A Lélekváró elmélkedések (Hamvazószerdától Szentháromság vasár-napjáig) sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
Február 25. Nagyböjt 1. vasárnapja
Lk 4,1-13 - Jézus próbatétele
Az elmélkedést az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Mielőtt nagy, esetleg egy életre szóló döntését meghozza, a gondolkodó ember általában sokat tépelődik. Megpróbálja felmérni a lehetséges válaszok következményeit, hogy lesz-e elég ereje elszánásában meg-maradni. Inkább befelé figyel, olyan sugallatot keres, amelyre aztán nyugodtan ráhagyatkozhat.
Velem is hasonlóképpen történt a papság felvételi vizsgája előtt. Visszavonultam a szülői ház kis szobájába, és az éjszaka csendjében azon töprengtem, elinduljak-e másnap reggel. Tudtam, hogy az érettségi után visszavonhatatlan elhatározást kell tennem. Végiggondoltam: lehetnék boldog férj és családapa, aki tisztes munkával biztosítja megélhetését. A könnyelmű élet kísértését hamar elutasítottam, hiszen szüleim példája és a bencés gimnázium lelkisége másra kötelezett. De fogom-e bírni az egyedüllétet, a papság megvetését, kiszolgáltatottságát, és a hamar bekövetkező katonaság embertelenségeit? Végül is a belső isteni hang megnyugtatott, és írásba is foglaltam üzenetét: "Ne szégyelld hitedet! Mindenkinek hirdetni kell Krisztus evangéliumát. Újra próféták kellenek a világnak." Örömmel válaszoltam: "Prófétává kell lennem, és prófétákat kell nevelnem. Szolgálni akarom az embereket. 19 éves vagyok, nem tudom, mi lesz velem, de bízok Istenben." Ezzel a megnyugtató hírrel aludtam el, és reggel szilárd elhatározással indultam az útra, Lékai püspök palotájába.
Jézus világméretű küldetésre vállalkozott. Feladata az volt, hogy szeretetben összegyűjtse az emberiséget Isten Országába, kezdve a választott nép fiaival. Ezt akarta megbeszélni Atyjával, amikor a Szentlélek indítására galileai működése előtt a pusztába vonult vissza. Názáretben bizonyára sokszor gondolt előre, igazi küldetése idejére. Most azonban belső világa a szent és a gonosz lélek kereszttüzébe került. Csia Lajos fordítása szerint "a Szellem negyven napon át űzte őt ide-oda a pusztában." Vagyis nem egy helyben üldögélt, hanem fel s alá járkálva "tárgyalt" az Atyával. Ezzel előre jelezte a 40 napos böjt utáni mozgalmas életét. Hiszen vándortanítóként állandóan úton kell majd lennie.
A gonosz lélek, a vádló, a Sátán éppen programja ellenében kísértette, megpróbálta eltéríteni útjáról. Azt akarta, hogy ha valóban Isten Fia, akkor tegyen csodát a saját hasznára, hogy csillapítsa éhségét. Másodszor megmutatta a föld összes királyságát, hogy őt imádva nyerje meg az uralmat fölöttük. Végül - tanulva Jézus válaszaiból - a Szentírást idézte, hogy látványossággal szerezze meg az emberek bizalmát. Jézus mindannyiszor Istenre, a küldőjére hivatkozik, aki kinyilatkoztatta, hogy ne csak kenyérrel éljen az ember. Csak Isten imádása és szolgálata méltó az emberhez, a Sátáné elpusztítja a rá hallgatót. Hiába tette próbára Jézust, mert ő minden esetben Atyjához igazodik, a Szentlélekre hallgat.
Később a sátán újra próbálkozott, még tanítványain keresztül is, hogy megnehezítse küldetését. Győzelme azonban reményt jelent követőinek. Ővele célba érkezünk.
