A Hamvazószerdától Pünkösdvasárnapig tartó Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Február 25., Hamvazószerda
Mt 6,1-6. 16-18
Atyád, Aki a rejtekben lát… De abban a rejtekben én is rejtőzöm, Benne rejtőzöm el, aki egymaga ismer engem, s a legközelebbi hozzátartozóm. Illetve, én akarok véglegesen hozzá tartozni. Amit a rejtekből kijőve hiszek, teszek, az a rejtek gyümölcse. Nem tudok Krisztusról tanúságot tenni, ha nincs Jézussal magánéletem, ha nincs vele közös titkom. Szükségem van Isten rejtekére.
Középütt az imádság: ahogy Vele élek. Ez a legfontosabb, mellette kétoldalt az imaéletem két szárnya: az alamizsna és a böjt. Adni, még többet adni, talán magamat egészen odaadni. Minden szerzés, szükségtelen gyarapodás, fukarság gyógyszere. Adni tudás nélkül nem tudok imádkozni, fals minden istenes szavam vagy gondolatom. Minden az én Uramé: Ő is rejtekben ad, engem is anyám méhének rejtekén formált, nem adhatok magam dicsőségére, csak az Ő dicsőségére. Tapintatosan és szeretettel, ahogyan Ő ad mindent. Fontosat és jót adni, mint ahogy Isten nem ad szükségtelen dolgokat.
Nem akarok fakír lenni. Az is önzés: kicsikarni Guinnes-rekordok könyvébe illő önsanyargatással a természetfölötti adományokat. De az én Uram azt akarja, hogy ura legyek testemnek, kívánságaimnak, szertelenségre hajló természetemnek. Mindennél fontosabb vagy számomra: Inkább semmit, csak egyedül Téged akarjalak! Nem evés-ivás az Isten Országa! És fontosabb a nélkülöző testvérem, mint én magam. Megvonom magamtól, hogy odaadhassam. Megvonom magamat magamtól, hogy neked adhassam. Böjt nélkül se tudok imádkozni: álmos, hájas lélek figyelmetlen mormolása lesz az imádság helyén. Az eltelt testből kiszorul a lélek. A tobzódó lélek nem ismeri fel Lázárt. Egy morzsa erejéig sem.
[Podmaniczki Imre, Izsák ]
Február 26., csütörtök
Lk 9,22-26
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énérettem, megmenti azt.”
Jézusnak ezek a szavai azok, amelyeket komolyan fontolóra kell venni. Nap mint nap kísértenek a különböző reklámok, kedvezményes kamato-zású banki hitelek: figyelmen kívül tudom őket hagyni? Megelégszem azzal, amim van? Még esetleg megosztom másokkal, rászorulókkal? Le tudok mondani arról, ami eddig esetleg természetes volt, azért, hogy Őt követni tudjam? Tudom, a lemondás nem könnyű, de szükséges ahhoz, hogy Jézus követői lehessünk.
Önzetlenül, szeretetből vállalni a földi élet nehézségeit, áldozatvállalásait, kitartani a hitben, és az Úr majd megajándékoz egy másik élettel, ami semmihez sem hasonlítható.
Jézusról tegyünk tanúságot cselekedeteinkkel, ne a földi dolgokat hajszol-juk, igyekezzünk a jézusi úton járni, és életünk teljességet nyer!
[Farkas Ottokárné, Nagyoroszi]
Február 27., péntek
Mt 9,14-15
„Akkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Mi értelme van a böjtölésnek? – kérdezik manapság az emberek. Igenis, van értelme. Sok mindenről lemondhatunk. Nem csak a húsra, ételre gondolok itt: lehet szó a televízióról, médiáról, számítógépről, szórakozásról. Egy a lényeg: „takarítsuk ki önmagunkat”, váljunk meg minden olyan dologtól, ami felesleges, üresítsük ki szívünket, lelkünket, hogy azt csak Jézus tölthesse ki teljesen. A nagyböjti időszak nagy segítség abban, hogy fegyelmezzük vágyainkat, és még jobban oda tudjunk figyelni Istenre!
Uram! Add meg nekünk, hogy ne lássák rajtunk, mások, hogy böjtölünk, ne csak egy kifelé való képmutatás legyen, hanem valódi feléd fordulás. Kérünk, segíts abban, hogy megtaláljuk, mi az, amire igazán szükségünk van. Add, hogy a böjti időszakot még több imádsággal töltsük ki a fölösleges dolgok helyett, így várjuk, amíg újra köztünk lesz a vőlegény.
[Siklósiné Félix Ági, Nagyoroszi]
Február 28., szombat
Lk 5, 27-32
„Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.”
Már itt, a nagyböjt elején válaszút elé állít minket az evangélium. Kivel tartsunk? A vámosokkal és a bűnösökkel egy asztalnál ülő Jézussal, vagy a viselkedésén felháborodó farizeusokkal és írástudókkal? Persze mi, magunkat vallásosnak, sőt mélyen hívőnek mondó emberek egyből megfelelünk erre a látszólag egyszerű kérdésre, válaszunk egyértelmű: Jézust választjuk!
