A Lélekváró elmélkedések (Hamvazószerdától Szentháromság vasár-napjáig) sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
Március 11. – Nagyböjt 3. vasárnapja
Lk 13,1-9 – A bűnbánat gyümölcseit – időben!
Az elmélkedést az
folyóirat aktuális számából vettük át.
A nagyböjt bűnbánati előkészület húsvétra. A böjt gyakorlatai meg-térésünket szolgálják. Megtérésünket folyamatosan vagy megtérésünket most aztán igazán. Mindegy. A hely, az idő nem számít. Megtérésre, bűnbánatra szorultak Galileában Pilátus idején az áldozat-bemutatók, akiket a helytartó lemészároltatott, Silóéban azok tizennyolcan, akikre baleset folytán rádőlt a torony. De azok is, akik értesültek ezekről az eseményekről ott, akkor, meg azok is, akik nem értesültek. Azok is, akik hasonló atrocitás vagy katasztrófa révén jutottak azóta a másvilágra, meg azok is, akik ágyban, párnák közt értek el földi életük végéhez. És bűnbánatra szorulunk mi is, akik olvassuk, hallgatjuk ma ezt a bibliai szakaszt, meg azok is, akik nem.
De mi van akkor, ha elmulasztjuk a bűnbánatot? Ha nem térünk meg? Nos, rosszul járunk. Semmivel sem jobban, mint a tömegmészárlás vagy a tömegszerencsétlenség áldozatai akkor vagy ma, Palesztinában vagy Magyarországon. A bűnbánat méltó gyümölcseit kell teremnünk még időben! (Vö.: Mt 3,8.) Ebben az életben ugyanis nem maradhatunk meg örökre. Lejár az időnk. Jól kell felhasználnunk. Különben kivágnak, mint gyümölcstelen fügefát, ha nem idén, jövőre.
Mit jelent e kivágottság? Lehet, hogy helytartók és királyok nem koncoltatnak föl azonnal, sőt, „kötik rám a méltóságot”, épp „csak” szembeköpősdit kell játszanom a tükörrel. Ha jól is fekszünk, rosszul alszunk; örök lelkiismeretfurdalásban kell élnünk, meszelt sírként mindig szebbik felünket forgatni az emberek felé, és mindig szél ellenében forogni, míg bele nem szédülünk. Ha meg sikerül tartósan elaltatni a lelkiismeretünket, addigra oly kérges lesz a szívünk, hogy legközelebbi rokonaink is rettegve, undorodva menekülnek előlünk. Üzlettársaink és beosztottaink érdekeinek függvényében lesz még néha, aki egy-egy hivatalos közlés erejéig megment a teljes sivatagi elszigetelődéstől.
Lehet persze pendlizni is a becsületesség és becstelenség határ-mezsgyéjén hol ide, hol oda: kockáztatva, hogy a káposzta is elfonnyad, a kecske is éhen döglik. Mesterünk úgy tudja, hogy nem lehet két úrnak szolgálni, mert vagy az egyiket gyűlöli, s a másikat szereti az ember, vagy az egyikhez ragaszkodik, s a másikat megveti (Lk 16,13). Az apostol is kétkedve kérdezi: „Testvéreim, teremhet fügefán olajbogyó vagy szőlőn füge? Nem törhet elő sós forrásból édes víz” (Jak 3,12). Egy fenékkel egy lovat lehet megülni. Egyszerre csak egy dolgot lehet figyelmesen elvégezni stb. Rosszul, figyelmetlenül, személytelenül, hányavetin, oda nem illőn, időszerűtlenül, félmunkaként persze többet is, de minek? Amikor egy a szükséges (Lk 10,42).
[Kovács Tádé, Tata]
Március 12., hétfő
Lk 4,24-30
… sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a saját hazájában
A názáreti nép körében azért nem tudott csodát művelni Jézus, mert nem volt élő hit közöttük. Illés és Elizeus prófétánál is csak egyetlenegy akadt, pedig éhínség és lepra pusztított abban az időben.
Sajnos egyre gyakrabban fordulnak elő napjainkban is természeti katasztrófák: áradások, tájfun, erdőtüzek, cunami, földrengések.
