A Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig tartó napi elmélke­dések az ország különböző tájairól sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba.
A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

Április 6., Húsvét 3. vasárnap
Lk 24,13-35

Az emmauszi tanítványok
Két ember megy az úton. (Talán Kata és én?) Beszélgetnek. (Még szeren­cse!) Szívükben tanácstalanság, kétségbeesés, félelem. Ilyen állapotban szemüket homály fedi. Még társukat, de lehet, hogy önmagukat sem látják-érzékelik. Harmadnapja még mindenben olyan biztosak voltak. Volt ez a názáreti Jézus. Hittek neki. Elhitték, hogy szeretetben, közösségben kell élni. Elhitték, hogy Isten Országa itt a földön kell, hogy megvalósuljon, és ehhez nem kell más, mint hogy szolgáljunk, adjunk, és még üldözőin­ket, ellenségeiket is szeressük, imádkozzunk értük. Ha Istenre, lelki­ismeretünkre hallgatunk, és követjük Őt az úton minden javunkra válik. És így is volt! Ez olyan egyszerűnek tűnt az elmúlt három évben; Hitben, Szeretetben, Közösségben.
De valami elromlott! ( Bennünk?)  Elárultuk, elhagytuk, megtagadtuk Jézus Krisztust! De milyen Messiás az ilyen? Hagyja magát megöletni! Itt hagy bennünket világ csúfságára! Mi lesz így velünk? Lehet hinni asszonyok szavának, hogy nincs a sírban és feltámadt? Közösségünk már szét­esőben. Mindenki fut, amerre lát! És mit beszél itt ez az idegen, aki mellénk szegődött? Prófétál jövendölésről, a Messiás dicsőségéről! Irány vissza a szürke hétköznapokba! Család, munka, pénzkeresés, küzdelem! Nem maradt más! Vagy mégis? Milyen ismerős ez a mozdulat? De hisz Jézus van velünk! Felismertük mozdulatait, gesztusait!
Jézust felismerhetjük minden embertársunk szemében, mozdulataiban, szavaiban! Nincs vége! Most kell újra kezdeni! Mindig újra kell kezdeni!

Reményik Sándor
Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüst pontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut el előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled,
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.

Rajtuk át Isten szól: jövök.

[Kis Imre, Tokaj]

---

Április 7., hétfő
Jn 6,22-29

„Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely elvész, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre...”, - mondta Jézus a sokaságnak és mond­ja ma nekünk is.
Megfontolt és előrelátó embernek tartja a mai gondolkodás azt az em­bert, aki mielőtt belefog valamibe, mielőtt dönt a pályaválasztásról, pár­választásról, azt kérdezi meg magától:
- Mi lesz ebből a hasznom?
- Megéri-e beleugranom ebbe a vállalkozásba?
- Jól jövedelmező lesz-e ez a szakma?
- Van-e elég vagyona a barátomnak?
- Érdemes-e összeházasodni vele?
- Mit kapok cserébe, ha én ezt „ beleadom” a vállalkozásba, tanulásba,
  házasságba?
Mindegyik kérdés anyagiak szerzésére irányul.
Egyik érettségi előtt álló, szomszéd kislány „világosította fel” nagy­lányomat arról, milyen diplomát érdemes ma szerezni ahhoz, hogy jól  jövedelmező állása lehessen. Majd sajnálkozó lenézéssel mosolygott rajta, mert leányom kifejtette, hogy ő vagy tanítani, vagy szociálisan rá­szorulókkal szeretne foglalkozni.
Megdöbbentem. Az én pályaválasztásomat az motiválta annakidején, hol van rám szükség, mire akar Isten engem felhasználni, mihez értek. A gyerekeink továbbtanulását szintén ez befolyásolta.
Tanítói diplomával rendelkező unokahúgom nyáron hozzáment egy kár­pátaljai fiúhoz, aki szociális munkás. Férjemmel együtt meghatódtunk az esküvőjükön a döntésükön, és hisszük, ha nem is fognak dúskálni a javakban, Isten áldása körülveszi őket és, amire szükségük lesz, azt meg­kapják.
Ahol a szíved, ott a kincsed, mondja Jézus valahol az Újszövetségben.
Hiszem azt, hogy mindnyájan egy küldetéssel születtünk. Egy olyan kül­detéssel, amiben azon kell fáradoznunk, hogy a hétköznapjaink, ünnep­napjaink maradandó gyümölcsöt, romolhatatlan eledelt teremjenek.
Ezek apró és nagy döntéseinken múlnak. Kívánom a szomszéd kislánynak, neked, aki olvasod, és mindnyájunknak, hogy tudjunk úgy dönteni apró és nagy helyzetekben, hogy ne kelljen megbánnunk döntéseinket, hogy elégedettség és belső béke legyen bennünk, ha visszanézünk tegnap­jainkra és szemléljük a mát.   

