Bokor közösség
Elmélkedések

Lélekváró elmélkedések

A Lélekváró elmélkedések (Hamvazószerdától Szentháromság vasár-napjáig) sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.

Május 6., Húsvét 5. vasárnapja
Jn 13,31-35Szabad-e így élni?

Az elmélkedést az"Érted vagyok" folyóirat aktuális számából vettük át.

„Mindig talpon lenni, sohasem henyélni,
Parancsokat venni, parancsokat adni,
Sohasem elnyúlva az ágyban maradni…
Időmet, erőmet rossz pénzre cserélni
Pengőm számolgatni, fontolva kiadni
Magam bizonytalan sorsra sosem hagyni.
Adómat leróni, a törvényt tisztelni,
Akire haragszom, fejbe sose verni,
Kabátosan járni, kővárosban lakni,
Megunott ágamról le sose szakadni.
Szabad-e így élni? Szabad-e így élni?”

Sárközi György fogalmazta e gondolatokat. A hetvenes évek végén egy lelkigyakorlaton hallottam ezt a verset. Akkor nagyon határozottan fogal­mazódott meg bennem a válasz: Nem! Nem szabad  úgy élnem tovább, ahogyan éltem !  --- Sok év telt el azóta. Egy öreg pap mondta: „minden gyűlik, csak a buzgóság fogy!” Milyen igaza volt. Az elmúlt évek nem vittek előre annyit, hogy ma ne lenne időszerű Sárközi verse.      
Jézus parancsa, hogy szeressük egymást. Alkossunk véd- és dac­szövetséget. Legyen olyan erős összetartozásunk, hogy a világ  erről ismerje fel, hogy tanítványai vagyunk. Építsünk  kontraszt társadalmat, fogalmazódott meg a vágy.  Őszinte bánattal kell beismernem hogy nem sikerült! Nem ismernek rám, mint Jézus-tanítványra. Beleveszek a tömegbe. Nincs tanítványi kör, szerető közösség körülöttem. Megdumálom magamat és valami ügyes kifogást mindig találok, hogy miért is nem megy ez nekem. Megkeresem, hogy mi az a fontos amit éppen  tennem kell! Mi az, ami mentesíthet Jézustól kapott parancs alól…

„Így kell hát mogorván sorsom panaszolni?
Egy napból más napba vakon átbotolni?
Dolgom végezetlen halálomat félni?
Szabad-e így élni? Szabad-e így élni?”

Istenem! Segíts kilépni a körülöttem lévő világ  és a magam által épített mókuskerékből. Adj erőt, az igaz felismeréshez és a határozott, kitartó válaszhoz.

[Horváth József, Tata]

Az oldal tetejére


Május 7., hétfő
Jn 14, 21-26

A Jn14,15 így szól: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.”
A 14,21 pedig: „Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, szeret engem.”

Az első mondatban a szeretetből származik a parancsmegtartás.
A másodikban a parancsmegtartás következménye a szeretet.
Mindkét megközelítés igaz. Az állítások, melyek az egyenlőségi jel két ol­dalán foglalnak helye: fölcserélhetők.
De mik is Jézus parancsai? Jézus szövegében egyetlen parancs hangzik el. „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szeret­telek titeket!” (Jn 15,12) Máshol nem beszél parancsról, csak igéinek, beszédeinek megtartásáról. A tanítás valósítása a parancs, melyet magá­ban foglal az emberek szeretése, ami Jézus és az Atya szeretésének a következménye is, és el is vezet a Jézust és Atyát szeretéshez. Ennek eredménye Jézus kinyilatkoztatása. A szeretésben megismerszik Jézus. A szeretésben lehet egyesülni Vele, és az Atyával. Az egymást szeretés áramlása bekapcsol a Szentháromságos szeretetáramlásba, s ebből ta­pasztalatilag lesz meggyőző az isteni szeretetközösség, Jézus kinyilat­koztatása.
A Világ nem fogadta be a Világosságot, Jézus kinyilatkoztatását sem fogadná be. A Világban nem a Szeretet az úr, hogyan is értené meg azt a kinyilatkoztatást, mely a szeretetben valósul?!
Ezen elmélkedő körforgásban egy példát szeretnék elmondani: Teréz anya életéről akar ismereteket szerezni egy újságíró. Az aggok házában egy értelmileg leépült öregasszony zokogva kitárja a karját feléje: Hát mégis eljöttél, édes fiam? Az újságíró megrendül, és elfogadja a fiú szerepét. Az anya boldogsággal eltelve, megkönnyebbült lélekkel bú­csúzik a távozáskor. S mire az újságíró kiér a házból, megtört lélekkel hívővé válik, mert a szeretetajándékban Jézus kinyilvánítja magát a szí­vében.

