Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Április 12., hétfő
Olvasmányok: ApCsel 4,23-31; Zs 2; Jn 3,1-8
Aki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába. (Jn 3,5)
Jézus tanítása megérintette Nikodémust, felkeltette érdeklődését, többet szeretett volna megtudni, ezért felkereste őt.
Jézus elmagyarázta: újjá kell születni, hogy megláthassa Isten országát.
Mit értett ez alatt Jézus?
Gyökeresen megváltoztatni az életünket, teljesen átalakulni, mely csak az Isten Lelke által lehetséges.
A Szentlélek hatására történő „újra születés” következtében válhatunk Isten gyermekeivé, ettől kezdve a Lélek irányítja tetteinket. A szeretet kell, hogy áthassa minden cselekedetünket, csak így menekülhetünk meg az örök élet számára.
Mindnyájan elteltek Szentlélekkel és bátor bizalommal hirdették Isten igéjét. (ApCsel 4,31)
Pétert és Jánost a tanításukért letartóztatták. Kiszabadulásuk után a hívek hálát adtak Istennek. Közös imájuk közben „megrendült a hely” és rájuk szállt a Szentlélek – meghallgatásra talált az imájuk. A Lélek által újjászülettek!
Tudunk-e úgy élni és imádkozni, mint Péter és János hívei, hogy meghall-gattassék imánk?
Készek vagyunk-e a Szentlélek által átalakulni, újjászületni?
Képesek vagyunk-e úgy élni, dolgozni, hogy másoknak is vonzó legyen a kegyelmi újjászületés?
[Mravcsik Sándor, Salgótarján]
Április 13., kedd
Olvasmányok: ApCsel 4,32-37; Zs 92; Jn 3,7-15
Nem is akadt köztük szűkölködő. (ApCsel 4,34)
Az első jézusi közösségek vagyonközösségben éltek. Nem volt gazdag és szegény közöttük, úgy gondolták, hogy a Jézustól tanult szeretet azt jelenti: mindenkinek egyformán jusson a javakból. Vagyonukat az apos-tolok lába elé tették, akik aztán szétosztották azt. Íratlan, erős elvárás volt ez, annyira erős, hogy aki nem tartotta meg, belehalt. A történelem folyamán mások is úgy gondolták, hogy meg kell szüntetni a vagyoni egyenlőtlenségeket, össze kell szedni a javakat, és újra el kell osztani, igazságosan. Aki nem értett ezzel egyet, belehalt. Úgy gondolom, az egyenlőtlenségek soha nem fognak megszünni, parancsra, felülről nem is lehet megszüntetni, adni viszont jó. Kérdés az, hogy amikor adok, azt az elvárások miatt teszem-e, vagy önként, jószívvel, jókedvvel? Elvárom-e másoktól, hogy adjanak, többet adjanak, vagy megvárom, hogy bennük is megérjen elhatározás az önkéntes adásra?
Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: Újra kell születnetek.
(Jn 3,7)
Jézus evilági újraszületésről beszél Nikodémusnak. Mostantól egy más-fajta lelkülettel, gondolkodásmóddal kell élni, ez a metanoia, a megtérés. A megújulás, az újrakezdés nagyon fontos életünkben, aki képtelen rá, az élő-halott. A változás, a fejlődés maga az Élet. Megvan-e bennem a lélekben való újraszületés vágya, akarása?
[Kosztolányi Mária, Karancsalja]
Április 14., szerda
Olvasmányok: ApCsel 5,17-26; Zs 33; Jn 3,16-21
… aki az igazságot teszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jusson: tetteit Istenben művelte. (Jn 3,21)
Testvérem, ugye ismered a helyzetet és az érzést: amikor dicsérnek, reflex-szerűen tiltakozunk és szerénykedünk: „ugyan, semmiség…”, „ugyan, szóra sem érdemes…”, „ugyan, nem az én érdemem…” közben meg igencsak jól esik a dicsérő szó (sőt, lessük-várjuk, talán néha pont azért, hogy még szerénységünknek is tanújelét adhassuk).
Így vagyunk nevelve: a dicséretet hárítani illik, s nem pedig büszkélkedni a jótetteinkkel. Azt a világ fiai teszik: döngetik a mellüket – juj, de csúnya!
Biztos, hogy így helyes, így okos?
Az igazság tettei az Istenről szólnak. Az igazság tettei a szeretet tettei.
