A Hamvazószerdától Pünkösdvasárnapig tartó Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Március 22., Nagyböjt 4. vasárnapja
Jn 3,14-21 – Csak a tettek lehetnek gonoszak
A 14., 15., … 21. vers, azaz mind a nyolc önálló lábakon álló, velőig hatoló mondat! Nyolc különálló elmélkedés tárgya lehetne, a hét minden napjára, vasárnaptól-vasárnapig. E helyett nekem most 3000 leütésben kellene leírnom mindazt, amit itt és most üzen. Amit Te akkor és ott olvasol.
Ennek a nyolc versnek minden sora önálló életet él. Sokszor olvastuk, idéztük, fogadtuk be szavait. Méltóságosak, tartalmasak, lényeget meg-mutatóak. Isten világába engednek bepillantást. A szeretetről, felma-gasztalásról, örök életről, üdvözülésről, világosságról és sötétségről szólnak.
Nekem mégis az ütötte meg, szinte szúrta ki a szememet, amiről nem beszélnek e sorok. A szóhasználat a következő: „gonoszat tesz”. Végre! – sóhajtottam fel. Végre, a tettek gonoszságáról van szó, és nem arról, hogy én magam vagy az emberiség jó néhány tagja gonosz. Mert aki gonoszat tesz, az nem maga a gonosz! Aki rosszat tesz, az nem maga a rossz.
Aki már átélte, hogy szerették, az már érezte, és ezáltal tudja, hogy bármilyen csintalanságot követett is el „szeretője” ellen, az továbbra is szerette őt magát, még ha csintalanságát helytelenítette is. A szeretettel ölelés érezteti, hogy a tett lehet csintalan, de maga az ölelt attól még szeretett személy.
Ezek a sorok tehát nem szólnak az emberi gonoszságról, csak az ember gonosz tetteiről. És így már mindjárt más. Mert a tetteket meg lehet bánni, meg lehet javítani, újra lehet próbálkozni. De ha Isten vagy az egyik ember gonosznak tartja a másikat, abba csak bele lehet halni. Az bélyeg, kirekesztés, meghasonlás, magány – egészen addig, mígnem elérkezik a halál.
Ha nem kívánod magad vagy mások halálát, hidd el: Nem vagy gonosz! Csak tetteink azok. Néha.
[Csizovszki Zsóka, Ágfalva]
Március 23., hétfő
Jn 4,43-54
Hitre jutni nem is olyan könnyű
Jézus meggyógyította a királyi tisztviselő fiát. A történet látványosan bemutatja, melyek a hitre jutás fázisai. A királyi tisztviselő:
-
Megtapasztalta emberi végességét (nem tudott mit kezdeni a betegséggel és halállal).
-
Talált olyasvalakit, akiben töretlen volt a bizalma (Jézus).
-
Meglátta és átélte a csodát (fia meggyógyult).
-
Hitt erősen és megváltoztatta szemléletmódját és életmódját.
Napjaink tapasztalata: többen vesztik el hitüket, mint akik hitre jutnak. Ezért fontos ez a szentírási szakasz, mert elmondja, bemutatja, hogyan jutott hitre családjával együtt egy férfi, aki gyermeke betegsége miatt aggódott.
Ma is léteznek a hitre jutás előbb említett fázisai.
1. Aki hitre akar jutni, meg kell tapasztalnia emberi végességét.
A napokban találkoztam egy makacskodó kisgyerekkel. Mosolyogtam ma-gamon: a makacsságánál végetért a tudományom. De ugyanezt érzem, mikor a kamaszokról, templombajárókról leperegnek a szavak. Nincs hatalmunk mások felett.
Milyen jó, hogy nem férhetünk hozzá mások lelkiismeretéhez, meggyőző-déséhez, lelkéhez. Fejetetejére állna a világ, ha ezt is lehetne kívülről manipulálni.
A betegség, a halál megmutatja emberi végességünket. Emberi erővel nem tudunk mit tenni ellene. De mindenhol emberi korlátainkba botlunk. A kozmosz rendjét nem tudjuk irányítani (még megérteni sem). Az emberi test, lélek szellem titkai gyakorlatilag megfejtetlenek.