[Várnai László plébános, Balatonboglár]
Február 26. hétfő
Mt 25,31-46
Amikor eljön dicsőségében az Emberfia minden angyalával, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól.A juhokat jobbjára állítja, a kosokat meg baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Gyertek Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom. Idegen voltam és befogadtatok. Nem volt ruhám és felruháztatok. Beteg voltam és meglátogattatok. Börtönben voltam és felkerestetek. Erre megkérdezték az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. …
Jézus nyilvános működése során példabeszédekkel tanított. Sok-sok hasonlatot mondott: fügefáról, szőlőmunkásokról, föltámadásról, főparancsról, és az utolsó ítéletről is. No ez a példabeszéd talán inkább gondolkodóba ejt, mint bármelyik! „Utolsó ítélet" - talán egy utolsó leszámoláshoz tudnám hasonlítani, itt már nem közömbös,miként tudunk Isten ítélőszéke előtt megállni. Belegondolok, ha most kéne számot adnom, hová rohannék, mihez kapkodnék, milyen bizonyságokat tudnék összekapargálni. Tudnám-e nyugodtan tovább folytatni az életemet? Ezzel a kérdéssel mindenki másképp cselekedne! Peregnének életem filmkockái, tudnék-e olyan eseményeket felmutatni, amikor jót tettem másoknak, jóllakattam az éhezőket, rászorulókat, tudtam-e lemondani, biztosan a rászorulókat segítettem-e?
Jézus is ilyesmiket kérdez majd tőlünk az ítélet napján. És szembesít vele: „…amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Tudom-e majd sorolni a cselekedeteimet, eszembe fog jutni valami? Ha törekszem arra, hogy minden nap egy pici jót tegyek, szaporítom a jócselekedeteimet, talán sorban állhatok majd a mennyei király jobbján állókhoz.Jézusom add, hogy úgy tudjak élni, hogy az utolsó ítéletkor azt mondják nekem is: „menj be atyád örömébe”.
[Grüllné Szatzker Erzsébet, Mór]
Február 27., kedd
Mt 6,7-15
Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok.
Azt hiszem, a lényeget és a fontosat röviden is meg lehet fogalmazni. A Miatyánk csupa felszólító tőmondatból áll. A lényegre szorítkozik és minden igazán fontos benne van. Az ima beszélgetés a Mennyei Atyával, de nem kérések özöne, dicsőítés, esdeklés, hosszú ájtatos szövegelés – Jézus azt mondja ezt a pogányok teszik. Az Isten jó apa-anya gondosságával tudja, hogy mire van szükségünk, nekünk csak az Isten Országának dolgait kell megbeszélnünk Vele, lényegretörően, mellébeszélés nélkül. Azt, hogy mi mit teszünk, tettünk, akarunk tenni a szeretet ügyéért, Isten Országának eljöveteléért. Hiszen rajtunk múlik, hogy nap mint nap teljesítjük-e az Atya akaratát, gondoskodunk-e arról, hogy mindenkinek legyen mindennapi kenyere, meg tudunk-e bocsájtani, felismerjük-e a ránk leselkedő kísértéseket és határozottan nemet tudunk-e mondani. Ezek a kérdések lehetnek lelkiismeretvizsgálatunk – imádkozásunk pontjai. Őszinte szembenézés önmagunkkal Isten előtt.
Mondják: Sok beszédnek, sok az alja. A túl sok beszéd csak félreértések forrása. A sok beszéd közepette elfelejtünk meghallgatni másokat, és nem hallhatjuk meg Isten szavát sem a szívünkben. Add Istenem, hogy meglássam és megértsem a lényeget, imáimban meghalljam a Te szavadat.
[Kovács Zoltán, Karancsalja]
Február 28., szerda
Lk 11,29-32
Ez a nemzedék gonosz nemzedék: Jelet kíván…
Vajon miért nevezi Jézus gonosznak kortársait? Mert jelet kívánnak? Ők csak meg akarnak bizonyosodni arról, hogy valóban próféta-e vagy netán még Messiás is-e ez a Jézus. Meg van-e az ereje és a hatalma ahhoz, hogy rendet vágjon. Ők erős és hatalmas Messiást várnak, aki elűzi a rómaiakat és szétcsap a kollaboránsok között, nem utolsó sorban jólétet és gazdagságot hoz. Hát produkálja magát és bizonyítson! Mert szép-szép a szöveg, de abból nem lehet megélni. Talán ez a gondolkodás dühíthette fel Jézust, az hogy meg sem hallgatják, amit mond, eleresztik a fülük mellett a metanoiára való felhívást. Nem értik, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy nemzet függetlensége, bűnös vezetők megbüntetése vagy anyagi gyarapodás. Nem értik Isten Országának örömhírét, nem is akarják meghallani: evilági dolgokkal vannak elfoglalva, ezektől várják a boldogságot. Önmagunk megváltoztatása fáradságos és áldozatokkal járó feladat, inkább változzanak meg mások, legyen egy Messiás – erős, hatalmas – aki mindent elintéz helyettünk. Csak mutassa már azt a jelet, hogy ne potyára hallgassuk és járjunk utána.
