Elöljáróban
Tapasztalataink szerint legtöbbünknek nem sikerült a pénteki hústilalom helyett testhezállóbb, előrébb vivő rendszeres szokást kialakítanunk.
A Bokor 10-es régiójának tagjai néhány gondolattal szeretnék segíteni azokat, akik a napi igeszakaszok nyomán kicsit többet szeretnének Isten ügyével foglalkozni ezeken a napokon.
2011. szeptember 2. péntek
Lk 5,33-39
Jézussal valami új kezdődik, és ez az új összeegyeztethetetlen a régivel.
Jézus nem tagadta meg származását, vallását, nem akarta elsöpörni a régi vallást, nem forradalmat csinált, ami eltörli a múltat. Ő a törvényt beteljesíteni jött. A tisztánlátás lehetőségét hozta el. Rajta keresztül egyértelművé válik az Atya akarata. Amit elfedett századokon át a rárakódott emberi gyarlóságból adódó szenny, felszínre kerül, kitisztul. A külsőségek helyett a belső tartalmak válnak fontossá. Repedeznek a régi keretek, de Jézus nem ítéli el azt sem, aki ahhoz ragaszkodik, és nem képes megújulni. Az a fontos, hogy hűségesek legyünk a megismert igazsághoz. A régi ember az általa megismert régi igazsághoz, az új ember, a jézusi ember pedig a jézusi igazsághoz.
Jézus új bora szétrepeszti a régi tömlőket, és tönkre menne mindkettő, de ezt nem akarja. A Jézus által megmutatott új élet nem fér meg a régi vallás keretei között. Az új borhoz új tömlő kell, az új tanításhoz új ember kell, az új tartalomhoz új forma kell.
[Fityus Zsuzsa]
2011. szeptember 9. péntek
Lk 6,39-42
Ha Jézus három hasonlatát egy közös szálra szeretnénk fűzni, akkor ez a szál az önmagam másokhoz mérésének formája. Az első hasonlat: vak vezethet-e vakot? Abszurdnak tűnik még a feltételezés is a vak vakot vezetését illetően. Az életben ilyen nem fordulhat elő, mert ez életidegen, ellent mond a józan észnek. Akikre mások vannak bízva azoknak bizony nagy kísértés, hogy akkor is vezessék a rájuk bízottakat, ha nem látnak jobban, mint a vezetettek. Mi tehet vakká? Vakká tehet a felém áradó bizalom, a dicséretek és az, hogy folyton engem kérdeznek, mert ettől elhiszem, hogy okosabb, jobb és több vagyok náluk, és ezzel már vakká is váltam. Mi menthet meg ettől a vakságtól? A rendszeres ima és elmélkedés, a lelkivezetés és annak tudatosítása, hogy önmagam mércéje nem a másik ember, hanem Krisztus!
„Nem nagyobb a tanítvány mesterénél” Az előbbi hármas „gyógyszert” ki kell egészítenünk egy negyedikkel, az alázattal. Helyesen kell gondolkodni önmagamról és a helyemről a világban. Talán ide illik egy régen hallott mondás az ember gondolkodásának változásáról:
Mit gondol a tizenéves? Tudom úgy, mint az apám!
A harmincas: Jobban tudom, mint az apám!
Az ötvenes: Megyek, megkérdezem apámat!
Alázat kell ahhoz is, hogy ne a másik emberben keressem a hibát, hanem a saját házam táján kezdjek „sepregetni”. Mert ha csak mások hibáira figyelek, könnyen arányt téveszthetek. Súlyos gerendának találok minden hibát mások szemében. És mivel a saját hibáimmal nem foglalkozom, nem figyelek rájuk, magamat jobbnak tartva testvéreim fölé helyezem magam. Így lassan kiölöm magamból az együttérzés képességét mások gyengeségeivel szemben. Meg kell tanulni alázatosnak lenni. Erre a tanulásra hívott meg Jézus, aki önmagát szelídnek és alázatos szívűnek jellemezte.
