Bokorportál

Lélekváró elmélkedések

Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.

A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

Május 3., hétfő
Olvasmányok: 1Kor 15,1-8; Zs 18A; Jn 14,6-14

Jézus így szólt: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva azonban ismeritek és látjátok őt. (Jn 14,6-7)
Az evangélium elfogadása iránytűként mutatja a helyes utat, ebben a zavaros világunkban.
Jézus közénk jött, hogy életével, kereszthalálával és föltámadásával megértesse velünk, hogy van reményünk.
Nem vagyunk a bűnök foglyai, van megváltás, van örökélet.
De csak Jézuson át vezet az út az örökéletbe.
Általa megismerhetjük az Atyát, mert Ők egyek.
Jézus Istenfiúsága a tettei alapján is fölismerhető.
Ő nem hagy magunkra, megígérte a Szentlelket.
Ha az Ő nevében kérjük, megkaphatjuk.
Bár csak hinnénk Benne annyira és szeretnénk Őt annyira, hogy hasonló vagy még nagyobb dolgokat is tudnánk cselekedni Általa.
Hiszen szükségét érezzük annak mindannyian, hogy szavainkat csodás tettek is kísérjék, hitelesítve ezzel odaadott életünket.
De mernünk kell kérni is ahhoz, hogy kapjunk a Szentlélek ajándékaiból.
Tegyünk hát mindent, az Úr nagyobb dicsőségére!

[Széplakiné Erzsi, Pécel]

Május 4., kedd
Olvasmányok: ApCsel 14,19-28; Zs 144; Jn 14,27-31a

Néhány zsidó azonban utánuk jött Antióhiából és Ikóniumból. Ezek a nép megnyerése után megkövezték Pált, majd abban a hitben, hogy meghalt, a városon kívülre vonszolták. De mikor a tanítványok köréje gyűltek, fölkelt és bement a városba. Másnap aztán Barna-bással együtt útrakelt Derbébe. Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, és sok tanítványt toboroztak. (ApCsel 14,19-21)
Barátaim, ti tudtátok, hogy Pált hitéért, az evangélium terjesztéséért megkövezték? Bevallom, én ezt nem tudtam. Ma a döbbenet erejével hat rám, hogy egy emberben ekkora hit van, hogy vállalja érte az üldözést, a megvetést, a kínhalált is. Megkövezik, kidobják, mint hullát a városon kívülre. El tudjátok ezt képzelni? Min mehetett keresztül, milyen álla-potban lehetett? És amikor mégis talpra áll, mit tesz? Fölkel, bemegy a városba, és ott folytatja, ahol abbahagyta. Micsoda megingathatatlan hit, milyen elszántság, micsoda bizalom Isten iránt! Melyikünk lenne erre képes? Én biztosan megfutamodnék ennyi szenvedésnek még a töre-dékétől is. Pál azonban fölkel, folytatja, és ő az, aki erőt önt a tanítványok lelkébe. Buzdítja tanítványait, hogy tartsanak ki a hitben, hogy ne hátrál-janak meg semmiféle nehézségtől, majd kimondja a kulcsmondatot: „Mert sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába.”
Isten ma sem mond, nem mondhat mást nekünk sem. Vállalnunk kell a nehézségeket, a viszontagságokat, mint ahogy Jézus is, Pál is vállalta. Ha üldözés, nehézség ér, nem szabad összeroppannunk, nem szabad elke-serednünk, nem szabad megfutamodnunk. Ellenkezőleg: ilyenkor bizo-nyosodhatunk meg, hogy jó úton járunk. Hiszen Jézus is megmondta, Pál is megmondta. A feladat számunkra sem kevesebb, mint Pál számára: megélni és hirdetni Isten örömhírét ott ahol vagyunk, és ahová csak eljut-hatunk.
Ha a végsőkig kitartunk, minden nehézség ellenére, akkor vonatkozhat ránk a János evangélium vigasztalása: Rajtam ugyan a világ fejedelmének nincs hatalma! És a jutalom sem marad el: Az én békémet adom nektek.
Barátaim, kell ennél több?

[Gyulai Zsolt, Budapest]

