki hisz, az hazaérkezett. Mert ez a mennyei Atya terve, valósága, küldetésének tartalma.
[Vincze József, Pázmándfalu]
Március 31., hétfő
Lk 1,26-38
A mai evangéliumban Gábor angyal eljön Máriához, hogy elmondja fiút fog szülni, aki nem más, mint a Magasságbeli fia. Mária elgondolkodik az angyal üdvözletén, de nagyon nem lepődik meg.
Miért?
Mert elmélyült az Isten keresésében, hogy megismerje és megértse az Isten akaratát. Válaszokat keresett, hogy hogyan szerethetné az Istent. Érlelte magában, hogyan lehetne még odaadottabb. Mert amit már megértett, arra életét is rá akarta tenni.
Mi is keressük az Istent, és szeretnénk kapcsolatunkat mélyíteni vele. De vajon mit gondolnánk, vagy tennénk, ha egy nagy horderejű, konkrét feladattal állnánk szemben, mint Mária.
Én valószínűleg először megijednék. És azt kérdezném magamtól: biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb, nem lehetne valaki más? Megpróbálnám végiggondolni a feladatot, és tele lennénk aggodalommal, félelemmel. Most igen, most talán menne, de később…, akkor is így gondolkodnék? Ha nehézségek merülnek fel, azokat is meg tudnám oldani? ….
Mária is elgondolkodik, de utána határozott IGEN-t mond. Hogy lehet ilyen biztos benne?
Talán abból a tapasztalatból merített, amikor az el nem múló szeretet ölén, másként látta az életet. A csendben, amikor ráhagyatkozott az Istenre, eltűnt belőle a félelem, az aggodalom, helyét a hit és bizalom foglalta el. És megtalálta a maga útját.
Kérlek Uram, add, hogy hitünkben és szeretetünkben mi is ilyen állhatatosak tudjunk maradni, hogy megtapasztaljuk a te végtelen el nem múló szeretetedet, és megtaláljuk mi is a magunk útját. Ámen.
[Átsné Kovács Erika, Budapest]
Április 1., kedd
ApCsel 4, 32-37; Jn 3,7b-15
Nem hiába van ma a „bolondok napja”. Lám Jézus is úgy beszél, mintha megbolondult volna. Az egymás mellé illesztett mondatok mintha nem is illenének össze. A szél nem kiszámíthatóságáról beszél, majd teljesen összefüggéstelenül elkezd beszélni a tanulságtétellel kapcsolatos kudarcokról, hogy még a földhözragadt tanításokat is sokan elutasítják, akkor hogyan beszéljen ő a mennyei dolgokról. A végén pedig, a leendő keresztre feszítésére utalva kijelenti, hogy föl fogják emelni az Emberfiát. Aztán épp olyan következetlenül odateszi a tanulságot is. „Hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Ha az Apcsel szövegét nézzük, az meg egy nagy vagyonközösség életképét villantja elénk. Mindenki nagyon rendes, mindenki eladja mindenét, és a vagyonközösség keretében elosztják az apostolok a szűkölködők között. Ha ilyen tökéletesen működött minden, akkor hogyan lehetséges, hogy a korai egyház szépen lassan elindult a hatalom felé a konstantini úton? Hogy lehetséges, hogy Pál ebben a Jeruzsálemi közösségben jól érezte magát? Hiszen ő gazdagsághoz szokott ember volt, aki műveltségével nagyon is sokat tett a jézusi etika, tiszta szabályok érvényesülése ellen. Ő a nagy elmaszatoló, aki vallásosságot és egyházat reformál az élcsapatból. Vagy lehet, hogy nem is ilyen idillikus a helyzet, és Pál apostoli útjaival pont ebből a szent környezetből menekül. Azért járja körbe az ismert világ tájait, hogy ne kelljen ehhez a tiszta jeruzsálemi közösséghez tartozni, mert itt megfulladt volna, a kényszerű osztozás fájdalmától?
