A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Október 2 . – Évközi 27. vasárnap
Mt 21,33-43 – Elképesztő bátorság
Csodálatra és követésre méltó Jézus bátorsága, amikor a reá váró biztos kínhalál tudatában felmegy tanítványaival Jeruzsálembe. Útközben már közölte velük, hogy nekik is vállalni kell majd a keresztre feszítést. Nem lehangoltan vette tudomásul földi sorsa végét, mint Tamás apostol, aki ezt mondta társainak: „Menjünk, és haljunk meg vele együtt” (Jn 11,16). Ugyanakkor nem vakmerően, inkább reményteljesen nézett szembe pusztulásával és gyilkosaival. Az Atyjában való töretlen bizalma és küldetéstudata adta neki ezt a bátorságot. Tanító példabeszédeivel erősítette a benne bízókat, és figyelmeztette, szembesítette az ellene gyilkos indulatokat forralókat. Nem sok idő múlva ugyanígy cselekedett a vértanúk sorát megnyitó tanítványa, István diákonus is.
A szőlőmunkásokról szóló példabeszéde történelmi tabló Istenről, a prófétákról, a zsidó vallási vezetőkről, önmagáról és a pogányokról. A mindenkit szerető és megmenteni akaró Atya képét nem rontja le a példabeszéd címzettjeinek véleménye, mely szerint a szőlősgazda gonoszul elbánik a gonoszokkal. Hiszen ők saját istenképükből következtettek erre, mert nem ismerték fel, és nem fogadták el Jézus álláspontját. Ennek nyomán önmagukat leplezték le és ítélték el, amikor a pogányokból megszülető új választott néppel voltak kénytelenek szembesülni. Ezt a vélekedést erősítette meg Jézus a szegletkőről és az evangéliumi szeretet gyümölcseit megtermőkről mondottakkal. Jézus példája és tanítása a biztos alap, összetartó erő és beteljesítő szegletkő minden szeretetközösség számára.
Mi a példabeszéd üzenete korunk emberének? Jézus gyümölcsöt keres az örökségét eltékozló, nem vállaló európai és hazai megkereszteltek életében is. Tőlünk is elvétetik Isten Országa, ha lemondunk a gyermekvállalásról, a hitre nevelésről és a tanúságtételről. Akik „megölik” magukban és embertársaikban a jézusi életet, azok a kárhozatukat választják.
Végül mit mond a jelenben Jézust követni akaróknak? Bízzunk töretlenül Isten minden emberi elképzelést felülmúló szeretetében! A próféták bátorságával leplezzük le korunk bűneit! Folytassuk Jézus szeretetének szolgálatát! Legyünk a remény emberei! Így lesz gyümölcsöző életünk.
[Várnai László, Balatonboglár]
„Ezért mondom nektek azt, hogy el fogják venni tőletek az Isten királyságát és olyan népnek fogják adni, amely meghozza termését.” (Mt 21,43)
- Mennyire számíthat rám az Isten? Miben?
- Mennyire vagyok fölényes a saját szakterületemen belül?
- Termést hozóságomért mit teszek a gyakorlatban?
[Angel]
Október 9. – Évközi 28. vasárnap
Mt 22,1-14 – Kérdések és válaszok
Az előző vasárnap példabeszédében szereplő atyai istenképet azzal mentegettük, hogy Jézus ellenségei vélekedtek így a gonoszokkal elbánó Szeregek Uráról. De mit szóljunk a mai példabeszédben szereplő királyról, aki kegyetlenül elbánik a lakodalmat bojkottálókkal? Ezért és a meghívást átnyújtók legyilkolása miatti haragjában „elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette”. Ezenfelül azért is meg kellene védeni a szeretet-istenkép becsületét, mert megkötözve kidobatta a menyegzős ruhát nem viselő vendéget?
Válaszunkat azzal kezdhetjük, hogy megpróbáljuk beleélni magunkat abba a korba, amikor Máté írása megszülethetett. A haragvó király képe általános volt az ókortól kezdve. Jézus aligha értékelte ezt a magatartást, és legkevésbé sem alkalmazta a mennyei Atyára. Inkább a tékozló fiúk atyja, az irgalom és megbocsátás Istene az övé. Maga ezt gyakorolta, még gyilkosaival szemben is.
Máté korának zsidókból lett keresztényei számára írta evangéliumát, akik már tanúi voltak Jeruzsálem kegyetlen elpusztításának. Mondhatták, hogy beteljesedtek Jézus szavai a Messiás Országába meghívást visszautasítók sorsáról. Így jár az a város és nép, amely nem fogadja el Isten meghívását Jézus menyegzős lakomájára.