Május 5., szerda
Olvasmányok: ApCsel 15,1-6; Zs 121; Jn 15,1-8

Én vagyok a szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, mely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, ahogy én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg az Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. (Jn 15,1-8)
38 éve is van már annak, hogy Gyurka bácsi vezetésével, Dombi Feri bácsi plébániáján Aczél Mártiékkal, Ferenczi Piroskáékkal, Öcsivel, Márczi Imre, Jenő, Ildi társaságában ennek a szentírási résznek az elemzését végez-tük Halásztelken, egy pannonhalmi lelkigyakorlat előkészítéseképpen. Nagyon örültem annak, hogy ismét megtaláltak ezek a sorok.
A kétezer esztendővel ezelőtti társadalomban, a munka világában élő ember mindennapjaihoz, hozzátartozott a szőlőtőke, a szőlőművelő, és a munka végeredménye, a termés. Ez volt a földművelés, a fizikai munka, a szaktudás értelme és sikere. A közvetlen termelésben, termelésből élő ember bizonyára nem csodálkozott a mindennapi életből merített képen.
Igen ám, de szólnak-e ezek a szavak, és ha igen, mit mondanak a ma emberének?
A 21. század infokommunikációs társadalmainak fogyasztásra berendez-kedett szingli városi gyermekei a médiák által uralt virtuális terekből testi szükségleteik kielégítése céljából egyszer-egyszer kilépve, a plázáig vezető úton nem találkoznak a valóságnak azon elemeivel, melyek Jézus korában valamikor, és a valódi értéket előállítók mindennapjaiban ma is a realitást jelentették, jelentik. Ha kortársaink a példabeszédbeli kép értel-mét, a gyümölcstermés szükségszerűségét érzékelve esetleg magukba néznének, sokan akkor sem fedeznének fel olyan erőt, olyan inspirációt, mely gyümölcstermésre indítja őket. A világ ólmosan nyomasztó hang-súlya a felélésre irányul, a többiektől való elkülönülésre, szeparálódásra, az értékteremtés megkérdőjelezésére. Toleranciát hirdet, elnézést tanúsít sekélyességet látva, sőt piedesztálra emeli az önmagába forduló termé-ketlent.
Ez magatartás a közvetlen értékteremtő tevékenységekben elképzel-hetetlen: a munka jutalma a termés, a jó munkáé a bő termés. Alkotni, létrehozni valamit öröm is és szükségszerűség is egyben. Talán ezt a szoros összefüggést sem igazán értjük, vagy nem éljük át ma már a mindennapok során. Még sem ez ennek a példabeszédnek a legsúlyosabb mondanivalója.
Ami megdöbbenthette a korabeli hallgatóságot, és hozzájuk hasonlóan a mait is, a Jézus által felrajzolt szerep- és feladatmegosztás. Tetten ér-hetjük itt a teremtésnek egy titkát: Isten mindenhatóságának maga által szabott korlátja van, az Atya nem tud gyümölcsöt teremni, a gyümölcsöt a vesszők hozzák. Felfoghatatlan számunkra emberi lehetőségeink tágas-sága, nagyszerűsége, mert a termést, a bő termést csakis mi hozzuk, mi hozhatjuk.
Isten minden feltételt megteremt számunkra azzal, hogy létrehozza, gondozza a szőlőt, műveli azt, ápolja és tisztítja. A példabeszéd szerint ez azonban még nem elegendő ahhoz, hogy a szőlővessző termést hozzon: éspedig nem silányat, hanem jót és bőségeset.
„Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek”
Sokan, sokféleképpen dolgoznak kitartóan azon, hogy leválasszanak minket a szőlőtőkéről. Vagy azon, hogy „magunktól” váljunk le. Időhiány, munkahely, sok gond és teher nyomja a vesszőket, bontja meg az egységüket a szőlőtőkével, kétségeket ébresztő termést eredményezve.
A termővé válás kritériuma a folyamatosság. A példabeszéd szerint nem bizonyul elégségesnek a szakaszos, bár rendszeres kapcsolódás Jézus-hoz. Boldognak ismerhetjük fel magunkat, hogy termőnek bizonyultunk Isten előtt. Hallhattuk Jézus tanítását, ami megtisztított minket. Az éltető, minket létrehozó és életben tartó igéket napi rendszeres és folyamatos keringésben kell áramoltatnunk lelkünkben, hasonlóan a légzés, vagy a szívműködés folyamatossághoz.
A jó és bő termésnek azonban még vannak feltételei.
Kérdés, hogy akarunk-e teremni? Elégségesnek gondoljuk-e az Atya gon-doskodását, hálát adva érte naponta, vagy pedig minden mondatunkat így kezdjük: „csak az a baj”….Hogy vagyunk az idő pénz és szeretet elszámolásunkkal? Hogy állunk a folyamatos, szoros Istenkapcsolattal és tanítás-kapcsolattal?
A lélekváró időszakban átéljük és átérezzük Jézus szavait: „Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,12-13).

