A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Január 1. – Újév
Lk 2,16-21 – A tudás hasznosítása
Az angyalok üzente: Ma született az Üdvözítő! A pásztorok biztatják egymást: Hadd lássuk a történteket! Várták a Megváltót. Amikor hírt kaptak róla, mindjárt utána is jártak, elmentek, hogy saját szemükkel is lássák.
De Máriáról is mond egy nagyszerű dolgot a szentírás írója: „Szívébe véste szavaikat, és el-elgondolkodott rajtuk.” Úgy vélem, minden gondolkodó embernek ezt kell tennie: meghallgatni az „üzeneteket”, utánajárni a fontos, életbe vágó kérdéseknek, és azokat átelmélkedni, átgondolni, tisztázni. Így egyrészt kiszűrhetők az ellentmondások, másrészt a felszínesnél mélyebben is megérthetjük az összefüggéseket.
Az egyik veszély az, hogy csak a „tudatos” élményeknek hiszünk, és elfojtjuk a „tudattalan” üzenetek hangját. A másik veszély az, hogy elhanyagoljuk hétköznapi életfeladatainkat, a mindennapokkal való megküzdéshez szükséges képességeink fejlesztését; ekkor hiába vannak csodálatos „mélységeink” improduktívak leszünk.
Ennek jobb megértéséhez egy tanulságos meséből szeretnék idézni egy összefoglaló részletet:
„A halász kiemel a tengerből egy palackot, amelyből egy dzsinn jön ki, és megfenyegeti, hogy elpusztítja. A halásznak sikerül egy ügyes csellel visszazárni a dzsinnt a palackba, és a palackot visszadobni a tengerbe. Sok év utána halász unokája is kifogja a palackot, de eszébe jut nagyapja intelme: Az ember csak azt tudja használni, amit megtanult használni!
De nem hagyta nyugodni a dolog, ezért elment a bölcshöz, és elmondta, hogy ő szeretné kiengedni a dzsinnt, hogy az varázstudást adhasson neki, vagy bármi mást, amit a dzsinnek adhatnak.
– Az persze nem jutott eszedbe – mondta a bölcs –, hogy a dzsinn esetleg nem teljesíti a kívánságaidat, vagy később elveszi, amit adott, hiszen nincsenek eszközeid ahhoz, hogy megőrizd őket; arra pedig végképp nem gondoltál, hogy mit kezdenél a kincseiddel, ha megkapnád őket. Kérj a dzsinntől mintát abból, amit felajánl! Keresd meg az eszközöket ennek a mintának az őrzésére és kipróbálására! Tudást keress, ne birtoklást, mert a birtoklás tudás nélkül haszontalan, és ez az oka minden eltévelyedésünknek.”
A történet tovább is folytatódik, de itt befejezem. Azt még hozzátenném, hogy nemcsak fentiek szerint hibázunk, hanem előfordul, hogy valamit úgy birtokolunk, hogy az eszközeink is megvannak a használatához – mégsem élünk a lehetőségeinkkel.
A világ alapvető rendje azt mutatja, hogy van egy érzelmi-érzékszervi, részben tudattalan ismeretünk. Csakhogy ezzel önmagában nem sokat tudunk kezdeni. Meg kell szereznünk azokat az eszközöket, amelyekkel ezt az ismeretet hasznosítani tudjuk. Nehézségünk és egyben feladatunk az, hogy e kettőt, a mélytudást és az eszközöket össze tudjuk hangolni életünkben.
[Átsné Kovács Erika, Budapest]
„Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. " (Lk.2,16)
- Érzek-e még erőt magamban ahhoz, hogy útra keljek?
- Hová szoktam sietve menni?
- Szoktam-e csalódni abban, amire/akire találok? Mért?
[Georgina]
Január 2. – Epifánia (Vízkereszt)
Mt 2,1-12 – Akik Jézushoz vezetnek…
A mai evangélium legfontosabb szereplői számomra azok, akik Jézushoz vezetnek: az írástudók, a bölcsek és a csillag.
Milyenek az írástudók?
Mindent tudnak a Messiásról. Jól ismerik a Szentírást, értelmezik a jövendöléseket. Képesek másokat útbaigazítani. De nem tudják felmérni, hogy a kapott információt ki használja jóra, ki rosszra. És ők maguk nem kelnek útra. Miért nem? Hiszen ők is hallották, látták, milyen csodás jel tűnt fel az égen. A tudásuk elvakította őket?