János evangéliumában Jézus arra tanít, hogy igenis vállalhatjuk, meg is mutathatjuk, ha jót teszünk. Vigyük csak ki nyugodtan a világosságra! Hadd lássa ország-világ, hogy mi a jó, mi az „Istenben-történő”. Mi talán ma inkább azt mondanánk: Istennek-tetsző.
A jó – az isteni – csak rajtunk keresztül, csak általunk tud megmutatkozni. Nekünk kell megtenni az igazság, a szeretet tetteit. Nekünk láthatóvá tenni: megmutatni.
Biztos lesz, aki örül neki. Lesz, aki hálás lesz érte.
És hátha akad, aki kedvet kap hozzá, és maga is az igazságot, a jót, az Istennek-tetszőt fogja cselekedni. Hátha akad, akit megerősít, hogy nem csak ő törekszik a jóra, hanem van más is.
A jónak is jár a nyilvánosság! Mert csak így tud terjedni.
[Schanda Beáta, Budapest]
Április 15., csütörtök
Olvasmányok: ApCsel 5,27-33; Zs 33; Jn 3,31-36
Elővezették tehát őket és a főtanács elé állították. Majd a főpap kér-dőre vonta őket: ’Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanít-satok róla, és mégis egész Jeruzsálemet elárasztottátok tanítástokkal, s ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.’ (ApCsel 5,27-28)
Az apostolok cselekedetei a kereszténység történetének fontos mozza-natai. Péterből és a többi tanítványból tanító lesz. Beszélnek Jézusról. Újra és újra mesélnek Róla. Sugárzó személyiségéről, amely felejthetetlen számukra, olyannyira, hogy velük van, erőt ad nekik bármilyen nehéz, viharos időket is élnek. Magatartásukkal Jézus munkásságának folytatói. Ők is véleményformálásra késztetik környezetüket. Értékelői és bírálói is koruk társadalmának. Tetteiket Istenbe vetett mély hitükkel magyarázzák. És azzal, hogy arról beszélnek, aminek tanúi voltak. Mennyi érdekes, különleges élményük lehetett Jézussal. A barátság, az emberi kapcsolat olyan rendkívüli megrendüléseit élhették át tanítványságuk idején, amely-nek hullámai hozzánk is elértek....Köszönöm Jézusnak, köszönöm nekik és köszönöm nektek is az élményeket...
Akit Isten küldött, Isten igéit beszéli, mert Isten nem adja szűkösen a lelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, az örökké él. (Jn 31,34)
János evangélista keresi a szót, keresi a hangot arra, amire mi azt találtuk, a MINDENTADÓ ISTEN, a SZERETET ISTEN. Várjuk a csodát. Jelez a szívünk, és nyílik a tudatunk, az elménk. És egyre biztosabban sejtjük, hogy csak az Isten szeretete, csak az élő szeretet teheti széppé az életet.
[Rauscherné Németh Ágnes, Budapest]
Április 16., péntek
Olvasmányok: ApCsel 5,34-42; Zs 26; Jn 6,1-15
Amikor Jézus észrevette, hogy megindulnak feléje, hogy erőszakkal királlyá tegyék, visszavonult a hegyre, egészen egyedül. (Jn 6,15)
,,A Mennyei Atya a kicsikben a kicsiséget szereti". Jézus elmenekül az erőszakos királlyá tevés elől a csodálatos kenyérszaporítás után, más szavakkal a hála, a dicséret elől, pedig sok ember kapott enni tőle. Ő nem kívánt naggyá lenni.
Töprengek azon, én a hétköznapokban mennyit teszek azért, hogy meg-dicsérjenek, hogy jutalmat kapjak? Ha én csinálok valamit, és azt hiszik, hogy azt más csinálta, hagyom-e hogy ő kapja azt, ami egyébként nekem járna? Pedig, ha az ember lemond a jutalomról, akkor kapja a legnagyobb jutalmat, vagy ha nem is jutalomért dolgozik.
Jézus nem azért szaporítja meg a kenyerek és halak számát, hogy utána királlyá koronázzák, hanem hogy legyen mit enniük. Az éhezők megetetése nem királyok feladata, nem jobboldali és baloldali pártoké, hanem a keresztényeké. Az ember sokszor él abban a tudatban, hogy az Isten gondoskodjon róla, az állam gondoskodjon rólunk. Pedig a falat kenyér és a pohár bor a legnagyobb segítség. Az a falat és az a korty, amire nincs is igazán szüksége a jóllakottaknak. Ugyanakkor mindenki szeme előtt ott loboghat a cél, hogy Isten országába kerüljön halála után jutalomként. Noha Jézus nem azért jött, hogy az Atyához jusson, hanem hogy másokat is magával vigyen, s ez a mi feladatunk a földön, másokat az Istenhez elvinni.