Pécelen is volt Szilveszter délután egy földrengés. A mi házunk is megmozdult, kisebb károk keletkeztek rajta. A környékünkön voltak komolyabb károk is, megbomlott háztetők, berepedt falak. Az emberektől pedig mást sem lehetett hallani, mint ijedtség, félelem, pánik, sokkhatás, kárrendezés, biztosítás, pénzkifizetés, stb…
De alig azt, hogy bíztunk az Úrban; hála Istennek nagyobb baj nem történt; vegyük ezt figyelmeztetésnek, vagy valami hasonlót, amiből kiderülne, hogy hit is van errefelé.
Estére pedig, mintha mi sem történt volna, az eddigi évek leglát-ványosabb tűzijátékától, petárdázásától volt hangos a város hajnalig.
Engem ez a zajos „feledés” tölt el félelemmel.
Ennyire gazdagok volnánk?
Mire ez a szemfényvesztő nagy ünneplés?
Ha ma jönne el Jézus, vajon hány igazhitűt találna közöttünk?
Én vajon odatartozó vagyok?
[Széplakiné Erzsi, Pécel]
Március 13., kedd
Mt 18,21-35
...hányszor kell megbocsátanom?...
Péter megkérdezi Jézustól, hogy ha vét ellene a testvére, hányszor kell neki megbocsátania? Jézus válasza: nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer. Utána pedig elmondja a példabeszédet a szívtelen szolgáról, akinek ura megbocsátott, de ő nem bocsátott meg szolgatársának. A példabeszéd a Mennyek Országáról szól, mely országnak az alaptörvénye a végtelen, feltétel nélküli elfogadás és szeretet. Ennek velejárója a végtelen, feltétel nélküli megbocsátás.
Szeretnék ennek az Országnak polgára lenni, de a saját életemben tapasztalom, hogy milyen nehéz a szívből jövő megbocsátás. A fejből jövő az könnyebb, hiszen sokat tanultunk már a megbocsátásról, az elméletet tudjuk. Ki is mondjuk, úgy is gondoljuk, de a szívünkben sokszor ott marad egy kis tüske. Az egónk védi magát: de hát megbántott engem! És védelmében hozza a mentségeket: nem ezt érdemeltem...
Megpróbálhatjuk elfelejteni, elfojtani magunkban megbántottságunkat, de csak idő kérdése, hogy felismerjük: nem múlik el magától. Ebben az állapotomban nem bántom a másikat, de gátat emelek a szeretet szabad áramlásának. Amíg az ember magára figyel, magát sajnálja, vagy magában keresi az okot, hogy miért is nem tud szívből megbocsátani, addig nem tud túllépni önmagán. A másikra figyelés, a másikat megérteni akarás, a másikat felmenteni akarás segíthet kitörni a magam alkotta börtönömből. Ebben a börtönben egyszer én vagyok a megbántott szerepében, másszor én bántok meg mást – akár akaratomon kívül is. Ha sikerül azt tennem, amit én is szeretnék, ha velem tennének – akkor élet fakad bennem is, a másikban is. A megbocsátás életet fakaszt, a megbántottság, a harag, az ítélkezés életellenes – bennem is, a másikban is.
„Aki bocsánatot kér, abban új élet sarjad – aki megbocsát, az életre szül.”
Az első 52 évem nagy tanúsága az, hogy egymás irgalmára szorulunk. Bocsássunk meg szívből egymásnak 70x7-szer, hogy nekünk is meg-bocsássanak.
[Mikloviczné Panni, Nőtincs]
Március 14., szerda
Másodtörvénykönyv 4,1.5-9; Mt 5, 17-19
Szent Matild kolostoralapító
5,19 Aki egyet felold a legkisebb meghagyások közül, és így tanítja az embereket, legkisebbnek neveztetik majd az egek királyságában; aki viszont megteszi és (úgy) tanít, ez nagynak neveztetik majd az egek királyságában.
-
Vannak kisebb és nagyobb elvárásai Istennek velem szemben.
-
A kisebb elvárások fitymálása, figyelmen kívül hagyása, leszólása még nem zár ki az Isten Országából, „csak” a hűségesek sorának a végére, peremére sodor.
