Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Április 26., hétfő
Olvasmányok: ApCsel 11,1-18; Zs 41-42; Jn 10,1-10
Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok a juhok ajtaja. (Jn 10, 7) … Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben éljenek. (Jn 10,10)
Jézus festői példabeszédet tart, melynek lényege a juhok és a pásztor kapcsolatáról szól. Nem kell megsértődni, nem birkákhoz, hanem öntudatos juhokhoz hasonlít bennünket, akik igen is tudják és ismerik a jó pásztorukat, felismerik a hangját. Nem szaladnak mindenféle szirén-hangok nyomába, mert felismerik az ilyen hang tulajdonosa tolvaj és rabló, aki ölni és pusztítani akar. Tudatos, és aktív szereplőként ír le bennünket, akik döntenek a valódi, a jó pásztoruk mellett. Azt is mondja, hogy ő az ajtó, amelyen keresztül üdvözülhetünk, jó legelőre és védelemre találhatunk. Így az ajtón, ki-be járva életünk lesz és bőségben élhetünk.
Vajon valóban ilyen öntudattal rendelkezünk az Isten dolgainak a terén? Ilyen magabiztosan tudjuk a helyes irányt, a jó pásztort, a fontos ajtót, amin járnunk kell? A világ szirén-éneke nem csábít el minket? Az életünk az adásról, az embertársaink szolgálatáról, a szelíd megoldásokról szól? Hát barátom, ha nem, akkor sürgősen vizsgáld meg az életed, mert én megvallom, néhanapján kudarcokkal nézek szembe, ha belenézek az életembe. Nincs ez a magabiztos felismerése a helyes útnak, megkísértenek a könnyebb megoldások szírén-énekei. Pedig elismerem, a rossz döntéseim a tolvajok és rablók közé sorolnak. Vígasztal, hogy legalább utólag felismerem, hogy megint elbotlottam, ilyenkor újra látom és hallom a jó pásztort, a helyes irányt. A bennem élő Isten ilyenkor megnyilvánul bennem, hallom a lelkiismeretem hangját és rádöbbent, azon az ajtón kell közlekednem ahhoz, hogy életem feladatát teljesíthessem, s bőségben élhessek embertársaimmal.
Testvérem! Mennyire tudatos a döntésed, hogy merre kell menned? Felismerted-e a feladataidat? Milyen tartalmú bőséges életről álmodozol, amit jutalmul vársz a hűségedért? Egyáltalán vársz-e jutalmat, vagy megelégszel azzal, amit emberi kapcsolataidban kaphatsz viszonzásként?
[Áts András, Budapest]
Április 27., kedd
Olvasmányok: ApCsel 11,19-26; Zs 86; Jn 10,22-30
Az Úr volt velük, ezért sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz (ApCsel 11,21)
Kinn -5 fok van. Januárban írom e sorokat. Ma, amikor olvasod, két napja túl van az ország a szavazáson. És, na és …?
Olvasd légy szíves Jézus „választási ígéreteit” a mai evangéliumból: „ …Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből … „
Bárcsak így lenne kedves Testvérem, de lehet, hogy mégis így van, …?
[Bisztrai Gyuri, Budapest]
Április 28., szerda
Olvasmányok: ApCsel 12,24 - 13,5a; Zs 66; Jn 12,44-50
Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek. (Jn 12,45)
A János evangéliumban találjuk Jézus 7 „énmondását”, ahol megmondja, megüzeni nekünk és akkori környezetének, hogy: ki ő. Hiszen ez folya-matos kérdés a mai napig. Könyvtárnyi irodalma van a hagyományos értelmezésektől az abszurdokig. Kicsoda ez a Jézus? Mezítlábas vándor-tanító, guru, a Megváltó, kókler, esszénus, vagy talán nem is létezett. A legbiztosabb ebben a kérdésben az, ha Jézus „énmondásaira” kon-centrálunk. Ő a világ világossága. Több értelemben is végiggondolhatjuk mindezt.
