A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Július 3. – Évközi 14. vasárnap
Mt 11,25-30 – „Felüdítelek titeket”
Tegnap volt Sarlós Boldogasszony ünnepe. Régen ekkor kezdődött az aratás. Azt tartották, hogy Sarlós Boldogasszony, az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól, Mária és Jézus arca ott ragyog minden búzaszemben.
A család évében a két titkot tudó édesanya találkozása figyelmeztessen bennünket a család értékeire.
Jézusnak ezt az imádságát föl lehet fogni úgy is, mint az ő Atya-gyermek kapcsolatát.
A kicsinyek említésével Jézus bevon bennünket, embereket is ebbe a kapcsolatba. Jézusnak nem beképzelt bölcsekre és okosakra van szüksége, hanem tiszta, egyszerű szívekre, tiszta szívű emberekre, akik befogadják őt. A bölcs farizeusok és írástudók csak az ács fiát látták benne. Ismerték egész rokonságát, s emiatt lenézték Jézust.
Hálaimája után Jézus egyszerű szavakkal követésére hív; nem tettetést, nem pózokat, hanem egyszerű, őszinte odaadást és követést vár tőlünk.
Jézus rejtve mondja el imádságait – a kevélyek elől elrejtve.
A gyermekeket jellemzi a kíváncsiság, az ismeretlenre való rácsodálkozás.
Van-e ilyen Istenre rácsodálkozó lelkületem?
Rájöttem-e már, hogy hol, és mikor, milyen élethelyzetekben vittem könnyebben életem keresztjeit és terheit? Elfáradt szívünk és megtört lelkünk nyugalmát Jézusnál találjuk-e meg? Aki nem nála keres felüdülést, könnyen csalódik. Megtaláljuk-e a munka, a pihenés és az imádság összhangját és helyes arányát?
Észreveszem-e, segítem-e a kereszt súlya alatt roskadozókat, az élet terheit cipelőket? Könnyítek-e, segítek-e rajtuk? Sokan vagyunk megroppant nádszál-emberek, vagy az élet hajótöröttei.
Éreztem-e kísértést arra, hogy letegyem a Krisztus-követés igáját, terhét? Mi most a legfárasztóbb életemben? Azt adjam oda Jézusnak. Beszédemben bölcs vagyok-e, vagy csak tudálékos? Életkörülményeim közepette hogyan viselem az igát és a rám váró terheket? Vonzó-e krisztusi szelídség? Átérzem-e az Isten előtti kicsinységemet?
[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]
„Gyertek hozzám mind, elfáradtak s terhet cipelők és én majd felfrissítelek benneteket." /Mt.11,28/
- Mi fáraszt el? Ki fáraszt el leginkább?
- Milyen terhek nyomasztanak?
- Hol keresem a kikapcsolódást?
[Angel]
Július 10. – Évközi 15. vasárnap
Mt 13,1-23 – „Százszoros termést hoz”
A család évében vagyunk. Holnap lesz Szent Benedek apát, a bencés rend megalapítója, Európa fővédőszentje ünnepe. Jelmondata ma is figyelmeztet: Imádkozzál és dolgozzál! A családban a szülőknek és a nagyszülőknek erre kell megtanítaniuk gyermekeiket, unokáikat. Felnövekvő gyermekek, fiatalok, fogadjátok ezt meg.
Jézus sokszor a természet világából veszi a képeket és a hasonlatokat példabeszédeihez. Most is ezt tette. Mi emberek a világban élünk, és abból értelmünkkel, szabad akaratunkkal és személyiségünkkel kiemelkedünk. Felelősséggel tartozunk életünkért, mivel sorsunk és Istentől való rendeltetésünk van itt a földön. Isten életbe hívott bennünket, és lehetőséget adott, hogy felelősen válaszoljunk az Ő hívó szeretetére, tervére. Nem mindegy, hogyan és miként használjuk föl életünket. Az olvasmányban arról hallunk, hogy a földet termékennyé tevő eső biztosította a családoknak és az egész népnek a mindennapi megélhetést, a kenyeret. A termőföld nem „utasítja el” a „mennyei” áldást, ezért az életet biztosító eső a vetéseknek növekedést ad és bőséges termést eredményez. Vajon velünk, emberekkel is így áll a dolog? Mi emberek választhatunk: vagy befogadjuk, vagy elutasítjuk Isten szavát. Elgondolkodtató: milyen egyértelmű lenne elfogadni és megtenni az Isten ÉLETET biztosító feltételeit: hit-remény-szeretet, adás-szolgálat-békességteremtés, a hegyi beszéd tanítása stb.; olyan megmagyarázhatatlan, hogy Isten eme jóindulatát, szavát visszautasítjuk, közönnyel, közömbösséggel, sőt ellenségesen fogadjuk. Isten élő szava nem talál minden emberben visszhangra, sokunk életében azonban igen.
