A Hamvazószerdától Pünkösdvasárnapig tartó Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Március 29., Nagyböjt 5. vasárnapja
Jn 12,20-33 – Nehéz döntések
Az önmagával is küszködő Jézus példabeszédét olvashatjuk a Szentírási idézetben. Az utolsó vacsora előtt Jézus talán utoljára foglalja össze mondanivalóját. Az idézet lényegét a magra vonatkozó példa adja. Jézus korában az emberek többsége mezőgazdasággal foglalkozott, így az innen vett példák, amelyek Jézus tanításában gyakoriak, mindenki számára érthetőek és közeliek lehettek. Elvetése után a mag – ha megfelelő helyre kerül (Mk 4,1-20) – elkezd csírázni, és százszoros termést is hozhat. (Ebben az időszakban a termés mennyiségét az elvetett magok számához viszonyították.) Eközben a mag elpusztul, azaz a termés feltétele a mag pusztulása. Jézus nemcsak a Magvető, hanem ő maga a mag is. A magnak fel kell áldoznia magát a jövő érdekében, így Jézusnak is fel kell áldoznia magát kereszthalálával a Megváltás érdekében. Jézus, az Isten Fia, tudja és elfogadja ezt, de Jézus, az emberi személy küszködik magával: „Most megrendült a lelkem.” Élete legfontosabb döntését kell meghoznia. Már egyértelművé vált küldetésének kimenetele, amelynek végén a Szenvedés vár rá, ez azonban együtt jár a Megdicsőüléssel is. Az első nélkül a második nem következhet be. Az emberekért meg kell tenni, de még neki is nehéz a döntés. Jézus tudja, mi vár rá: „De hiszen ezért jöttem, ezért az óráért.”. Ekkor „támogatást kap” Atyjától. Az atyai szózat elsősorban az embereknek szólt, de talán Jézus döntését is megkönnyítette.
Az ember életében számtalan nehéz döntés van. Tudjuk, mit kellene tenni, de a döntés meghozatala nehéz, mivel a helyes döntések gyakran a szűk, nehezen járható ösvényre vezetnek. A széles út, a könnyű ösvény csábítóbb, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem vezetnek jó irányba. A szűk ösvényt csak nehéz munkával lehet végigjárni, és csak reménykedhetünk benne, hogy az útelágazásoknál jó irányt választottunk. Jézus a legnehezebb választáskor is tudta a jó utat, és önként vállalta azt. Szenvedése nem lesz öncélú, a példabeszéd végén jelzi, hogy mi vár rá: „Ítélet van most e világ felett, most fogják kivetni ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.” Tanítványai még nem értik, mit mond nekik Jézus. Napoknak kell még eltelniük, hogy megértsék a beszéd értelmét. S még hosszabb idő kell ahhoz, hogy ők is vállalni tudják majd a jézusi utat. A választás nekünk is nehéz, de ha döntésünk megérik, akkor mi is termővé válunk
[Bidló András, Sopron]
Március 30., hétfő
Jn 8, 1-11
„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”
A házasságtörő asszony
A farizeusok meg vannak győződve arról, hogy helyesen cselekszenek. A számukra legfontosabbat, a törvényt védik. A legszentebb védelme mindenre feljogosítja őket. Nekünk is fontosak bizonyos erkölcsi értékek, ezekhez viszonyítva ítéljük meg mások vagy magunk tetteit. Ehhez kap-csolódhat a kísértés, hogy az ilyen értékeket farizeusi módon védelmez-zük. Ugyan nem a vétkes megkövezésével, hanem egy-egy becsmérlő, lenéző megvetéssel, sértegetéssel vagy más haraggal teli megnyilvánu-lással. A háttérben kapcsolódhat ehhez az öntelt jóérzés, hogy ilyent én soha nem teszek.
Jézusnál a haragnak semmilyen formája nem nyilvánul meg, ugyanakkor nem felelőtlen közömbösséggel intézi el az ügyet. Szelíden figyelmezteti az asszonyt, és véteknek nevezi tettét.