-
Nemcsak az „tanítja” az embereket, akinek katedrája van. Példánkat „ellesik”, önkéntelenül is átveszik, akár a hűségről szól, akár a hűtlenkedésről.
-
Értelmetlen dolog szerénykedni a legnagyobb előtt, bátran törekedjünk rá, hogy a lehető legnagyobbak lehessünk az Ő szemében s övéi szemében; hiszen még így is jócskán parányiak maradunk!
- A nagyság titka az apróságokban való hűség és jó példa, (aki a kicsiben hű, az a nagyon hű).
- Hogy állok Isten kisebb és nagyobb elvárásaival szemben? Miért?
- Mennyire közelítek a hűség szempontjából minimalista életfel-fogásához?
- Mennyire vagyok mestere és példája a kibúvók megtalálásának?
- Mennyire sikerül elkerülnöm az álszerénység buktatóit?
- Mennyire izgat a „nagyság” titka?
[Kovács Tádé, Tata]
Március 15., csütörtök
Lk 11,14-23
A farizeusok megvádolják Jézust, hogy az ördögök fejedelme segítségével űzte ki az ördögöt egy néma emberből.
Jézus logikus választ ad a rosszindulatú vádra, majd ezt mondja: „aki nincs velem ellenem van, aki nem gyűjt velem, szétszór”.
A szabadnak teremtett ember kettős vonzásban él. Vonzza őt felfelé az Isten Országa – a maga törvényeivel és értékeivel, és vonzza őt lefelé a Sátán Országa – a maga törvényeivel és értékeivel. A két vonzóerő eredőjeként mozdul az ember valamelyik irányban.
- Az Isten Országának törvényei és értékei a szeretet, az elfogadás, a megbocsátás, az adás, a világosság, az igazság, a bölcsesség, a szabadság, az egység...
- A Sátán Országának törvényei és értékei a gyűlölet, az önzés, a mammon, a vevés, a hatalom, a sötétség, a hazugság, az erőszak, a megosztás...
Az Isten és a Sátán világa megosztja, kevertté teszi a szívünket. Az emberben zajlik a két erő harca: egyszer az egyik, egyszer a másik erő kerekedik felül. Az ember nem maradhat semleges. Ha nem tesz erőfeszítést, ha hagyja, hogy sodorja az élet – akkor egyértelmű, hogy melyik erő győz. „Aki nincs velem, ellenem van...” Tudatos döntés, aktív törekvés, sokszor kemény erőfeszítés, lemondás, áldozat kell ahhoz, hogy az isteni erő győzzön bennünk.
A szabadnak teremtett ember a maga kettősségével összeköti a két világot. Benne van a létra, és minden jó melletti döntése – egy létrafokot jelent felfelé, az Isten Országa felé és minden rossz melletti döntése – egy létrafok lefelé, a Sátán Országa felé. Csak Jézussal képes az ember ezen a létrán felfelé haladni, lefelé egyedül is képes.
Áldd meg, Uram, Feléd irányuló törekvéseinket és segítsd felfelé kapaszkodásunkat, hogy a világosság fiai – és ne a világ fiai legyünk, hogy a Te erőddel tisztogassuk ki lelkünkből a sötétség erőit. Nélküled legyőz minket a rossz, de Veled sikerül legyőznünk a rosszat jóval.
[Mikloviczné Panni, Nőtincs]
Március 16., péntek
Mk 12,28-34
...szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből...
A farizeusok és a szadduceusok csapdát állítanak Jézusnak különböző kínos kérdésekkel (adófizetés, feltámadás). Egy írástudó is tanúja a szócsatának és felteszi a szerinte legfontosabb kérdést: melyik a legfőbb parancs? Jézus válaszol és elmondja az Ószövetség főparancsát: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” Majd hozzáteszi a másikat is: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. A farizeus megdicséri Jézust a neki tetsző felelet miatt, Jézus pedig azt mondja neki: „Nem vagy messze Isten Országától”.