Amikor levetkőzzük emberi gőgünket, amikor szerénységgel párosul a világlátásunk, tudásunk, akkor nyílik meg előttünk egy másfajta élet hatalmas távlata.
2. Aki hitre akar jutni, találni kell olyasvalakit, akiben maradéktalan a bizalma.
A kamaszkor vergődése, a fiatalkor eszmélése után nem volt egyszerű el-jutni Jézus Krisztusig. Amikor rácsodálkoztam a Szentírásban kibontakozó alakjára, amikor töredékesen ugyan, de megértettem örömhírének lényegét, akkor leomlottak bizalmatlanságom falai.
Amikor elesett voltam csodáltam a magabiztos embereket. Amikor beteg voltam irigykedtem az egészségesekre. Amikor lehangolt voltam, sóvá-rogva néztem az örömittas embereket. Amikor magányos voltam, vágya-koztam a közösségi emberek közelségére.
A jézusi kisközösségekben azután találtam testvérbarátokat, akikben maradéktalan azóta is a bizalmam.
3. Aki hitre akar jutni, annak meg kell látni, át kell élni a mindennapok csodáit.
Több évtizedes érettségi találkozóra mentem. Volt diáktársaimban még mindig a régi osztálytársakat kerestem, a korabeli jellemmel, életvitellel. Meg is dorgáltam magamat, micsoda ostobaságot cselekszem. Azt kell megnézni – azt a csodát – hogy évtizedek alatt ki milyen fokára jutott el az emberségnek, ki milyen magasra jutott a lélek és a szellem dolgaiban.
Látni a lélek, a szellem fejlődését, az emberség, a szeretet kialakulását – ennél nagyobb csoda nincs a Földön.
A mindennapokban rengeteg a gyönyörűség, a csoda, de ezek csak arra lesznek hatással, aki meglátja, átéli őket.
4. Aki hitre jutott, az higgyen erősen, és változtassa meg szemlélet-módját, életmódját.
Senki nem arra született, hogy a hitetlenség, kételkedés csapdáiban vergődjön.
A királyi tisztviselő fia gyógyulásán túl megkapta a hitre jutás ajándékát.
Hitre jutni nem egyszerű, de mindenkinek lehetséges!
[Vincze József, Pér]
Március 24., kedd
Jn 5,1-18
Gyógyítás a Betezdában
A szöveg történetisége erősen vitatható. A legtöbb biblikus megegyezik abban, hogy a Vulgátában fellelhető 4. vers – „mert az úr angyala időnként leszállt a tóba, és felkavarta a vizet, s aki a víz felkavarása után először ment bele a tóba, meggyógyult, akármilyen betegségben sínylődött” – feltehetően betoldás. Az azonban tény, hogy ezt a termál jellegű fürdőhelyet betegek keresték fel és gyógyulási szándékkal, vagy annak reményében. A szöveg legfontosabb üzenete számomra az, hogy minden embernek szüksége van a gyógyulásra, megújulásra, megtérésre. Lehetnek olyan élet-helyzetek, amelyben az ember egyedül nem boldogul, nem tud előbbre lépni. Olyan élethelyzetek, amikor mindenképpen „segítő emberre” van szüksége. Segítőkre, közvetítőkre, mentorokra, lelkivezetőkre, lelki tanácsadóra, netán lelki terapeutára. Sőt azt gondolom, hogy a klasszikus lelki élet helyett olyan lelki munkára szeretném ráirányítani a figyelmet, amely nem is nagyon működik segítő terapeuta nélkül. Ez a lelki munka belső énünk feltárására, megismerésére, s az ott található erőforrások kiaknázására és befogására törekszik. Ezen az úton csak a mélylélek-tanban jártas szakember lehet igazán jó segítőnk. Jézus tapasztalt pszichoterapeutaként teszi fel a kérdést a már 30 éve gyógyulásra váró bénának: „akarsz-e meggyógyulni”? Ez a legalapvetőbb és legelső kérdés, amit segítő mentor feltehet. Az erre adott válasz gyakorlatilag eldönti a fejlődés irányát. Az igaz segítő nem vet be semmiféle hókuszpókuszt kliense gyógyulása érdekében, hanem csak hozzásegíti énerőinek felismeréséhez, felszabadításához: lényegében a gyógyu-lásához. Senkit nem lehet és nem érdemes meggyógyítani saját beleegyezése és akarata nélkül. Aki azonban hajlandó a gyógyulás belső útjára térni, az szívében, lelkében és testében éppé válik, betegségéből felépül, regenerálódik és nyitott lesz az életre. Jézust ezt az utat járja segítőként, s ezzel válik minden segítő szakmát űző ember példaképéve.