[Trásy Éva, Budapest]

Az oldal tetejére


Május 8., kedd
Jn 14,27-31

Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen!

„Mi tilt jobbá válnotok?” (Vörösmarty: Jóslat)
Könnyű azt mondani, hogy ne nyugtalankodjak. Minden életforma magában hordozza a nyugtalanságra okot adó elemeket. Amire „igent” mondtunk, az kötelez. Ha nem valósulnak úgy a dolgok, amint szeretném, máris aggódom, nyugtalankodom. Vállaltuk, hogy építjük, mint morális megújulási mozgalom. Nem megy, legalábbis annyira biztosan nem, amennyire szeretnénk. Ez ne nyugtalanítson? Bizony, bizony a magam hűsége miatt jó, ha gondban vagyok, javulásom ügye miatt jó, ha nyugtalankodom. Sajnos a kívülről szabályozott élet még nem RENDezett élet…
Abban azonban biztosnak kell lennem, hogy Jézus hozzánk való hűsége miatt nincs mit nyugtalankodnom. Velünk van és velünk lesz – megígérte. Szerencsémre van egy fix pont, melyet megragadva képes lehetek kimozdítani életemet az adott holtpontról. Miben is toporgok éppen manapság?... Jobbá válnom akkor is kötelesség, ha most éppen nem virágzó az apostolkodásom, ha most éppen beállt rutinnal is működik az életem. Jobbá válnom akkor is kötelességem, ha össz-bokros nagy életmegnyilvánulás mostanság nem akar kirajzolódni kisközösségeinkben.
Az nem baj, ha jobbulási igyekezetünkben folyton keresnünk is kell , hogy merre is menjünk ebben a kiismerhetetlenül alattomos világban. A mindenkori végső igazodási pontunk adott: Jézusunk. Közbülső igazodási pontok pedig kínálkoznak testvérbarátainkban. A testvérbarát az, akit nem legyőzni, meggyőzni kell, mint potenciális ellenfelet, hanem akiben meg kell találnom azt, amiben példaképem lehet, amiben segítségemre lehet.

Áldjon meg bennünket a fejlődésre hivatott életre teremtő Atyánk !

[Király Náci, Érd]

Az oldal tetejére


Május 9., szerda
Jn 15,1-8

"Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. … Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, …"

Január 9. kedd, éjfél van. 
Milyen beszéd van bennem? Milyen beszéd van benned Testvérem? Milyen hazugság beszédek töltik ki lelkünk zugait? Milyen mellébeszélések zson­ganak bennünk? Milyen szavak, milyen mondatok tesznek tönkre? Milyen szavakkal, milyen mondatokkal teszem tönkre mások napjait, életét?
Mi történt velünk? Milyen beszédeket kell még meghallgatnunk különböző tereken? Melyik térre kell menni? Fel tudjuk fogni, hogy mi történik a je­lenben velünk, s mi történt a Bokorral az elmúlt években? Mi lakik ben­nem, bennünk?

Ha Jézus beszéde van benned és ez éltet, akkor adjál hálát és további szép éveket kívánok. Ha tényleg tele vagy Isten szeretettel, és nem csapod be magad és nem akarsz becsapni sem engem, sem másokat, akkor kérlek, hogy hívjál fel. Tel. számom: 1 403-0410.

Szeretettel várlak. Bisztrai György
Ui. Négy hónappal ezelőtt írtam e sorokat. Változások elképzelhetők.

Az oldal tetejére


Május 10., csütörtök
Jn 15,9-11

A vallások legtöbbször azt tanítják, hogy Istennek szükségletei vannak és  Isten  akkor örül, akkor szereti az embert, ha az ember Isten megfogalmazott, vagy előírt szükségleteit kielégíti.
Mert, ha nem adjuk meg neki, amit elvár tőlünk akkor ő büntet, haragszik, szomorú, vagy csak egyszerűen nem veszt tudomást rólunk. Sokszor a szent iratok is ezt a képet közvetítik, akár ez a részlet is magyarázható így, jó muníciót szolgáltatva dörgedelmes szülői, tanítói vagy papi prédi­kációkhoz.
Miért kell, akkor a parancsokat megtartani, ha erre nincs Istennek szük­sége? Azért, mert nekünk van rá szükségünk, személyesen is, családban is és az emberi közösségben is. Mert a világot csak a szereteten és osztozáson alapuló rend mentheti meg. Tehát azért kell olyanak lennünk, mint a Jézus által bemutatott szerető  Isten, mert az életet (a magunkét és mindenkiét) ez szolgálja.  Úgy vagyunk teremtve, hogy akkor érezzük meg önmagunkban, hogy Istenhez tartozunk, ha megtartjuk amit a szeretet törvénye kér.  Az Istenhez tartozás érzése pedig  azzal tölthet el bennünket, hogy beléptünk Isten jelenlétébe. Mindannyian hozzá és egymáshoz tartozunk. Isten, én és a többi ember  nem elkülönült létezők többé, hanem egy nagy család  és másfajta valóság tagjai.
János evangéliumának üzenete ma különösen aktuális, hiszen mind­annyian érezzük a bőrünkön, hogy ami idáig ment, az már nem mehet tovább. Nem, mert már elértünk az önmegsemmisítés küszöbére. Ennek vannak látványos jelei is, de a mindennapjainkat  meghatározó aggódás, túlterheltség, pörgés és zaklatottság   a világ katasztrófájának egyénre szabott vetülete.  A zaklatott ember zaklatott és rossz döntéseket hoz. Akkor fordul el Istentől, mikor legjobban szüksége lenne rá. Ha pedig olyan az istenképünk, ami nem az életet szolgálja nem is baj, ha elfordul tőle. Viszont van nekünk egy kötelességünk: Olyan Istent kell bemutatni  az életünkben, mely az örömről és az életről szól. Akihez tartozás már átformált bennünket. E lélekváró sorozat is ezt a formálódást  szolgálja. Itt és most, 2007-ben a világ sora egyre jobban egy új emberiség fel­építésén, megteremtésén fordul.

