Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Március 22., hétfő
Olvasmányok: Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62; Zs 22; Jn 8,12-20
Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. (Jn 8,12)
Milyen szép, milyen egyszerű és tiszta mondat. Számomra JÉZUSnak ez a legfrappánsabb hasonlata. Ő a világosság, mely a fényforrásból fakad, azaz a Mennyei Atyától. Létezésük szorosan egymásba fonódik.
De mi a világosság?
Valami megfoghatatlan, valami tiszta, valami éltető. Olyan természetes, hogy sokszor nem vesszük észre, hiszen mióta élünk, ez a jelenség VAN. A fény nélkül még a színek sem létezhetnének…
Zavarba ejtő Jézus egyszerűsége. Ha meg akarom ŐT ÉRTENI, nekem is hasonlóvá kell válnom. A legnagyobb titokra az egyszerű embereket tanította. A LEGEGYSZERŰBBEN, példabeszédekkel. Mondhatná egysze-rűbben?
Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy túlmagyarázzuk a tiszta gondola-tokat.
Néha távolról KELL szemlélni a képet. Néha le kell venni minden maszkot, hogy a lényegeset lássunk NEMES EGYSZERŰSÉGGEL.
Ti vagytok a világ világossága… úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket… (Mt.5,14-16)
[Király Kata, Érd]
Március 23., kedd
Olvasmányok: Szám 21,4-9; Zs 101; Jn 8,21-30
Én elmegyek. Ti kerestek majd engem, de meghaltok bűneitekben. … Ha nem hiszitek ugyanis, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. (Jn 8,21,24)
Meghalni a bűneink miatt. Meghalni. Sok esetben a halál megváltás, megnyugvás, elcsendesedés. De Jézus szerintem nem erről a halálról beszél. Amikor már itt a Földön meghalunk, meghal az a részünk, ami elvezethetne az igazság felé. Nem az itteni élet végét lezáró, ter-mészetes halálról van szó, hanem sokkal rosszabbról. Úgy élni, hogy a bűnök tobzódásában már észre sem vesszük, hogy halottak vagyunk.
„Ti innen alulról valók vagytok, én felülről vagyok; ti e világból vagytok, én nem vagyok e világból.”
Kérlek Uram, add, hogy földhöz ragadtságunk ellenére minden nap igyekezzünk olyat tenni, ami Neked kedves. Segíts minket, hogy meg-akadályozhassuk lelki halálunkat!
[Király Márta, Érd]
Március 24., szerda
Olvasmányok: Dán 3,14-20.91-92.95; Dán 3,52-56; Jn 8,31-42
Nem szükséges, hogy feleljünk erre neked, mert íme, a mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud ragadni minket az égő tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani minket, ó király, a kezedből. De ha ezt nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amit állíttattál, nem imádjuk. (Dán 3,16-17)
Ma már konkrétan ilyen dolgoktól, minthogy tüzes kemencébe vetnek minket hitünk megvallásáért, nem kell félnünk – legalábbis országunkban. Mégis érdemes eljátszani a gondolattal: Ha én ilyen helyzetbe kerülnék, mint a három ifjú, mire lennék képes Istenemért? Mennyire erős a hitem? Képes lennék-e „tűzbe menni” Érte akkor is, ha nem vagyok benne biztos, hogy meg fog, meg akar menteni, és lehet, hogy meg kell halnom Érte? Nehéz kérdés…
Ha ekkora áldozatot talán nem is kell vállalnunk, kisebb áldozatokat biztosan vár tőlünk az Úr, nap mint nap. Mire vagyok hajlandó? Szoktam mérlegelni, vagy gondolkodás nélkül tudom vállalni a krisztusi utat, mindig és mindenhol?
Merek-e bárhol tanúságot tenni Istenről, ha arra kerül a sor, vagy attól függ, hol és milyen társaságban vagyok? Tudok-e kompromisszumok nélküli igazi keresztény életet élni? És ami talán a legfontosabb kérdés: Akarok-e ilyen életet élni?
Add Uram, hogy meglegyen bennem az elhatározás, és törekedni tudjak ennek megvalósítására!
Amen.
