Bokorportál

Lélekváró elmélkedések

A Hamvazószerdától Pünkösdvasárnapig tartó Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

Május 10., Húsvét 5. vasárnap
Jn 15,1-6 – Szőlőtő és szőlővesszők

Az ószövetségi hagyományban ismert és kedvelt kép ez az evangéliumi rész: Jahve a szőlősgazda, és Izrael az ő szőlőskertje. Másutt Izrael az a szőlőtő, amelyet Jahve Egyiptomból átültetett az ígéret földjére (Zsolt 80,9-12). Itt Jézus saját magát mondja szőlőtőnek, nem Izraelt, nem mást.
A kertes gazdák és földközeli életű emberek általában tudják, hogy az éves nagy metszés mellett van évközi tisztogatás is. Olyan új és veszé-lyes kórokozók támadnak, hogy amiben az idén hatékony voltam, az jövőre már aligha lesz ugyanilyen hatékony. Az ember nem ülhet hátra-dőlve, hogy ezt elvégeztem. A metszést, tisztogatást folyamatos éber-séggel kell végezni – ha kell, radikális beavatkozással, mint a monília fertőzés esetén, ahol az egészségesnek látszó ágból is le kell metszeni a csak belül látható fertőzött szakaszt.
A mai szentírási rész a mindennapos tapasztalatra építve akarja belénk vésni: mennyei Atyánk szüntelenül munkálkodik, szőlőtő-Jézusunk szün-telenül adja éltető erejét – szőlővessző-én vajon mit csinálok a termé-sért?
Az ösztön-hangsúlyú lényeket jutalmazással és büntetéssel szoktuk terelgetni. Mennyei Atyánk is így terelget? A szeretet rendjébe nem fér bele a félrevezető magatartás: a gyümölcstelenség elkendőzése – tehát kell a büntetés? A szeretet rendjébe az sem fér bele, hogy apokaliptikus dörgedelmekkel, félelemtől reszkető embereket tuszkoljon be a Jóisten a mennyországba – tehát kell a jutalmazás? Akit odavonzani nem tud a szeretet, azt odarugdosni sem érdemes. Isten szeret, mindenkit szeret, elbitangolt gyerekét is szereti (Mt 5,45). Személyes fájdalma lehet az, hogy senkit nem tud akarata ellenére üdvözíteni. Isten szeretete azonban értékőrző szeretet: elkenés, mentegetés, eltakarás, kegyes ködösítés helyett biztató és rávezető szeretet. Jónak lenni érték, jóvá lenni értékes fáradozás. Még fájdalom árán is érdemes ezen fáradozni. A metszés, a megtisztítás fájdalma olyan, mint a szülésé, az új élet öröme feledteti a vajúdás óráit, a gyümölcstermés élménye hasonlóan hat.
Súlyos rendellenesség lenne, ha a beteg haragudna a sebészre, aki bár fájdalom árán, de megszabadította életveszélyesen beteg tagjától.
Sajnos vagy nem sajnos, de egyikünk sem spórolhatja meg, hogy át ne vegye a szüntelenül munkálkodó Gazda munkálkodását, és maga is ne fáradozzon a maga gyümölcshozása érdekében.
A teremtés rendjében meglévő „műtéti” metszések mit sem érnek, ha az éltető nedvkeringés nincs rendben. Ez a szép allegória a tőről és vessző-ről azt hivatott kifejezni, hogy milyen mértékű közösségben kell/kellene lennünk Jézussal. A szüntelenül munkálkodó szőlőtő-Jézus felkínálja éltető erejét, azt akarja, hogy életünk legyen, és az bőségben legyen. Helyettünk azonban nem tud áramoltatni. Máshonnan is felvenni akaró törekvéseinket nem tudja ellensúlyozni. Az ide is, oda is tartozni aka-rókkal nem tud mit kezdeni. Nem szolgálhatunk két úrnak, nem tekinget-hetünk másfelé. A szőlővessző elhajolva és talajtakarásban önálló gyökeret ereszt (bujtatás), és leválik az eredeti tőről. Sajnos, amíg ő megőrzi fajtája tulajdonságait, addig az ember, ha leválik a jézusi tőről, mindent elveszít, ami Jézustól való.
Gyümölcsért vagyunk, nem a lombért. Valamennyi lombra szükség van a gyümölcstermés segítésére. A dísznövények szép, látványos lombozat létrehozásra használják az éltető erőt. Az ember haszonnövény a Jóisten kertjében: ízes, éltető erőforrás a szeretet Országában. Ez nem kevés, de nem is lehetetlen küldetés.

