A Lélekváró elmélkedések (Hamvazószerdától Szentháromság vasár-napjáig) sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
2007. február 21. Hamvazószerda
Mt 6,1-6, 16, 18
Jézus meglepetés ajándékai.
Pár nappal karácsony után íródnak e sorok.
Miközben készítgetjük – jól-rosszul – ajándékainkat, arra gondolunk, hogy jó lenne, ha az ajándék meglepetés, kellemes meglepetés lenne. Hiszen szeretjük a meglepetéseket! Mi magunk is vágyunk rá!
No és az ajándékokra is, ha titkoljuk is… Meg az elismerő, tetteinket dicsérő szavakra…
Úgy gondoljuk, - ha számvetést teszünk, - megállapíthatjuk, hogy tettünk egy-két jót a környezetünkben. Elégedettség tölthet el bennünket, hiszen a többség úgyis messze van ettől. Az önzés világa vesz körül bennünket, így hát igazán elismerésre méltó, hogy tudunk adakozni, tudunk jót tenni, néha még tán böjtölni is, és imádkozni… Joggal várhatjuk tehát, hogy ezt észrevegyék, s értékeljék az emberek. /Menedzser-szemléletű világunkban akár még „el is adhatjuk” mindezt! Hadd lássák, és hadd olvassák!/
És itt jön Jézus meglepetés ajándéka! Mt 6-18.
Hát meglepetésnek mindenképpen meglepetés!
Ha már kezdenénk azt hinni, hogy tudunk valamit a Jézusi tanításból, Jézus mindig tud egyet fordítani még a dolgok kerekén. Újra és újra a meglepetés erejével tudnak hatni e sorok, ha időt szánunk rá, hogy alaposan végiggondoljuk őket. Kezd bennünk mocorogni a világi igazságérzet: „jó tett helyébe jót várj”. No persze, de ha lehet minél hamarabb, és minél közvetlenebb formában! Ehelyett el kell fogadjuk: „Atyád, aki rejtekben is lát, megfizet neked.”
No igen, de hát mikor, mivel, milyen formában, - és egyáltalán, biztos lehetek-e ebben?
Idő, elcsendesedés, magunkba fordulás, letisztulás…. S érezzük, hogy ez az ajándék nem csak meglepetésként hat, valódi ajándékká tud válni, - bennünk és általunk….
Február 22. csütörtök
Mt 16,13-19
Az Egyház sziklaalapja
Amikor Jézus Fülöp Cezáriájának vidékére érkezett, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Azok így válaszoltak: „Van, aki keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, van, aki Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Jézus tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás, az élő Isten fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy Simon, János fia! Nem test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Mondom tehát neked: Te Péter vagy. Erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyország kulcsait. Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, amit föloldasz a földön, a mennyben is föloldott lesz.”
A prófétának nem az a célja, hogy másokra hallgasson, hanem hogy küldője üzenetét hirdesse. Közben azonban hajlamos elszakadni a valóságtól, elbeszélni az emberek feje fölött. Jézus tudni akarta, mit tartanak felőle az emberek. És főleg, mit gondolnak róla közvetlen barátai.
Az emberek szemében Jézus egy különleges csodabogár (próféta!), de kifejezetten hús-vér ember volt. A tanítványok véleményét pedig Péter szólaltatta meg. Válasza mai szemmel talán túlzottan is „jólfésültnek” tűnik – mindenesetre a kanonizálás óta változatlan, és jól tükrözi a Pál utáni korai keresztény időszak véleményét. A szöveg Jézusa azonban nem állt meg a kis-katekizmus „lecke-felmondásánál”, hanem továbbfűzte azt … egyház-építés, mennyországi kulcsok, biankó csekk... Ez a hang már nem a „Nyájajuhász” hangja, és elüt a korábban megismert, megszeretett emberi tónustól. Itt az Egyház-szervező szólalt meg, szinte egy kora-keresztény szervezeti és működési szabályzatot hallunk… És ahogy a történelem folyamán a hatalmi egyház távolodott Jézustól egyre gyakrabban idézték ezt a szakaszt visszaélések támogatására, jézusitól teljesen idegen célokkal. A felvilágosodás óta pedig a gondolkodó emberek számára egyre problematikusabb a tekintélyelvű gondolkodásmód. Talán ezért tolonganak egyre kevésbé az emberek a templomokba…
Úgy tűnik mára az egyházak – Jézussal ellentétben - nagyon sok tekintetben elszakadtak a valóságtól, elbeszélnek az emberek feje fölött. Az általuk mutatott Isten nem az emberekkel van, nem él közöttük, nem ismeri gondjaikat és gondolataikat sem. Ki lesz az, kik lesznek azok, akik újra megmutatják az emberekben élő Istent?