Talán ezért elbizakodottak és önelégültek lehettek a hivő emberek. A menyegzős ruha fontosságával figyelmeztette őket Máté erre a veszélyre. Ez az „üdvösség ruhája, az igazság palástja” (Iz 61,10), a „fehér ruhába öltözött” egyház, „amely a szentek igaz cselekedeteit jelenti” (Jel 19,8). Akin ez nem található, az méltatlan a mennyek országára.
Amiben nem kell megvédeni a példabeszéd istenképének becsületét, az a nagylelkűsége. Hiszen a király mindenkit meghív fia lakodalmára, jókat és rosszakat egyaránt. Aki elfogadja a meghívót, és magára veszi az ajándékba kapott menyegzős ruhát, az részese lesz a lakodalmi örömnek.
Isten tehát mindenkit meghív a Vele és az egyházával való asztalközösségre, amelynek teljessége az örök boldogság. Akiknek azonban fontosabb az anyagi világ: föld, üzlet és a hatalom, elveszíthetik az élet igazi célját: az örök szeretet mennyei hazáját. A külső sötétség a szeretetnélküliség jelképe. A sírás és fogcsikorgatás pedig az elhibázott élet kudarcának kifejeződése.
Akik viszont hallgatnak a meghívásra, elmennek a lakodalomba és vigyáznak lelkük menyegzős köntösére: ők lesznek a választottak. Hogy sokan vagy kevesen lesznek, az életünkön és tanúságtételünkön fordul.
[Várnai László, Balatonboglár]
„Meghívottak ugyanis vannak sokan, választottak azonban csak kevesen.” (Mt 22,14)
- Mennyire alkuszom meg bármilyen eredménnyel?
- Mikor és mennyire szoktam mentegetőzni?
- Azokhoz tartozom-e, kit nem hiába hívott meg az Isten?
[Angel]
Október 16. – Évközi 29. vasárnap
Mt 22,15-21 – A képmutatás
A mai evangéliumban ismét megcsodálhatjuk Jézus Krisztus bölcsességét és emberismeretét. Amikor az egymással ellenséges farizeusok és a Heródes-pártiak együtt léptek hozzá, már alap volt a gyanakvásra: Vajon mit forraltak ki ellenem? Gyanakvását tovább fokozhatta a dicséretek sora, amelyben eddig nem volt része ellenfelei részéről. Igaznak mondják azok, akik eddig hazugsággal vádolták. Isten útja tanítójának nevezik, noha nemrég még ördöggel cimborálónak kiáltották ki. Most elismerik, hogy nem emberi tekintet vezeti szavait, hamarosan azonban a főpap azért ítéli halálra, mert ember létére istenné tette magát. Jézus le is leplezi ellenfelei ármánykodását, amikor kísértésnek, vagyis a sátántól valónak mondja kérdésfeltevésüket. Önmaga szegénységét, a hatalomtól való távolságtartását is kimutatja azzal, hogy kér tőlük egy adópénzt, hiszen „igaz izraelitaként” ilyennel nem rendelkezett. A farizeusoknak talán kedves is volt e tekintetben, és egy a római megszállókkal megalkuvó Heródes-párti személy erszényéből került elő a pénzérme. Azt gondolták, hogy Jézus mindenképpen szembekerül valamelyik hatalommal. Nyilván a farizeusokat nem az Isten iránti szeretet vezette, amint a Heródes-pártiakat sem a Rómához való hűség indította, hanem Jézust akarták elveszejteni. A Mester meglepő válasza leleplezte gonosz szándékukat, és zavarba jöttek. Kérdésére – „Kinek a képe ez és kinek a felirata?” – velük mondatja ki a választ. A császár arcképe a pénzérmén és a római felirat állandóan emlékeztette a zsidókat alávetettségükre, szolgaságukra.