[Csizovszki Róbert, Ágfalva]
Március 25., szerda
Lk 1,26.38
Isten benned is megszülethet (elmélkedés az angyali üzenet Lukács által megrajzolt képéről)
Az elmélkedés alapvető mozzanata az önmagunkra vonatkoztatás. Egy középkori ferences szerzőtől származó mű szerint az angyali üdvözlet pillanatában Mária éppen Izajás következő jövendölését olvasta: „Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.” (Iz 7,14) Immánuel jelentése „Velünk az Úr”. Mária a szöveg olvasásakor saját magára vonatkoztatja e jövendölést, vagyis bizakodva feltételezi, hogy saját életében is az Úr jelenléte valóság. Mária tehát elmélkedik, meditál. Az elmélkedés fázisában a részünkről is az a helyes hozzáállás, hogy az angyali üdvözlet jelenetében lévő igazságot, jó hírt a saját életünkre alkalmazzuk.
Mária tehát valami olyasmit tesz a számunkra láthatóvá, amely bennünk, magunkban is, mint lehetőség adva van. Az a felismerés, hogy megvan bennünk a lehetőség és a képesség, hogy önnön lényünkbe Istent fogadjuk be, érzelmeinket magasabb hullám- hosszra állítja, és egyfajta elköteleződést alakíthatunk ki e lehetőségek valóra váltására. Mária a jövendölés értelmét tehát magára vonatkoztatja és megnyílik az isteni jelenvalóság felé. A belső nyitottságnak és készenlétnek abba az állapotába kerül, ami magához vonzza a Szentlélek megtermékenyítő erejét. Egy nő testének szent középpontja a méhe, ahol új élet fogan és növekszik.
Találkoztam azzal az elképzeléssel is, hogy a nőknek nemcsak testi, hanem spirituális középpontjuk is a méhük, vagyis az nemcsak a testi születés edénye, hanem a szellemi átalakulás szent középpontja is. Mária teste legbelseje, vagyis lelki középpontja felé néz, és egész létével csöndesen ott időzik: egyszerűen jelen van az Isten előtt. Ez a tényleges meditáció vagy a kontempláció szakasza. Az isteni jelenvalósággal való közvetlen, bensőséges találkozás valamiféleképpen tehát a nézéssel függ össze: Mária a befelé nézéssel és a létezésre irányított figyelemmel imádkozik, mindeközben az Úr is nézi őt.
Ezt a képet magunkra vonatkoztatva eljutottunk annak a felismeréséig, hogy az angyali üdvözlet áldása számunkra is elérhető lehetőség. Meditáljunk tehát mi is. Képzeljük el és éljük bele magunkat az angyali üdvözlet-jelenetbe! Ebben a meditálásban saját lelkünk Mária-szerűen nemes, tiszta és befogadó részével azonosítjuk magunkat és személyi-ségünk teljességével, egyfajta egészleges észleléssel tekintünk a belsővé vált képre. Idézzük magunk elé Gábriel alakját: érezhetjük szerető kisugárzását, kifejezhetjük neki alázatunkat és tiszteletünket, és kérést vagy kérdést intézhetünk hozzá saját lelki növekedésünket illetően. Hiszen ő a közvetítő, aki értelmezi és az intuíció útján hozzá-férhetővé teszi számunkra az egyébként szinte felfoghatatlan örömhírt, hogy az Úr a mi életünkben is jelen van és valami fontosat akar véghezvinni bennünk és általunk. Rendkívül felemelő lehet a vele való kapcsolatfelvétel, mert átélhetjük, hogy minden új gyermek születéséhez, életünk minden új kezdetéhez angyali ígéret kapcsolódik: hogy a gyermek, vagy újonnan formálódó Énünk a Magasságbeli gyermeke, akinek fontos feladata van ebben a világban. Lelki utunk abból áll, hogy Isten megszületik bennünk. Ha Isten megszületik bennünk, akkor igazi és eredeti önmagunkkal kerülünk kapcsolatba, akkor életünk ép és egész lesz. Összefoglalásképpen azt mondhatjuk, hogy az angyali üdvözlet képének a meditációval kapcsolatos legfőbb üzenete: „Rajtad áll, hogy Isten megszülessen benned is, kezdj neki, rólad van szó!”.