Azért álljunk meg egy pillanatra, ez nem csak valamiféle jól elsajátított automatikus válasz a részünkről?! Valóban Jézussal tartunk? Oda-megyünk vele Lévihez, a bűnös vámoshoz, és megszólítjuk, sőt hívjuk, hogy jöjjön velünk? Leülünk vele és a szégyellnivaló barátaival egy asztalhoz? Aztán mikor jönnek mások és megbotránkozva figyelik, hogy mit teszünk, akkor is ott maradunk? Nem, sajnos nem.
Pedig Jézus ezt tette! Amikor odament Lévihez, megszólította, és az első szóra követte, tudta, hogy nem hiába próbálkozott, sőt ebből a vámosból nem is akárki lett, hanem a mi Máté evangélistánk. Nekünk mennyire nehezünkre esik egy általunk bűnösnek tartott emberrel akár csak szóba állni is! Ha pedig meg is tesszük, hamar elbizonytalanodunk, mert mások talán helytelennek tartják tettünket.
Kérjünk hitet, reményt és szeretetet az Istentől, hogy sose legyenek előítéleteink, hogy mindenki felé nyitottak legyünk, és bárkit képesek legyünk megszólítani és az Isten követésére bíztatni sok szeretettel és jó példával! Kérjünk kitartást, erőt a „munkához”, és bízzunk mindig Istenben, hiszen a helyes utat mindig Ő mutatja meg!
[Kovács Kinga, Nagyoroszi]
Március 1., Nagyböjt 1. vasárnapja
Mk 1,12-15 – A puszta üzenete
Érdekes hely lehet ez a puszta. Az első két mondatban olvashatjuk, hogy hány szereplője van ennek a negyven napnak. Először is Jézus, akit a Lélek ösztönöz. Aztán itt van a Sátán, itt vannak a vadállatok és az angyalok. Mindenki itt van, akinek valami köze van a transzcendenciához. Mai nyelven úgy mondanánk, hogy a puszta spirituális központ.
Úgy gondolom, hogy az Útnak induláshoz és az Úton maradáshoz elengedhetetlenül fontos lehet ez a hely. Nem véletlen, hogy Jézus életében nagyon fontos és döntő pillanatokban olvashatjuk: felment a hegyre…, elvonult, hogy egyedül legyen… A puszta jelképezi azt a helyet, ahol távol lehetünk a mindennapoktól, ahol leginkább elérhet minket a túlvilág. És ebben bizony benne van a kísértés, a bizonytalanság, az útkeresés minden kínja is.
Gisbert Greshake így ír erről: „Ha az ember nem akar teljesen kiüresedni és belsőleg elnyomorodni, akkor elengedhetetlenül szüksége van a csendre, a magányra. Mindenkinek, aki gyümölcsöt akar teremni, szükségképpen át kell élnie a magányt. Amikor minden teremtményt elfelejtünk, azért, hogy Istennel egyesülve legyünk, ekkor ajándékozza oda magát Isten a hozzá ragaszkodónak.”
A mindennapi rohanásban nagyon kevés esélyünk van arra, hogy meg-érintsen minket az ég, pedig ahhoz, hogy ne tévedjünk el, elengedhe-tetlenül fontos megkeresnünk azt a spirituális központot, ahol magasabb szinten tudunk találkozni Istenemmel. Persze nem kell mindenkinek a szó szerinti pusztát keresnie. Ha ismerem magamat (és ez az alapfeltétele mindenfajta növekedésnek), akkor tudom, hogy számomra mi a „puszta”. Lehet egy templom, lehet egy hegytető, lehet egy erdő, de lehet bármi. A lényeg az, hogy szánjak rá időt, figyelmet és elhatározást.
Nagyböjt kezdődik. Nagyon jó, hogy nem minden nap egyforma. Jó, hogy vannak ünnepeink, vannak olyan időszakok, vannak pillanatok, amikor a szívünk jobban nyitott az isteni szóra. A Nagyböjt is ilyen időszak lehet. Érintsen meg minket is a Lélek! Induljunk el a saját pusztánkba, hogy ott válaszokat kapjunk létünk kérdéseire, felmérjük, vajon úton vagyunk-e, vajon jó úton vagyunk-e? Azért, hogy felismerhessük saját kísértéseinket, és azokra meg tudjuk találni a választ. Ismerjük fel és szelídítsük meg a bennünk élő vadállatokat, a bennünk lévő félelmeket, hogy megerősöd-hessünk! Tapasztaljuk meg az Istennel való kézfogás békességét és örömét, hogy ezt tudjuk sugározni a környezetünkben! Még az is előfordulhat, hogy úgy érezzük: angyalok szolgálnak nekünk…
[Schaul Árpád, Sopron]