[Czibolya Gáborné, Budapest]
Március 25., csütörtök
Olvasmányok: Iz 7,10-14; Zs 39; Zsid 10,4-10; Lk 1,26-38
Az Úr szolgálója vagyok: történjék velem szavaid szerint. (Lk 1,38)
Ha ezt a részt olvasom, mindig azon töprengek, hogy Mária mit gondolhatott azon az éjszakán. Nézzük csak át: Megjelenik egy angyal, aki megmondja, hogy ezután hogy lesz. Persze, Mária kiválasztott, áldott, bűntelen és Istennek kedves. De az angyal nem kérdezte meg, hogy Mária akar-e Jézus édesanyja lenni, tényként közölte vele a jövendőt. (Gondoljunk csak Saul „páli” fordulatára, ő biztosan nem akart keresztény lenni.)
Azért érdekes ez számomra, mert az embernek szabad akarata van, amelyet szintén Istentől kapott. Kisgyermekkoromban sokat morfon-díroztam, hogy mit tennék, ha jönne egy angyal, és azt mondaná például, hogy mostantól az eszkimóknál hirdetem az igét, hisz ez a küldetésem. Biztos igaz lenne, de ki nem állhatom a hideget...
De Mária gondolkodás nélkül kijelenti: Történjék velem szavaid szerint. (Mellesleg ezen a ponton mondhatott volna nemet is.) Ehhez kell talán a legnagyobb hit: elfogadni Isten akaratát, bízni abban, hogy nem akar nekünk rosszat, csak jót. Igaz, az út, amit kijelöl, nem feltétlen könnyű.
Jó lenne, ha mindig meghallanánk Isten akaratát.
[Kőszegi Mátyás, Pécs]
Március 26., péntek
Olvasmányok: Jer 20,10-13; Zs 17,2-7; Jn 10,31-42
Hát nincs megírva törvényeitekben: Én mondtam: istenek vagytok? (Jn 10,34)
Mi lennénk istenek? Jézus ezt állítja. Pedig amikor fáradtak, nyűgösek vagyunk, elegünk van mindenből és mindenkiből, nehéz elhinni, hogy Isten a képmására teremtett minket. Nyilván nem fizikailag, viszont valahol mélyen megvan bennünk is ugyanaz a jóság, szépség, kedvesség és szeretet, mint Istenben, és a lehetőség, hogy tökéletesek legyünk. Élnünk kellene ezzel, nem szabad hagynunk, hogy Isten nagy ajándéka, az, hogy hasonlíthatunk Rá, „parlagon heverjen.”
Reményik Sándor ezt így írja: „Egy istenarc van eltemetve bennem, / S most ásót, kapát, csákányt ragadok, / Testvéreim, jertek, segítsetek, / Egy kapavágást ti is tegyetek, / Mert ez az arc igazán én vagyok. Egy istenarc van eltemetve bennem: / Antik szobor, tiszta, nyugodt erő. Nem nyugszom, míg nem hívom elő. / S bár világ-szennye rakódott reája, / Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.”
Éljünk azzal a sok jósággal és szeretettel, amit Isten belénk teremtett! És vegyük észre másokban is a Jóisten arcát!
[Csiky Márta, Budapest]
Március 27., szombat
Olvasmányok: Ez 37,21-28; Jer 31,10-13; Jn 11,45-56
... jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. (Jn 11,50)
A történelmi helyzet ismert. A zsidók országa római megszállás alatt, ám mégis viszonylagos függetlenséggel, amely helyzetben a farizeusok kezében összpontosult a legtöbb jogosítvány, amellyel ők nem restelltek élni, így komoly befolyással rendelkeztek a zsidó nép felé. Ebben a környezetben tanít Jézus, amely tanításból a farizeusok kizárólag annyit szűrnek le, hogy ez a "csodarabbi" bizony veszélyes lehet a politikai "status quo"-ra, szembefordíthatja velük a népet, s ők elveszíthetik politikai hatalmukat, egzisztencájukat. Megijednek. Félni kezdenek, s rádöbbennek, hogy mielőtt végleg kicsúszik a döntés lehetősége a kezükből, cselekedniük kell. Az emberi terv világos. Kajafás, a főpap - akinek, ha úgy tetszik, a legtöbb a vesztenivalója - ki is mondja: "... jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen."
