Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Március 13. – Nagyböjt 1. vasárnapja
Mt 4,1-11 – Böjt
Az erkölcsi indítékból végzett önmegtagadást böjtnek nevezzük (a túlsúlyosság elleni küzdelmet viszont fogyókúrának!) A mértékletesség erényének körébe tartozik, és hármas célt szolgál: testi vágyak megfékezését, bűnbánat kifejezését és a lélek felemelkedését. Az emberi élet természetes velejárója, hogy féken tartsuk vágyainkat, hogy kifejezzük hibázásaink miatti bánatunkat, és hogy a lélek érdekében igyekezzünk fölébe emelkedni anyagi, testi világunknak. A böjt természettörvény, amelyet az emberi történelemben mindig és mindenhol megtalálunk. A vallások kiemelten is szabályozzák, hol tanácsként, hol parancsként állítják híveik életébe, amint azt az iszlám a Ramadannal, a kereszténység a Nagyböjttel teszi.A böjtnek Jézus életében is természetes helye van. Amint a zsidó történelem nagyjai, Mózes és Illés is 40 napig böjtöltek, Jézus is ezt teszi. A „40 nap” kifejezés üzenete, hogy „teljes”, „tökéletes” böjtöt tartott. Egy életre szóló, kiemelten fontos döntés meghozatalakor teljes elvonulás szükséges, hogy az Istennel való találkozást ne zavarják a mindennapok körülményei. Jézus máskor is elvonul (Mk 1,35; 14,35…), és tanítványainak is ajánlja ezt (Mt 6,6), akár „kamra” formájában is. Az ősegyházban a napi háromszori megállást gyakorolták a reggeli tervezéssel, a napközbeni kontrollal és az esti lelkiismeret-vizsgálással. A mi tapasztalatunk is az, hogy az időnkénti elcsendesülések nélkül az embert elsodorják a mindennapok eseményei. Az erőnket meghaladni látszó kihívások megoldására Jézus felhívja tanítványai figyelmét az ima mellett a böjt erőforrást jelentő szerepére (Mt 17,21). „Az aszkézis az élet megkönnyítését célzó gyakorlat” – írja Hamvas Béla.
Minden okunk megvan arra, hogy életre és az Életre szóló elhatározásainkat életünk kiemelkedő helyzeteiben, de a mindennapok forgatagában is befelé forduló égre tekintéssel igyekezzünk Istennek tetszően megoldani.
- Elfogyóban vannak az önfeláldozásra kész emberek. Ma inkább feláldozódik a karrierért a család, az anyaság, a jobb jövedelemért a hazafiság, az önkibontakozásért a közösségért élni akarás. Aki viszont családjáért, hazájáért és testvérbaráti közösségéért fáradozik, az „önfeláldozás” mártíromsága helyett az önátadás, az önajándékozás élményét éli át, mint az emberségünkhöz igazán méltó magatartást. „A lét minden pozitívuma önfeladásból fakad” – mondja Hamvas Béla.
- Az értékvédelemre képes és erre hajlandó emberek nélkül el fognak veszni az igazi értékek. Ma nyilvános reklámot kap az, ami bűn és szégyellni való lenne. Ma a liberalizmus lobogója alatt szabadosság van, praktikus eszközökként kínált termékek kínálata mögött az eldobhatóságra épülő vásárlás és fogyasztás ösztönzése rejlik. Sajnos nem segít az értékek védelmében a kegyes befelé fordulás, a magunk kicsiségének hangoztatása. „Szebbé kell tennünk az élet ránk eső kis zugát” – biztat Szentgyörgyi Albert. A Jézustól tanult és a teremtéssel belénk ojtott értékekről számot kell adnunk. Ezek megjelenítése, felmutatása kötelesség. Ezeket lerombolni akaró erőknek való ellenállás létharc. Az emberi leleményesség és a szeretet minden eszköze rendelkezésünkre áll.
- Felelősségvállaló emberek nélkül elmosódnak a határok az erények és a bűnök között, elhalnak a különbségek a méltatandó és az elítélendő emberi magatartások között. Dicsfényt kaphat az a magatartás, amely rácsot érdemelne, és nevetség tárgya az a törekvés, amely Istennek tetsző. El kell szaporodniuk a szavaikért, tetteikért felelősséget vállaló embereknek, hogy megnőjön az élet minőségének esélye közöttünk. Mi, hívők ezt Istennek tetszésben való növekedésnek mondjuk.