Csak azt sejtethetem veletek, Testvérek, hogy a jézusi embertársainkra irányuló szeretetcselekvések nélkül, minden szent szöveg értelmetlen és bolondság. Úgy gondolom, hogy János mondatai is talán azért ilyen értelmetlenek, mert János is már öreg korában utólag próbálkozik megmagyarázni a bizonyítványt. Azt a bizonyítványt, amit az Apcselben is magyarázni kell. Azt, hogy nem osztoztak tisztességesen, mert ha ezt tették volna, vajon miért írták volna ezt le tanulságul. Akkor ez egy természetes dolog lett volna a keresztények között. Arról nem szoktunk beszámolni a közösségi találkozón, a testvéreinknek, hogy felkelünk, mosakszunk, fogat mosunk stb. Miért nem, mert természetesnek tartjuk, hogy így cselekszünk, ha csak egyesek tennék ezt, akkor persze beleírnánk a Tájékba, hogy mi, a „jobbak”, felkelés után mosakodunk, és fogat mosunk.
Kedves testvérek! Merünk oly módon élni, hogy egzisztenciális kockázatokat is vállalva osztozunk a Testvéreinkkel? Vagy bolond beszéd ez, nem hiába tették ezt április 1-jére, senki sem veszi ezt komolyan. De lehet, hogy komoly: „aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen”. Mi lesz, ha erre kérdeznek rá az Isten ítélőszéke előtt? Osztoztam-e?
[Áts András, Budapest]
Április 2., szerda
ApCsel 5,17-26; Jn 3,16-21
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. ”
Az egyszülöttet elengedni, odaadni nem mindennapi dolog. Nem féltette a Fiút közénk engedni, hiszen ismerte már a fajtánkat? A Mennyei Atya azt szeretné elérni, ha a Fiától közvetlenül tudnánk meg milyen fontos a szeretet, a megbocsátás, a jóság, a szolgálat, az adás és az osztozás.
Isten szeretete mindnyájunkat körül ölel. Nagyon jó érzés ebbe a mondatba csendben belegondolni. Fiát is ugyanígy szerette és féltette, ahogyan mi is saját gyermekeinket.
Jó azt tudnunk, hogy figyelemmel kísér, a saját fejlődésünknek megfelelően rak ránk, vagy vesz le rólunk terheket. Olyan, mint a gyermekeit körülvevő Anya és Apa, csak mások a léptékek. Bízik és hisz bennünk, szabadságot ad a jóra és a rosszra egyaránt.
Figyel és örül, ha az Ő Országát építjük, az Ő igazságát követjük.
Világosságban élni nagyon örömteli dolog, megkapjuk hozzá a Mennyei Atya és a Fiú segítségét is.
Feladatunk megosztani másokkal is ezt a megtapasztalt világosságot, Isten-élményt, hogy mások is hitre jussanak általa.
Az Apostolok fogsága és szabadulása
Irigykednek Jézus tanítványaira, az apostolokra a főpapok és egész kísérete, valamint a szadduceusok pártja, mert sok csodát, gyógyulást cselekszenek a nép között, amire emezek képtelenek. A hatalomféltés, az irigység és féltékenység nagy úr. Meg kell akadályozni egyre növekvő népszerűségüket, ezért lefogják, és börtönbe vetik őket. De az Isten Országának hirdetése rendkívül fontos az apostolok számára, hiszen ez Jézus küldetésének folytatása. Az apostolok testvéri közösséget alkottak a hívőkkel szívben, lélekben és vagyonban egyaránt. Ez az Istennel együtt élő közösség ereje nyitja meg számukra a börtön ajtókat csodába illő módon. Az apostolok hite és a tanítás továbbadásának fontossága sok nehézségen átsegítette őket.
Számomra példa értékű az az egyet akarás és állhatatosság, amivel Isten Országát és az Ő igazságát hirdették. Elkelnének mai világunkban is.
[Köllőd Tamás, Budapest]
Április 3., csütörtök
ApCsel 5, 27-33; Jn 3, 31-36
1. Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.
2. Aki hisz a Fiúnak, …az a Fiúnak engedelmeskedik.
Az első kiragadott mondatot az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, mégpedig annak a Péternek a szájából hangzik el, aki háromszor is megtagadta Jézust. A nagytanács, élén a főpappal szigorúan megtiltotta a tanítványoknak, hogy tanítsanak a Mesterük nevében. Ennél a tiltásnál erősebben élt a tanítványokban Jézus kérése: „Menjetek el és hirdessétek: közel van a mennyek országa!” (Mt 10,7)
A főpap és a nagytanács kéri tőlük számon, hogy nem tartották be a jézusi tanítás tovább adásának tilalmát. Most még segít Gamáliel tanácsa: „hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a dolog vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni”.
