A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik csokorba az ország különbözõ tájairól hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig.
A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

 

2014. június 8. - Pünkösdvasárnap
Jn 20,19-2 - "Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat"

Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: "Békesség nektek!" E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad."
A tanítványok félnek. Mitől? Veszélyben volt az életük, a becsületük, az állásuk? Jézus három éven át járt velük, tanította őket, példát mutatott nekik. Minden hiába, a Mestert megölték, mindennek vége. Reményvesztetten ülnek együtt. Mire várnak? Miért nem mennek haza a családjukhoz, dolgozni? Mária Magdolna már megvitte a hírt a tanítványoknak, hogy él az Úr, de ők csak akkor hiszik el, amikor saját szemükkel látják.
Az Úr láttán minden megváltozik, öröm tölti el őket. Jézus egész élete, tanítása értelmet, tartalmat, jelentőséget kap. A tanítványok megkapják a Szentlelket; és vele a küldetést. Jézus elküldi őket az emberekhez, vigyék el az örömhírt mindenkinek.
Mi is tanítványok vagyunk, mi is megkaptuk a Szentlelket. Érezzük erejét, támogatását? Érezzük azt az örömöt, amit a tanítványok akkor éreztek? Végrehajtjuk a küldetést, amit Jézus ránk (is) bízott? Vagy kifogásokat keresünk? Könnyű megmagyarázni magunknak, hogy mit miért nem teszünk. Nehéz megvinni az örömhírt másoknak, megélni kisebb és nagyobb körben. Ehhez kérjük a Szentlélek segítségét. Amen.

[Demeczky Péterné Makai Ágnes, Pilisborosjenő]

---

2014. június 10. kedd
1Kir 17,7-16; Mt.5, 13-16

Az ószövetségi író a nagy próféta előtt esik hasra. Pedig ebben a kis történetben a még neve-sem-ismert özvegyasszony életpéldája világít fényesen. A prófétaüldözések idején Illés is bujdosik, és egy, a fiával élő özvegyasszony befogadja, megosztja vele kenyerét (ágyát ?), de még tudni kell, hogy épp egy 3 éves aszály sújtja Samariát, szinte szó szerint "csoda, hogy életben maradnak".
A csodához az kell, hogy az özvegyasszony önzetlen legyen és megossza azt a keveset, amije van.
Emberi számítás szerint őrültség, de a jószívű ember mellett ott áll az Isten !
Merek e ésszerűtlenül jószívű lenni ? Ha nem, bizony ne várjak csodát !

A Máté-részletben a sokszor hallott, átgondolt tanítást halljuk újra:
Jézus arra kéri tanítványait, követőit, hogy
1. Az élet minden profán mozzanatában sóként éljék meg másságukat, jézusi gondolkodásukat. Vagyis munkahelyen, buszon, APEH-nél sorbanállva, orvosi váróban stb. az evilág fiaitól eltérő jézusi ízt képviseljenek: önzetlen, derűs, örök életben bízó, szerető viselkedést.
2. Az általános, megszokott, ámde hitetlen életben fényforrásként világító tetteket. Ilyen az ószövetségi özvegyasszony viselkedése is, de mindenkinek adatik az életben döntés, amikor az általános/ átlagos norma szerint dönthetünk feltűnés nélkül, vagy jézusi alapon ésszerűtlenül, akár felháborítóan naív, önzetlen, szeretetteljes módon.
Már ma csinálhatod jobban...!

