A Hamvazószerdától Pünkösdvasárnapig tartó Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Március 1., Nagyböjt 1. vasárnapja
Lk 1,12-15 – A puszta üzenete
Érdekes hely lehet ez a puszta. Az első két mondatban olvashatjuk, hogy hány szereplője van ennek a negyven napnak. Először is Jézus, akit a Lélek ösztönöz. Aztán itt van a Sátán, itt vannak a vadállatok és az angyalok. Mindenki itt van, akinek valami köze van a transzcendenciához. Mai nyelven úgy mondanánk, hogy a puszta spirituális központ.
Úgy gondolom, hogy az Útnak induláshoz és az Úton maradáshoz elengedhetetlenül fontos lehet ez a hely. Nem véletlen, hogy Jézus életében nagyon fontos és döntő pillanatokban olvashatjuk: felment a hegyre…, elvonult, hogy egyedül legyen… A puszta jelképezi azt a helyet, ahol távol lehetünk a mindennapoktól, ahol leginkább elérhet minket a túlvilág. És ebben bizony benne van a kísértés, a bizonytalanság, az útkeresés minden kínja is.
Gisbert Greshake így ír erről: „Ha az ember nem akar teljesen kiüresedni és belsőleg elnyomorodni, akkor elengedhetetlenül szüksége van a csendre, a magányra. Mindenkinek, aki gyümölcsöt akar teremni, szükségképpen át kell élnie a magányt. Amikor minden teremtményt elfelejtünk, azért, hogy Istennel egyesülve legyünk, ekkor ajándékozza oda magát Isten a hozzá ragaszkodónak.”
A mindennapi rohanásban nagyon kevés esélyünk van arra, hogy meg-érintsen minket az ég, pedig ahhoz, hogy ne tévedjünk el, elengedhe-tetlenül fontos megkeresnünk azt a spirituális központot, ahol magasabb szinten tudunk találkozni Istenemmel. Persze nem kell mindenkinek a szó szerinti pusztát keresnie. Ha ismerem magamat (és ez az alapfeltétele mindenfajta növekedésnek), akkor tudom, hogy számomra mi a „puszta”. Lehet egy templom, lehet egy hegytető, lehet egy erdő, de lehet bármi. A lényeg az, hogy szánjak rá időt, figyelmet és elhatározást.
Nagyböjt kezdődik. Nagyon jó, hogy nem minden nap egyforma. Jó, hogy vannak ünnepeink, vannak olyan időszakok, vannak pillanatok, amikor a szívünk jobban nyitott az isteni szóra. A Nagyböjt is ilyen időszak lehet. Érintsen meg minket is a Lélek! Induljunk el a saját pusztánkba, hogy ott válaszokat kapjunk létünk kérdéseire, felmérjük, vajon úton vagyunk-e, vajon jó úton vagyunk-e? Azért, hogy felismerhessük saját kísértéseinket, és azokra meg tudjuk találni a választ. Ismerjük fel és szelídítsük meg a bennünk élő vadállatokat, a bennünk lévő félelmeket, hogy megerősöd-hessünk! Tapasztaljuk meg az Istennel való kézfogás békességét és örömét, hogy ezt tudjuk sugározni a környezetünkben! Még az is előfordulhat, hogy úgy érezzük: angyalok szolgálnak nekünk…
[Schaul Árpád, Sopron]
Március 2., hétfő
Mt 25, 31-46
Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rámragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő.
S bár irigykedve holtig bámulom
A dómok súlyos, drága titkait,
Az én szívem is álmok temploma
És Isten minden templomban lakik.
(Reményik Sándor: Templomok)
A mai evangélium szemléletesen szólít fel minket a cselekvő szeretetre, s minden korban és nyelven érthető képekben fogalmazza meg a jézusi tanítás esszenciáját: „…éhes voltam és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam, s ti befogadtatok, ruhátlan voltam, és betakartatok, beteg voltam, és ti fölkerestetek, börtönben voltam és meglátogattatok...”