S az angyal Rilke szavaival így biztat mindnyájunkat: „Légy üdvöz, lelkem van veled: érett vagy és erős. Hatalmas kapu életed, s megnyílsz hamar, tudom.”
[Csizovszki Róbert, Ágfalva]
Március 26., csütörtök
Jn 5,31-47
Jelenlét
Akiben jelen van az Isten Lelke, az nem szorul rá arra, hogy mások ezt bizonygassák róla. Jézus tipikusan ebbe a kategóriába esik. S mind-annyiunkat erre biztat, minden szavával és cselekedetével. De mit is jelent a jelenlét?
Többet, mint a helyszínen tartózkodást. Isten megtapasztalása tekin-tetében legalábbis biztosan. De emberi kapcsolatainkban is többet hordoz. Miben?
Ott ültem apám betegágya mellett, aki agyembóliával feküdt a kórházban. Mire a mentő után odaértem, kicsit jobban volt, megismert, de minden vérvétel és vizsgálat után nyomban elaludt. Beszéltem az orvossal, aki elmondta, hogy úgy tűnik, a legenyhébb lefolyással megúszhatjuk az esetet, de néhány nap eltelik, mire valójában kiderül, és persze bármikor megismétlődhet az érbetegség miatt, és akkor jó eséllyel súlyosabb tünetekkel jár majd.
Szóval ültem alvó apám mellett, imádkozgattam, és persze nagy vona-laiban követtem a kórteremben zajló eseményeket. Az egyik, de esetenként mindkét oldalára bénult betegek mellett, látogatási idő lévén többnyire ott állt a közelebbi hozzátartozók egy része. Egyik-másikat etetgették, de a legtöbben kommunikálni sem nagyon tudtak agyvérzést szenvedett, vagy hasonló betegséggel küszködő felmenőjükkel, testvérükkel. Csak álldogáltak, ücsörögtek az ágy mellett. Egymással sem nagyon beszélgettek. Egyszerűen csak ott voltak. Egy nénike rózsafüzért mormolt üveges tekintetű, és gyakorlatilag tagjait mozdítani sem képes férje fülébe. Ott voltak. Nem történt semmi, nem tudtak tenni semmit a gyógyulás érdekében, nem volt csodatétel, az én lelkemet mégis megérintette az összetartozást, közösségvállalást sugárzó jelenlét bűvös légköre. Nem tudtam tenni semmit apám gyógyulásáért, mégis biztos voltam benne, hogy ott van a helyem mellette. S erősítette bennem ezt a meggyőződést az egyszerű öregasszony, a mellette ijedt képpel egyik lábáról a másikra álló fia, megszeppenten csöndes unokái. Odébb a vastag aranyláncos vállalkozó, aki tanácstalanul leste, hogyan dugják apja alá az ágytálat.
Istenről lehet elmélkedni, szép gondolatokat kitalálni, ezeket elmondani, másokat lelkesíteni. De mindettől különbözik az Isten jelenlétét meg-tapasztalni. Ezt nem lehet bősz küzdelemben szellemi vagy fizikai teljesítmény elérésére törve. Ezt nem lehet vadul magunkat hajtva. Ezt megállva, leülve, letérdelve lehet. Ez az imádság. Ahogyan a szerettei betegágyánál megáll kicsit az idő a legtevékenyebb ember számára is.