---

2014. június 11. szerda
1Kir 18,20-39; Mt 5,17-19

Az Úr az Isten... (1Kir 18,39)
Nem attól hiteles az igazság, hogy hányan állnak ki mellette vagy hányan vallják. Mit ér a Baál-papok sokasága, ha az Élő Isten egyetlen prófétájának van igaza? Közvélemény-kutatásokba és közmédia-véleményekbe veszett korunk elkábul a harsogástól. A köz-vélemény is csak vélemény. Nem igazság. Nagyon rossz érv a sokaság. "Mindenki ezt mondja!" Na és? Egyedül Isten az igaz. Neki nem kell érveket halmoznia. A kétfelé sántikáló tömeg oda áll, ahol saját érdekeit érvényesülni véli. Az erősebb mellé, a sokak mellé. A nyerésre álló párt mellé. Akkor is, ha az nagyon istentelen eszméket képvisel. Szégyelltek odaállni az üldözött Illés mellé, hát rossz lelkiismerettel Ácháb papjaihoz szegődtek. Nekünk tán' könnyű vállalni Jézust, az Evangéliumot, könnyű megszenvedni Isten igazságáért? Bizonyára nem, de hatalmas győzelmet jelent és nagy tanúságtétel az egész világ előtt.
Jézus sem magyarázkodik. Istennek igaza van. Jézusnak igaza van. Meg kell hallanunk, amit mond, egyértelműen követnünk kell a törvényt, a hegyi beszéd parancsait. Sőt ez az iránta való szerettünk bizonyítéka. "Aki szeret engem, megtartja parancsaimat. Atyám is szeretni fogja őt, elmegyünk és Benne fogunk lakni." Viszolyog a kétfelé sántikálni kész természetünk a jézusi törvényektől. Szeretnénk kikerülni, szeretnénk átírni. Legalább néhány "i" betű erejéig... Csakhogy akkor az igazság gazsággá változik. Elfogadni, teljesíteni kell, hogy országbeli gyermekei legyünk az Atyának. Nincs más, ne is keressünk mást! Egyértelmű, mint a mai apostol, Barnabás fontolgatás nélküli odaadása az Úrnak és az Egyháznak. Nem méricskél, spekulál, - ad. Mert egyedül Te vagy a szent, Te vagy az Úr, Te vagy az egyetlen fölség! Jó tenálad lenni, Uram!

---

2014. június 13. péntek
1Kir 19,9a.11-16; Mt 5,27-32

Ezt az idézetet nem lehet kihagyni: .... és mondta (az Úr Illésnek): jöjj ki és állj meg ezen a hegyen az Úr előtt! ... ... és az Úr előtt megyen szélvihar, megszaggatva a hegyeket és törve kősziklákat, de az Úr nem volt abban a szélben, pusztító földrengés jött utána, de az Úr nem volt abban sem. A földrengés után tűzvész jött, nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk, szelíd hang hallatszott ... ... amely ezt mondta: 'Mit csinálsz itt Illés?'

Elképzelem magam Illés helyébe - nem biztos, hogy tiszta alsóneművel meg tudtam volna várni a 'halk, szelíd hangot', s még kerek mondattal válaszolni arra a kérdésre is: 'Mit csinálsz itt?'.. ..
Kemény fiú volt ez az Illés, kibírta, nem szaladt el...
Ha elszaladt volna, a mennydörgés hangja utolérheti, talán megérzi a földrengést is, láthatja a tűzvész füstjét, de a halk, szelíd hang - már biztosan nem jut el füléig.
És akkor nincs üzenet! (Tehát meg kellene próbálni a helytállást nehéz helyzetben is.)
Fordítsuk meg? Viharos hangulatban, padlót rengető asztalcsapkodásban, villámokat lövellő tekintettel nem tudom Isten üzenetét elmondani, mert vagy elszalad a 'páciens', vagy 'tele lesz a gatyája'. Ha meg kibírja, akkor olyan kemény gyerek, hogy vagy 'nem árt neki' az üzenet, vagy nagyon elkötelezett.
A halk, szelíd módszer biztosabb eljárásnak tűnik.
(Tudhat valamit az Úr .. ..)