A magvető embertől (Istentől) a bizalmat és a reményt tanulhatjuk meg. Nem hagyta abba a vetést. A sziklás talaj, a bogáncsok látványa nem vette el a kedvét. Az érdekelte, hogy a mag jó talajba, jó földbe kerüljön. Ott majd várható a több-kevesebb termés, s így munkája és fáradozása nem felesleges. Jézus is tudott lelkesedni azokért, akik termékeny lélekkel hallgatták őt – így a csüggedő embereknek is példát adott. Mennyi fiatal elkallódik azért, mert a szüleik, nevelőik belefáradván, abbahagyják a figyelmeztetést, a kérést, a nevelést, mondván: nem érdemes fáradni, minden lepereg a gyerekről. Mennyi házasság, barátság, család, rokoni kapcsolat, közösségi élet ment tönkre azért, mert kihalt belőlünk a remény, elfogyott a kitartás és a lelki erő, föladtuk a küzdelmet. Mennyi imádkozó kéz lankadt el, mert úgy éreztük, hogy Isten nem hallgatta meg kéréseinket. Bátorítsuk és erősítsük a csüggedő embereket!
A nekem adott vetőmagot elvetem-e? A kudarcok nem veszik-e el a kedvemet? Milyen okok hatástalanítják bennem az Isten szavát?
[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]
„Akinek ugyanis van, annak adnak majd, s bővelkedni fog; akinek viszont nincs, amije van, az is elfog vétetni tőle.” /Mt.13,12/
- Mennyire érdekel mások sorsa?
- Mennyire érzem mohónak magamat?
- Mennyire törekszem arra, hogy ki ne fogyjak a szellemi táplálékból?
[Angel]
Július 17. – Évközi 16. vasárnap
Mt 13,24-43 – „Jó magot vetett a földjébe…”
A család évében vagyunk. Holnap lesz szent Hedvig királyné ünnepe. A családban a feleségnek és édesanyának a hitbeli életre is nevelni kell. Férjével együtt meghatározó szerepe van ebben. Szent Hedvig az egész lengyel népnek lett édesanyja és hitbeli nevelője. 1997-ben avatta szentté II. János Pál pápa.
A világban tagadhatatlanul tombol a rossz és az emberi gonoszság. Hogyan tűri mindezt az Isten? „Ne szállj szembe a gonosszal!” – tanítja Jézus (Mt 5,39). Egyre növekvő gond, hogy terjed a bűnözés. Szorongással tölt el mindegyikünket. Fenyeget bennünket. Nem érezhetjük magunkat biztonságban. Maga az ember az, aki fölborította a világ rendjét. Egyikünk sem vallhatja magát ártatlannak. Egyrészt, mások gonoszsága ránk nehezedik, ezt könnyebb észrevenni; másrészt, a saját vétkeinket is be kell látnunk, amikor mi sebzünk meg másokat, pélsául a családban, a munkahelyen, a közösségben, a rokonok, barátok, ismerősök között.
A gazda jó magot vetett a földbe. A konkoly nem tőle származik. Tudomásul kell vennünk a rossz jelenlétét a világban, anélkül hogy beletörődnénk a létébe, vagy megpróbálnánk letagadni azt. A világban lévő rossz és bűn kiiktatására az lenne az igazi megoldás; hogyan minden bűnös ember tudna metanoiát tartani. Erre a megfordulásra kell rávezetni az embereket.
Hogyan tudnánk a bűnöst a javulás útjára vezetni? Isten mindannyiunk számára nyitva hagyja az igaz útra térés lehetőségét. Mindehhez nagyon nagy türelemre van szükség. Isten az embertől a folytonos lelki fejlődést, előrehaladást várja, és megadja a türelmi időt. Sokan vannak azonban az ún. „konkolyemberek”. Talán gyermekkorukban nem kapták meg azt a gondoskodó szeretetet és törődést, amely a jó úton tartaná őket. Ha önmagunk iránt is tudunk türelmet gyakorolni, akkor tudunk mások iránt is.