[Vinczéné Géczy Gabriella, Budapest]

Május 6., csütörtök
Olvasmányok: ApCsel 15,7-21; Zs 95; Jn 15,9-11

Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben… (Jn 15,9-10)
A szeretet hármas arca
A szeretet állhatatos
Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. ( Mt 10,22)
Ritka emberi tulajdonság az állhatatosság. Tudunk lángolni, talán kivételes esetekben még nehéz és nagy tetteket is végrehajtani. Tudunk hirtelen lelkesedni az igazságért, de ha őszinte lelkiismeret-vizsgálatot tartunk, beláthatjuk, hogy életünk szinte teljes egészében szalmaláng-sorozat, nem pedig hűséges és következetes magatartás a hitben. Lépten nyomon éreznünk kell az ellentmondásra és bűnre hajló természetünk gyöngeségeit, akkor is, midőn Krisztust követjük. A következetesség, a hűség és az állhatatosság a hitben: egész életre szóló program a keresztényeknek.
Mi is az állhatatosság?
Úgy lehetne megfogalmazni, hogy személyiségünknek egy nagyon pozitív jellemvonása, sajátossága; tulajdonképpen egy lényeges emberi és keresztény erény, bár kifejezetten nem szokták a klasszikus erények (hit, remény, szeretet) közé sorolni. Valahogy úgy lehetne elképzelni, mint egy társerényt, kísérőerényt, ami az összes erénynek velejárója, hiszen az állhatatosság nélkül nem lehet sem hinni, sem remélni, sem szeretni. (Nem lehet ideig-óráig hinni, remélni, szeretni, hanem csak folyamatosan, állhatatosan.)
Nagyon érdekes magának a szónak az etimológiája, ugyanis az áll igéből származik. S ha az ember jellemét nézzük, akkor azt jelenti, hogy képes a saját lábán megállni, kitartani, hűségesnek, szilárdnak, kitartónak lenni valami pozitív érték mellett.
Ha pedig állhattalan, akkor ingatag, ingadozó, változékony, labilis, meg-bízhatatlan. Ahogy a közmondás is mondja: „olyan mint, a széltől lengetett nádszál” – ide-oda csapódig, ahogy éppen az érdeke kívánja.
A szeretet kölcsönös
And all I loved, I loved alone. (ALONE by Edgar Allan Poe)
Mindenkit szerettem, de egyedül szerettem… A viszonzatlan kapcsolatról, az embert próbáló magányról ír a költő.
Isten nem egyoldalúan szeret bennünket: engedi magát viszontszeretni. Ennek a kölcsönösségnek a legszebb és legnagyobb bizonyítéka, hogy akivel a legteljesebben megosztja szeretetét - elküldte hozzánk: Jézus erről a bensőséges viszonyról akart tanúságot tenni életével. Barátkozott és barátkozni küldte tanítványait.
Az Atya és a Fiú szeretetéből bontakozott ki a Lélek. Ennek a szeretet-közösségnek a mintájára formálódik evilág élet- és szeretet-forrása: a család.
Megváltott életünknek erről kellene tanúskodnia.
A szeretet örömteli
Szeretném, hogyha szeretnének… (Ady Endre)
Szeretni és szeretve lenni: a legnagyobb boldogság.
Szeretni nem lehet kényszeredetten. Szabadon ajándékozni magunkat és elfogadni a másikat – a maga törékenységében is – az élet legnagyobb ajándéka és öröme.
A világ ma körülöttünk hamis, olcsó bóvlikban keresi ezt a boldogságot – hiába.
Mi szeretnénk az egész teremtett világot és benne egymást azzal a szeretettel magunkhoz ölelni, amelyre Jézus tanított minket. Csak így fog bennünk és körülöttünk megváltozni a világ!

[Szegheő József SP, Szeged]

Május 7., péntek
Olvasmányok: ApCsel 15,22-31; Zs 56; Jn 15,12-17

’Szeressétek egymást’ ... ’Nem mondalak titeket többé szolgáknak’ .. .’Nem ti választottatok engem’ (Jn 15,12.14.15)
Ha ezzel próbálták volna annak idején rámtukmálni feleségem/férjem, hogy 'Nem te választottatad, hanem én neked' - recsegve-ropogva tört volna össze a szabad választás lehetõségébe vetett, csírázó hitem. Most hát én döntök-e vagy sem? Noha jól tudjuk, hogy a mondás szerint a párválasztás során a férfi választja ki azt a nõt, aki már kiválasztotta õt. S ez ellen a férfiak egyáltalán nem tiltakoznak, sõt! Örülnek, hogy megszületik a döntés. (Más kérdés, hogy bevallják-e? Azaz merik-e nyíltan vállalni a szerelmet, a szeretetet? )
Mi a gond tehát ezzel a 'szeretetre kiválasztás'-sal? Úgynevezett demokratikus érzelmeim lázadoznak, ahelyett, hogy örülnék a döntésnek?