Itt abba is maradhatna a történet, ám Jézus nem elégszik meg ellenfelei megszégyenülésével, hanem tanítóként a tanulság megállapítására is törekszik. Ezért arra is válaszol, amit nem kérdeztek. Azon túl, hogy az adópénz a császárnak jár, figyelmeztet az Istennek adandóra. Mi jár az Istennek az ember részéről? Nem mondja ki, hallgatóinak kell levonniuk a következtetést. Mivel az ember a teremtő Isten képmása, a császárnak nem tartozik a szíve (= szándékvilága), lelkiismerete (= belső irányultsága) és az élete (= katonai szolgálat). Kettős állampolgárságunk van. Az állambeli polgárságunk adófizetésre kötelez mindazon szolgáltatásokért és juttatásunkért, amelyeket a földi hatalomtól kapunk. Az Isten Országához tartozásunk pedig Istenhez való hűséget és elkötelezettséget kíván tőlünk. A kettőt nem szabad összekeverni. Ezért figyelmeztet Jézus: „…legyetek keveretlenek, mint a galambok” (Mt 10,16).
Ha emiatt szembekerülünk a császárral, nem szabad aggodalmaskodnunk, mert az övéhez hasonló tisztánlátást és bátorságot ígér az üldözőkkel szemben: „Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, amelynek egy ellenfeletek sem tud ellenállni, vagy ellentmondani” (Lk 21, 15).
[Várnai László, Balatonboglár]
„Áruld el nekünk, mit gondolsz: szabad adót fizetni a Cézárnak, vagy sem?” (Mt 22,17)
- Mennyire vagyok becsületes adófizető? Miért?
- Mennyire vagyok részrehajló?
- Mennyire tartom hitelesnek magam?
[Angel]
Október 23. – Évközi 30. vasárnap
Mt 22, 34-40 – A legnagyobb parancsolat
A farizeusok nem nyugodtak bele kudarcukba, hogy Jézus kivágta magát az adópénz csapdájából. Nem tanultak a szadduceusok felsüléséből sem a sógorházasság kérdésében. Újabb témával próbálták Jézust zavarba hozni. A parancsok rangsora iránti állásfoglalásával kísértették meg. Úgy gondolták, hogy a tanulatlan vándortanító elbukik a vizsgán, és lejáratódik a vezetők vagy a néptömeg előtt. A 613 parancs teljesítése annyira megkötözte a kiskapukat nem ismerő népet, hogy mindenhol korlátokba ütköztek.
Jézusban azonban emberükre, mondhatjuk, Istenükre akadtak. Egyértelmű magabiztossággal állította a parancsok élére az Isten iránti szeretetet. Idézte nekik Mózes 5. könyve 6. fejezetének 5. versét. Ez volt a zsidó nép mindennapi imádsága, a vértanuk utolsó hitvallása. Az egyetlen Urat teljes szívvel szükséges szeretni, mert Ő féltékeny Isten, és nem tűr meg maga mellett mást. Jézus is ezt vallotta, amikor arra figyelmeztette tanítványait, hogy nem szolgálhatnak egyszerre két úrnak: Istennek és a mammonnak. Szívünk trónján csak a Teremtő Isten ülhet, ott másnak nincs helye. Hasonlóan egész lélekkel kell imádni, mert lelkünk nem állhat egyszerre a Szentlélek és a gonosz lélek irányítása alatt. Emberségünk örökké megmaradó összetevője csak az Isten szeretésével éri el végső célját: az üdvösséget. Szellemi részünk, értelmünk és gondolkodásunk helyes irányultsága ugyancsak az lehet, hogy csak Neki hódolunk. Egyedül ez méltó emberi kiteljesülésünkhöz. Vagyis testünk-lelkünk-szellemünk, azaz egész emberi mivoltunk, Isten viszontszeretésére hívatott.
Jézus hasonlóan az adópénz kérdéséhez, itt is hozzáfűzi a maga álláspontját, melyet nem kérdeztek hallgatói. Vagyis nem hagyja általuk tematizálni gondolkodását, hanem szellemi fölényét tanúsítva szabadon befolyásolja őket. Szembesítve a farizeusokat gyengeségükkel, rámutat a második parancsra: a felebaráti szeretetre. Ismét idéz, most a 3Mózes 19,18-at. Ezzel hangsúlyozza, hogy a felebaráti szeretet mércéje az önszeretet. Ahogy mindenki akarja a jót magának, úgy akarja azt embertársainak is! A jézusi aranyszabály megvalósításával lehetünk igaz emberek.
A két parancs olyan, mint az ember két lába, mellyel szilárdan áll a földön. Nemcsak a mózesi törvény teljessége az Isten és a felebaráti szeretet, hanem a próféták üzenetének csúcsa is. Míg a törvény betűje inkább korlátozza az ember szabadságát, addig a próféták magatartása felszabadít az Istennek tetsző életre. Segítenek a parancsokat pozitívan látni. Ahelyett, hogy azon aggódnánk, amit nem tudunk megtenni, arra figyeljünk, hogy mit tudunk tenni Istenért és felebarátainkért. A próféták és legfőképp Jézus Krisztus önfeláldozó élete példakép az Isten- és emberszeretet áldozatos megvalósítására.