[Király Ignác, Érd]

Május 11., hétfő
Jn 14, 21-26

„Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem...”
Mindannyiunkkal előfordul néha, hogy azt hisszük magunkról, hogy mi aztán jól ismerjük Jézus tanításait, és nyilván szeretjük is Őt. Vajon elég-e az ismeret, a tudás? Ismerni valamit és be is tartani azt, nem ugyanaz. Jézus világosan fogalmaz: „Aki ismeri és megtartja parancsolataimat, az szeret engem.”
Amit tudunk és megértettünk, azt be is kell tartanunk egytől-egyig. Nem kiválogatva, ami nekem jobban megy, azt elfogadom, ami nem megy, afölött pedig lelkiismeretfurdalás nélkül átlépek. Ez a hamis szeretet nem tetszhet az Úrnak. Jézust szeretni parancsainak megtartásával lehet.
Ő mondta! Ezzel egyértelműen az Atya szeretetét is elnyerhetjük. Benne leszünk, és Ő mi bennünk.
A vígasztaló Lélektől lassan-lassan megtanuljuk, hogy miben is áll ez az eggyé levés. Ebben a kegyelmi állapotban nem marad el a kinyilatkoz-tatott viszontszeretés megtapasztalása sem. Sok ilyen pünkösdi megta-pasztalást kívánok mindannyiunk számára!
Közben kérdezzük meg magunktól, hányszor mondhattuk el életünk során: „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem?” A tiszta gondolataim, szavaim és a tetteim harmóniában vannak-e gondozott testemmel, hogy az a Szentlélek temploma lehessen?

[Széplaki Istvánné, Pécel]

Május 12., kedd
Jn 14,27-31a

Szinte kivétel nélkül minden ember békében, békességben szeretne élni. A világ békéje azonban sokféle tud lenni. Béke van két szomszéd között, ha éppen nem fojtogatják egymást, béke van férj és feleség között, ha éppen nem veszekszenek. Béke lehet két ellenséges ország között is, ha éppen tűzszünetet kötöttek, csak éppen mindkettő ezalatt a további harcra készül. Érezzük, hogy ezek nem igazi békék. Bármikor borulhat a bili, kitörhet a háborúskodás.
Jézus békéje nem ilyen. Jézus békéje szereteten alapul. Szereteten és feladat-teljesítésen, a szeretett személy akaratának megtevésén alapul. Ha igazán szeretem a szomszédot, a házastársamat, s őszintén az ő javát akarom; ha a másik ország népét is szeretem és neki is jót akarok, ez lehet az igazi béke alapja.
Az igazi béke nem csak ütés-mentesség, veszekedés-mentesség, fegy-vernyugvás. Az igazi béke fogalma elválaszthatatlan a szeretet fogalmától. Jézus az Atya iránti szeretetből teszi az Atya akaratát, és ezt kínálja fel nekünk is. Akkor lesz békénk, ha Jézus és az Atya iránti szeretetből tesszük azt, amit lelkiismeretünk alapján az Atya akaratának ismertünk meg és fel.
Fogadjuk el a Jézus-felkínálta békét, és akkor nem kell nyugtalankodnunk. Kedvenc helyem a Szentírásban a Jn 14.2., ahol Jézus vígasztal: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Atyám házában sok hely van.” Ha sok hely van, akkor nyilván jut majd nekem is egy hely – szoktam nyugtatgatni magam. Viszont most itt a figyelmeztetés: a sok hely nem jelent automatikus bejutást. Feltétel van, mégpedig ez: Véghezvinni, amivel az Atya meg-bízott. Vagyis a kötelességteljesítés. Kötelességteljesítés evilági dolgaim-ban, és kötelességteljesítés Országbeli dolgaimban. Kötelességeimet, feladatomat viszont állandóan kutatnom, felülvizsgálnom kell, a lelkiismeret szűrőjén újra és újra átengednem kell. A jelen 14. fejezet egymásra épülő kulcsfogalmai: Ismeret – Parancs-megtartás - Hit - Szeretet – Békesség. Az első négy nélkül nincs békesség, vagy csak igen gyenge, igen borulékony, világi békesség. Ha a Jézus –kínálta békességre vágyom, nem hagyható ki az első négy lépcsőfok.