[Kálmán Márta, Budapest]

---

Április 8., kedd
ApCsel 7,51-8,1a; Jn 6,30-35

ApCsel.7,51-től néhány vers: István megkövezése, ne ródd fel nekik bűnül!
Jn 6,30-tól néhány vers: "nem Mózes adta nektek, hanem az én Mennyei Atyám, Én Vagyok az élet kenyere" - mondta Jézus

Amint a kenyér és a só ínyemet betölti,
Amint a vas taglót fogom a barmokat leölni,
Amint lakoma után reám permetez a kölni,
Az ÖRÖKLÉTBEN úgy hiszek, mintha nem volnék földi. 
                               (Szécsi Margit: Ember éneke)

Meglepődünk: ez most hogy jön ide? Talán úgy, hogy a gondolkodó ember évezredek óta keresi, kutatja, reméli az átjárást, átvezetést a földről az égbe.
Az egyszerű és természetes étel, a tisztességgel végzett munka, önma­gunk legyőzése, az ünnepnapok megszentelése bizton átvezet az örök­létbe.
István tudta, hogy a megbocsátás, nem ütés, nem visszaütés az egyik bizton átvezető út.
Az egész Biblia az egységet fejezi ki. István teljes egységben volt Jézus­sal. Jézus is egységben van az Atyával és a Lélekkel. Tegnap elmél­kedtünk a meg nem romló, időtálló ételről. Mai részben Jézus érzékelteti, hogy Ő az élet kenyere. Van-e fülünk a meghallásra, hogy szertartások, liturgiák, obszervanciák helyett és mellett és között, és nélkül Jézus példája, útja, mintája az egyetlen hiteles élet az átvezetéshez.
Ég és Föld elmúlnak, de az én Igéim el nem múlnak - mondja Jézus.
Köszönjük testvéreink sok-sok éve megtapasztalt hiteles életeit, köszön­jük, hogy minket is hívtak, hogy mi is hívhattunk másokat. Add tovább, szamár a végállomás!   

[Kiss Jozsó, Budapest]

---

Április 9., szerda
ApCsel. 8,1b-8; Jn 6,35-40

Az ember gyarló: lát, de ennek ellenére nem hisz, ez a magatartás na­gyon is emberi, ránk jellemző. Látom a jót, ismerem a róla szóló tanítást, de nem köteleződöm el, elutasítom a felelősséget. Nem engedem, hogy egzisztenciálisan megérintsen, ezért mondja nekünk Jézus: bár láttok, de nem hisztek, pedig a jézusi tanítás a létünket érintő kérdésekről szól: mi végre teremtődtünk, honnan hová tartunk?
Az Atyától, a Teremtőtől létbe hívva érkezünk és el kell, hogy jussunk Jézushoz, mert neki adott minket a mi Atyánk.
Jézus semmilyen módon nem diszkriminál: azt mondja, aki hozzám jön, azt nem taszítom el. Nincs egyéb feltétele az el nem taszításnak, csak egyedül maga a menés, a hozzáigyekvés.
Ez a hozzáigyekvés a mi utunk, vagyis a mi életutunk, ehhez az úthoz adja ő a tanítását: aki hozzá jön az nem éhezik és nem szomjazik többé.
Hatalmas bíztatás ez a mindennapokkal küszködő életünkben és nemcsak bíztatás, hanem remény is, a célba érés reménye.
Hová is kell hazaérkeznünk, célba jutnunk?
Hát a minket egykor létbe hívó Atyához. Mert az Atyának az az akarata, hogy Jézus egyetlen egyet se veszítsen el a rábízottakból, mert mindenkit magához akar ölelni a szerető Atya.
De hát mi a célja ennek az Atyához visszatérő útnak: hát nem marad­hattunk volna ott, ahol olyan jó volt nekünk? Kibuggyan belőlünk ez a kérdés, a sok bukdácsolásunkkal, kudarcunkkal való szembesülés és az átélt szenvedések mondatják ezt velünk.
Az Apcsel-ben találom meg a választ, amikor a szamáriaiak megtéréséről ír. „Akik szétszéledtek.... mindenütt hirdették az evangéliumot”. A követ­kezmény: nagy öröm volt a városban.
Mi is hát a feladatunk a földi utunkon: megismertetni a Jézustól tanultakat másokkal, hogy nagy öröm legyen a világban, úgy mint Szamaria váro­sában, mert erre az örömhírre nagy szükség lenne ma is.
Milyen irányba megyek, merre viszem az életemet?
Vannak-e elköteleződéseim, s milyenek? Keresem-e az életfeladatom; az elém jövő feladatokat elfogadom-e, netán elutasítom? Vonzó-e nekem a jézusi gondolat: Aki hozzám jön nem éhezik... Engedek-e ennek a vonzás­nak, hagyom-e vonzani magam?

