Idézetek
Egy életképes jövő körvonalai a jelenben
„Arra a következtetésre jutottam, hogy ahol van egy csomó kisvállalkozás, amely mindenféle igényeket kielégít, ott nincs szociális probléma. Egyenként nincs nagy hatásuk a társadalomra. A legjobb szervezet számukra a magánvállalkozás. Ha ezek egy tucat embert foglalkoztatnak, ... megállapítható, hogy ki a felelős a hibákért, reális összefüggés van az ember és az anyag között.”
„A vezetés problémája a nagyvállalat esetén hihetetlenül megnő.”
„...Ez vezetett engem arra a meggyőződésre, hogy a legjobb adminisztráció az, amit én >>negatív adminisztráció elméletének<< hívok: eszerint olyan szervezetet próbálunk kialakítani, amelynek minimális adminisztrációra van szüksége. A nagyon kicsi szervezetek önmagukat igazgatják; nincs is problémájuk.”
„Gandhi mondta egyszer gúnyosan: >Mindenki egy olyan tökéletes rendszert keres, amelyben senkinek sem kell jónak lennie.< Ilyen rendszer pedig nincs. Minden szervezetben emberek vannak, és az emberek a szervezetben ugyanolyanok, mint szervezeten kívül. Ugyanez a helyzet, ha valaki megváltoztatja a tulajdonviszonyokat.”
„Azt hiszem, a legjobb dolgok olyan emberektől származtak, akik azt mondták: természetesen meg kell élnünk, de van egy csomó szabadidőnk, amivel lehet valamit kezdeni.”
„A harmadik szervezet, amellyel kapcsolatban vagyok, 1965-ben indítottuk néhány barátommal: ez az Intermediate Technology Development Group Ltd (ITDG; Közbenső Technológiákat Fejlesztő Csoport).”
„Egyszer arról értesültünk, hogy egy angol küldöttség Nigériába készül. Miért mennek ezek Nigériába? - gondoltuk. Nyilvánvaló, hogy nem azt viszik, amire a nigériaiaknak szükségük van. Mi lenne, ha nagyon gyorsan összeállítanánk egy katalógust az Angliában kapható kézi és állati erővel működtethető mezőgazdasági eszközökből? Elkészítéséhez néhány hetünk volt csupán, és az idő nyomása alatt úgy találtuk, hogy társadalmunk nagyon magasan szervezett. Csak azt kell megtalálni, hogyan is nyúljunk a hálózathoz; a hálózat valójában már létezik. Van egy agrármérnöki egyesület, egy másik a mezőgépgyártóké. Kapcsolatba léptünk velük és összeállítottuk az említett katalógust.
Amikor a küldöttség Nigériába érkezett, nagyon meglepődtek. Ezt a kis összeállítást az emberek valósággal kikapkodták kezeikből és azt mondták: először hoznak számukra valami érdekeset a megszokott, vaskos katalógusok helyett, és ez ösztönzést adott számukra, mit is kell tenniük. Láttuk, ez természetesen egy kemény munka; vállalkozzunk tehát többre, ne korlátozódjunk a mezőgazdasági eszközökre. 1967-ben már egy nagy katalógust készítettünk: >Eszközök a fejlődéshez: kisméretű berendezések útmutatója a vidéki fejlesztésekhez< címmel.”
A tulajdon és a cselekvés megfelelő formáiról
„Nem azt mondom, hogy ez már a világ vége, hanem csak bizonyos szervezetek vagy életmód végéről beszélek, amelyek az utóbbi évszázadban jöttek létre az olcsó és bőséges folyékony üzemanyagok és néhány más dolog bázisán. Mik ezek a más dolgok? Épp erről akarok beszélni. Az elmúlt korszakot néhányan nagyon élvezték. Három nagy varázsló is szórakoztatott minket. Az egyik az az ábránd volt, hogy valamiképpen lehetséges végtelen növekedés a természet erői ellen egy véges környezetben. ... A másik varázsló azt mondta, hogy valamilyen különleges természettörvény alapján korlátlan a kínálat olyan emberekből, akik készek lélek nélküli, szüntelenül ismétlődő munkát végezni meglehetősen szerény ellenszolgáltatásért. ... A harmadik máig ható illúzió az, hogy a tudomány minden problémát képes megoldani. Nincs kétségem afelől, hogy a tudomány bármely egyedi problémát meg tud oldani, ha azt világosan fogalmazzuk meg. Azt tapasztalom azonban, hogy amint egy problémát megoldanak, ez temérdek új problémát vet fel. ...”