[Garay Bandi, Dunakeszi]

Az oldal tetejére


Május 11., péntek
Jn 15,12-17

Jézus egy kisközösség tagjainak mondja, hogy szeressék egymást. Kétezer éve mondta, s én ma hallgatom szavát. Hogyan is kell szeretnem társaimat? Hát úgy, hogy mindent elmondok nekik, amit tudok. Hát még hogyan? Úgy, hogy mindent meghallgatok, amit mondani akarnak nekem. És még? Úgy, hogy nem mondom el nekik azt, amire nem kíváncsiak. Úgy, hogy nem erőltetem magam rájuk. Sikerül? Nem feltétlenül. De törekszem rá. Miattam ne fájjon a gyomruk találkozónk után. Persze nekünk nagyon könnyű a dolgunk. Négy hetenként öt órát kell tudnunk viselkednünk egymással. A Tizenkettőnek három éven ke­resztül, nap mint nap, reg­geltől estig kellett. Ez már nehezebb tészta. Ezt is gya­korolhatja, aki szerzetben vagy házasságban él. Amíg nem hozzuk létre az élet­közösséget, addig ezekben a nehezebb tésztákban gyakorolhatjuk, amire Jézus buzdít bennünket. Kibírni, elviselni, szeretni azt az egyetlent, akit erre s nem másra választottunk magunknak.

[Bulányi György, Budapest]

Az oldal tetejére


Május 12., szombat
Jn 15,18-21

Elmúlt az a boldog világ, melyben gyűlöltek minket. Legalábbis én sehol nem tapasztalom, hogy gyűlölnének. Nincs már se ávó, se inkvizíció. Meg­szűntem tényezőnek lenni, a kutya sem vakkant rám. Nem tudok semmi olyasmit csinálni, amivel magamra dühítem a hatóságokat. S ez baj? Hát hogy ne volna baj, ha egyszer nem illenek rám Jézus szavai: kivettelek a világból, ezért gyűlöl téged a világ. Nem tudok olyat tenni vagy mondani, hogy számítson valamit. De akkor tanítvány vagyok-e még? Az állam bocsánatot kért, s felemelte a nyugdíjamat. Ratzinger mosolyogva emlé­kezik rám, amikor találkozik a piarista generálissal. Fogahullott oroszlán lettem. Tűrhető ez az állapot? Tetszett volna forradalmat csinálni! − mondta Antall Jóska, a derék piarista tanítvány. Tetszett volna olyasmit csinálni, hogy törvénytelenül agyonverjenek az elvtársak, akik papot nem akasztanak. Nem egyszerű Jézus tanítványának lenni. Ha újra kezd­hetném, akkor sem tudnék mást kitalálni. Elfogadom sorsomat. Jelenték­telen figura lenni a globalizálódó társadalomban, ha egyszer értelmet­lennek látom, hogy megrugdossanak a Kossuth téren.

[Bulányi György, Budapest]

Az oldal tetejére


Archívum   2007. 02. 21.-02.24.
Archívum   2007. 02. 25.-03.03.
Archívum   2007. 03. 04.-03.10.
Archívum   2007. 03. 11.-03.17.
Archívum   2007. 03. 18.-03.24.
Archívum   2007. 03. 25.-03.31.
Archívum   2007. 04. 01.-04.07.
Archívum   2007. 04. 08.-04.14.
Archívum   2007. 04. 15.-04.21.
Archívum   2007. 04. 22.-04.28.
Archívum   2007. 04. 29.-05.05.