A Hamvazószerdától Pünkösdvasárnapig tartó Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Május 3., Húsvét 4. vasárnap
Jn 10,11-18 – Ismerjük?
A Jó Pásztor ismeri övéit, és övéi ismerik őt. Idilli kép: teljes harmóniában él és működik a Pásztor az Ő bárányaival. Mindenki tudja a dolgát és tudja a helyét. Tudja és teszi.
Ne ringassuk el magunkat kegyes hangulatban, mert a valóság mást mutat. Hangolódjunk rá erre a valóságra a jobbulásunk reményében…
A pásztorkodásból élő népeknél csak a tehetős, nagy nyájjal rendelkező gazda fogadott alkalmazottakat az őrzésre, gondozásra. A kevés jószág-gal rendelkező maga őrizte állományát, vagy a család valamelyik tagja tette ezt. A béres sem felelőtlenkedhetett a rábízott értékkel, mert az elveszett, elpusztult állatokért kártérítést kellett fizetnie, például levonták a nyereségéből (pl. 2Móz 22,9-12; 1Móz 31,39). Az Ószövetségben Jahve úgy bánik népével, mint a pásztor a nyájával: vezeti, gondozza, óvja. Izrael királyait azonban nem nevezik pásztornak, ezt a címet messiási címnek tartják meg (Ezekiel 34,23; Zakariás 10,3). Jézus ajkára adottan Máténál, Márknál és Jánosnál is szerepel Jézus mint népe pásztora. Messiási bizonyítás részei ezek a helyek is. Az ősegyház is átveszi ezt a szemléletes képet, és a közösségek vezetőit, élükön Péterrel, mint Jézus példáját követni hivatott elöljárókat pásztornak tekintik (Jn 21,16; Ef 4,11; 1Pét 5,1; ApCsel 20,28).
A keresztény, Jézusra hivatkozó emberiség nem úgy néz ki, mint aki ismeri Pásztora hangját. Gyümölcseiről megismerhető a fa. Ha valaki önvédelem-ből ezt reflexszerűen támadó hangnak venné, azt is inkább áthívom a másik irányba, az önvizsgálat irányába. Nyugalom, kedves sorstársak, az igazi határvonalak „az emberi szívekben vannak” (Exupéry), és mi mindnyájan Jézusunk szívhangjára szeretnénk hangolódni. Nem a bajokon való kesergés és vita tesz ugyanis jobbá bennünket, hanem ismereteink fejlesztése, és ebből fakadó önnevelésünk mindennapos megvalósítása .A tudatformálást (metanoia) olyan fontosnak tartó Jézus meg akarta találni velünk a közös hangot: az Istennek tetszés közös hangját. Értékszemléletet kínált, és ebben az egy nyelvet beszélésre biztatott. Pontosabban a Vele való egy nyelvet beszélésre. Hiába értünk egyet abban mi, emberek, hogy gyarlók vagyunk, és vigasztalgatjuk egymást nagy megértéssel, ha ebből nem fakad Istennek tetsző megtérés és úton járás, Jézus hangjának megfelelően.
Mi végett vagyunk a világon? Hogy Istent megismerjük és megismer-tessük, megszeressük és megszerettessük, és ezáltal az üdvösség csillámpora megjelenhessen itt a földön is. A hívő magabiztosságot szerencsésebb lenne lecserélni a szerény istenkeresés hangjára. „Van Isten? Az már nem a mi gondunk” (Babits), hanem a hitetleneké. A mi gondunk már az, hogy az Ő akaratát ismerjük meg, nem keverve azt a magunk vágy-akaratával. A keresztény tévedhetetlenséget szeren-csésebb lenne lecserélni a Jézushoz fejlődőképesen felzárkózni akaró ráhallgatás hangjára. „Minden beszédnek hallgatással és meghallgatással kell kezdődnie” (Babits). Tanulni, de azt, ami Őt jobban megismertetheti, imádkozni, de a már megismert jézusi értékszemlélet hangján. Hol tartok? Megmutatja, ha megnézem, mit tanulok (tanulok egyáltalán?), és miről és hogyan imádkozom. Mert lehet tanulás címén elringatózni, mert lehet ima címén munkaköri leírásokat gyártani a Jóistennek. „A fejlődés a hívő növekedése a hitben, és nem a hité a hívőben” (Nagy Szt. Albert).