Ez történik velem is, amikor az ész, az értelem önmagában kevésnek, sőt gátnak bizonyul a Jézus felé vezető úton.
Milyenek a bölcsek?
Kereső emberek. Tudatában vannak, hogy a legfontosabb dolog keresni és megtalálni az életük értelmét, célját; és hisznek abban, hogy a zsidók újszülött királya valamiképpen ennek a kulcsa az ő számukra.
Mi a fontos az én számomra? Én fontosnak tartottam, és sorban csalódtam már tanulásban, munkában, pénzben, szerelemben, emberi kapcsolatokban. Mi vagy ki ad nekem értelmet, boldogságot? Hiszem, hogy Jézus.
A bölcsek figyelik az eseményeket, és azokon keresztül Isten szándékait. Feltűnik egy jel, találkoznak emberekkel, furcsa álmuk van - mindebből Isten akaratára tudnak következtetni. Minden esemény egy-egy üzenet a számukra. Tettekkel válaszolnak ezekre az üzenetekre: vagyonukat egy hosszú és költséges utazásra költik, a várható veszélyek, kényelmetlenség ellenére útnak indulnak, s az úton kitartanak.
Egy idő óta figyelem, ami velem, velünk történik. Alakulnak a közösségek, gyerekek születnek, formálódik a házasság, amelyben élek, infarktust kaptam, házat vettünk, kertünk lett... Egy-egy üzenet. És az én válaszom?
A történet egy pontján a bölcsek is szem elől tévesztik a csillagot, őket is megzavarja az okoskodás, amikor mégiscsak az eszükre, arra a feltételezésre támaszkodnak, hogy az újszülött királynak a fővárosban kell lennie. De kérdeznek, ha kell. Én sokszor nem kérdezek, mert ezzel elárulom tudatlanságomat, gyengeségemet. Jobb erősnek és sokat tudónak tűnni. A bölcsek talán épp azért bölcsek, mert nincs meg bennük ez a kevélység.
Mi a csillag az én életemben?
A csillag ebben a történetben számomra az az esemény, találkozás, szó, mondat, barátság, meghívás, amely Jézusra mutat. Voltak ilyen csillagok az életemben: azok az emberek, akik Isten ismeretére tanítottak és neveltek, azok, akik közösségbe hívtak, azok, akik elvezettek a hitre, akik megtartanak és kísérnek ma is ezen az úton. Azt gondolom, Isten minden ember számára, azoknak is, akik ma nem hisznek, ad ilyen csillagot. Az Egyház, a Közösség ez a jel. Ennek kellene lennie. Velem együtt, és általam is.
[Bíró Géza - Kárpáti Lívia, Budapest]
„Majd bemenvén a házba megpillantották a kisgyereket Máriával, az édesanyjával, és leomolva elé borultak, majd felállván kincseket, ajándékot adtak át neki: aranyat, tömjént, meg balzsamot.” (Mt.2,11)
- Mennyire hasznosak ajándékaim azoknak, akiknek adom?
- Hogyan nézek az ajándékra, amit kapok? Mit érzek?
- Milyen tiszteletadási mozdulatokat szeretek használni?
[Angel]
Január 9. – Jézus bemerítése
Mt 3,13-17 – Szeretni – de hogyan?
2010. október 4-én éjszaka írom e sorokat. Tegnap volt az önkormányzati választás. „Új emberek születtek”, nem a rájuk öntött kancsónyi vagy medencényi víz által, hanem a rájuk adott szavazatok által, a beléjük helyezett bizalom, esetleg szeretet által. Megváltoztak-e ezek a megválasztott, „megkeresztelt” emberek?
Megválasztás, megkeresztelés által új emberek leszünk? Nem! Jézus megváltozott az „igazi”, tetőtől-talpig való vízbemerítés, víz alá nyomás által? Nem, nem! Nem János keresztelési liturgiájától, csiribú-csiribájától változott meg, és kezdte Jézus a működését, hanem … hanem …?
Megtalálta azt a Szerető Istent, és azonosult azzal a drága Teremtővel, aki a feltétel nélküli Szeretet, aki minden emberben megszülethet, és még egy vízbemerítés is segítheti ezt a fejlődést.