[Dévai Zoli]
2011. szeptember 16. péntek
Lk 8, 1-3
Jézus korában meglehetősen szokatlan volt, hogy egy férfi tanítónak női kísérői legyenek. A nők helye és szerepe az akkori társadalomban szigorúan szabályozva volt. Nem volt szokás nyilvánosan asszonyok társaságában mutatkozni. Jézust nem kötik ezek a szokások, az evangéliumokban több helyen is leírják, hogy a nőkkel is ugyanúgy kommunikál, mint a férfiakkal. Mire taníthat ez minket? Arra, hogy legyünk nyitottak és elfogadóak az embertársainkkal szemben. Ne a szokások határozzanak meg!
És minket, nőket arra tanít ez a rész, hogy merjük vállalni a gondoskodás szolgálatát. Merjünk szolgálni a „vagyonunkból”, ami nemcsak pénzt jelent, hanem a tehetségünket, a szabadidőnket, a képességeinket.
Én mennyire segítem Jézus ügyét az Istentől kapott vagyonomból? Odaadom-e életem egy részét az evangélium hirdetésére? Vagy csak egyszerű fogyasztóként élek az egyházamban? Mennyire folyok bele a szolgálatba?
[]
2011. szeptember 23. péntek
Lk 9, 18-22
Péter vallomása
Jézus, miután megbeszélte az Atyával az eddig történteket, elérkezettnek látta az időt, hogy feltegyen két kérdést a hozzá legközelebb állókhoz: kinek tartják őt az emberek, és kinek tartják őt ők, a tanítványai. A két és fél éves tanítói pálya kétharmadán, a galileai esztendő végén járunk. Ekkor már széles körben ismert Jézus. Akik hallgatták, ismerték őt sok mindent érzékeltek nagyságából. Rendkívüli embernek, Isten emberének, prófétának tartották. Jézus következő kérdése: „hát ti kinek tartotok engem”, vizsgakérdésnek is felfogható. Övéi nevében Péter válaszolt: „Az Isten fölkentjének!” Más helyen ezt olvassuk: „Te vagy a Messiás, az Élő Isten fia!” (Mt 16,16) Jézus elégedett lehetett a válasszal, mégis megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek el ne mondják. Attól tartott, hogy Messiás-voltát félreértelmezik, politikai reményeket táplálnak vele kapcsolatban és ez akadályozhatja Isten Országának hirdetését. Most jelenti be először szükségszerű meghurcoltatását, szenvedését a nép vezetői részéről, akik megölik őt, de harmadnap feltámad. Ezzel jelezve, aki mindvégig kitart mellette, még ha meg is hal, élni fog. (Jn11,25)
Én kinek tartom Jézust?
Ki nekem Jézus?
[]
2011. szeptember 30. péntek
Lk10,13-16
„A rátok hallgató rám hallgat és a titeket elutasító engem utasít el, az engem elutasító pedig a Küldőmet utasítja el.”
Aki Jézus szavára hallgat az Atyától hallott üzenetet hallgatja. Tudjuk, hogy a hallás és a meghallás között nagy különbség van. Erről Jézus a magvetőről szóló példabeszédében világosan tanít. /Mk-4,13-20/ Aki hallgatja és megérti a tanítást, az teszi az ember tanítvánnyá. A tanítvánnyá levés feltétele az evangélium hirdetésének megélése.
Ezt az életet a tanítvány több kevesebb „sikerrel” élheti meg. Van, akinek sikerrel jár a jézusi életformára felhívni a figyelmét. Ezért adunk hálát nap, mint nap. Természetesen van, aki elutasítja az Isten hívó szavát. Ennek következményét csak sajnálattal tudjuk megélni.
A hirdetési feladatunk megvalósításához Isten Lelke ad erőt és boldogságot.
- Kinek a szavában vélem felfedezni az Isten hangját?
- Mennyire vágyok arra, hogy minél tisztábban halljam Jézus szavát?
- Hogyan élem meg, ha elutasításban részesülök?
[]
