Bokor közösség
Elmélkedések

ADVENT és KARÁCSONYI IDŐ 2018

Kovács László: A csillag után

Kovács László: A mítoszok igazsága
"A zsidó keresztény kultúrkörben a názáreti Jézus a sztár!
Miért lehetett és lehet ma is ez a kis zsidó ácslegény és vándorprédikátor nekünk, de ma már az egész világnak istenített bálványa és egyetlen reménysége?! [...]"

ADVENT 2018

Sokféle várakozás van. Az advent egy jó, kellemes várakozás. A jó dolgokra szeretünk várakozni, a rosszakra, kellemetlenekre nem.
A lelki, szellemi fejlődés egyik fontos lépcsőfoka, amikor belátjuk, hogy az élet velejárója a gondok fölismerésének, a gondokkal való szembenézésnek és a megoldásnak, illetve a fájdalom elviselésének folyamata. Kétezer éve a názáreti Jézus a fölismerés, szembenézés, megoldás és elviselés területén is példát adott. Szegődjünk a nyomába, és hallgassuk meg, mit üzen, mit tanít nekünk a Mester a testvérbarátaink elmélkedésein keresztül a 2018. évben, karácsonyra várakozva! (Balogh László)

A 2018. évi adventi elmélkedéseket a Bokor közösség 5. és 10. régiójának tagjai készítették, a karácsony utániakat az 1. régió tagjai. A várakozás időszakában és a karácsonyt követő vasárnapokra szólókat is az "Érted vagyok" folyóiratból vettük át, kiegészítve Mlecsenkov Angel lelkiismeret-vizsgáló, gondolatébresztő kérdéseivel.

2018. DECEMBER
vasárnap
hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
2019. JANUÁR
   

Az adventi elmélkedéseket tartalmazó füzet egyben is letölthető >>

 

Az oldal tetejére


 

Archív elmélkedések Archívum