Kérdések magamtól magamnak:

Őszintén vágyom-e a Jézus-kínálta békére, vagy megelégszem a világ-nyújtotta olcsó békességgel?
Csak kívánom a békét, vagy hajlandó vagyok áldozni is érte?
Törekszem-e evilági és Országbeli feladataimat napról napra felülvizsgálni és egyre jobban végezni?

[Gyulai Zsolt, Budapest]

Május 13., szerda
Jn 15,1-8

„Én vagyok a szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, mely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, ahogy én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg az Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.”
38 éve is van már annak, hogy Gyurka bácsi vezetésével, Dombi Feri bácsi plébániáján Aczél Mártiékkal, Ferenczi Piroskáékkal, Öcsivel, Márczi Imre, Jenő, Ildi társaságában ennek a szentírási résznek az elemzését végeztük Halásztelken, egy pannonhalmi lelkigyakorlat előkészítése-képpen. Nagyon örültem annak, hogy ismét megtaláltak ezek a sorok.
A kétezer esztendővel ezelőtti társadalomban, a munka világában élő ember mindennapjaihoz, hozzátartozott a szőlőtőke, a szőlőművelő, és a munka végeredménye, a termés. Ez volt a földművelés, a fizikai munka, a szaktudás értelme és sikere. A közvetlen termelésben, termelésből élő ember bizonyára nem csodálkozott a mindennapi életből merített képen.
Igen ám, de szólnak-e ezek a szavak, és ha igen, mit mondanak a ma emberének?
A 21. század infokommunikációs társadalmainak fogyasztásra beren-dezkedett szingli városi gyermekei a médiák által uralt virtuális terekből testi szükségleteik kielégítése céljából egyszer-egyszer kilépve, a plázáig vezető úton nem találkoznak a valóságnak azon elemeivel, melyek Jézus korában valamikor, és a valódi értéket előállítók mindennapjaiban ma is a realitást jelentették, jelentik. Ha kortársaink a példabeszédbeli kép ér-telmét, a gyümölcstermés szükségszerűségét érzékelve esetleg magukba néznének, sokan akkor sem fedeznének fel olyan erőt, olyan inspirációt, mely gyümölcstermésre indítja őket. A világ ólmosan nyomasztó hang-súlya a felélésre irányul, a többiektől való elkülönülésre, szeparálódásra, az értékteremtés megkérdőjelezésére. Toleranciát hirdet, elnézést tanúsít sekélyességet látva, sőt piedesztálra emeli az önmagába forduló termé-ketlent.
Ez magatartás a közvetlen értékteremtő tevékenységekben elképzel-hetetlen: a munka jutalma a termés, a jó munkáé a bő termés. Alkotni, létrehozni valamit öröm is és szükségszerűség is egyben. Talán ezt a szoros összefüggést sem igazán értjük, vagy nem éljük át ma már a mindennapok során. Még sem ez ennek a példabeszédnek a legsúlyosabb mondanivalója.
Ami megdöbbenthette a korabeli hallgatóságot, és hozzájuk hasonlóan a mait is, a Jézus által felrajzolt szerep- és feladatmegosztás. Tetten érhetjük itt a teremtésnek egy titkát: Isten mindenhatóságának maga által szabott korlátja van, az Atya nem tud gyümölcsöt teremni, a gyümölcsöt a vesszők hozzák. Felfoghatatlan számunkra emberi lehető-ségeink tágassága, nagyszerűsége, mert a termést, a bő termést csakis mi hozzuk, mi hozhatjuk.
Isten minden feltételt megteremt számunkra azzal, hogy létrehozza, gondozza a szőlőt, műveli azt, ápolja és tisztítja. A példabeszéd szerint ez azonban még nem elegendő ahhoz, hogy a szőlővessző termést hozzon: éspedig nem silányat, hanem jót és bőségeset.
„Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.”
Sokan, sokféleképpen dolgoznak kitartóan azon, hogy leválasszanak minket a szőlőtőkéről. Vagy azon, hogy „magunktól” váljunk le. Időhiány, munkahely, sok gond és teher nyomja a vesszőket, bontja meg az egységüket a szőlőtőkével, kétségeket ébresztő termést eredményezve.
A termővé válás kritériuma a folyamatosság. A példabeszéd szerint nem bizonyul elégségesnek a szakaszos, bár rendszeres kapcsolódás Jézus-hoz. Boldognak ismerhetjük fel magunkat, hogy termőnek bizonyultunk Isten előtt. Hallhattuk Jézus tanítását, ami megtisztított minket. Az éltető, minket létrehozó és életben tartó igéket napi rendszeres és folyamatos keringésben kell áramoltatnunk lelkünkben, hasonlóan a légzés, vagy a szívműködés folyamatossághoz.
A jó és bő termésnek azonban még vannak feltételei.
Kérdés, hogy akarunk-e teremni? Elégségesnek gondoljuk-e az Atya gon-doskodását, hálát adva érte naponta, vagy pedig minden mondatunkat így kezdjük: „csak az a baj”….Hogy vagyunk az idő-, pénz-, és szeretet-elszámolásunkkal? Hogy állunk a folyamatos, szoros Istenkapcsolattal és tanítás-kapcsolattal?
A lélekváró időszakban átéljük és átérezzük Jézus szavait: „Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,12-13).