Őszintén belegondolva, ilyenek vagyunk mindannyian. Mert hányszor kapjuk rajta saját magunkat, hogy farizeusok és Kajafások vagyunk, ha a saját érdekeink, megszokott és sok-sok kompromisszummal és meg-alkuvással kialakított életformánk feladásáról, megváltoztatásáról lenne szó. Ideológiákat, jól csengő magyarázatokat gyártunk, néha akár komoly vallásos hátteret rakva érveink mögé. Mint a farizeusok, mint Kajafás. Jövő héten nagyhét, így különösen is aktuális, hogy tudjunk, akarjunk figyelni Jézus tanítására, s követni azt félelem nélkül.
[Sztraka Ágnes, Budapest]
Március 28., Virágvasárnap
Olvasmányok: Iz 50,4-7; Zs 21; Fil 2,6-11; Lk 22,14 - 23,56
… a kövek fognak megszólalni
A történet Jézus keresztre feszítése előtt néhány nappal játszódik, tanítványaival úton van Jeruzsálem felé. Köves, száraz, félsivatagos terepen haladnak. Közel az Olajfák-hegyének lejtőjéhez sokan, nagy szóval kiáltozzák: „Áldott legyen a király, aki az Úr nevében jön!”
Ez a kiáltozás – ma talán úgy mondanánk, rokonszenv-tüntetés – nem egy prófétának szól. Próféták voltak számosan Izrael történetében. Királyok is. De itt a királynál is többről van szó, olyan királyról, aki az Úr nevében jön, azaz maga a Messiás. Jézus legtöbbször kitér, elhárítja, amikor királynak, messiásnak akarják kikiáltani. Sohasem kezdeményezi, itt is inkább csak eltűri. Igen szerények a díszletek, egyáltalán nem egy e világi királyhoz méltóak, a szamárcsikó nem a hatalmasok járműve. Mindezek ellenére, akik látták és hallották őt az elmúlt években, tudják, hogy rendkívüli személy halad el előttük. Akinek szeme van a látásra és füle a hallásra, és nyitott a lelke, abból felszakad a kiáltás: „Áldott legyen a király!” A farizeusok értik, tudják, kit illethet ez a köszöntés. Forr bennük a méreg, legszívesebben ott helyben köveket ragadnánk, de nem tehetik, mert a tömeg azonnal ellenük fordulna. Mindenesetre felszólítják a Mestert, hallgattassa el az őt dicsőítőket. A válasz: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.”
Mit is jelent ez számomra? Hogyan szólalhatnak meg a kövek?
Nem emberi szóval. A kövek nem tudnak beszélni, bár Istennél semmi sem lehetetlen. Ugyanakkor Isten valószínűleg tartja magát az általa teremtett világ általa teremtett törvényeihez. Ezek a természeti törvények is bőséges lehetőséget engednek a Teremtőjüknek, hogy megmutassa magát. Ebben a világban beszélni csak az emberek tudnak. Tehát nem valószínű, hogy a hegyoldalban heverő kövek emberi hangon megszó-lalnak. De megszólalhatnak más módon. Például úgy, hogy a teremtett világot kutató ember kezébe kerülnek, s a követ vizsgálva az ember magasztalja Istent, ha őszintén rácsodálkozik, amikor felfedezi a követ alkotó vegyületek csodálatos világát, rendjét, s ebből következtet a rendet, szépséget létrehozó Teremtőre.
Érthetem másként is a kövek megszólalását. Nem várjuk el egy kőtől, hogy tanúságot tegyen Jézusról. Nem feltételezzük egy vámosról vagy egy utcanőről sem, hogy a Messiásról tanúságot tesz. Mégis, szegődött Jézus mellé vámos és utcanő, s tanúságot tettek Róla. Ha elhallgatnak a „hivatásos” tanítványok vagy elhallgattatják őket, akkor támadnak mások, újak, akik tanúságot tesznek. Az egyháztörténelem során nem egyszer előfordult, hogy „a kövek” szólaltak meg. Amikor a hivatalos egyház súlyosan eltért a jézusi tanítástól, egy-egy szent életű ember, példát mutató szerzetesrend vagy az evangéliumi értékek szerint élő közösség töltötte be a Messiást hirdető kövek szerepét.
[Balogh László, Debrecen]
„Pilátus viszont a főpapokhoz és a tömeghez így szólt: Semmilyen okot nem találok ebben az emberben.” (Lk.23,4)
- Mennyire vagyok bizonyos kérdésekben tárgyilagos?
- Merek-e szólni, ha úgy látom, hogy a lelkiismeretem ellen történik
valami?
- Hogyan próbálok kikezdhetetlennek lenni? Maradni?
[Angel]