Világosság, mely elűzi a sötétséget. Az ember és Isten kapcsolatában, vagy a szellemi tanításokban vagy az ember lehetőségeiben a világos látást Jézus képviseli. Tőle tudjuk meg egyértelműen, hogy az Isten a szeretet, hogy az egy lényegben három személy van, hogy Isten a szolgáló, adakozó, szeretettel fordul teremtményeire, hogy „az a véres Isten nincsen”. Isten nem ítélőbíró, nem rigorózus elvárásokkal teli főnök, nem ír semmiféle nagykönyvbe bűnöket, nem ura, hanem szolgája az Életnek. Teremtő ereje folyamatos, mindenkit a nevén szólít és még sorolhatnánk.
Az ember megnyugodhat, nem kell az Istentől félni. Sőt Isten impul-zusaival élhetjük az életünket és az eddigieknél nagyobb tetteket is végrehajthatunk, ha Benne maradunk.
Isten nem parancsokat adott, hanem kötelezettségeket vállalt. Tehát, nem azt mondja például: hogy ne lopj, hanem azt : ha nem lopsz akkor ő kötelezettséget vállal érted, hogy hozzá tartozol. A látszólagos feje tetejére fordítása a törvénynek az ember oldaláról nézve egész máshova teszi a hangsúlyt. Nem valami elvesztése miatti félelemből teszem a jót, hanem boldogan élem meg az Istenhez tartozást.
De világosság a lámpás értelmében is. Világítja az ember útját, hogy kőbe ne botoljon. Nemcsak fizikai, érzelmi, de szellemi kövek, vészhelyzetek is vannak. Főleg a mai kaotikus világunkban. Mit higgyek, mit gondoljak, hogy identifikáljam önmagam. Sajnos az évezredek alatt sok mindent elhitettek velünk. Nevelők, szülők, egyházi és világi hatalmasságok, tekintélyek kövezik ki az utunkat. Csak egy példa. Először leválasztották rólunk a szellemet (869. IV. Konstantinápolyi zsinat), az ember nem test-lélek és szellem, hanem már csak test és lélek. Aztán a lelket is csak a test egy megjelenésének tartották (tartják) és tág tere lett a materialista gondolkodásnak. Az ember nagyon messze került Isten tervétől. Ma Jézus világossága ezt a folyamatot állítja helyre. Észrevesszük a lelkünket és gondozzuk, majd kibontjuk a szellemünket, az énünk hallhatatlan részét és megpróbáljuk belekapcsolni (visszaültetni a szőlőtőre) Isten impulzusaiba.
Ennél nagyobb feladat, öröm kihívás nincsen. Visszatérni a Forráshoz, ahova mindig is tartoztunk.
[Garay András, Dunakeszi]
Április 29., csütörtök
Olvasmányok: 1Jn 1,5 - 2,2; Zs 102 ; Mt 11,25-30
Mert az én igám édes és az én terhem könnyű. (Mt 11,30)
A köznapi beszédben vagy írásban, ha az iga szót halljuk vagy olvassuk, aminek a szinonímái: járom, hám, akkor sok mindenre gondolunk, csak nem valami jó és könnyű dologra - hangozzék el ez a szó fizikai (nagy súlyt kell cipelnünk), vagy lelki értelemben (valami rosszat tettünk és nyomaszt a következménye). A rajtam lévő súly rettenetes, már-már elpusztulok a cipelése alatt. Ismerősen hangzik? Mikor mondtad ezt vagy hasonlót utoljára?
Hogyan lehet innen felállni és elviselhetővé változtatni a terheinket? Talán azzal, ha el tudjuk mondani másoknak, a nehézségek egy részétől meg tudunk szabadulni. Ha olyan személyeknek tudjuk elmondani, akik együtt érző módon hallgatnak meg, akik a meghallgatáson kívül még segíteni is akarnak (ezek a barátaink, a csoport társaink?), akkor túl vagyunk a nehezén. De jön a következő nap a következő problémákkal és újra indul a mókuskerék. Legyen erőnk újra a baráthoz, a testvérhez fordulni!
Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű -- és nyugalmat találtok lelketeknek [Jer 6,16]. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.(Mt 11,28-30).