- Mértékadó emberek nélkül elfogynak a jó és követhető példaképek. A világ fiai olyan sztárokat gyártanak példaképül, aminek nem sok közük van a normális emberséghez és az isteni értékekhez. A média szerepe óriási, felelőssége igen nagy. Szórakoztatás leple alatt tudattorzítást tud végezni: olyan magatartási és életvezetési példákat mutat könnyed kikapcsolódás leple alatt, amelyek követésére, utánzására könnyen elcsábul a kontroll nélküli ember. A fiatalok különösképpen veszélyeztetettek. „Az ember fölött való könnyű uralomnak nincs hatékonyabb eszköze, mint a szórakoztatás. Szórakoztatással egész népeket lehet idiótákká tenni” – írja Hamvas Béla. TV-t nézünk pihenésképpen, ahelyett hogy megválasztott filmet néznénk? Fantáziacsiklandoztatást végzünk bulvárlapok fogyasztásával jó könyvek, írások érlelő olvasása helyett? Példa értékű embereknek kell megmutatniuk, hogy lehet másként is élni, mint azt a Mammon világa diktálja.
[Király Ignácz, Érd]
„Akkor az mondta neki a Szabadító: Eredj, Ellenség /Sátán/, megvan ugyanis írva: Jahvét, az Istenedet fogadd leborulásban részesíteni és egyedül neki fogsz szolgálni!” (Mt. 4,10)
- Kinek, minek vagyok az ellensége?
- Kitől, mitől tartom távol magam?
- Kit, mit szolgál az életem?
[Angel]
Március 14. – hétfő
Mt 25,31-36
„Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot.”
Készült nekünk egy Ország! A Király szépen felépítette, berendezte nekünk (az Atya áldottainak). És ha megérkezünk, semmi sem fog hiányozni a boldogságunkhoz. Körülölel az Atya végtelen szeretete és megtapasztalhatjuk a valódi hazatalálás örömét.
Természetesen, ha az elválasztásnál a megfelelő oldalra állítanak minket! Ha „enni, inni adtunk, befogadtunk, felöltöztettünk, meglátogattunk”. És nem loptunk, nem öltünk, nem paráználkodtunk, megszenteltük a vasárnapokat, tisztelettel voltunk szüleink iránt. És szelídek voltunk, tisztaszívűek, keresők…
Vajon a Király szeretete, irgalma lesz a nagyobb, vagy igazságossága?
Ha ma kéne elé állnom, vajon a jobbjára, vagy a baljára kerülnék?
[Bitterné Gyöngyi, Mór]
Március 15. kedd
Mt 6,7-15
„Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok… Hiszen tudja a ti Atyátok, hogy mire van szükségetek…”
Mit jelent ma az ember számára az imádság? A lexikonok szerint az imádság az ember Istenhez fordulása. Az imádság lehet közösségi, vagy egyéni, kérő, hálaadó és dicsőítő ima. A keresztény emberek imájának mindig a jézusi magatartásból kell fakadnia.
Jézus gyakran imádkozott és tanítványait is megtanította imádkozni. A Tőle tanult imádság - a Miatyánk - a jézusi lényeg és tanítás legcsodálatosabb összefoglalója.
A jézusi kisközösségekben rendszeresen imádkozunk. Együtt és egymásért is kell imádkozni, Jézus erre buzdít bennünket.
Szoktam-e a közösségben hangosan imádkozni?
Ki merem-e mondani mások előtt a gondolataimat?
Meg tudok nyílni Isten és a testvéreim előtt?
Épülésemre szolgál a közösségi ima?
Szoktam egyénileg is imádkozni?
Az egyéni, vagy a közösségi ima gyakoribb az életemben?
Tudok-e időt és helyet teremteni az életemben az imádságra?
Érzem-e az ima erejét?
Tudok-e azonosulni Jézussal, az ima segítségével?
„Amit együtt kértek az én nevemben, az Atya megadja nektek.”
[Grüllné Szatzker Erzsébet, Mór]
Március 16. szerda
Lk 11,29-32
„Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét….”
Jézus ismét nagy hallgatóság előtt beszél. Jónás próféta és Dél Királynője példáit említi. Jónást, aki a lehetetlenre vállalkozott. Szavára a niniveiek elgondolkodtak és teljesítették kérését, és így megmenekült a város. Dél Királynőjét, aki hosszú utat tett meg azért, hogy találkozzon a bölcs Salamonnal, hogy személyesen legyen tanúja a róla hallottaknak Egy férfi és egy női magatartást. Olyan magatartásokat, amelyek nyomot hagytak, jellé váltak a korábbi nemzedék életében. És beszél arról is, hogy a jelen nemzedék számára is van jel. Az Emberfia. Az Emberfia, aki nagyobb minden eddigi jelnél.