Az Ószövetség törvényei alapján nem következett egymásból a kétféle irányulású szeretet. Ki lehetett játszani a kettőt egymás ellen. Jézus óta ez nem lehetséges. Jézus új parancsot hozott, de továbbra is érvényesnek gondolta az ószövetségi parancsot: „szeresd Uradat Istenedet...! Számunkra is felkiáltó jelet kaphat ez a mondat. Nem szirupos vasárnapi Isten-szeretetről van itt szó, hanem az embernek az egész egzisztenciáját érintő szeretetről.
- Teljes elmédből – tanulással, szellemi munkával kell egyre jobban megismernem az Istent, az Ő törvényeit, az Ő világát –élethosszig tartó tanulási folyamattal.
- Teljes szívedből – vagyis egész törekvésközpontommal, érzel-memmel áthatva azt, amit megtanultam róla. „Bezsongva” attól, amit megismertem róla.
- Minden erődből – a szívvel áthatott tudás képes megmozgatni az ember akaratvilágát, hogy képes legyen megtenni azt, amit jónak meglátott, amit szívében jónak megélt. Ez teszi fel a koronát az egész folyamatra, enélkül öncélú marad.
Folytatta Jézus a főparancsot egy második mondattal is: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” A valódi önismeretre épülő önszeretet és a felebaráti szeretet nem elválasztható az Isten-szeretettől. A három egymásra épül, egymásból fakad, egymást hitelesíti. Együtt adják meg az embernek a belső békét és harmóniát. Szükség van itt még tovább-lépésre, vagy már az ószövetségi főparancs teljesítése is meghaladja képességeinket? Pedig Jézus új parancsot hozott az emberiségnek: „Új parancsot adok nektek: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” Mintát kaptunk az Istent Atyaként szerető és az emberekért az életét is odaadó szeretetből. Az Ószövetség kora, a fogat-fogért kora, a törvény kora, a szolgaság kora lejárt. Az Újszövetség kora a kegyelem ideje, amikor az ellenséggel szembeni megbocsátás elve érvényesül és a vérségi szereteten túlmutató szellemi szeretet, az agapé a meg-valósítandó szeretet, mely nem kötődik sem fajhoz, sem néphez, sem családhoz, hanem ezeken túlmutatva emberiség szélességű és az ellenségre is kiáradó. A törvényt a Krisztust befogadó ember belülről hallja meg és szabad döntésként valósítja meg „felnőtt fiú”-ként.
Segíts minket Uram, hogy Országod főparancsát Újszövetségi értelemben akarjuk megvalósítani teljes elménkből, teljes szívünkből és minden erőnkből, hogy ne csak közel legyünk Isten Országához, hanem megtaláljuk rajta a nekünk nyíló ajtót is.
[Mikloviczné Panni, Nőtincs]
Március 17., szombat
Ozeás 6,1-6; Lk 18,9-14
Szent Patrik, az írek apostola.
18,13 A vámos távol állva meg – szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verte mondván: Az Isten (vagy), légy kiengesztelt velem, a vétkezővel!
18,14 … ez igazzá váltan ment le otthonába… , mert … a magát alacsonyra tevő magasra lesz tolva.
- Vannak a bűnbánatnak külső megnyilvánulásai: pl. tolakodás kerülése, lesütött szem, mellverés, beismerő, bocsánatkérő szavak.
- Istennel lehet a viszonyunk rendezett és rendezetlen.
- Négy változat lehetséges:
- Az igaz bűnbánat igazzá teszi a vétkezőt.
- Az ember teheti magát s taszíthatják a többiek a szintjére, vagy följebb vagy lejjebb.
vétkezőként igaznak vallom magam (képmutatás)
igazként vétkezőnek (szerénykedés)
vétkezőként vétkezőnek (beismerés)
igazként igaznak (öntudatosság)
- Mennyire használom a bűnbánat hagyományos megnyilvá-nulásait?
- Milyen a viszonyom Istennel?
- Mennyire érzem magam képmutatónak, szerénykedőnek, beismerésre, öntudatosságra hajlamosnak?
- Mennyire vágyom a megigazulásra, bűneim bocsánatára?
- Mit kedvelek jobban: ha fölülről lefelé, vagy ha alulról fölfelé tolnak szintemre?
[Kovács Tádé, Tata]
2007. 02. 21.-02.24.
2007. 02. 25.-03.03.
2007. 03. 04.-03.10.