A vízben való alámerítésre hosszú, legalább négynapos (150 km) gyaloglás után érkezett. Galileából a Jordán mellett várakozó, keresztelő Jánoshoz gyalogolt. (De szívesen aláhúznám a lendületes gyaloglást, ajánlanám az El Camino 750 kilométerét, nordic walking-technikával, de nem tehetem, mert…) Jézus 30 éves volt ekkor. Nem öntudatlan csecsemőként vitték a szülei, hanem saját elhatározásából akart alámerítődni és megtisztulni a bűneitől, úgy, ahogy azt kortársa, János hangosan – Messiást várva és kutatva, a Messiás iránt kérdezősködve – követelte. Ment a többiekkel, vitte őt a lába, zsidó identitása, a benne élő erős hagyomány és istenkép, de már kialakult benne egy Más Ország, a Szerető Isten Országának képe. Már csak a mindent beindító és betöltő Isten-élmény kell… s megvan! Rátalál a Szerető Istenre! Szeretve, nagyon szeretve érzi magát! Eltöltötte Isten Lehelete! Örömüzenetet hallott: Isten nem a pusztító, nem a bűnösöket vízbefojtó Úr! (János vajon milyen erővel nyomta víz alá, és mennyi ideig tartotta víz alatt a bűnösöket? A fulladásközeli állapot átélése is cél lehetett…?) Jézus a fulladás közelében lehetett, amikor azt élhette át: „Szeret a Teremtőm, akármilyen bűnös vagyok, és nem akarja, hogy vízbe fúljak, hanem hív, hogy én is szeressek, de nagyon… De hogyan… De hogyan?
Irány a puszta, 40 nap böjt. Át kell gondolni, igába kell fogni ezeket az áradni akaró érzelmeket. Így van értelme az alámerítésnek.
Keressétek az Isten Országát, s ha majd egyszer eljuttok valamelyik víz mellé, akkor merüljetek alá, hátha történik valami.
[Bisztrai György, Budapest]
„Az égből szózat hallatszott: ”Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt.3,17)
- Kinek a hangjára figyelek?
- Kiben lelem kedvem? Miért?
- Ki leli bennem kedvét? Miért
[Angel]
Január 16. – Évközi 2. vasárnap
Jn 1,29-34 – Látszat és valóság
Keresztelő János a jézusi szövetség meghatározó alakja. Mintegy „előképe” Jézusnak, ő még csak vízzel keresztel, de aki majd utána jön az, szentlélekkel. János nagysága pont a kicsiségben van. Nem kovácsol karriert a látszatból, hogy esetleg ő a Messiás, esetleg politikai, üzleti vetélytársak. Nem mondja, hogy legyen demokratikus döntés, hogy kit is akarnak az emberek messiásként látni, nem mondja, hogy tárgyalja ezt meg a Nagytanács. Nem-nem, nem tesz semmi ilyet, hanem kinyit egy ajtót és előre engedi az igazit. Mennyire fordítva működik most ez a mi világunkban: nagy a tolongás, taposás az ajtó előtt, s mindenki elsőként akar bejutni.
Szent Ágoston gondolatmenetét követve az alábbi tételeket állíthatjuk fel önmagunknak a jézusi szövetség nagy alakjáról:
- Nincs más az atyák között, akinek földi születésnapját ünneppel ülnénk meg, csak Jánosnak és Jézusnak a születését ünnepeljük. Ez nincs jelentőség híján.
- János meddő öregasszonytól születik, Krisztus fiatal szűz leánytól.
- Apja nem hisz János születésében, ezért megnémul. Mária hisz Jézusban, is hitben foganja őt.
- János olyan, mint valami határvonal a két szövetség, az Ó- és az Újszövetség között.
- Maga az Úr állítja, hogy János valamiképpen határ. Ezt mondja ugyanis: ,,A próféták és a törvény Jánosig tartanak.'' (Mt 11, 13)
- János a maga személyében az Ószövetséget ábrázolja, de már az újat hirdeti. Mivel az Ószövetség képviselője, azért öregtől születik. Mivel pedig az újat hirdeti, azért már anyja méhében prófétává lesz. Még meg sem született, és Mária érkezésekor anyja ölében repesett az örömtől. Már akkor küldetést kapott, születése előtt. Még mielőtt látta volna őt, nyilvánvalóvá lett, kinek lesz előfutára. Szent összefüggések ezek, és meghaladják a törékeny emberi mértéket.