Elöl megy a Jó Pásztor, és utána a bárányok. A bárányok pásztoruk ismerős hangját követő része igyekszik felzárkózni, a többi nyájszellem-ben sodródik a jobb legelő reményében, mások pedig elcsatangolnak… Merre járok?
[Király Ignác, Érd]
Május 4., hétfő
Jn 10,1-10
„Bizony, bizony mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani.
Jézus folytatta: „Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.”
Isten népe számára maga Jézus a kapu, azaz a jézusi tanítás meg-ismerése és elfogadása alapvető feltétele annak, hogy az emberek Isten népévé váljanak. De Isten népe ki van téve annak, hogy - juhok aklához hasonlított - közösségébe rossz szándékkal behatolhassanak. A példa-beszéd tolvajnak és rablónak tartja azt, aki nem a jézusi úton közelít a juhokhoz.
Jézus ugyan azt állítja, hogy a juhok megismerik pásztoruk hangját és követik őt, de számol vele, hogy a tolvajok és rablók hangja megtéveszt-heti a juhokat. A juhakol 21. századi rejtett, álcázott bejáratai a tömeg-kommunikációs eszközök. Ezeken a „bejáratokon” keresztül érkezhet az életünkbe a tolvajok és rablók megtévesztő üzenete.
Isten népének juhok módjára össze kell bújnia, és időről időre meg kell vizsgálnia önmagát és eszményeit.
Szavaimmal és tetteimmel az Életet szolgálom-e? A világ zaját mennyire engedem be a mindennapjaimba? Vannak-e gyümölcsei az életemnek, melyek hitelesíthetik munkálkodásomat?
[Bajnokné Benyhe Judit, Budapest]
Május 5., kedd
Jn 10, 22-30
Hajlamos az ember rá, hogy megtévesztődjön és a kérdezők tudás-biztonságának őszinte vágyát vélje felfedezni a kérdés mögött: - „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Mondd meg nekünk te vagy-e a Messiás?”
Jézus ugyan mondhatná, kinek igen, kinek nem. Minden csak nézőpont kérdése, de nem veszem el tőle az igazi választ, mely így hangzik: „Mondtam már, de nem hiszitek. Cselekedeteim tanúságot tesznek rólam, de nem hiszitek, mert nem vagytok a juhaim közül valók…. Az enyémek hall-gatnak szavamra és én ismerem őket.”
Jézus megvallja az övéit, akiknek örök életet ígér. Végül kijelenti: „Az Atya és én egy vagyunk.” Más helyen ezt úgy mondja Jézusunk: „Aki engem lát, látja az Atyát.”
Akinek ez nem elég, annak semmi sem lesz elég. Az érteni és hinni nem akarás ellen nincs orvosság. Az már nem Jézuson fordul. Ő azt adja, amit adhat, teljes önmagát. A Jóisten valóságos és teljes szeretetét, tiszta forrásból.
Hiányérzetetek maradt? Ez még nem elég? Tegye még világosabbá, még érthetőbbé? Bizonyíték kell, nem ígéret? Talán majd idővel, de nem mindent old- és ad meg az idő, a tapasztalat sem. Figyeljetek jobban és arra, amire kell?
Jézus tisztázza a kapcsolatát az Atyával, számunkra és a kapcsolatát az emberekkel. Van, aki az övé és van, aki sosem lesz képes az övé lenni, de sosem azért nem, mert Jézus nem akarja.
Lépek-e Jézus nyomába vagy sem? Lelkem és gondolataim egy utat járnak-e vele, ugyanarra tartanak-e? Kell Ő vagy nem? Azért nem, mert nem érted, vagy azért nem, mert nagyon is érted Őt és azt amit mondd, amit vár?