A kétféle magatartás közötti különbség lényegét az jelenti, hogy a másikat ellenségnek tekintem-e, és ezáltal védekezésre, szembenállásra kényszerítem, vagy elfogadom őt, és így szeretetem utat nyit számára, hogy őszintén szembenézhessen tettével, képes legyen a jó irányú változásra.
[Galambos Miklós, Székesfehérvár]
Március 31., kedd
Jn 8, 21-30
Ennek a résznek a címe: A hitetlenség büntetése. Én mégis inkább úgy fogalmaznék: A Hit jutalma. A hit jutalma nem a hősiesség, a dicsőség. A jót tevés visszahat ránk, és ez a jutalmunk. Ha jót teszünk másokkal, az nekünk is jó.
Mégis hányszor van az, hogy nem értjük meg, rossz helyen keressük, félre értelmezzük az Isten szavát? Isten mindig nyújtja a kezét felénk, de mi sajnos ostobák vagyunk, és sokszor elengedjük ezt a kezet. A mi Istenünk azonban kitartó, keze mindig ott marad, lehetőséget ad nekünk arra, higgyünk és visszatérjünk hozzá. Legyen merszünk nyúlni kezéért, hinni benne, mert az a legjobb irány.
[Papp Anna, Székesfehérvár]
Április 1., szerda
Jn 8, 31-42
Jézus egész élete sok kérdést vet fel. Sok a homályos részlet, az ért-hetetlen történés. Jézus tanításával és az Egyházzal kapcsolatban nehéz igazán tisztán látni. Sokan megmaradnak a külsőségeknél, sokan nem látják a lényeget. Pedig Jézus nagyon egyszerűen megfogalmazza, ebben a szentírási részben: „Tartsátok meg az igémet!” Jézus igéje, tanításának lényege: „Szeressétek Istent és felebarátotokat, mint önmagatokat.” Milyen egyszerű. Egy egész könyvet, a Bibliát erről írták, pedig a lényeg, az egész könyv legfontosabb mondanivalója a szeretet parancsa.
Jézus egy későbbi mondata: „Aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája.” Ez is nehezen érthető, milyen nagy szavak, kicsit talán már közhelyszerűek, pedig mennyire így van ez. Nemcsak a bűnnel, hanem a tévével, számító-géppel kapcsolatban is. Ha valaki egy nap megnéz egy sorozatrészt, holnap megnézi a másik részét is. Ha valaki egy helyzetből kimenti magát egy hazugsággal, a következőt is úgy oldja majd meg.
Aztán később, amikor a hitetlen zsidók Ábrahámra hivatkoznak, és az ő fiainak vallják magukat, Jézus azt mondja: „A ti atyátok az ördög”. Vigyázzunk, ne bújjunk rokonaink, ismerőseink mögé, mert Isten saját magunk, saját érdemeink, saját cselekedeteink után ítél majd meg minket, nem pedig azután, amire hivatkozunk.
[Tanos András, Székesfehérvár]
Április 2., csütörtök
Jn 8, 51-59
„Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem”
Ez egy igazán döntő rész. Itt mindenkinek személyesen el kell döntenie, kinek tartja ő személy szerint Jézust. Embernek, prófétának, Isten fiának, a Szentháromság második személyének. A hallgatói embernek, esetleg prófétának nézték Jézust, és ezért – az emberi természetet meghaladó szavait hallva – köveket ragadtak. Nem is tehettek mást. Csak a mai ember olyan közönyös, hogy mindegy neki, hogy ki mit mond vagy hazudik. Az ókori emberek viszont elvárták az igazmondást, főleg hitbeli kérdésekben.
A nekünk szóló nagy kérdés az, hogy mi ismerjük-e Istent, és ha igen, akkor az Ő elvárásai szerint éljük-e az életünket. Jézus tanításából – ha eléggé figyelünk rá – megismerhetjük az Atyát. De ez a megismerés kevés, neki tetsző életet kell éljünk, meg kell tartanunk a tanítását, s így – szavai szerint – halált nem látunk. Ez természetesen nem a földi élet végtelenségét jelenti, az továbbra is véges. Jézus az örök élet lehető-ségét ígéri. A jézusi tanítást alaposabban megismerve még az örök élet ígérete nélkül is sokkal jobb így élni, hiszen már itt, ebben a világban megkapja az ember a „százannyit”, s az örök élet a ráadás.