[Vinczéné Géczy Gabriella, Budapest]

Május 14., csütörtök
Jn 15,9-11

Szeretet – rend – öröm

A tüzeslelkű szent Bernát mondja: Csak melegíteni – kevés;
csak világítani – kevés…
Melegíteni és világítani: ez minden.
Jaj nekünk, ha csak ragyogtunk.
A mai ember fél meggyulladni, egy szeretettől izzó ember közelébe menni, nehogy lángrakapjon.
Pedig csak ez a szeretet tud kibillenteni (nem kiborítani!) egyen-súlyunkból, ennek fénye/melege világítja meg homályainkat és szembesít igazi valónkkal. Nem elkeseríteni akar, de még csak megpirongatni sem… Meleget ad, ha fázom magányomtól (nincs ki szeressen - nincs kit szeressek) és világít, hogy rendbe tudjam szedni elkallódott kacatjaimat, összegubancolódott kapcsolataimat. Hogy kinek mi a rendje (mert sajátja van mindenkinek), Polcz Alainetől tudjuk. Tisztelni kell tudnunk más rendjét. A jezsuita Őrsy Az Úttalan Útak Úrában elmélkedik (buta ameri-kaiaknak) arról, hogy miért nem passzentosak-szabályosak az erdők. Miért nincsenek benne elvágólag ültetve a fák. Ugyanis Isten rendje is sokszor meglepően más, mint amit (el)várunk
Ha rend van, megtaláljuk a másikhoz (Istenhez/magunkhoz) kulcsunkat. Megnyitjuk/kinyitjuk egymást – megnyílunk/kinyílunk egymásnak. Öröm tölti el szívünket, mert tudjuk csak szabadon, kézen fogva társainkkal tudunk besétálni abba a terembe, amelyben Jézus vár egy vidám társaságban… És ott (Jörg Zink szerint) Jézus két dolgot nem fog tenni: nem faggat: hát te hogy kerültél ide? – és nem fog bölcs teológiai igaz-ságokkal traktálni.
A rend a parancsok megtartásában gyökeredzik Jézus életében is (ezt a küldetést és így vállalja, hogy bemenjen és megmaradjon az Atya szeretetében). Ez a ’hozzáállása’ teljesíti be küldetését.
Aki rendet tud tartani életében és maga körül, az már az égi asztal-közösségbe kóstol bele itt a földön: barátokat szerez és tart meg, és velük együtt épít egy egyre szebb világot…