[Bisztrainé Éva, Budapest]

---

Április 10., csütörtök
ApCsel 8,26-40; Jn 6,44-52
                   
Aki a hisz az Atyában (Jézusban) és ennek megfelelően cselekszik, az az örök élet várományosa.
A mai nap olvasmányaiban  (Apostolok Cselekedetei 8,26-27) többek kö­zött ezt olvassuk:
26Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj föl és menj délre a Jeruzsá­lemből Gázába vezető elhagyott útra.” 27Fölkerekedett tehát és odasietett.
Az Evangéliumban (Jn 6.44):
„Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltá­masztom az utolsó napon.”
Az evangéliumi elvárások megvalósulását látjuk az ApCsel-ben  egy szép példán keresztül - milyen eredménnyel jár az Úr angyalának való engedel­messég.
Fülöp hallva a kérést az Úr angyalától, nem keresi a kifogásokat, nem latolgatja az esélyeket a kérés megvalósítását illetően, hanem a kérésnek megfelelően cselekszik. Odamegy, ahová mennie kell.
A kérés teljesítésének eredményeként találkozik két emberrel, akik nyi­tottak az Írás olvasására és értelmezésére. Fülöp kihasználja az adódó lehetőséget és Jézusról beszél a két embernek. A két férfi Fülöp szavait hallva Jézusról nagy lelkesedésükben megkeresztelkedtek, mert elfogad­ták, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.
Gyönyörű történet! A jó bokortag mondhatja: ez nem a mi profilunk. Mi szükséges ahhoz, hogy életünk nagy kihívását ne bénázzuk el?

• Hallottad-e már az Úr angyalának a szavát?
• Mikor próbáltad biztosítani a körülményeket (elcsendesülés, nyitott ráhangolódás, …) a belső hang megszólalásához?
• A Jézushoz tartozás mire kötelez?
• Megvalósítottál-e már belső indíttatás alapján képtelennek tűnő kérést?
• Milyen mértékben motivál, ha ez másnak már sikerült?
• Tudod-e már, hogy mi az, amit senki más nem tud megtenni helyetted?

[Kaszap István – Márti, Pécel]

---

Április 11., péntek
ApCsel 9,1-20; Jn 6,52-59

„… majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Saulnak azt mondták, hogy üldözni kell az Úr tanítványait – olvassuk az ApCsel-ben. Ezt ő a dühtől lihegve csinálta is, időnként az elvárásokat is túlszárnyalva. A Damaszkuszi úton Jézus bemutatkozik neki: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” 
Ananiásnak az Úr azt mondta, hogy keresse fel Sault.  Ananiás némi ma­gyarázkodás, feladat-elhárítási próbálkozás után a  kérést személyesen teljesítette: „Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapod szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel.” Saul mindezt három napi ételtől és italtól megtartóztatás után hallgatta és elfogadta a szeme világának visszanyerését és a Szentlélek általi fel­töltődést. A fizikai megerősödést követően már a damaszkuszi zsina­gógákban új életének kezdését igazolva kezdte hirdetni: Jézus az Isten fia.
Egy másik helyszínen – a kafarnaumi zsinagógában – Jézus az alábbiakat mondta:
Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s fel­támasztom az utolsó napon. (Jn 6,54)
Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. (Jn 6,57)
Kérdések:

• A kéréseket meg kell hallgatni. Minek alapján választod ki a telje­sítendő kéréseket?
• Hogyan hárítod el a nem teljesítendő kérést, hogy a kérőt ne sértsd meg?
• Jelenleg milyen ígéreteid vannak, amiket még nem teljesítettél?
• Saul/szt.Pál életművében mit tartasz követendőnek?
• Mit jelent számodra Jézus testének és vérének vétele? Milyen mértékben tudod tolerálni az ettől eltérő véleményeket és gyakor­latokat?
• Milyen mértékben éled át, hogy Jézuson keresztül az Atya küldöttje vagy? Milyen kötelezettségekkel jár ez számodra?