Az ifjúság nagy nevelőjéről, Don Boscóról olvastam: Édesanyja, Margaréta asszony segíteni akart a fiának. Érkezése után hamarosan megdöbbenve tapasztalta, hogy milyen nehéz feladatra vállalkozott. A befogadott fiúk semmiféle nevelésben nem részesültek. Margaréta mama panaszkodott: „Mindent ellopnak, szétszaggatják a ruhájukat, úgy, hogy meg sem tudom varrni. Még a konyhából is elviszik a lábasokat és az evőeszközöket. Immár végleg elfogyott a türelmem. Hazamegyek, hogy nyugodtan tölthessem öreg napjaimat.” Don Bosco megértően meghallgatta édesanyja panaszát, és szó nélkül rámutatott a falon függő feszületre. Édesanyja megértette. Könnyek között mondta: „Igazad van, erről megfeledkeztem; maradok.” Valahogy így foghatjuk le a konkolyt hintő kezeket.
[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]
„Amikor az emberek aludtak jött az ellenség és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment.” /Mt.13,25/
- Mennyi bennem az ellenséges érzés?
- Ki és mi ébreszt bennem ellenséges érzést?
- Mi az, amit titokban szoktam csinálni?
[Angel]
Július 24. – Évközi 17. vasárnap
Mt 13,44-52 – „Megtalált kincs”
A család évében vagyunk. Kedden lesz Szent Joachim és Szent Anna ünnepe, ők a nagyszülők védőszentjei. A mai keresztény szülők közül sokan mernek a világ értékrendjével szembehelyezkedve élni. Veszik a bátorságot a hűséges és tiszta jegyességhez és házassághoz. Elvállalják a sokadik gyermeket. Derűs nyugalommal állják a lesajnáló pillantásokat. Teszik mindezt azért, mert kincset leltek. Kereső és megajándékozott emberek. Kockáztattak, keresték, és megtalálták életük igazi kincseit.
A mai evangélium példabeszédei vagy hasonlatai az Isten Országának páratlan értékét szemléltetik, amelyért minden áldozatot meg kell hoznunk, vagyis érdemes mindent odaadni érte. Az evilági, földi kincsekért is mennyit kell fáradozni és küzdeni, akkor még inkább az égi kincsekért, és a legnagyobbért, az Isten Országába jutásért! Az első példabeszédben egy szegény ember, talán egy napszámos szerepel. A másodikban egy gazdag kereskedő. Egyikük sem állt megkövülten a kincs mellett, hanem megfontoltan, értelmesen, és főleg azonnal cselekedtek. Számomra ez azt jelenti, hogy akár szegény, akár gazdag valaki, az Isten Országa egyformán érték lehet mindannyiunk számára, s mindannyiunknak törekednünk kell az Isten Országába bejutásra.
Mi kell ahhoz, hogy észrevegyük az elrejtett kincset, s hogy felismerjük a valódi igazgyöngyöt? Megkülönböztető-képesség és helyes értékítélet. Ezt felülről kell kérnünk és várnunk. Az olvasmányban Salamon király ugyanígy tett. Imádkozott „éber szívért”.
áratlanul találnak rá a kincsre. Nem szalasztják el a lehetőséget, az egyszer adódó alkalmat. Manapság is így találnak jó néhányan lelki kincsekre: hitre, kereszténységre, közösségre. Például nem hívő szülők kisgyermekük születése után találkoznak és beszélgetnek hívő szülőkkel. Előkerül a szó a keresztelésről. Ők is megismerkednek a kereszténységgel, szülői közösségbe kerülnek, és ezután ők maguk is megkeresztelkednek kisgyermekükkel együtt. Másik példa: idekerültem Fertőd-Eszterházára, és megkerestek a Schönstatt családmozgalom tagjai. Az egyik édesapa elmondta, hogy ő otthon a családban teljesen vallástalan környezetben nőtt föl. Amikor megismerkedett a feleségével, utána keresztelkedett meg, és lett a családmozgalom egyik vezetője.
A három példabeszéd Jézus belső világát is tükrözi. Ő is otthagyta mindenét, és közénk jött. Minket kincsként és igazgyöngyként ismert föl, mintegy gyöngyszemeinek.