[Zsombok Gyögy, Budapest ]

Május 8., szombat
Olvasmányok: ApCsel 16,1-10; Zs 99; Jn 15,18-21

Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: Engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ, mint övéit, szeretne titeket. De mivel nem vagytok e világból valók, - hiszen kiválasztottalak titeket a világból - gyűlöl titeket a világ. (Jn 15,18-19)
Jézus folytatja búcsúbeszédét tanítványaihoz egy másik érzelem, vagyis a szeretet ellentétének a magyarázatával. Ez pedig a gyűlölet. Vajon miért gyűlöl bennünket, mint Jézus tanítványait a világ?! Őt előbb gyűlölte, de tudjuk, hogy nekünk is ugyanaz a sorsunk, mint neki. A tanítványok és mi is, mások vagyunk, mint a világ és ezt nem tűri a világ. Csak a hozzá hasonlókat, vagyis a világiakat szereti. A sorsazonosság érvényes az üldöztetésre is, és mindez Jézus miatt van és azért, mert nem ismerik Jézus küldőjét, az Atyát.
Viszont ha Jézus beszédét megtartja valaki, akkor talán a miénket is, ha jézusian beszélünk. Ez nagy felelősség! Tudunk jézusian beszélni? Mikor beszélünk jézusian?
Nekünk nem azzal kell törődnünk, hogy gyűlöl a világ, bár néha ez nagyon fáj, hanem azzal, hogy (lehetőleg) mindig jézusian beszéljünk és ebből következően szolgáljunk és jót tegyünk. Ez a szolgálat ne legyen személytelen, hanem személyes és személyre szóló. Éppen ettől a személyességtől rettenünk vissza néha, mert inkább havonkénti pénzátutalási megbízást adunk bankunknak, minthogy személyesen szolgálnánk valaki rászorulót.
Lelkiismeretvizsgálatot segítő kérdések:

Mennyire zavar, hogy gyűlöl engem a világ? Teszek valamit ellene vagy elviselem?
Tapasztaltam már, hogy megtartják beszédemet, ha jézusian beszélek?
Nehéz helyzetekben megnyugtat-e a Jézusban való hit?
Rá tudom-e bízni magam teljesen Jézusra?
Mennyit „okoskodom” a hitről, és mennyit „élem” a hitet?

[Kramm Mária, Törökbálint]

Május 9., Húsvét 6. vasárnap
Olvasmányok: ApCsel 15,1-2.22-29; Zs 66; Jel 21,10-14.22-23; Jn 14,23-29

S a vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, meg-tanít benneteket mindenre. (Jn 14,26)
Soha nem élt még Krisztus Egyháza olyan ellentmondásokkal teli világban, és olyan veszélyes világhelyzetben, mint most. Valahol a lelkünk mélyén mindnyájan érezzük, hogy robbanékonnyá vált a világ légköre. Ebben a világban él az egyház is, benne a mi közösségünk is. Nem szemlélhetjük az eseményeket kulcslyukon át, állást kell foglalni.
Egyrészt mély és őszinte vágy van az emberekben, hogy megtalálják lelki útjukat, közösségüket, másrészt azt kell tapasztalni:

hogy az emberek egy része teljesen közömbössé vált a lelki kérdések iránt, nem érdekli őket Jézus lénye s tanítása,
akik pedig keresgélnek, talán nem is tudják, hogy Szentlélek-szomjúság gyötri őket.

Ha valaki segíteni tudna rajtuk, akkor éppen a Szentlélek lenne az.
Új Pünkösdre, új kezdetre van szükségünk, de néha úgy érezzük, kevesen vagyunk, és nagyon gyöngék! Mi mást kérhetnénk: Jöjj el újra, Szentlélek Istenünk! Mert

csak a Szentlélek által válik a tanítás örömhírré,
csak a Szentlélek által érthetjük meg, hogy Jézus él és szolgál bennünk s általunk,
a Szentlélek véd meg bennünket, hogy ne magunkat „prédikáljuk”, hanem az élő Jézust,
a Szentlélek kiáradása, a Pünkösd most és itt valóban „történik”, és azt mutatja, hogy túlcsap az egyházi „kereteken”, és kihat a feketebetűs hétköznapok gyakorlatára is. A soproni táborban többen is megfogalmazták. mi mindent meg kell tennünk nekünk, közösségi embereknek, hogy az Örömhír minél több személyhez eljuthasson a Bokor tagjain keresztül, a korszerű technikát is felhasználva.

Jézusi alázattal, szeretettel, egyszerűséggel s bölcsességgel ki kell tár-nunk a „közösség karját”, hogy nagy álmunk valóra váljon. Annál nagyobb öröm nem érhet bennünket, mint hogy a mindennapos szeretetkapcsolat formálja az életünket Istennel, az emberekkel, és hogy mi Benne élhe-tünk!
Jöjj, Szentlélek Istenünk!

[Bódai Ferenc, Székesfehérvár]

Jn.14,23-29
„Békét hagyok rátok: az én békémet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn.14,27)
   - Milyen típusú béke van a szívemben?
   - Milyen típusú békét nem kívánok?
   - Honnan szoktam kérni, kapni felvilágosítást? Miről?
[Angel]

Achívum