[Kaszap István – Márti, Pécel]

---

Április 12., szombat
Jn 6,60-68

Jézust kemény beszéddel vádolják és sokan elfordulnak tőle. Jézus istenképe és emberképe már akkor sem  felelt meg annak, amit az emberek  vártak, amit megszoktak, amire a társadalmuk felépült.  Máig sincs ez másképp. Jézus beszéde ma is kemény beszéd, és ma is más, mint amit az emberek várnak.
Tehát 2000 óta nincs változás?  A „frontvonalak” megmerevedtek. Min­denki mondja a magáét. A változások nem az istenképben és az ember­képben vannak. Mivel a kinyilatkoztatás befejeződését hirdette meg az Egyház demonstrálva azt, hogy neki – és a mögötte álló társadalmi, hatalmi rendnek -  ez így megfelel. A változások abban vannak, hogy 2000 év alatt a Föld elért a „teljesítőképességének” a  határára  és  baljós árnyak vetülnek a következő nemzedékek elé. Mára mindenki látja, hogy ez így nem mehet tovább. A jövő forgatókönyvei is ismertek: ha a belátás és az önkéntesség nem segít, vagy a kényszerek jönnek, vagy a katasztrófa. A belátás  alapja az, hogy egy osztozó életet kell élni. Nem kell semmit sem kitalálni, vissza kell térni a jézusi „kemény” beszédhez, mert ez a „beszéd: az élet”. Az ember ma úgy érzi, ez a visszatérés valamit elvesz tőle és csak a veszteségekre koncentrál. Még nem látja az érem másik oldalát. Mert igaz, hogy kevesebb lesz anyagiakban és hatalomban, pénzben és lehetőségben.
Az első lépése a 21.század metanoiájának, hogy megtanuljunk vágyni arra amit a változás adhat. Az anyagiakban szűkösebb lét ajándéka az emberek egymás, a természet, a kultúra és Isten felé fordulása lehet. Új Isten és emberkép lesz, pontosabban a jézusit újra „felfedezzük”. De szóba állunk más vallások tanításával és tapasztalataival. Új módon gondolkodhatunk és érezhetünk önmagunkról. Új képességek és öröm­források bontakozhatnak ki bennünk. Felfedezhetjük az Istenhez és a másik emberhez tartozás kincseit: az anyagiakban egyszerű, de szelle­miekben, emberi kapcsolatokban, lelkiekben gazdag lét valóságában. Talán azt is képesek leszünk elhinni magunkról, hogy az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett. Hogy Isten ajándékai igazak, hogy működik a százannyi törvénye. Kibontakozhat bennünk az önátadás kultúrája: a barátságban a családban, a szerelemben. A másik ember valóságos kincsesbányává válik számunkra, hiszen számíthatunk rá, hiszen megmutatja saját maga belső gazdagságát. Istennel a párbeszéd valóságos lesz, felfedezzük magunkban a Lélek hangját. És gyönyör­ködhetünk a megújuló Földben, a zöld mezőkben, az erdőkben, a vissza­kapott hegyeinkben. Új aranykor a katasztrófa árnyékában? Miért ne! Hiszen Jézus a kövekből is tud követőket teremteni.

[Garay Bandi, Dunakeszi]

---

Vasárnapi elmélkedések
  2007. június
  2007. július
  2007. augusztus
  2007. szeptember
  2007. október
  2007. november
  2007. december
  2008. január

Lélekváró elmélkedések 2008.
  2008.02.06.-02.09.
  2008.02.10.-02.16.
  2008.02.17.-02.23.
  2008.02.24.-03.01.
  2008.03.02.-03.08.
  2008.03.09.-03.15.
  2008.03.16.-03.22.
  2008.03.23.-03.29.
  2008.03.30.-04.05.