Nemzeti ünnepünkön imádkozzunk az áldozatokért! Becsüljük meg szabadságszeretetüket! Ne engedjük a szolgaság igájába hajtani magunkat és felebarátainkat! Isten- és emberszeretetünkkel segítsük népünk boldogulását.
[Várnai László, Balatonboglár]
„Mester, melyik meghagyás hatalmas a törvényekben?” (Mt 22,36)
- Mennyire szoktam próbálgatni másokat?
- Szoktam kérdéseimmel szondázni másokat?
- Milyen céllal szoktam összejönni másokkal,
[Angel]
Október 30. – Évközi 31. vasárnap
Mt 23,1-12 – A szavak és tettek egysége
Miután Jézus – a Messiásról feltett kérdésére válaszolni nem tudó/ nem akaró – farizeusokat elhallgattatta, szellemi támadásba kezdett ellenük. Kemény szavakkal illette hiteltelen magatartásukat, képmutatásukat. Elismerte társadalmi helyzetüket, törvénymagyarázói tekintélyüket, de óvta övéit tetteik követésétől, mivel másként cselekedtek, mint beszéltek. Ráadásul az Isten törvényéhez olyan emberi előírásokat fűztek, amelyek elviselhetetlen teherként nehezedtek a kiskapukat nem ismerő egyszerű emberek számára. Persze ők maguk kijátszották ezeket. Jézus azért is kárhoztatta őket, mert nem az Isten iránti szeretetből engedelmeskedtek a törvénynek, hanem pusztán feltűnésből, hogy az emberek tetszését learassák. Ezt a célt szolgálta a külsőségekben megmutatkozó előkelőségük jelzése, mint a széles imaszíjak, hosszú bojtok a ruhájukon, a főhelyekre tülekedésük és a rabbinak szólítás megkövetelése.
Jézus számára a példamutatás volt a szeretet továbbadásának a legfontosabb tényezője. Szavai és tettei között nem található ellentmondás. Még ellenfelei is elismerték, hogy tanításában nincs tekintettel az emberek véleményére. Csak az Atya tetszését kereste, soha nem engedett a népszerűség kísértésének. Ezért állíthatott magas erkölcsi követelményeket követői elé. A kiváltságos megszólítások, mint a rabbi, atya, tanító, nem használandók Isten Országa új közösségében – ennek alapja ugyanis az Atyaisten gyermekeinek testvéri egysége, amelyre egyedül Jézus taníthat meg, illetve mennybemenetele után az igazságra vezető Szentlelke. Jézus, mint Isten legnagyobb küldötte, a legkisebbé tette magát az emberek között. Szegény vándortanítóként gyógyította a betegeket, bocsátotta meg a bűnöket, emelte fel az elesetteket. Rabszolgai munkával mosta meg apostolai lábát, és vállalta az utolsóknak kijáró kereszthalált. Az Atya mennyei királyságába az Ő útja, a szolgáló szeretet magatartása vezet el.
Sajnálatos, hogy a kommunista diktatúra idején számos egyházi vezető is gyengének bizonyult, és saját karrierjét építette a közösség szolgálata helyett. Jól bemutatja ezt a helyzetet Szabó Gyula testvérünk legújabb könyve: A Pápai Magyar Intézet mint a magyar hírszerzés előretolt bástyája. Az ügynököknek fontosabb volt pozíciójuk megtartása és bővítése, mint Jézus egyértelmű tanítása és példaadása. Akkoriban hangzott el a megdöbbentő kijelentés: „Maguk ne Jézusra hivatkozzanak, hanem az egyházra”. Nem az ilyen egyházi felfogás és gyakorlat miatt vált hiteltelenné sokak számára a kereszténység?
Ma rajtunk fordul, szavaink és tetteink összhangján, hogy mennyire lesz újra vonzó Jézus neve és egyháza!
[Várnai László, Balatonboglár]
„Apának se hívjatok magatok közül senkit a földön, egy ugyanis az apátok a Mennyei.” (Mt 23,9)
- Mennyire veszem észre, hogy hízelegnek nekem?
- Milyen megszólítást veszek a legszívesebben? Miért?
- Mennyire vagyok kényes mások megszólításának formájára?
[Angel]