Akarok-e már ma megváltozni, vagy valami jelre várok?
[Kovács Zoltánné, Karancsalja]
Március 1., csütörtök
Mt 7,7-12
Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak. Mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtó nyílik...
Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük…
Istenem, az irántad való feltétlen bizalomra tanít Jézus. Felém áradó szeretetednek, jóságodnak egyedül én lehetek gátja. S annak is, hogy azt embertársaim felé tovább áramoltassam. Köszönöm figyelmez-tetésedet, biztatásodat.
Kérjetek…, keressetek…, zörgessetek… .
Kéréseim belesimulnak-e akaratodba?
S keresem-e kitartóan?
Megteszek-e mindent azért, hogy cselekedeteim miatt is keressék egyre többen Országodat?
Segíts Istenem minket, hogy a nehézségeket is vállalva, mindent meg tudjunk tenni, amit ránk bíztál! Amen
[Tóth Tünde, Salgótarján]
Március 2., péntek
Mt 5,21-27
Ne öljetek! Ne tartsatok haragot! Ne mondjatok rosszat senkiről!
Jó lenne, ha csakugyan arról ismernének meg minket, hogy szeretjük egymást. Jó lenne, ha nem dédelgetnénk a szívünkben haragot, sértést, hanem őszintén, szívből meg tudnánk bocsátani egymásnak. Az idézet nem azt mondja, hogy ne haragudj meg, mert ez normális emberi kapcsolatokban valószínűleg elkerülhetetlen, érzelmi reakció – ugyanis ahol élet van, ott konfliktus is van – hanem azt, hogy ne tarts haragot. Ennek az utóbbinak bizony már köze van az eszünkhöz és az akaratunkhoz is. Talán ez a fokmérője annak, hogy mennyire építettük magunkba, felnőtt módon a szeretet-törvényt, vagy esetleg csak anélkül, hogy valóban átalakítottuk volna a gondolkodásunkra, rábólintottunk.
Ne mondj rosszat a másikról! Ezt mennyire tartjuk fontosnak a magunk életében? Vajon hányszor botránkoztattunk meg másokat azzal, hogy szidtunk valakit a háta mögött? Vajon hányszor fordult ez elő a gyerekeink előtt? Mert akkor hiába beszélünk nekik szeretetről, tudni fogják, hogy ez csak szép, kenetteljes szöveg.
Azt hiszem, van okunk rá, hogy bűnbánatot tartsunk. Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.
[Kosztolányi Klára, Pilisborosjenő]
Március 3., szombat
Mt 5,43-48
Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért.
Miért kell szeretni az ellenséget - hiszen, ha megpróbálom szeretni, ki-szolgáltatott leszek?
Miért kell szeretni az ellenséget - az gyűlöl engem, és az elpusztításomra tör?
Miért kell szeretni az ellenséget – ez az egész a józanésszel ellentétes?
… és még lehetne sorolni a kérdéseket.
A kiszolgáltatottság nem kellemes, azonban aki igazán gyűlöl, vagy szeret: kiszolgáltatott és függő lesz, ez a tény hozzátartozik az élethez. Nem jó dolog az ellenség sem, és nehéz megszabadulni tőle. „Akkor győzöd le igazán ellenségedet, ha barátoddá teszed!” – ezt Buddha is tudta. Épp azért kell szeretni az ellenséget, hogy esélye legyen annak, hogy ő is megszeressen, hogy már ne gyűlöljön, és ne akarjon elpusztítani és akkor már nem is olyan nagy baj, hogy kiszolgáltatottak leszünk egymásnak.
A „józanész” évezredek alatt alakult ki. A természetes kiválasztódás feltétele volt, hogy az erősebb megsemmisítse a gyengébbet, ez vitte előre az életet. A „világ” elérkezett egy olyan ponthoz, amikor megjelent az ember, és az emberek közötti rivalizálás a fejlődés hátráltatójává vált, sőt magát az Életet is veszélyezteti. Az egymás legyőzésének időszaka helyet az egymással összefogás időszaka kell, hogy következzen. A kooperáció korának kell reánk köszöntenie, hogy élhető és egyre tökéletesebb „evilágit” alkothassunk, amibe Isten Országa is gyökeret tud ereszteni és ez ellenségszeretet nélkül, nem megy.
[Kiss Gábor, Pilisborosjenő]
2007. 02. 21.-02.24.