Öröm

Az öröm imádság, az öröm erő.
Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
Isten szereti az örvendező imádságot.
A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk:
ha dolgunkat örömmel tesszük.
A szerető szív vidám szív.
Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek;
hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.
Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba,
de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben,
s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.
Ez azt jelenti:
szeressünk úgy, ahogyan ő szeret,
segítsünk, ahogyan ő segít,
adjunk, ahogyan ő ad,
szolgáljunk, ahogy ő szolgál,
mentsük meg az embert,
ahogyan ő megment minket,
huszonnégy órán át vele legyünk,
és a legnyomorúságosabb öltözékben is felismerjük.

(Kalkuttai Teréz anya )

[Szegheő József, Szeged ]

Május 15., péntek
Jn 15,12-7

„Szeressétek egymást”.. .. „Nem mondalak titeket többé szolgáknak'” . .. „Nem ti választottatok engem”
Ha ezzel próbálták volna annak idején rámtukmálni feleségem/férjem, hogy „Nem te választottad, hanem én neked” - recsegve-ropogva tört volna össze a szabad választás lehetőségébe vetett, csírázó hitem. Most hát én döntök-e, vagy sem?
Noha jól tudjuk, hogy a mondás szerint a párválasztás során a férfi választja ki azt a nőt, aki már kiválasztotta őt. S ez ellen a férfiak egyál-talán nem tiltakoznak, sőt! Örülnek, hogy megszületik a döntés. (Más kérdés, hogy bevallják-e? Azaz merik-e nyíltan vállalni a szerelmet, a szeretetet? )
Mi a gond tehát ezzel a „szeretetre kiválasztás”-sal? Úgynevezett demok-ratikus érzelmeim lázadoznak, ahelyett, hogy örülnék a döntésnek?

[Zsombok György, Budapest]

Május 16., szombat
Jn,15,18-21

Jézus folytatja búcsúbeszédét tanítványaihoz egy másik érzelem, vagyis a szeretet ellentétének a magyarázatával. Ez pedig a gyűlölet. Vajon miért gyűlöl bennünket, mint Jézus tanítványait a világ?! Őt előbb gyűlölte, de tudjuk, hogy nekünk is ugyanaz a sorsunk, mint neki. A tanítványok és mi is, mások vagyunk, mint a világ és ezt nem tűri a világ. Csak a hozzá hasonlókat, vagyis a világiakat szereti. A sorsazonosság érvényes az üldöztetésre is, és mindez Jézus miatt van és azért, mert nem ismerik Jézus küldőjét, az Atyát.
Viszont ha Jézus beszédét megtartja valaki, akkor talán a miénket is, ha jézusian beszélünk. Ez nagy felelősség! Tudunk jézusian beszélni? Mikor beszélünk jézusian?
Nekünk nem azzal kell törődnünk, hogy gyűlöl a világ, bár néha ez nagyon fáj, hanem azzal, hogy (lehetőleg) mindig jézusian beszéljünk, és ebből következően szolgáljunk, és jót tegyünk. Ez a szolgálat ne legyen sze-mélytelen, hanem személyes és személyre szóló. Éppen ettől a szemé-lyességtől rettenünk vissza néha, mert inkább havonkénti pénzátutalási megbízást adunk bankunknak, minthogy személyesen szolgálnánk valaki rászorulót.

Lelkiismeretvizsgálatot segítő kérdések:

Mennyire zavar, hogy gyűlöl engem a világ? Teszek valamit ellene, vagy elviselem?
Tapasztaltam már, hogy megtartják beszédemet, ha jézusian beszélek?
Nehéz helyzetekben megnyugtat-e a Jézusban való hit?
Rá tudom-e bízni magam teljesen Jézusra?
Mennyit „okoskodom” a hitről, és mennyit „élem” a hitet?

[Kramm Mária, Törökbálint]

Achívum