Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Március 29., hétfő
Olvasmányok: Iz 42,1-7; Zs 26; Jn 12,1-11
Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek? (Jn 12,5)
A Jézus szenvedése előtti események megjelenítése folytatódik, tegnap barkaszenteléssel az ünnepélyes Jeruzsálembe történő bevonulásra emlékeztünk, ma a betániai vacsorát idézzük, amit Jézus tiszteletére rendeztek barátai. Ő már sejtette, hogy ez az örömünnep szomorú búcsúzás is.
Kedves baráti társaság jöhetett össze Betániában, a szoros, tizenhárom fős baráti körön kívül sokan mentek oda, még kíváncsiskodók is. Márta felszolgál, Lázár is jelen van (bizonyára szóbeszéd tárgya a jelenléte), de Mária és Júdás alakja kerül előtérbe, amikor Mária finom nárduszolajjal keni meg Jézus lábát, … s a ház megtelik a kenet illatával… Júdás pedig bosszankodik a pazarlás láttán, amit szóvá is tesz. A háromszáz dénárt érő olajjal mennyi szegényt lehetett volna megsegíteni! János – felte-hetőleg utólag – Júdás ügybuzgóságát saját hasznának növelni akará-sával magyarázza („mivel tolvaj volt”).
Jézus azonban kellően értékeli, elfogadja Mária gesztusát, Júdást sem utasítja keményen rendre, hanem békítőleg szól („hagyj békét neki”), s helyére teszi az eseményt.
Kérdések fogalmazódnak bennem a dolgokhoz, kapcsolatokhoz viszonyu-lásomról:
Milyen az én szűkebb és tágabb baráti köröm? Kikre gondolok, ha bará-tokról beszélek?
Kész vagyok-e ma (vagy holnap) egy barátom kedvéért valamilyen áldozatot vállalni? Mit?
Tudok-e szeretetem kimutatására akár pazarló áldozatot hozni? - pénzt, időt, szeretet, lemondást, odafigyelést…
Vajon helyesen tudom-e megítélni a „pazarlást”? Mit tekintek pazarlásnak? Mennyire tekintek szívesen, elismerően a rajongó szeretet kimutatójára?
El tudom-e fogadni a rendhagyó szeretet-megnyilvánulást is? Mi hoz zavarba? Megoldás?
[Véghné Ilkó Györgyi, Budapest]
Március 30., kedd
Olvasmányok: Iz 49,1-6; Zs 70; Jn 13,21-33.36-38
Bizony, bizony mondom nektek: közületek egy elárul engem. (Jn 13,21)
Az utolsó vacsorán Jézus háromszor utalt névtelenül az árulásra, majd a falat odanyújtásával, mintegy megnevezte az árulót Jánosnak. Amikor Júdás megkérdezte, hogy Ő árulja-e el, Jézus igenlően válaszolt, és elküldte, anélkül, hogy a többi apostol a dolgot értette volna. Júdás szíve egészen addig még nem keményedett meg teljesen, amíg Jézus a húsvéti vacsorán le nem leplezte árulójának személyét és szándékát.
Jézus tekintélyt vívott ki magának, nemcsak az egyszerű nép, de a nép tudósai, vezérei és az írástudók előtt is. Olyan tekintélyt parancsoló erő áradt Jézusból, ami miatt nem mertek egyenesen Jézus ellen támadni. Kellett egy áruló.
Júdás árulásának okairól /előzményeiről nem tudni semmi bizonyosat. A Jézus közvetlen környezetében lévő többi tanítványban éppen úgy megvan időnként a kétely, mint Júdásban.
Vajon miért árulta el Júdás Jézust? Erre a kérdésre valójában sem az evangéliumok, sem a világirodalom nem ad egyértelmű feleletet.
Az árulás oka a félreértés? Jézus szavainak a helytelen értelmezése? Jézus tanítása nem fér össze a józan ésszel? Júdás nem értette a lényeget?
Júdás elvesztette Jézusban, mint Messiásban való hitét? A Messiásról való földi elképzeléseket a földi nemzeti király gondolatát Jézus elvetette, a szellemi javakban való hitet követelte, ezért csalódott bene? Tette esetleg egy elkeseredett zsidó hazafi cselekedete?
Az első keresztények közül is hittek abban, hogy Júdás csak az Isten által rá mért feladatot teljesítette. Lehetséges, hogy Júdás az isteni akarat beteljesítésében segített? Júdás szerepe nélkül, az árulás nélkül nem lett volna kereszthalál és feltámadás?
Júdás árulásához hasonlóan Péter apostol árulását is megjövendöli Jézus. Több különbség is fellelhető a két eset és a két ember megbánása között. Az egyik világos különbség, hogy Júdással ellentétben Péter nem előre megfontolt szándékkal készült fel Mesterének megtagadására.