Jézus teljes mértében azonosul a hátrányos helyzetben élőkkel, a peremre szorultakkal, a kitaszítottakkal. A legkisebbeknek szóló, a mégoly kicsiny testvéri gesztus is krisztus-királyi cselekedet. Jézus ilyen „bíró”, ilyen „király”. Mi pedig a keskeny „királyi úton” Cirenei Simon helyét átvéve hordozatjuk a megváltás eszközét, vagy éppen Veronika kendőjével letörülhetjük a sírók könnyeit.
Közösségfejlesztő gyakorlat szokott lenni, hogy párokat alkotva az egyiknek bekötik a szemét, a társa pedig vezeti. A bekötött szemű megtapasztalja a kiszolgáltatottságát, egyben azt is, hogy rábízza magát a látóra. A jézusi tanítás biztos mankót, útmutatást ad az (időnként elhomályosodó látásunk miatt) bizonytalan útonjárásunkhoz. Ha homályos a szemüvegünk vagy bepárásodik az ablaküveg, szeretnénk letörülni. Így van ez a lelki tisztánlátásunkkal is.
Lehet, már „hetvenszer hétszer” gondolkodtunk a szöveg értelmezésén, életünkre adaptálásán, most mégis az a dolgunk, hogy mérlegeljük, és újra megerősítsük magunkban a pozitív cselekedeteket. Adtam-e ma időt, pénzt, szeretetet? Többet adtam-e mint tegnap?
Mikor szakítok arra időt (pontosan), hogy a környezetemben élő beteget meglátogassam? …
Azon mikor gondolkodtam utoljára, hogy szavaim tükrözik-e gondolataimat, és szavaimat igazolják-e cselekedeteim? Tetteim szabják meg szokásaimat, szokásaim alakítják a jellememet – ügyelek-e rájuk, kontroll alatt tartom-e szokásaimat?
Jellemem szabja meg majd sorsomat: „Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” Amen.
[Véghné Ilkó Györgyi, Budapest]
Március 3., kedd
Mt 6,7-15
Jézus tanítja övéit imádkozni. Újszerű imát mond. Nem kárhoztatja az általuk mondott szokványos szövegért őket, de a maga stílusában – tanításának szellemében - adja szájukba az Atya elé terjesztendő kéréseket. Világossá válik, hogy mik azok a dolgok, amelyekre az embereknek legnagyobb szükségük van, ami lelki növekedésüket leginkább szolgálja. Hangsúlyt helyez a bűnbocsánat kérésére. Összekapcsolja az ember másoknak megbocsátani tudó magatartásával. Megérezteti övéivel, hogy a Mennyei Atya oly nagyon tiszteletben tartja a teremtményeinek adományozott szabad akaratot, hogy elviseli azt, hogy az emberi gyengeség, makacsság, önfejűség korlátot állítson szeretetének áradására…
Kérdések merülnek fel ennek kapcsán bennem. Vizsgáljuk meg magunkat!
1., Tudom-e, hogy rám is vonatkozik az a régi megállapítás: Isten nem tud nélkülem üdvözíteni engem?
2., Gyarlóságaimmal, bűneimmel azokhoz való ragaszkodásommal miben és mennyire nehezítem Isten rám árasztott szeretetének hatását?
3., Mit kell tennem azért, hogy teljesen nyitottá váljak Atyánk szeretetének befogadására?
4., Megszentül-e az Atya neve az én viselkedésem által?
5., Adásaimmal segítem-e, hogy testvéremnek is meglegyen a „mindennapi kenyere”?
Segítsen az Úr úgy élni, hogy növekedjék igyekezetem által is az Ő országa! Amen.
[Gyombolainé Éva, Vác]
Március 4., szerda
Lk 11,29-32
Jézus bűnösnek mondja kora nemzedékét, nem is kapnak más jelet, hiába várják, mint Jónás próféta jelét. Vagyis milyet? Egy ágrólszakadt, alamizsnából élő lelkes férfi beszédeit Isten Országáról, gondolkodás átalakításáról és a nagy bűnhődésről, ha nem változik meg az életük.