A kérdezők bizonytalanságát nem gondolom őszintének, ők igen is jól megérthették Jézus szándékát. Az zavarta őket, amit nagyon világosan megértettek Jézusból, mert az számukra elfogadhatatlan, eltaszítandó, eltaposandó. Ami Jézusé, az nem az övék, ezért aztán ők sem lehetnek Jézusé.
Én nem vagyok képes mindig Jézusé lenni, de nagyon akarok.
Akarom látni, érezni, tapasztalni. Akarom, hogy vezessen, óvjon, tanítson, vonzzon, és elveszni ne hagyjon. Igénylem, hogy megbékítsen, vigasztaljon, adjon reményt, tisztítson meg és tápláljon szeretetével. Jó tudnom, hogy haragra képtelen, de átölelésre mindig kész és életet ad a földi létszakaszomra és azon túl. Szeretete meg nem szűnő és nem kedv, szeszély, érdemesség alapján adagolja azt. Választottaihoz minden körülmény között ragaszkodik és minden bajban megtart. A halhatatlan Isten halálosan szeret minket.
Ismersz engem Uram. …és így is ismerj magadénak! A cselekedeteim ne tartsanak téged Jézusom bizonytalanságban, hogy tied vagyok-e még! Én értve akarlak.
[Csontos Barnabás, Budapest]
Május 6., szerda
Jn 12, 44-50
Jézusnak könnyű dolga volt. Amit hirdetett, az Igazság volt, forrása egyenesen az Atyától eredt. A biztos tudás birtokában - bár megtehette volna - nem feladata a számonkérés, az ítélkezés.
Elgondolkodom. Nem a „nagy jézusi igazságokon”, hanem a mi kis hét-köznapi „biztos tudásainkon”.
Vajon mi vesz rá bennünket arra, hogy a sokkal gyengébb alapokon nyugvó igazságainkat ráerőltetjük a másikra? Fel tudjuk-e ismerni, hogy igazságaink viszonylagosak, a másik ember szemszögéből nézve talán már nem is helytállóak? Tudunk-e annyira őszinték lenni magunkhoz, hogy belássuk, igazságaink egy jó részének alappillére az önzés vagy a kényel-messég? Szabad-e tűzzel-vassal hirdetni a meggyőződéseinket? Miért választjuk a konfliktust a megegyezés helyett? Miért osztunk parancsokat kérések helyett? Honnan vesszük a bátorságot, hogy ítélkezzünk?
[Rauscher Attila, Budapest]
Május 7., csütörtök
Jn 13,16-20
Mit mondott Jézus akkor?
- „Nem nagyobb a … küldött annál, aki küldte”
- „Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek”
- „…be kell teljesednie az Irásnak:Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem”
- „Előre megmondom,…hogy amikor (ez) bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok”
- „Aki befogadja azt, akit küldök (a Szentlelket), engem fogad be, ... (s azt is) aki engem küldött”(az Atyát)
Mit mond nekünk Jézus most?
- Mi sem (mint küldöttek) vagyunk nagyobbak Jézusnál (a küldőnél).
- Meg kell értenünk, hogy mi sem kaphatjuk meg olcsón azt, amiért Jézusnak drága árat kellett fizetnie… Meg kell értenünk azt is, hogy ha Jézus sorsa a földön egyes estekben üldözés volt, nekünk is az lehet… Ettől azonban nem kell félnünk, mert bennünk akkor egy belső béke, nyugalom, boldogság lesz. Jézusnak sem állt rendel-kezésére az akkori zsidó főpapság tekintélye, mert nem zsidó főpap gyermekeként született a világra...
- Az írásnak be kellett teljesednie. Tehát szükségszerű volt az, hogy Jézus olyan apostolt is válasszon, akiről előre tudta, hogy elárulja őt. Tehát a mi időnk közösségeiben is létezhet olyan közösségi tag, aki az ügyet el fogja árulni… Jézus nem tagadta ki, hanem szembe nézett vele, és vállalta a megmérettetést… azt is meg kell vizsgál-nom, hogy nem én vagyok-e júdás…?