Segíts, Uram, hogy soha ne legyek áruló!
[T. Ilkó Margit, Salgótarján]
Március 31., szerda
Olvasmányok: Iz 50,4-9a; Zs 68,8-34; Mt 26,14-25
Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskariótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz menvén, mondá: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig rendelének néki harminc ezüstpénzt. És ettől fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja őt. (Mt 26,14-16)
Júdás. Egy név, mely örökké az árulást, a hűtlenséget fogja jelenteni.
A Magyar Elektronikus Könyvtárban találtam Campbell McAlpine: A hűség, az árulás és a sérelem című írását. Ebből idézem a következő – ismeretlen költőtől – származó vers részletét:
Lehet, hogy nem ezüstért, lehet, hogy nem aranyért,
De mégis tízezrek adták el az Élet Fejedelmét,
Eladták egy istentelen kapcsolatért, egy önző célért,
Egy futó semmiségért, egy üres névért,
Eladták a tudomány piacán, eladták a hatalom székén,
Eladták a szerencse szentélyében, a gyönyör lugasában,
Eladták egy szörnyű alkuban, amit csak Isten lát,
Mérlegeld lelkedben a kérdést... Nem te adtad el?
Az árulást, a hűtlenséget elítélendő, el nem fogadható dolognak tarthatjuk. Ha velünk szemben teszik, pláne! Mi van akkor, ha mi tesszük? Nyomban megmagyarázható, felmenthető cselekedetté válik számunkra. Hányszor és hogyan adjuk még el az Urat?
Jézus az őt eláruló Júdás lábát is megmosta az utolsó vacsorán. Mi képesek lennénk-e erre az ellenség szeretetre?
[Szebeny Miklós és Piroska, Érd]
Április 1., Nagycsütörtök
Olvasmányok: Kiv 12,1-8.11-14; Zs 115; 1Kor 11,23-26; Jn 13,1-15
Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az Ő órája …(Jn 13,1)
Jézus készül a kereszthalálra, de a törvényben előírt húsvéti vacsorát barátaival szeretné elkölteni. Tudja, hogy egy a tizenkettő közül el fogja árulni, ennek ellenére bizonyítja szeretetét, fel fogja áldozni magát barátaiért és értünk. Azzal, hogy a vacsora közben megmossa a tanítványok lábát, példát állít elénk. Megtanít az alázatra, a szolgálatra. Megmutatja, hogy nincs különbség úr és szolga közt, Ő, akit Mesternek, Úrnak tartanak a szolgák munkáját végzi. Nekünk is utánoznunk kell Jézust, aki szolgává lett értünk. Meg kell tanulnunk minden feladatot alázattal végezni. Az alázat szükséges munkánkban, mindennapi életünkben, a családi életben is. Az alázatos szolgálatot önként kell vállalnunk, nem pedig egy cselédi munkának, megfutamodásnak tekinteni. Ha kellőképpen tudunk egymáshoz alázattal fordulni, ezzel bebizonyítjuk, hogy megértettük Jézus tanítását, „Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”.
Csak úgy szerethetjük Istent, ha egymást is szeretjük, és ha egymást szeretjük nem lehet olyan feladat, amitől visszariadnánk. Mindig készen kell, hogy legyünk, és egymással összefogva, együtt szeretve, szolgálva könnyebben juthatunk az Ő Országába.
[Siklsiné Félix Ági, Nagyoroszi]
Április 2 ., Nagypéntek
Olvasmányok: Iz 52,13 - 53,12; Zs 30; Zsid 4,14-16; 5,7-9; Jn 18,1 - 19,42
„…ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár.”
„…amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki…”
Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: „Beteljesedett! (Jn 19,30)
Számomra Nagypéntek kulcsszava: „Beteljesedett!”
Beteljesedett az élet és a reménység, a szenvedés és a halál.
Beteljesedett az élet, mert Nagypéntek - a kereszt, rajta a legszentebb áldozat, Jézus - nem lezárás, hanem kezdet. Nem kétségbeesett, remény nélküli befejezés, hanem az újjászületés előszobája.
Beteljesedett a reménység, hiszen örök életünk záloga – Jézus Krisztus, mennyei Atyánk egyszülöttje – lábaink elé helyezte a lehetőséget. A lehetőséget arra, hogy jobbá legyünk, egymást testvérként szerethessük, együtt kezdhessük el Isten országának építését már itt a földi életünkben. Legnagyobb lehetőségünk és célunk pedig: vele eggyé lehessünk mindörökké.
Beteljesedett a szenvedés és a halál. Igen, hiszen Jézusnak szenvednie kellett, példát adva ezzel nekünk, embereknek.