Aztán még fölemlegeti Dél királynőjét (valószínűleg Sába királynőjét), aki hitetlenkedve érkezett Salamon udvarába, de Salamon bölcs beszéde és életének látása megbecsülést, hódolatot váltott ki belőle (őszintén megváltozott a hozzáállása), meg említi még a ninivei embereket, akik hallván a partra vetett rongyos Jónás beszédét, magukba szálltak, hogy kiengeszteljék istenüket ( hogy visszataláljon életük a neki tetsző kerékvágásba).
Mihez kezdjünk mi ezzel ?
- Bűnös a nemzedékünk? Nagyon is! (jólét, önző, Istentől és szegényektől elfordult élet, természet-kultúra-emberi kapcsolatok helyett technika-médiák-autó)
- Van-e Jónás-jelünk? Bőven! Konkrét, nekünk szóló aktuális szöveggel, mint Jónásé volt Ninivében, még választhatunk is, melyik a nekünk való: szolgáló élet városon (gyermekekkel, nagycsaládokkal, betegekkel, iszákosokkal stb.), vagy vidéken emberi-faluközösségi összefogásra, környezetbarát életre példát nyújtva, vagy árva-szegénysorsú gyermekekért élve, vagy öregekért, vagy kommunában hogy az egymásrautaltság és összefogott élet sok jóra fölszabadítson és így tovább. Ugye hallod a hívó, élet-átalakításra sarkalló szövegeket?
- Mindegy ki mondja! Egy király, egy rongyos prédikátor, egy ácsfia Jézus, egy Isten Fia, egy … bácsi, atya, néni: Isten megannyi szálon próbálkozik (élet)pályaválasztási tanácsaival, hogy megóvjon a nagy bűnhődéstől.
Ma még nem késő!!!
[György Zoli és Gabi, Ajkarendek]
Március 5., csütörtök
Mt 7,7-12
„Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatnak nektek….
Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle.
Amit tehát szeretnétek hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.”
Óriási felelőssége az embernek, hogy milyen az élete. Nem hibáztathat másokat – szüleit, munkatársait, a kormányt, a világot –, hiszen minden rajta fordul.
Mitől lesz jó a sorsom?
Ha hiszem Istent – de mire? –, hogy tudjak jót cselekedni a hozzám született emberekkel, olyan jót, aminél tudom, hogy nekem is jó és senkinek sem rossz.
Mit keressek mit kell megtalálnom?
Az igazságot, a bölcsességet, a szeretet, azért, hogy tudjam, mi jó nekem és mi jó másnak.
És hova zörgessek, hova nyíljon meg az ajtó, hova akarok bejutni?
Istenhez kell zörgetnem, mert csak ő tudja mi a jó, mi az igazság, a szeretet nekem, - az egész világnak, a mindenségnek. Isten tiszteli az ember szabad akaratát, ezért csak kérésre, kérésére zörgetésére válaszol.
Mit kell tennem, hogy meghalljam Isten szavát?
Elsősorban időszakos csöndeket kell teremtenem, amikor csak őrá figyelek, s hagyom, átjárja teremtett lelkemet, minden sejtemet az ő szevek nélküli isteni lénye, szeretete, bölcsessége, ereje.
Istenem ezt a Rád figyelést és benned létet, követést kérem magam és minden embertársam számára, hogy jó legyen a világ.
[Venczelné Varga Éva, Leányvár]
Március 6., péntek
Mt 5, 20-26
Az ószövetségi törvény tiltja az élet kioltását. Jézus jól tudja, hogy a tett már végkifejlet, ellene a küzdelmet nem itt kell kezdeni.