[Deli Szandra, Budapest]
Április 17., szombat
Olvasmányok: ApCsel 6,1-7; Zs 32; Jn 6,16-21
Én vagyok, ne féljetek! (Jn 6,20)
Nem tudom, találhatnánk-e Jézus csodatetteinek leírásai között másik ennyire kevéssé értelmezhető esetet. Ráadásul kettős csodáról van szó: egyrészt Jézus a tó vizén jár, másrészt a tanítványokat vivő hajó egy pillanat alatt a (4 kilométerre fekvő) kafarnaumi kikötőbe ér. Mit kezdjünk hát ezzel a kettős csodával?
Az időbeli elhelyezése szerint azon az estén („sötétség volt már”) játszódik le az eset, miután Jézus kenyérrel és hallal nagy embertömeget tartott jól. Máté és Márk tudósítása szerint Jézus az őt királlyá választani akaró tömeg elől menekítette a hajóba tanítványait – ő maga pedig elvonult a hegyre imádkozni. A tó vize háborog, a tanítványok félnek, bizonytalanok, Mesterüket meglátva még jobban megrémülnek, de ráis-merve hívják maguk közé – vágyakozva, megilletődötten. Mai, „modern” gondolkodásmódunk számára ez egy rejtélyes, mitologikus esetleírás is lehetne, azonban Jézus egyszerű, megnyugtató szavai („Én vagyok, ne féljetek!”) a világbeli lét iránti bizalomra késztetnek: ne féljünk reszkető térdekkel és remegő szívvel. A segítség, a megerősítés a közelben van, minden kishitűségünk ellenére is.
Nem hagy nyugodni azonban az utolsó kép: a tanítványok a hajó közelében tartózkodó Jézus felé kitárják karjukat, hívják őt a bárkába. Erre azonban nem kerül sor, mert „a bárka azonnal a parthoz érkezett”. Vajon mi (van-e) ennek jelentősége? Mit gondolsz erről?
Rácsodálkoztál-e már a szemed láttára esett csodára, vagy átminősí-tetted szerencsére, véletlenre?
Mitől félsz most? Ki tudna a környezetedben megnyugtatni? Mersz-e hozzá fordulni?
Tudjuk-e rekonstruálni, honnan származik rengeteg félelmünk, aggódá-sunk?
Kell-e még nekünk a Jézussal-járás világossága, vagy tévelygünk a min-dennapok homályában, sötétségében?
[Végh András és Györgyi, Budapest]
Április 18., Húsvét 3. vasárnap
Olvasmányok: ApCsel 5,27b-32.40b-41; Zs 29; Jel 5,11-14; Jn 21,1-19
A parton Jézus vár
A húsvét a keresztény ember számára nem a piros tojás meg a nyuszika ünnepe. A tavasz, az újraébredés, a folytonosság elfogadása mindenki számára természetes. Nekünk, akik hiszünk Istenben, megerősítést jelent, hogy Jézus vár bennünket a parton. Ha hibás a tevékenységünk, figyelmeztet, hogy rossz helyen van a hálónk. Keresztény életünk sikere azon múlik, mennyire figyelünk tanácsaira. Lelkiismeretünk által belénk van oltva, hogy mi a jó és mi a rossz. Csakhogy az élet nem ennyire egyszerű: fehér vagy fekete. Körülményeink, vágyaink el tudják hangolni a lelkiismeretünket. Meg kell kérdeznünk Jézust, hogy mi a helyes. Általában mi mondjuk meg Istennek, hogy mit csináljon. Inkább időt kellene szánnunk arra, hogy meghalljuk válaszát.
Péter nagyon szerette Jézust. A feladat, amit kapott, óriási. Szinkronban van szeretetével. Mi embertársainkon keresztül tudjuk szeretni Jézust. Istenszeretetünk fokmérője, hogy mennyi jót teszünk másokkal.
A Húsvét arra kell, hogy buzdítson, hogy a földi élet természetes körforgásából kikerülve a parton Jézus fogadjon minket.
[Dombi János, Bánya]
Jn.21,1-19
„E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti meg az Istent. Majd hozzá tette: „Kövess engem.” (Jn.21,19)
- Mi jelzi életemben, hogy az Istent dicsőítem?
- Mit jelent számomra a „kövess engem”?
- Mennyire haladok a szelíd Mester nyomában?
[Angel]