A második kiemelt részletet János evangéliumából idéztem, ld.: Jn 3, 36. A Fiú pedig mindenek előtt ezt kéri minden követőjétől: „Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28.19). A mai olvasmányok is egyértelművé teszik, hogy nem bújhatunk ki a tanítás továbbadásának kötelezettsége alól. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mi is megértettük az elmúlt évtizedek során, hogy milyen nagyszerű dolog közreműködni a környezetünk, a világ jobbá formálásában.
- Ég-e benned a vágy a Tanítás tovább adására? (Csak rajtad múlik, most még következményekkel sem kell számolni.)
- Latolgatod-e a fogadtatás esélyeit, vagy teszed a dolgod alkalmas és alkalmatlan időben és körülmények között?
- Tudatosodott-e benned, hogy a „jónak kell lenni” tovább adására mindenki alkalmas? (Péter sem alkalmatlanságával foglalkozott – többszöri, nyílt megtagadása az Úrnak – hanem ment és tette a dolgát!)
- Fontosnak tartod-e keresni azok társaságát, barátságát akik hasonlóan gondolják a keresztény felelősségünk alapjait?
- Tudatosan építed-e a hátországot (család, közösség), hogy a küldetés folyamatos megvalósításához biztosítsd a támogatást?
[Kaszap István, Pécel]
Április 4., péntek
Jn 6,1-15
A kenyérszaporítás története az egyik legtöbbet idézett és magyarázott része Jézus életének. Akik nem hisznek a csodákban, pszichés hatásnak vagy az osztozás „csodájának” magyarázzák a történetet, hol az emberek belenyúltak a tarisznyájukba és megosztották, amijük van.
Mások Jézus anyagot teremtő isteni képességét látják benne, megint mások az eucharisztia előképét vagy messiási küldetésének bizonyítékát.
Mi most maradjunk annál a mindenki által tapasztalható ténynél, hogy az, aki az Isten közelségében él, képes szokatlan, sokszor abszurd, megmagyarázhatatlan dolgokra, amikor az ember úgy beszél önmagáról, hogy nem is tudtam, hogy erre is képes vagyok. A bűn központú teológia hajlamos az embert végtelenül leértékelni, megalázni és félelemben tartani. A bűn, a halál és az Isten fogalmak óhatatlanul kapcsolódnak össze tudatunkban vagy a tudatalattinkban. Az evangéliumoknak azonban lehetséges egy olyan olvasata is, mikor arra fókuszálunk, hogy az embernek milyen (ha úgy tetszik isteni) képességei és lehetőségei vannak.
Ahol az Isten Szentháromságos belső világa tükröződni tud az emberben és az emberek között. Hiszen: „amint a mennyben, úgy a földön is” olvassuk az Úr imájában. Tehát az ember sokkal többre képes, ha belekapcsolódik Isten áramlatába. Jézus is felnézett az égre és hálát adott. Összekapcsolta az égit a földivel és lám a teremtés (a kenyerek és halak teremtése) folytatódott az összekapcsolódás erejében. És ebben a momentumban találhatjuk meg a saját lehetőségeinket is: ha bele tudunk kapcsolódni az „égi” világba bizony tudunk teremteni. Mit? Hát azt amit Isten teremt. Tudunk teremteni a szerelem erejében embert, tudunk teremteni emberi környezetet, anyagikat, jó érzéseket, örömet, melegséget, biztonságot, összetartozás élményt, békességet és felsorolhatnánk mindazt amire igazából vágyunk.