- Végül megszületik, megkapja nevét, és apja nyelve megoldódik.
- Zakariás hallgat, és elveszíti hangját mindaddig, amíg az Úr előfutára, János meg nem születik, és vissza nem adja a hangját. Zakariás hallgatása mi más, mint rejtett, titkos és elzárt prófécia, melyet Krisztus tanítása tesz világossá? Értelme megnyílik az ő eljövetelekor, s ami rejtve volt, napvilágra jön annak megjelenésével, akiről a jövendölés szól.
- Az a tény, hogy Zakariás szava megjön János születésekor, ugyanazt jelenti, mint a templom függönyének szétszakadása Jézus keresztre feszítésekor.
- Ha János önmagát hirdette volna, Zakariás ajka nem nyílt volna meg. Megoldódik a nyelv, mert megszületik a hang.
- János az időben hangzó hang, Krisztus azonban a kezdettől hangzó örök Ige.
Az evangéliumi rész a következő gondolatokat hozza a felszínre bennem:
- Előre engedem-e a nálamnál „nagyobbat”?
- Vagy felveszem a szellemi kesztyűt, és: győzzön a jobbik!?
- Tudok-e utat előkészíteni, vagy csak a megvalósításra érzem magam determinálva?
- Igazi bizonyságot tudok-e tenni másokról?
- Magam fontossága, vagy mások fontossága fontosabb-e nekem?
- Adok-e a látszatra – vagy belül is tudom, hogy ki is vagyok igazából?
[Faragó Ferenc, Budapest]
„…Akire látod, hogy leszáll a Lélek, s rajta marad, az majd a Szentlélekkel fog keresztelni.” (Jn.1,34)
- Mennyire galambszerű a viselkedésem? Miben?
- Mennyire fontos számomra a Lélekbe merülés?
- Hogyan vonok le következtetéseket tapasztalataimból?
[Angel]
Január 23. – Évközi 3. vasárnap
Mt 4,12-22 – Légy te is staféta!
Máté evangéliumában a mai elmélkedésre szánt verseket Jézus pusztai megkísértése előzi meg. Az a megkísértés, amelyben Jézus meghozta életének alapvető döntéseit:
- Nem fogja a köveket kenyérré változtatni, mert az emberi életnek nemcsak a kenyér a feltétele, hanem az Isten szájából származó tanítás is. Tehát tanítani fog!
- Nem veti le magát a templom párkányáról, hiszen nem hozhatja szorult helyzetbe az Atyját, aki – egy öngyilkos kísérlet után – csak kényszer-beavatkozással biztosíthatta volna Fia küldetésének teljesítését. Jézus nem kísérti Urát, Istenét.
- A Sátán kéri, hogy boruljon le előtte. Cserébe a világ minden országát és dicsőségét ajánlja. Jézus azonban közli: imádata, hódolata, szolgálata csak egy személynek jár az írás alapján, mégpedig szeretett Urának, Istenének.
A Sátánnak nincs több dobása. A terv készen áll. Jézus fő tevékenységként a tanítást választja úgy, hogy az életét csak e tanítás következményeként teszi kockára az Atya állandó szolgálatának figyelembevételével.
Ezek után Jézus elhagyta Názáretet és Kafarnaumba költözött, s ettől fogva kezdett tanítani, mert Keresztelő Jánost, a legnagyobbat az emberek közül, börtönbe vetették. János a következőt prédikálta a pusztában: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa” (Mt 3,2). Lám, ugyanez a stafétabot szorult Jézus kezébe is: „Tartsatok bűnbánatot – hirdette –, mert közel van a mennyek országa” (Mt 4,17). A két meghirdetett program, mint látjuk, szó szerint megegyezik egymással. János és Jézus ugyannak a stafétabotnak – azaz tanításnak – fogják a két végét. Már nem sokáig, Jánost hamarosan lefejezik. Azonban láthatjuk, hogy Istennek az övéire vonatkozó terve folytonosságot mutat: „kézből-kézbe”, szájról-szájra.