Jézus számára tehát az volt a kérdés, hogy a jelen nemzedék tanult-e ill. tanul-e példájukból. A válasz sajnos az, hogy nem. Továbbra is jelet vár. Jelet arra, hogy merre, hová, miért, hogyan, kivel, mikor, mit, hányszor, mennyire, meddig – egészítem ki én. Aki jelet vár, az Jézus szemében nem jó, az gonosz. Nincs kapcsolata az Istennel. Nem tudja, merre menjen.
A mai kor embere ismerheti a múlt nagy prófétáit. Jézus, az Emberfia különleges életét, minden eddiginél nagyobb értékű szeretet tanítását. Istenről hozott ismereteit. Elég-e ez? Elég jel-e ez a megtéréshez? Kérdezem magamtól is. IGEN. ELÉG. – mondom.
Tudok, akarok-e még változtatni? Minek hatására maradok megtért, hogyan találom meg még jobban az életemben a helyes megoldásokat? Mi visz előbbre? Tudok még jobban szeretni? Kényelmes, megszokott, sok rossz szokással is terhelt, bejáratott életet élek. Valóban elég? NEM. NEM ELÉG. – kiáltom.
Mi kell még? A testvéri közösség, a közösség tartó ereje. Olyan magatartású testvérek, akik nyomot hagynak, jellé válnak a jelen nemzedék életében. Ezt köszönöm én nagyon, Istenem. És mindazt, amit megőrzött az Írás, amit elhoztak régi és mai tanítványaid, amit a szívünkbe írtál, amit megértettünk, és amit még meg kell értenünk.
[Rauscherné Németh Ágnes, Budapest]
Március 17. csütörtök
Mt 7,7-12
„Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak. Mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtó nyílik. Ki ad közületek fiának követ, ha kenyeret kér? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár rosszak vagytok, tudtok jót adni fiaitoknak, mennyivel inkább tud mennyei Atyátok az őt kérőknek! Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.”
Az idézet első fele Isten és az ember kapcsolatáról, a második fele az ember és ember kapcsolatáról beszél.
Az első kép nagyon ismerős: kérek valamit, és ha kitartóan kérem, megkapom, mert Isten a fiaként szeret engem. Az Isten nem tagad meg tőlem semmit, amit csak adhat.
Jézus ezt az adni kész magatartást állítja be isteni törvénynek. Az Atya jót – csak jót! – ad a Tőle kérő fiainak. Nem követ, nem kígyót…
Hogyan is kapcsolódik mindez a „tegyetek úgy, amint szeretnétek, hogy veletek tegyenek!” szabályhoz?
A Jézus-korabeli zsidóság mai szemmel nézve mélyen vallásos volt, állandóan imáikkal ostromolták az Istent. Másfelől megtapasztalták a széthúzást, az egymás közti folyamatos civakodást is. Jézus az egymás közti kapcsolatban kevesebbel is megelégszik, mint az ’adni kész’-ség: úgy kellene bánnunk másokkal, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak! „Ez a törvény és a próféták!”
Nagyon idevág a Máténál található szívtelen szolga példabeszéd – akinek hatalmas adósságát ura elengedi, ám ő a kapun kilépve szolgatársán kíméletlenül bevasalja a neki járó tartozást, mire az úr szigorúan eljár vele szemben… A szolga nem úgy bánt szolgatársával, mint ahogy azt az úrtól tapasztalta, ahogy a maga számára kérte, ezért aztán jogos a büntetése.
Miben áll az én vallásosságom? Olyat kérek-e, Istentől, amit Ő valóban adhat? Vagy inkább önző kivételezést, érdemtelen előnyöket? Netán a mulasztásaim, hibáim következményeitől való mentesülést? Mi van, ha Isten nem úgy teljesíti kérésemet, ahogyan én szeretném?
Mennyire vagyok én szívtelen szolga? A szeretet jegyében tudok-e, akarok-e nagyvonalú lenni a felém tartozókkal szemben?
[Bajnok László, Budapest]
Március 18. péntek
Mt 5,20-26
„Hallottátok a régieknek szóló parancsot: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé.
Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák törvényszék elé, aki haragot tart.”
Jézus miután elkezdte nyilvános működését tanítványokat gyűjt, és tanítja őket.
Ő, nem azért jött, hogy megszüntesse az ószövetségi törvényt, vagy a prófétákat, hanem azért, hogy tökéletessé tegye.
Az ötödik parancs, hagyományos zsidó értelmezésben, csak a tettet tiltja. Jézus azt mondja, hogy a harag, és a gyűlölet is a parancs áthágását jelenti.
A szívünkben megfogant érzés, harag, rossz gondolat dédelgetése vezethet a tettek elkövetésére is.
Ölni sokféleképpen lehet, szóval, tettel...
Vétkezünk, ha nem tudjuk szeretetben elhordozni egymást. Ha haragot tartunk, ha ítélkezünk mások felett.
Ha szívünkben szeretet van, akkor a másikért élünk, és védjük az életet!