Minden emberrel Isten lép be a világba. Isten nem hagyta el a világot, hanem hat és félmilliárd emberben sokszorozta meg önmagát. A János evangélium a főpapi imában fejti ki Isten és ember, ember és ember egymásban valóságának üzenetét. Kérdezhetnénk, ha mindez ilyen egyszerű, miért olyan a világ, amilyen? Azt gondolom azért, mert ezt nem tanítják meg nekünk, mert nem kapunk inspirációt ennek felfedezésére. Mert ez nem érdeke sem a világi, sem az egyházi hatalmaknak. Ha önmagunkban felfedeznénk a teremtő lehetőségeket egy csomó mindenre és mindenkire nem volna szükség. Pedig nincs más út. A jelen istenkép és emberkép elpusztítja a világot. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember egyre kevésbé rezonál a bemutatott istenképekre. Nem találja meg magát benne. Pedig a dolgokat a feje tetejéről a talpára vissza kell állítani. Amíg nem késő. Mert ma újra kenyeret kérnek az emberek. És nekünk kell leültetni őket a fűbe és adni nekik. Ma még erre vannak objektív lehetőségek. Ma még megtehetnénk. Fel kellene nézni csak az égre és a valós találkozás élményéből az Isten „fenti” világát le lehetne képezni a Földre. És mindenki jóllakna. Sőt maradna tizenkét kosárral.
Április 5., szombat
Jn 6,16-21
A „vizenjárás” evangéliumi példa arra, hogy a dolgok Jézussal élve, vagy Jézus nélkül élve egészen máshogy vannak. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a családunkban, a munkahelyen, az utcánkban, az országban vagy az egész világban hogyan vannak a dolgok, és hogyan lennének ha Jézussal élnének az emberek, magyarán, ha a szeretet törvényei szerint mennének. Sommásan fogalmazva : Jézus ( a szeretet ) nélkül minden kaotikus, a szeretet rendjében, meg barátságos, kellemes, békés és sorolhatnánk mindazt amire valójában vágyunk. Miért nem jön létre mégsem mindez, holott keresztény Európáról, zsidó-keresztény kultúráról beszélünk? Az első gond az, hogy Istent nem azonosítjuk a szeretettel. A krisztológia alaptétele páli teológia alapján az, hogy az Atyát a Fiú áldozata engesztelte ki. Ez egy olyan Istenről beszél, akinek szükségletei vannak, mégpedig jogos szükségletei, amit ki kell elégíteni. Mint tudjuk, amilyen az istenképünk, olyan az emberképünk. Tehát, ha Istennek jogos szükségletei vannak, nekünk is jogosak a szükségleteink és ezeket is ki kell elégíteni. És mivel a javak korlátozottan állnak a rendelkezésre csak mások rovására tudjuk kielégíteni és mindez jogos. Így gondolhatjuk azt, hogy nekünk jogunk van központi fűtéses lakásokban élni, napi 3000 kalóriát enni, külföldön nyaralni, az autónkat három évente lecserélni. Önmagunk szükségleteit jogosnak tekintve felértékeljük, míg mások szükségleteivel nem törődünk. Száz és százmilliók szenvedése, éhezése, nehéz élete, kizsákmányolása nem helyeződik rá a jóllakottak szívére. Sőt, különféle ideológiákat gyártunk, hogy megmagyarázzuk ennek jogosságát. Vallásosat is, meg racionálist is.
A mások gond az: hogy mivel Isten elkülönül tőlünk, mi is elkülönülhetünk egymástól. Ugyancsak a János evangélium beszél a szőlőtő és szőlővesszőkről, az Isten-ember és ember-ember egymásban levésérő, ha úgy tetszik szoros rokonságáról. Így érthető a világ - teológiailag is jól megalapozott - baja: mindenki mindenkitől elkülönül és ennek következményeként mindenki mindenkinek farkasa. Ez tükröződik a családokban, az üzleti életben, az utcán, az országon belül és kívül. Mit tett Jézus? Minduntalan kifejezte az egységet és a kiengesztelődést. Részt vállalt az emberek életében. Ebben a szentírási részben éppen beszállt a csónakba és a dolgok másképp lettek. A vihar lecsendesedett és partot értek. Valljuk be: mi is erre vágyunk. Lecsendesedésre és partot érésre. Nincs más módja ma sem, mint kétezer éve: be kell engedni (a valódi) Jézust az életünkbe.
[Garay Bandi, Dunakeszi]
Vasárnapi elmélkedések
2007. június
2007. július
2007. augusztus
2007. szeptember
2007. október
2007. november
2007. december
2008. január
Lélekváró elmélkedések 2008.
2008.02.06.-02.09.
2008.02.10.-02.16.
2008.02.17.-02.23.
2008.02.24.-03.01.
2008.03.02.-03.08.
2008.03.09.-03.15.
2008.03.16.-03.22.
2008.03.23.-03.29.