Mit, kit tartok igazi kincsnek? Keresem-e? Képes vagyok-e áldozatokra is megszerzéséért? Mit viszek „kincseimből” az Isten színe elé, a Vele való találkozásra? Keresem-e a nem romlandó, a nem elenyésző kincset? Vagy már rábukkantam? Tudom-e, hogy rejteget még számomra az Úr kincseket?
[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]
„Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keresett.” /Mt.13,45/
- Mekkora az esélyem az igazgyöngy megtalálására?
- Van-e rejtegetni valóm? Kitől? Miért?
- Keresem-e azt. ami értékesebbé tesz?
[Angel]
Július 31. – Évközi 18. vasárnap
Mt 14,13-21 – „Ti adjatok nekik enni…”
A család évében vagyunk. Napjainkban sok család él szegényes körülmények között. A holnapi szent, Liguori Alfonz Nápolyban az utcagyerekeket, a koldusokat, a betegeket és a szegény családokat segítette. Közvetlen környezetünkben mi is segítsünk a szegény családokon!
Két helyen olvassuk az evangéliumokban, hogy Jézus szíve megesett az embereken. Az egyik: „olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok” (Mk 6,34). Tehát lelki éhségben szenvedtek: lelki bizonytalanságban, tanácstalanságban és elhagyatottságban. A másik a mai evangéliumi szakasz. Ez a kettős éhség végigkíséri az embert a történelem útján. Mindkettő csillapítása súlyos terhet és feladatot jelent az emberiség számára. Nem is igazán tudunk megnyugtatóan és véglegesen megbirkózni velük. Az is igaz, hogy az egyik éhség kielégítése nem szünteti meg a másiknak a kínjait.
Jézus egyedül akart maradni, azért, mert hírét vette, hogy Heródes kivégeztette Keresztelő Jánost. Az emberek azonban utána tódultak, és szomjas lélekkel hallgatni akarták őt. Nem sajnálták a fáradságot, és lelkesen követték a pusztába is. Ha korunk emberére tekintünk, szomorúan tapasztaljuk, mennyire hiányzik körünkben a Jézus tanítása iránti érdeklődés és lelkesedés. Erich Fromm kérdezi ezzel kapcsolatban: „Hol található Európában keresztény szellem? Ki ébreszti föl csodálatunkat? Megcsodáljuk-e a szegényeket? Az önfeláldozókat? Azokat, akik szeretnek?”
Ma is vannak, akik követik Jézus tanítását. Kalkuttai Teréz anya és nővérei napjainkban is ápolják a betegeket. Charles de Foucauld atya hosszú éveket töltött a sivatagban, és szíve nyitva volt a bennszülöttek felé. Jöttek is hozzá tanácsait kérni és gazdag lelkiségéből meríteni. Gondoljunk Taizére, ahol sokan fölkeresik a szerzetesközösséget, és imádsággal, elmélkedéssel töltik napjaikat, közösen fogyasztják el a szerény ebédet és a vacsorát, amelyet közösen készítenek el. A hangsúly természetesen nem az étkezésen van, hanem azon az asztalközösségen, amelyet a nagy Vendéglátó és Kenyéradó, Jézus hív egybe.
„Nemcsak kenyérrel él az ember” (Mt 4,4; Lk 4,4). Korunk embere olyan ételekkel táplálkozik, amelyek elveszik az étvágyát az Isten kenyerétől. Márpedig Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy ne érjük be a mulandó eledellel, hanem vágyakozzunk a lelki táplálék után. Közösségeinkben ajándékozzuk meg egymást rendszeresen ezzel a lelki eledellel! Ne gondoljuk, hogy ez kevés. Jézus ezt a keveset kéri tőlünk, de azt teljes és egész szívvel tegyük meg.
Oda merem-e adni a keveset, amim van, vagy azt mondom: Nekem is épphogy elég? Közreműködöm-e Jézussal az apostolkodásban, a kenyérosztásban, a maradék összeszedésében? Fölajánlom-e anyagi, szellemi, lelki javaimat a közösség épülésére? Megbecsülöm-e, értékelem-e azt a keveset, amit másoktól kapok?
[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]
„Evett is mindenki, jól is lakott; s fölszedték a maradék fölösleget tizenkét tele kosárnyit.” /Mt.14,20/
- Mennyi ételt – italt pazarolok?
- Mennyire szoktam szemetelni?
- Mennyire érzem fontosnak a környezetvédelmet?
[Angel]