Isten szeretetre teremtett bennünket. Ha egymást nem szeretjük, akkor Istent sem szerethetjük igazán.
„Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened,
hagyd ajándékodat az oltár előtt, menj, békülj ki előbb felebarátoddal, aztán térj vissza és ajánld föl ajándékodat!"
Testvéreim! A Lelket várjuk! Hogy megkaphassuk, nézzünk magunkba. Ebben a nagyböjti szent időszakban teremtsünk csöndet imádsággal a lelkünkben, és kérdezzük meg magunktól:
Az én életszentségem fölülmúlja-e a farizeusokét, írástudókét?
Mit kell tennem, vagy változtatnom életemen, hogy Istennek tetsző legyen életem, áldozataim, imádságaim?
Kérjük a Szentlelket, hogy szívünkben béke és szeretet legyen! Ámen.
"A szeretetnek nincs mértéke. Mérték nélküliségében mégis a szeretet lesz az a mérték, amellyel majd megméretünk." (Th.Haecker)
[Tétényiné Ila, Esztergom]
Március 19. szombat
Lk 2, 41-51
„Szülei a pászka ünnepén a szokásnak megfelelően évről évre följártak Jeruzsálembe.
Akkor is, amikor tizenkét éves lett, az ünnepi szokás szerint fölmentek”.
Nem néztem meg, hogy mások miket szoktak gondolni erről az evangéliumi történetről, nekem most az jött elő, hogy megpróbálok visszagondolni egykori 12 éves önmagamra és a saját gyermekeim esetében is az ő elmúlt tizenkét évességükre.
Különös látni, hogy már a gyermekeimmel is szinte generációs szakadék tátong köztünk és más történelmi korszak tizenkét évesei mérettetnek meg. Kutatom ezt a jézusi hevületet a 12 éves utódokban, mely már több mint gyermeki. Jézusnál valami korszakhatár, valami nyitány, valami bemutatkozás, útválasztás, önmeghatározás. Kérdések, melyekben már ott rügyezik a jövő tanítása és valami új különleges tavasz, valami nagy ígéret, a küldetés. A tizenkét éves gyermek kérdez, mert már látott annyit a világból, hogy kezdik feszegetni léte- és legbelsőbb lényegét érintő, alapkérdések. Ki vagyok? Honnan jöttem? Hova tartok? Miért, minek és kinek vagyok? Mit akarok? Tudom ez is kultúrától, genetikától, éghajlattól és egyebektől függő tény, de a tizenkét éves fiúgyermek még csekély érdeklődést mutat a szebbik nem iránt. Jézusnak ebben az esetben komoly könnyebbség lehetett az adott tájra és a történelmi korra oly jellemző ruhaviselet, tehát a figyelme ebből az irányból kevésbé lehetett megosztott. Feltételezhetően a napi, ház körüli munka és az ácsműhely szép titkokat rejtő világa, a fa illata még nagyobb vonzerővel bírt.
Hogy jövök én ahhoz, hogy Jézushoz mérem magam?! De mit tegyek, ha máshoz meg nem kívánkozik. 12 évesen, engem is feszítettek a kérdések és lázasan kerestem a válaszaimat mások válaszaiból. Kaptam és találtam szép és jó válaszokat és használhatatlanokat, hitelteleneket. A keresés és a kérdezés izgalma viszont megmaradt és egyre inkább erősödött a felismerésem, hogy nekem is azokban a dolgokban kell lennem, amik Jézus Atyjáé. Ezekkel az Istenhez útkereséseimmel én is a szülői meg nem értettségbe sodródtam és „nem látták át a beszédet, melyet hozzájuk szólottam”. Így aztán egyre kevesebbet beszéltem velük, mert a veszekedést ugyan megszokhattam volna, de megszeretni nem bírtam. Jézuséknál ez is biztosan másképpen volt, mégiscsak Szent Család voltak, nem úgy, mint mi. Már majdnem kesergésre adtam a fejem amiatt, hogy bezzeg az én gyerekeimet ilyen szent buzgalom nem annyira hajtotta, de ez így bizonyosan nem igaz. Tényszerűen cáfolni tudom a már majdnem kimondott jajszavaimat. Tudom, hogy bennük mocorogtak a kérdések, amik csak néha több évvel megkésve, olykor utólag megvallva vagy alig érthetően közölve jöttek elő. Csak nem volt kitől kérdezni, vagy nem volt kitől jó választ remélni. Keresték ott, ahol tudták.
Jézus kérdez és igazi válaszainkra vár. Mit tudok én mondani Neki? Jobban teszem, ha előbb meghallgatom Őt és visszatisztulok tizenkét évessé…
[Csontos Barnabás, Budapest]