Az emberek ma is – csakúgy mint a zsidók hajdanán – a saját vágyaikat képzelik el Isten akarataként. Ezzel találkozhatunk úton-útfélen, még a környezetünkben élők között, sőt sokszor az egyház tanítása is ezt sugallja. Pedig Jézus egyértelműen kimondja, hogy csak a szerető Isten útján járva, Őt hirdetve, és az irgalmasság cselekedeteit gyakorolva tetszhetünk az Atyának.
[Singer József, Székesfehérvár]
Április 3., péntek
Jn 10, 31-42
A zsidók meg akarják kövezni Jézust
…mert azt mondja „én és az Atya egy vagyunk”. (Az őrültek háza tele van olyanokkal, akik Jézusnak, Istennek, Keresztelő Jánosnak hiszik magukat, és milyen sokan lehetnek, akik szabadlábon gondolják ezt, némileg több önkontrollal.) A gondolatmenet tiszta és hibátlan.
Jézus Isten Fia. > Isten gyermeke. > Mi is Isten gyermekei vagyunk.> Isten vagyunk...
Biztos, hogy olyan nagyot tévednek?
A megszokott alázat helyett nem kellene időnként felemelni a fejünket, kihúzni magunkat, és boldog-büszkén kiáltani a világba: Isten gyermeke vagyok! Isten szentje vagyok! Isten temploma vagyok!?
Hiszen Isten által létezünk, Ő teremtett, és bennünk él. Ha neki adtuk magunkat, általunk Isten cselekszik, és mi az Ő akaratát tesszük. A lelkiismeretünk, az ima által belülről Ő szól hozzánk. Hogyan is tudnánk Isten nélkül létezni? Mi és az Isten egy vagyunk. Hiszen kívüle nem lehetünk. (Őrültség?)
Ha már miénk az öröm, hozzáfoghatunk egy olyan Istengyermek élet megvalósításához, amiben csak jó tettek szerepelnek és semmi más, amiért meg lehetne minket kövezni.
(Zsolt 82,6 Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan)
[Bitterné Gyöngyi, Mór]
Április 4., szombat
Jn 11, 45-57
„Lázár feltámasztása után, annak hírére is sok zsidó ment Máriához és Mártához. Látták, ami történt és hitték is, mivel hinni is akarták, hogy eljön a Messiás és beteljesíti vágyaikat, meggyógyítja a betegeket és feltámasztja a halottakat. Azok a néhányak, akik a szemtanúk közül a farizeusokhoz mentek hírt vinni, valószínűleg inkább Jézus mellett akartak tanúságot tenni és a farizeusok szemét is felnyitni. Ezek a farizeusok pedig valószínűleg nem annyira a Jézus cselekedetei miatti római reak-ciótól tartottak, mint inkább nem akartak változni. Nem akarták átalakítani gondolkodásukat, nem akartak megtérni. Folytatni akarták addigi életü-ket, járni azt az utat, amit ők alkottak és erőltettek a zsidó társadalomra. Ezt pedig csak Jézus elhallgattatásával tehették.
A hivatalos állami és egyházi vezetés ma is a maga által elképzelt és egyedüli „üdvözítő” utat járja, követi, miközben nem hallgat senkire. Pedig vannak figyelmeztető, segítő példák. Az emberek egymás iránti szeretete, segítése „csodás” megoldásokat mutatnak ma is. Mégsem ez a magatartás lesz az új, az uralkodó irány, hanem a régi, a „törvényes”, a hatalom által kitalált. Sőt a jó példákat ma is elhallgattatják, vagy kivé-teles, egyedi jelenségnek állítják be.
Milyen jó lenne, ha mindannyian a saját életünkben bekövetkező apró csodákról tudnánk tanúságot tenni, örömhírt vinni, hátha egyszer ez lenne a hangosabb a hatalom butaságánál. Hátha elhinnék az emberek, hogy nem a pénz, a siker adja a békét és a biztonságot, hanem a szeretet, az egymásra figyelés.
[Magyar László, Székesfehérvár]