- Jézus az önmagával kapcsolatos eseményeket előre megmondja és az apostolok számára ellenőrzött tapasztalattá válik a jövendölés beigazolódása…Attól ez igaz, hogy abban az időben nem hirdetik ezt ki. Napjainkban is történhetnek hasonló bizonyosságok, amiket nem mondanak be a rádióban és TV-ben…
- A Szentlélek „befogadása” csak akkor jöhet létre az életemben, ha a „küldőt” ill. Jézus Krisztust tisztázom, hogy ki is ő? S ha meg-ismertem, életem szerepeiben el kell tudjam őt úgy helyezni, hogy mindig az első helyen legyen. Meg kell lenni bennem az elfoga-dásnak, hogy a Jézus által küldött Szentlélek eszköze lehessek. Jézus a Szentlelket küldi, s ezzel mireánk küldetést bíz: a Jézus szerinti értékrend példamutatását, ezzel minket a jelen szöveg szerint a lábmosásra és nem a fejmosásra tanítva.
Legyen ez a részlet mindnyájunk okulására!
[Viharsarki KIO közösség, Békéscsaba]
Május 8., péntek
Jn14,1-6
Azóta tanítványok ezrei járták végig az utat, és az ismeret lassan megkopni látszik. A szövevényes úthálózatok közt nehéz eligazodni. Az úton járás néha kilátástalan, reménytelen, ezért az ember nyugtalan lesz. Vajon az úton járok-e még, megtettem-e mindent azért, hogy ne tévedjek el. És mi van akkor, ha már eltévedtem? A világ tele van tévtanítókkal, tévutakkal. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha több út lenne, több tanítóval? Nehézségekbe ütközik olykor kiválasztani az egyetlent, sok milliószor millióból. Jézus, mint ember végig járta az utat. Az út nem járhatatlan, nem könnyű, és azaz igazság, hogy sokunknak még egy jó része hátra van. Azt kéri tőlünk csak, hogy higgyünk benne, az Ő útjában. Aki hisz benne, az nem lesz nyugtalan. A nyugtalanság befészkeli magát a szí-vünkbe, ha nem hiszünk, eluralkodik rajtunk, és erőszakot szül.
Megragadhatunk sok anyagi jót, sőt hatalmasok is lehetünk, de ahová Ő megy oda ezeket, nem vihetjük. A tudást, ami az út végigjárásához szükséges, mind megtanította nekünk. A hely, amit készített nekünk, bőségesen elegendő lesz. Az Atya házában sok hely van, ezért tanítsunk, ahogy Ő tanított minket. Vigyünk magunkkal tanítványokat, mindenben példát adott nekünk. Ott aztán együtt leszünk a szeretetben.
[Deli Gyula, Budapest]
Május 9., szombat
Jn 14,7-14
Milyen szemrehányó és keserű Jézus: „Ha engem megismertetek volna…..”
Ott volt a tanítványokkal évekig, minden nap. Együtt voltak nagyon sok élethelyzetben; hallották tanítását, látták gyógyításait. Voltak „magán-beszélgetéseik” és mindez nem volt elég arra, hogy megismerjék? Úgy tűnik, nem. Bizton állíthatjuk: tanítványai soha senkivel nem tévesztették volna össze, vagy nem hittek volna el róla hazug/hamis állításokat. Mégis: lelki szemeik zárva voltak: nem voltak képesek tettei és szavai alapján a benne élő, munkálkodó Atyát látni. Ragaszkodtak Jézushoz, vonzotta őket különlegessége, titokzatos ereje.
Telnek az évek, sőt évezredek, és nem változik semmi. Vonzódunk Jézushoz, hallgatjuk tanítását, feldobban a szívünk, amikor találkozunk, de ismerjük-e Őt? Tudjuk-e mit bízott ránk?
Olyan jó most ezt dúdolni:
Megkötöm magamat Isten kötelével,
megtöltöm szívemet Ország igéjével,
szabadságom, Uram, Néked visszaadom,
csak a szeretetre formáld át tudatom!
Jézus, aki az Atyában vagy és az Atya tebenned, add, hogy így legyen! Amen.
[Szebeny Piroska, Érd]