„Mindig fenyeget az a veszély, hogy túl bonyolultnak látjuk a dolgokat, és nem vesszük észre azt, mit tehetünk valójában, pedig a cselekvés jókedvre derít. Bámulatos, menyi töprengést takaríthat meg az, aki tényleg elkezd dolgozni. Tegyük meg azt, amiről meggyőződésünk, hogy helyes, és ne törjük a fejünket vagy terheljük a lelkünket azzal, hogy vajon sikerül-e az, amit akarunk. Mert ha elmulasztjuk a jót, megtesszük a rosszat, és ezzel a kór részesévé válunk, nem pedig a gyógyításé. Egyetlen feladatom, az egyetlen valódi munkám az, hogy legjobb képességeim szerint gondoskodjak a kisemberekről, akik nem tudnak segíteni magukon.”
„A kisemberek igényei egyszerűek: nem akarnak eljutni a csillagokra; ők csak azt szeretnék tudni, honnan lesz meg a mai vagy a holnapi élelmük. Szeretnének lakást, ruhákat, szeretnének és akarnának egy kis kultúrát is. És ha mi - mint társadalom - erőforrásaink egy részét az ilyen apró igények kielégítésére fordítanánk, akkor azt hiszem, szabad a jövőbe vezető út.”
„Napjainkban nem élhetünk úgy, hogy ne figyelnénk oda Kínára, mert a 20. század legnagyobb változására ott került sor. Ez az óriás ország sok évtizedes halálos betegség után hirtelen, egy generáció alatt teljesen megváltozott. Az emberek megfelelően tápláltak, derűsek, mindenki dolgozik, lelkesedik, szürkén, de megfelelően öltözöttek, a gyerekek rendkívül jó állapotban vannak, teli derűvel és vidámsággal. Ha ezt összehasonlítjuk az 1920-as, 1930-as évek Kínájával, az átalakulás csodálatos, noha még ma is nagyon-nagyon szegény ez a társadalom. De olyan szegény társadalom, ahol az alapvető igényeket figyelembe vették!”
„A mi közgazdaságtanunk azt mondja, hogy ne csináljunk, ne termeljünk semmit, hacsak nem győződtünk meg arról, hogy nem tudjuk máshonnan olcsóbban beszerezni. (...) A kínaiak fordítva gondolják. Azt mondják: nem kell semmit kintről megvásárolni, hacsak nem vagyunk biztosak abban, hogy azt nem tudjuk megcsinálni.”
„A kínaiak által kidolgozott másik nagyon fontos elv az, hogy harminc parasztmunkaév kell ahhoz, hogy egy fiatalember egy évig egyetemre járjon. Ha valaki öt évig volt egyetemen, végzéséig 150 parsztmunkaévet használt fel. Így az öreg Mao azt mondta: nos, fiatalember, mit fognak kapni ezért a parasztok? Végül is ez egy óriási paraszttársadalom; téged a parasztok költségén taníttattunk, 150 parasztmunkaévet használtak fel. Most ahelyett, hogy Sanghai egy divatos kerületébe mennél, elmész egy távoli faluba, és visszaadsz valamit a parasztoknak abból, amit tanultál. Elmentek hát és úgy találták, hogy nincs semmijük, amit adhatnának; mindaz, amit tanultak teljesen felesleges. Visszajöttek és elmondták, hogy nem tanultak az egyetemeken semmi gyakorlatilag hasznosíthatót. (Ennek varázslatos hatása volt a tantervre.)
Ekkor értek a következő lépéshez, amikor azt mondták: együtt kell dolgoznunk és tanulnunk. Járjunk két lábon - ez egy tipikus kínai elv. Egy rövid időszak tanulást egy rövid munkaszakasz követ. Senki sem túl értékes ahhoz, hogy ne végezzen valódi munkát, fizikai munkát. Mindenkit a dolgok valóságos oldalával kell megismertetnünk. Ha pedig nem dolgoznak, semmit sem tudnak a valóságról; csak azt tudják, amit a könyvek írnak.”