Az tapasztalja meg Isten jelenlétét az életében, aki tud csendesen és észrevétlenül jelen lenni mások életében. Próbálkozzunk meg vele a böjti időben! AMEN
[Németh György, Sashalom]
Március 27., péntek
Jn 7,1-2; 10;25-30
Öntudat vagy pöffeszkedés?
Jn 7,28: Így kiáltott hát fel a Szabadító, amikor a templomban tanított, és ezt mondta: „Engem is ismertek, s azt is tudjátok, honnan való vagyok; aztán én nem önmagamtól jöttem, de aki engem ideküldött, az igazmondó; ti nem ismeritek. (V. ö.: 6,42; 7,14k; 8, 42)
1. Fővárosi honfitársai ismerik Jézust.
2.
Fővárosi honfitársai tudják Jézusról, hogy Názáretből jött „föl” hozzájuk.
3.
Jézus nem saját szakállára „gerálta magát” a fővárosi urak előtt.
4. Égi Apácskájuk nem azért küld Szabadítót az emberekhez, hogy becsapja őket.
5.
Az emberek nemigen ismerték Égi Apácskájukat és szándékait (legalábbis?) Jézus korában.
a) Mennyire ismerem Jézust? Honnan?
b) Mennyire vagyok tudatában annak, hogy honnan jutottam idáig?
c) Mennyire gerálom magam a társadalmi „elit” színe előtt? Miért?
d)
Mennyire hiszek abban, hogy Égi Apácskánk mindent és mindenkit javunkra működtet? (V.ö. Róm 8,28a)
e)
Mennyire vagyok tisztában vele, hogy Égi Apácskánk mit akar nekem, velem ebben a Lélekváró időszakban, s ezen túl?
[Kovács Tádé, Tata]
Március 28., szombat
Jn 7,40-53
„Legyek a drót, min üzenet fut végig…!” (Reményik Sándor)
János evangélista szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és figyelő tekintete jól kifejezi az evangélium sajátosságait. János örömhíre a Fény forrása felé fordul. Rendkívüli módon mutatja be nekünk minden részletében Jézust, az Isten Fiát.
Mai örömhírünkben folytatódik a találgatás: „vajon ki is ez a Jézus?” A régen várt Messiás? Tanakodtak a korabeliek, hiszen a prófécia azt mondja, hogy a Messiás Betlehemből jön, itt meg „ez a Jézus” Galileából jött, de annak már nem néztek utána, hogy Jézus Betlehemben született és nem Galileában.
Vajon ki Jézus? Találgat a tömeg, a farizeusok, találgatnak a zsidók és nem zsidók. Vajon csak egy hozzánk hasonló ember, egy önjelölt próféta vagy ő a Messiás?
És találgatunk mi is! Megosztja az embereket Jézus Krisztus személye ma is.
„Még soha ember úgy nem beszélt, mint ahogy ez az ember szól!” (Jn 7,46.)
A nép lelkesedését akkor is lelohasztották az írástudók és gőgös jeruzsálemiek megjegyzései, éppúgy a mai „Írás-t tudók”, „Írás-t ismerők” meg nem élt hite, hiteltelensége.
A Lélek-várás idején ez az evangéliumi részlet is önvizsgálatra hívja fel a figyelmünket. Nekünk is fel kell tennünk a kérdést: Kicsoda Jézus? Vajon ki nekem Jézus? Ember, Isten, Próféta, Mester, Tanító, Megváltó, vagy mind? Mit hiszek én Róla? Szomjazom-e arra a Valakire, Aki azt mondta: „aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék!” (Jn 7,37)? Hiszen csak a szomjazó keresi a vizet! A víz, amit Jézus ad: megtisztít, Életet ad, s aki ezt birtokolja, ő maga is üdítő, felfrissítő forrássá válik saját maga és környezete számára.
Az én „Írás-t tudásom”, „Írás-t ismeretem” megélt, kipróbált hit már? Hitelesen közvetítem Jézus tanítását?
Választanom kell! Vele vagy nélküle! Arany középút nincs!
[Weiszné Sáling Éva, Mosonmagyaróvár]