Hogyan lehet eljutni a rettenetes tehertől a könnyű teherig? Legyek elég bátor ahhoz, hogy leírjam: az édes teherig? Tanuljatok tőlem, mondja Jézus. Ő hogyan csinálta? Mindent megbeszélt az Atyával. Otthagyta a napi események forgatagát, nem evett nem ivott, „csak” belemerítkezett a tökéletes Szeretetbe. Volt olyan baráti köre, akikkel nem volt tabu téma. Akikkel reggeltől estig a Szeretetország helyi megvalósításáról folyhatott a szó. Ahol nem voltak egyéni problémák, mert mindenük közös volt. Ezt annyira jónak tartották a tanítványok, hogy Jézus halála után is ezt csinálták:
(Ap.csel. 4.32.) Ez a „mindenük közös volt” a megoldás, hogy az egyéni probléma közös problémává váljon, ami már nem rettenetes teher, hanem édes és könnyű?
[Kaszap István, Pécel]
Április 30., péntek
Olvasmányok: ApCsel 13,26-33; Zs 2; Jn 14,1-6
Ígéretét teljesítette Isten, amikor feltámasztotta Jézust (ApCsel 13,30)
Olyan szép ez a mondat Jézustól a mai evangéliumban: „ … ne nyug-talankodjék a szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. …” Ez a hit, ez a nagyfokú tudás, megnyugtat. Van kiben hinni, sőt van KIKBEN hinni. Higgyetek bennem is, kéri Jézus. Ösztönösen hiszünk a másik emberben, vagy a másik embernek is. Szeretnék olyan ember lenni, akiben és akinek lehet hinni.
Nyugtalankodott e már a szíve másoknak miattam? Ajaj, sőt, …! És, most mit csináljak, vége? Nem. Például, most 11 óra 4 perc van, megpróbálom, hogy a ma esti elalvásig úgy éljek, hogy senkinek a szíve, ne nyugtalankodjék miattam. Hátha sikerül. Jó játék, jó kísérlet. Éjszaka is lehet folytatni, sőt reggel is, sőt …
[Bisztrai Gyuri, Budapest ]
Május 1., szombat
Olvasmányok: ApCsel 13,44-52; Zs 97; Jn 14,7-14
Mikor... meghallották ezt, megörültek és magasztalták az Úr igéjét ( ApCsel 13,48)
A János evangéliumot nagyon sokan nem szeretik. A szinoptikusoknál nincs ez a már-már gnosztikus látás, a hellenista hatás, a páli beszű-rődés. Van, akik meg nagyon szeretik, hiszen itt hallunk végre dolgokat a nagy összefüggésekről: Az Atya, Jézus és az Ember viszonyáról. Ahogy az egyház történetében is, ma is szétválik ez az érzelmi, értelmi odahúzás: vannak un. jánoskeresztények és ún. péterkeresztények.
Jézus itt egyértelmű választ adott Fülöpnek és a tanítványoknak, de valljuk be sem ők, sem mi nem hisszük el, hogy ez igaz. Még hogy én egy vagyok az Istennel és nagyobb dolgokat? Ne ne már! Maradjunk meg csak kis porszemek, a mi kis jól berendezett vallási, filozófiai világunkban. Egy jó katolikus ilyet egyszerűen nem hisz, nem hihet el. Sajnos azt kell mondanunk: ez a hitetetlenség ez emberre rakódott sokrétegű búra következménye.
A nagy kérdés, le lehet-e venni ezt a búrát, vagy már mi magunk eggyé váltunk vele. Sőt önmagunkat is már csak ebben a búrában ismerjük meg. A búra levevésének első lépése, hogy felfedezzük magunkban a teremtés csodáját.
A test csodáját: és elkezdjük szépen rendbetenni magunkat. Az egész-ségünket, a kinézetünket, változtatunk szokásainkon. Meggondoljuk, hogy mit eszünk, hogy méregtelenítünk, böjtölünk, mozgunk, felsza-badítjuk a letapadt meridiánokat, megújítjuk a szexuális életünket.