[Zsombok György, Budapest]

---

2014. június 14. szombat
1Kir 19,19-21; Mt 5,33-37

Elizeus elindult, követte Illést, és szolgálatába állt.
Sajátos próféta-meghívás: nem közvetlenül Isten hívja Elizeust, hanem Illés választja ki utódául. Izraelben a vallási hűséget ezek az Istennek-adott emberek tartották meg.
Elizeus mély barátságba kerül meghívójával, és folytatja annak isteni küldetését.
A negyedik király késve érkezett meg Jézust köszönteni: csak a Keresztre-feszítettnek tudta a hosszú útról megmaradt ajándékát - a szívét - felajánlani.
Minket a Feltámadott hívott meg munkatársának: kit közvetlenül, kit szülei, barátai által. Ma sem könnyű vállalni a prófétai küldetést: figyelmeztetni a világot Isten szeretet-tervére.
Beszédetek legyen: igen - igen; nem - nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.
Már a XX. század megélte az írott és kimondott szó devalválódását. Nemcsak korosztályok értik nehezen egymást (érthetetlen liturgikus nyelv, új kifejezések beáramlása a közbeszédbe stb.), hanem a használt nyelv hamis használata is megzavarja az egymást értést. A politika, a sajtó és a média többi megnyilvánulása is ezt látszik igazolni.

Lázár Ervin: Pávárbeveszévéd
   - Turgudsz irgígy bergeszérgélnirgi?
   - Nergem.
   - Hávát ivígy?
   - Ivígy seve.
   - Avakkovor nevem tuvuduvunk beveszévélgevetnivi.
   - Bivizovony.

Rajtunk áll. hogy a szavak ismét visszanyerjék értelmüket és igazságukat. Az isteni Igével-Szóval való őszinte kapcsolatunk segíthet ebben. Nem eskük és politikai elkötelezettségek adják meg kimondott (és ki nem mondott) szavaink hitelét, hanem csak az igaz szeretet.
Segíts minket Istenünk, hogy elfogadjuk meghívásunkat és megtaláljuk Hozzád és embertársainkhoz a szeretet megfelelő szavait!

[Szegheő József (Totya), Budapest]

---

2014. június 15. - Szentháromság vasárnapja
Jn 3,16-17 - "Isten nem azért küldte fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ."

A Nikodémussal folytatott beszélgetés végére szerkeszti be János, Jézus tanításaként: "Úgy szerette Isten a világot"... Bennem ez további gondolatokat és kérdéseket indított el. Miért teremtette Isten a világot? Volt ezzel valami célja? És miért ilyen világot alkotott? Egyértelműen jó-e ez a világ? Mik a saját tapasztalataink?
És ha már az Édenkert után a Jó mellett a Rossz is része lett a világnak, miként áll hozzánk az Isten? Úgy, mint egy birkáit bottal verő juhász, vagy inkább, mint egy szerető szülő, aki tévedéseivel, minden fogyatékosságával együtt szereti gyermekét?
Vagy valójában mégsem annyira kudarc az ember? Lehet, hogy mégis javultunk valamennyit az állatvilágból való kiemelkedésünk óta? Mert az emberiség mégis képes volt a csodára, hogy az önzés világi törvényének dacára, időről időre mindig kineveljen új, Istenre-figyelő embereket? Akik felismerik embertársaikban az őket is szerető Istent! És egyre többen ismerik fel a Létezés törvényeként, hogy ne csak a saját önzéseddel törődj, légy tekintettel a másik emberre, sőt, "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat"! A világban a szociális gondolkodás történelmi térnyerése elvitathatatlan. A jézusi búzaszem hasonlat még ennél is tovább megy, amikor azt mondja, add tovább magadat, és cserébe megnyered a Létet, az Életet. Én hiszem, hogy végül az ilyen emberek alakja marad meg az emberiség kollektív emlékezetében!
A Teremtéstörténet szerint az ember vétkezett, az Isten terve ellen cselekedett. Azonban ez nem abszolút döntés volt az ember részéről, így végül az ember kettős tudata lett a végeredmény: Jó és Rossz egyszerre van jelen bennünk. És ez a Jó és Rossz egy egész életen át küzdenek egymással. Mondhatnám úgy is: egyféle skizofrénia épült be az emberbe, aki lelkiismerete révén érzi, tudja, mit kellene tennie, de mégis gyakran az ellenkezőjét csinálja.
Isten a Fiát küldte a világba, és azóta is mindig küld embereket, akik Jézust tekintik mintájuknak. Megfordítva is igaz a tétel: azóta is születnek időről időre emberek, akik felismerik, csak az Isten terve szerint való élet tehet boldoggá.

[Bajnok László, Budapest]

 

Achívum