Most nézz körül a saját életedben! Hányan nyújtogatják feléd stafétabotjukat, különféle feliratokkal! Hányan ígérnek boldog életet, csak élj az ő akaratuk szerint! Ki a te Jánosod, ki a te elődöd, kinek a megkezdett munkáját folytatod? A kezedben tartasz már stafétabotot, vagy üres kézzel andalogsz? Viszed tovább a stafétabotot, vagy másikra cseréled? Az életművészet, a vallások, a társadalmi, a családi lét piacán annyi stafétabotot kínálnak. Mi alapján választasz? Kimentél előtte a pusztába szembenézni gyengéiddel, nehogy kísértésbe essél a piaci árusok között? Ember! Akarod, hogy egyszer barátomnak szólítson a Fiú?
Ha igennel válaszoltál a fenti utolsó kérdésre, olvasd tovább Máté evangéliumát (4,18-22), és megtudhatod, hogyan folytatta küldetését a Mester. Megmondom: munka közben serénykedő emberek közé ment, és megszólította, meghívta őket azt ígérve, hogy emberek halászának teszi meg őket. Azok vele mentek, aztán beszélgettek egymással: Jézus otthonában, a saját otthonaikban, Galilea útjain, útközben, út mellett, domboldalban, fa árnyékában, ahol éppen megpihentek, munka közben vagy munka után. Akárhol, bárhol, akármikor, bármikor. Miről beszélgettek? Egyszerű, az élet nagy kérdéseiről: hogyan válhatsz jobbá, hogyan kell szeretned embertársaidat, hogyan élhetsz Istennek tetsző életet, mitől lehetsz igazán boldog, ki az Isten. Ilyenekről, alapkérdésekről.
Csak semmi komplikáltság, semmi körülményeskedés. Az alapvetően jó ember szívesen barátkozik. Ezt tudva, bizton lelhetsz te is barátokra, ha van igazi, örök értéket hordozó, érdekes mondanivalód. Ha nincs, keress gyorsan egy magányos – akár pusztai – helyet, és ott meghallod majd mindazt, amitől téged is emberek halászává tesz meg az, aki már sokkal korábban hívott ki a pusztába, mint ahogy azt valaha is gondoltad!
Jó Utat!
[Mészáros Imre, Zirc]
„Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek majd benneteket.” (Mt.4,19)
- Ki az, akit követni tudok? Miben?
- Kiket, miért veszek észre?
- Mennyire tudok az összefogás embere lenni?
[Angel]
Január 30. – Évközi 4. vasárnap
Mt 5,1-12a – Mi a boldogság?
Mi a boldogság? Nem fogható meg. Boldog a Kis Herceg, aki a várakozástól már örülni tudott. A gondolat, hogy találkozni fog a rókával, a jó érzés már boldoggá tudta tenni. Ezt tudatosan is fel lehet szítani magunkban, mert eredetileg megvolt bennünk. Hiszem, hogy amikor megszülettünk, a Teremtő Isten teljessége a miénk volt. A boldogság is. Aztán kinevelték belőlünk a szüleink, és mi is kineveljük gyerekeinkből. Ezért hozható vissza, mert egyszer már miénk volt a teljesség. El lehet érni, és meg lehet élni. Kevesen vannak ilyenek, de mit számít az? A magam boldogsága másokat is boldogít. A körülöttünk lévő világ minden teremtménye a teljességet, a Teremtő szeretetét sugározza, ha nyitottak vagyunk feléje, és tárt karokkal fogadjuk.
„Ha valaki látni akarja az Istent, ne menjen messze földre Istent keresni. Térjen be saját szívébe. Ha abban szeretet honol, akkor ott – amennyire ez a földön lehetséges – megláthatja az Istent. Mert az Isten szeretet”, mondja Szent Ágoston.
„Tulajdonképpen / A boldogság nem távoli sziget / vagy megkésett polgári illúzió, / bennünk lakozó tékozló homály, / sejtések inkarnációja; / a szeretet folytonos gyűrűzése, / melyre nincsenek szavak” (Utasi Mária).
„Az az ember boldog, aki igazán, tiszta szívvel tud szeretni. Az az ember boldog, aki tiszta szívvel meg tud bocsájtani. Az az ember boldog, aki tiszta szívvel és örömmel tud nagylelkű lenni, és bölcsen tud dönteni”, mondja Csaba testvér.
[Topál Péter és Topál Szőke Ildikó, Budapest]
„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt.5,7)
- Mennyire örülök, ha nekem irgalmaznak?
- Mennyire tudok elnéző lenni mások gyengesége iránt?
- Mennyire igyekszem, hogy segítsek a lelki szükséget szenvedőkőn?
[Angel]