Nem könnyű dolog önzetlenül vállalni mások vétkeiért a megaláztatást, a megvetettséget, a testi fájdalmat. Jézusnak sem volt könnyű, de vállalta! Az Isten Báránya vállalta a kereszthalált értünk, ami emberi mértékkel mérve az igazságtalanság megnyilvánulása volt, feltámadása azonban az örök üdvösség forrása lett mindnyájunknak.
Add meg Jézusom, hogy kihasználjuk a lehetőséget a szeretetre, az egymással való kapcsolatteremtésre és kapcsolatépítésre. Életed és szenvedésed példáját követve legyünk önzetlenek, legyünk fogékonyak mások problémái iránt és ne a magunk érdekeit helyezzük előtérbe.
Ne a könnyebb utat válasszuk, hanem azt, amelyik feléd vezet!
„Isten Báránya
vedd el az én bűneimet is
vedd magadra életem minden helytelenségét
légy az én Helyettesem
légy az én Áldozatom
légy az én Közbenjáróm”
[Megyeriné Kriszti, Nagyoroszi]
Április 3., Nagyszombat
Vihar előtti, villámlás utáni, mennydörgés előtti súlyos, mély csend. A fő-papok lelkében ott rág a rossz lelkiismeret férge, félnek a halott Messi-ástól is, nevetséges próbálkozással akarják visszatartani a vissza-tarthatatlant, az életet, a Feltámadást. Pecsét és őrség? Mit ér az, amikor az élő Isten cselekszik?
Próbáld visszatartani a csírázó mag elképesztő erejét, a kibomlani kész bimbó nyílni vágyását! Próbáld megfékezni a száguldó vihart vagy a folyó zuhanó árját!
Mert már pöki a markát az Isten angyala, aki hamarosan elhengeríti a követ, indulásra készen az elszánt asszonyok, s mint ugrásra kész oroszlán, végsőkig feszül az Isten irgalmas szeretetének íja.
Összesűrűsödik és robbanásra vár itt minden emberi vágy, a lélek éhe; türelmetlenül toporog, hajnalra áhít az éj sötétje.
Az Egyház is számolja a perceket, készen áll már a Dicsőségre, Allelujára, harang- és orgonaszóra, kész kikiáltani az egész teremtett világnak, hogy Feltámadtam, és ismét veled vagyok! Ezt a napot az Úristen adta, örvendezzünk és vigadjunk rajta. Kész rá, de várja azt az órát, mely már a szombatot zárja, hogy feltámadást és halál mentes életet ünnepeljen. S ahogy beköszönt az est, fellángol a tűz, örömében ugrándozik a húsvéti gyertya lángja. Krisztus világossága! Istennek legyen hála!
[Podmaniczki Imre, Izsák]
Április 4., Húsvétvasárnap
Olvasmányok: ApCsel 10,34a.37-43; Zs 117; Kol 3,1-4; Jn 20,1-9
Út az Életre
A hét első napján az asszonyok már kora reggel elmentek Jézus sírjához, hogy elvégezzék azokat a teendőket Jézus holttestén, amelyeket pénteken az idő rövidsége miatt nem tudtak megtenni: a test meg-tisztogatását, kenőcsökkel és olajjal való megkenését, vagyis megadni a halottnak az illő tisztességet. Ám legnagyobb megdöbbenésükre a sírt nyitva és üresen találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, amikor két fényes fehér ruhás férfi jelent meg előttük, és azt kérdezték tőlük: „Mit keresitek a halottak közt az élőt?! Nincs itt. Feltámadt.” És eszükbe juttatták, hogy mit mondott Jézus magáról, hogy ez be fog következni: „Az Emberfia bűnösök kezére adatik, megölik, de harmadnapra feltámad.”
És az asszonyok már emlékeznek, s futnak az örömhírrel a tanítvá-nyokhoz. De azok hitetlenkednek. Asszonyi fecsegésnek vélik a híradást. Egyedül Péter az, aki saját szemével akar meggyőződni a történtekről. Elmenvén a sírhoz, ott mindent úgy talált, ahogy azt az asszonyok mondták. A sír üres, a gyolcsok összehajtogatva. Péter döbbenten nézte, aztán elgondolkodva ment haza. – Jézus feltámadt! Úgy, ahogy meg-mondta!
Igen. Jézus feltámadt, s ezzel megnyitotta számunkra is az utat a halálból az ÉLETRE. Éljünk ezzel a lehetőséggel, és segítsünk, vezessünk erre az útra másokat is! Ez legyen húsvét üzenete a számunkra!
[Borbásné Ági, Bárdudvarnok]
Jn 20,1-9
„Még egyáltalán nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell kelnie a halottak közül.” (Jn.20,9)
- Mennyire élő számomra az, hogy Jézus, az én Testvérem?
- Mennyire határozza meg a mostani életemet az a tény, hogy van
feltámadás?
- Van valami, ami ki tud billenteni abból a meggyőződésemből, hogy
higgyek a transzcendens élet valóságában?
[Angel]