Február 23. péntek
Mt 9, 14-15
Jézus tanítványai és a böjt
Akkor odamentek hozzá János tanítványai és megkérdezték: „Hogy lehet az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Csak nem búsulhat a násznép, míg vele a vőlegény? Eljön a nap, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek.”
János tanítványai és a farizeusok a böjtöt értéknek tartották, ezért megütközést keltett bennük Jézus és a tanítványok eltérő gyakorlata. Vajon miért nem böjtöltette Jézus a tanítványait?
Pedig fellépése kezdetén a pusztában ő is alkalmazta a böjtöt! És beszélt olyan fajta sötét erőről, amely csak imádsággal és böjttel űzhető ki . Mégis úgy tűnik, a böjt nem volt Jézus mindennapi eszköze. Csak rendkívüli eszközként alkalmazta, rendkívüli helyzetben.
Jézus igen nagy hatású tanító, és – az evangéliumok alapján bátran állíthatjuk – vonzó egyéniség volt. Tanítása azonban cseppet sem volt könnyen teljesíthető. „Kemény beszéd ez!” – fakadnak ki a tanítványok, bizony mai szemmel is érthetően. Minden bizonnyal Jézus maga is tudta, hogy az Út, amelyre hívott igen keskeny, az építendő Ország a megvalósításig, tele van kereszttel. Ezért aztán fölöslegesen nem akarta sanyargatni tanítványait.
Rendkívüli eszközként ajánlotta a böjtöt, amely segít megerősíteni a lelkünket, segít közel kerülni a Teremtőhöz, segít megtudni, mit érez-hetnek az éhezők.
Az egyházi szabályok gyakran nevetségessé tették a böjtöt: pénteken húst nem, de pl. halat lehet enni, és nem átalljuk szigorú böjtnek nevezni azt, ha naponta csak háromszor ehetünk és egyszer jól is lakhatunk.
A mai kor nem kedvez az önmegtartóztatásnak: „Éld ki magad - most! Csak egyszer élünk! Mert megérdemled! Tiéd lehet! Kényeztesd egy kicsit magad!” – súgja a fülünkbe a reklám innen is, onnan is. Bizony, van minek ellene mondanunk… a böjt azonban segítségünkre lehet! És – azt mondják – még egészséges is!
Február 24. szombat
Jn 15,9-17
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket.
Te is azok között vagy, akiket Isten kiválasztott! Elhiszed? El mered hinni?
Talán tudod is. Talán már megtapasztaltad. Talán már mások is mondták Neked.
Te vagy a kiválasztott,
- akit Isten a barátjának mond!
- akinek Jézus mindent tudtul adott, amit az Atyától hallott!
- akiben Jézus öröme él!
- aki bármit kérhet az Atyától Jézus nevében, mindent meg fog kapni!
Ha Te is úgy érzed, hogy kiválasztott vagy,
- tartsd meg az Atya parancsait!
- szeresd embertársaidat!
- add életed a barátaidért!
- tudd, Jézus volt az, aki kiválasztott Téged! (és ugye Ő nem téved)
- maradandó gyümölcsöt kell teremned!
- kérned, Jézus nevében kell!
Bizony azon kevesek között vagy, akiket megszólított az Isten!
Honnan tudhatod?
Hát onnan, hogy Őhozzá próbálod igazítani az életedet, hogy a gondolataid az élet értelme és annak értelmes megoldása körül járnak. Onnan, hogy cselekedeteidet Isten mérlegén is megméred. Onnan, hogy felelősséggel élsz.
És főleg abból, hogy miközben rengeteg más dolgot is tehetnél, hozzád hasonlóan tétova és kereső testvéreid elmélkedéseit olvasod, hogy még közelebb kerülj Ahhoz, Aki a tenyerén hordoz.