A harag, a bűn szívünk mélyén, érzelmeink feszülésében születik és mindaddig veszélyforrás, amíg a megbocsátás ki nem oltja az égető parazsat. Látjuk a világban dúló érzelmi viharokat, szinte kiirtjuk egymást. Jézusarcú Istenünk világmegváltó tanításként, parancsként örökül hagyta nekünk, hogy a lelkünk mélyén kell a szeretetet helyreállítani. Legnagyobb próbatételünk, feladatunk a harag tudatos felszámolása, hiszen az érzelmekben óriási erők feszülnek, azok sikeres megváltoztatása transzcendens kihívás, Jézustól tanulhatjuk, a hogyant.
Amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, parancsához hozzáteszi a megoldás hogyanjaként: „Imádkozzatok értük”, „tegyetek jót azokkal”. Ez a lélektani kulcs, a lényeg , amire nem figyelünk. Jézus csodálatosan ismeri a lélektani helyzeteket: akivel jót teszek, azt beemelem a szívembe, megy tudok néki bocsátani. Jézus érzelemváltozásra tanít.
Másutt: hogyan bocsát meg Jézus a parázna nőnek, akit már meg akarnak kövezni? Kérdi, kutatja, hogy miért és hogyan élte eddigi prosti életét? Nem. Jézus megszánja a nőt, csodálatos nagyvonalú és irgalmas szeretettel felemeli elesettségéből és elbocsátja?: „én semmi ítéllek el, menj és többé ne vétkezzél.”
Amikor Jézus szinte már alig él a kereszten, akkor is irgalmasan irgalmat esd az Atyától: „Bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” Tehát, ha a szeretet légkörét helyre akarjuk állítani, akkor nem a jog, a felelősség, a megbántottság logikája felől kell közelítenünk haragunk tárgyához, hanem a jézusi irgalom szálán, amikor is meglátjuk a másikban a tájékozatlan, tévelygő, esendő, szeretetre szoruló (szorongó) embertestvérünket. Ezen a csodaszemüvegen áttekintve, a jézusi irgalom fog feltörni lelkünkből, és kioltja indulatokat és a ne ölj rémsége közelünkbe sem fog férkőzni. Magam is heves vérmérsékletű ember vagyok és hálát adok Istenem csodaszemüvegének, mert az irgalmas látásmód gyakorlásával segítséget kapok a szeretet egyensúlyának megteremtésében. Persze, nem végleges az egyensúlyom. Egy felkészületlenül ért bántás indulatba hoz, elesek – de akarom, hogy jó tanítványként a szeretet egyensúlyát mindig helyreállítsam magam körül. Azon túl hiszem, sőt legfőbb reménységem, hogy velem is irgalmas lesz az én Atyám, amikor majd megjelenek előtte botladozó tanítványként.
[Sági József, Esztergom]
Március 7., szombat
Mt 5,43-48
Az ellenség szeretete Jézus egyik legrendkívülibb tanítása. Az ember úgy gondolja, hogy teljes joggal haragudhat azokra, akik bántják őt, amiből aztán létrejön a visszavágás, a bosszú gondolata is. A történelem folyamán oly sok visszavágást láthattunk, még a hazafiasság köntösébe bujtatva is, nem beszélve az erőszakos nemzetek által kikényszerített háborús szövetségekben való részvételről, hogy még azok sem értették Jézus tanítását, akik a követőinek vallották magukat. A szörnyű háborúk a XX.században talán végre ráébresztették az embereket arra, hogy meg kell próbálni elkerülni az erőszakot, mert iszonyú szenvedésekkel jár, és nem is hozza meg az államok vezetői által áhított eredményt. Jézus szavai igazolást nyertek, igaz, hogy csak a keresztények egy részénél. Milyen nehezen fogadtuk el, hogy imádkoznunk kell a gonoszokért, segítenünk kell nekik abban, hogy meg tudjanak változni.
A szeretet-parancs nem enged visszavágni, még haragudni sem, s előttünk van a legmegrendítőbb példa, amit Jézus a keresztfán haldokolva mondott: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!"
Csak a szeretet tudja kicsavarni a kardot a kezünkből, képes megváltoztatni addigi önmagunkat. Uram, meddig botladozunk még, mire teljesen megértjük és éljük tanításodat?
[Biró Gézáné Mária, Budapest]