A lélek csodáját: és elkezdünk növekedni az erényekben. Gondolati, érzelmi és akarati erényeket fejlesztünk magunkban és helyes arányokat alakítunk ki. Nem vállunk egyoldalúvá, kiegyensúlyozott, harmonikus személyiségekké formáljuk magunkat. Gyakoroljuk az adást, a szelídséget és mások szolgálatát. Megtanulunk jól kommunikálni, magunkkal, a társunkkal és másokkal.
A szellem csodáját: és elkezdjük megismerni a bennünk lakó isteni magot. Pál még a cserépedény összetörésére buzdít, hogy a Szellem ragyogjon az életünk felett. És kialakítunk egy viszonyt, belekapcsolódunk a teremtés rendjébe. Megtanulunk (végre) imádkozni, meditálni, az isteni természetünket „használni”.
Enélkül az út nélkül (ez is a keskeny út) nem fogjuk megtapasztalni Jézus szavainak igazságát. És mivel lusták, restek, hitetlenek vagyunk, másokkal is megpróbáljuk elhitetni hogy ez az út szükségtelen és János evangélista csak valamilyen gnosztikus befolyás alatt írta mindezt és ez csak szimbólum, projekció vagy álom. Ne engedjünk a szirénhangoknak. Még akkor sem, ha a mi álmaink mások számára rémálmokká válnak.
[Garay András, Dunakeszi]
Május 2., Húsvét 5. vasárnap
Olvasmányok: ApCsel 14,21-27; Zs 144,8-13; Jel 21,1-5a; Jn 13,31-35
Szeressünk – de hogyan?
Véleményem szerint ez az Újszövetség legfontosabb része, csúcspontja. Talán ezért is kissé nehéz róla írni, mert Jézusnak ebben a néhány mondatában egyszerűen minden benne van, amit el lehet mondani. Szeressétek egymást! Ennél több nem is kell. Az egész Ó- és Újszövetségnek minden lényeges mondanivalója ebbe van tömörítve.
Mi is történt? Kiment Júdás, és utána megszólalt Jézus. De mi is volt az előzmény? Az együtt levő tanítványoknak Jézus kijelenti, hogy tudja, egyikőjük el fogja őt árulni, sőt egy „bennfentesnek” titokban meg is mutatja, hogy ki az. De Jézus mindezt nyugodtan, a tiltakozás és a pánik legapróbb jele nélkül mondja. Csak abból derül ki a szorongása, hogy felszólítja Júdást: tegye meg hamarosan.
És erre mondja, hogy ő most megdicsőült, sőt Isten is megdicsőült benne. Mire gondolhatott? Talán közelebb kerülhetünk a megértéséhez, ha a „Hetvenes fordítás” által használt „dicsőség” (doxa) helyett a korábbi héber kabód szót használjuk, ami „súlyossá, fontossá tenni”-t jelent. Tehát Jézus, a tanító senkit bántani nem akaró, mindenkin segítő küldetése a halálig megtartásával válik igazán fontossá. Nekünk is, és Istennek is.
Az új parancs fontosságát, azt hiszem, nem kell bizonygatni – mindenki tudja, érzi. De a mértéke már megér pár szót: Hogyan szerette Jézus a tanítványait? Rengeteg időt töltött velük, mindent megbeszéltek egymással, minden tudását megpróbálta átadni nekik. Osztozott a sorsukban, nem volt sem több vagyona, sem kevesebb. Ha támadták a tanítványait, megvédte őket, még a saját különvéleménye ellenére is (a templomadó megfizetése kapcsán). De – ha szükséges volt – keményen megfeddte őket, és nem haragudott meg rájuk a hibáikért, csak elmondta, hogy mi a jó, mi a rossz. Ezek bizony jó nehéz feladatok egy közösségnek, de ez a követendő példa!
És ha mindezt jól tudjuk megvalósítani, megélni, akkor bennünket is megismernek majd, és látják, hogy ezek tényleg Jézus élő tanítványai.
[Singer József, Székesfehérvár]
Jn.13,31-35
„Új meghagyást hagyok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én megszerettelek titeket, hogy ti is szeressétek egymást.” (Jn.13,34)
- Mi indít szeretetre? Ki iránt? Miért?
- Ki a példaképem? Miben?
- Mennyire sikerül követnem Jézus példáját? Miben?
[Angel]
