A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik csokorba az ország különbözõ tájairól hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig.
A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

 

2014. április 20. - Húsvétvasárnap
Mt 28,1-10 - Asszonyok a sírnál

Az élet nagy pillanatai: a születés és a halál az asszonyokra van bízva. A bábákra és a siratóasszonyokra. Talán õk képesek leginkább elfogadni a megváltoztathatatlant, amikor nincsenek érvek, meg akarat, meg "csak azért is", meg "majd én megoldom". Ezekben a pillanatokban csak a teljes jelenlét és odaadás lehetséges. Az átmenet pillanatai ezek. A nem-létbõl a létbe, illetve a létbõl a nem-létbe. Kísérõk õk, a megtestesülés és az átlényegülés kísérõi.
Így érthetõ, hogy Jézus sírjánál is õk jelentek meg elõször. A test gondozása, ellátása a halál után legalább olyan fontos, mint a fürdetés és a pólyázás a világrajövetel után. A végsõ gondozást akarták elvégezni, a test utolsó rendbetételét. Vitték könnyeiket és olajos edényeiket. Szótlanul, lehajtott fejjel, már megkezdve magukban a sirató dalokat, lépkedtek a sír felé. Három év élményeit, tapasztalatait, tanítását vitték magukkal. Fájdalmukat akarták kisírni, csalódottságukat, reményveszettségüket.
És ebben a kiüresedett lelkiállapotban mi az, ami megtörténhet? A csoda! Egy angyal egy hírrel, és már repült is a lélek. Elmúlt a csalódottság, a fájdalom, a reményvesztettség. Egy villanásra átváltozott minden. A jelenlétet megtöltötte az öröm. És az örömben létrejött a találkozás. A Feltámadott lépett eléjük.
Az asszonyok a sírnál nagy utat jártak be. A teljes elveszettség állapotából átléptek a túláradó öröm állapotába. És ezt a hírt vitték, vitték, vitték... és ma is így hisszük. Az Úr feltámadott!

[Csizovszki Zsóka, Ágfalva]

---

2014. április 22. kedd
ApCsel 2,36-41; Jn 20,11-18

Péter pünkösdkor beszél a Názáreti Jézusról. Az egybegyűltekben a beszéd hatására felidéződnek a történtek, és fájdalom járja át a szívüket, a cselekedeteik miatt. Péter új utat, életet ajánl fel a bűnbánat, a megtérés, a szentlélek ajándékaként. Ennek hatására, - az írás szerint - tömegesen csatlakoztak a tanítványokhoz az emberek, mintha csoda történt volna.

Talán mi is sokszor gondoljuk azt, hogy ha valami csoda, valami bizonyosság, valami megrengető történne, akkor az emberiség, - köztük mi is- végre megtérne. Én azt gondolom, hogy csak a napról-napra történő jobbá levés, az Istenhez egyre közelebb kerülni akarás, a felismert igazságok megélése és az erről való tanúságtevés segít bennünket az új élet, a szeretet országának megtalálásában. Ne a csodát várjuk, hanem halljuk meg, lássuk meg, éljük át a hétköznapokban Isten hívását, ölelését!

---

2014. április 23. szerda
ApCsel 3,1-10; Lk 24,13-35

Az emmauszi úton
Nem is olyan könnyű azonosulni olyan eseménnyel, ill. átélni olyan történetet, amelynek ismerjük az elejét és a végét, az előzményeit és a kifejletét.
Mégis a tanítványság tudatával, a szeretetmegtapasztalás élményeivel elindulunk azon az emmauszi úton, és beszélgetünk. Néha optimistán, néha borúsan, néha apró, néha életbe vágó dolgokról: reményeinkről, hitünkről, életről és beteljesülésről, megváltottságunkról. S miközben egyre jobban átjár minket Jézus tanítása, beszélgetéseket és imákat mentoráló jelenléte, meghívjuk magunkhoz, legyen részese életünknek. Ő ott kenyeret tör és oszt, közösséget alkot belőlünk; az emberek felé fordítja tekintetünk és igazi szeretetélményeket ad; a sebek nyalogatása helyett a sebek gyógyítására képesít; jó szándékú ténykedéseinket mennyei kincsekké formálja.
És megnyílik a szemünk, és ettől rendesen átmelegszünk. Kicsit barátságosabbak és konstruktívabbak leszünk. Örömmel mesélünk egymásnak a szeretet történéseiről, aktuális hivatásbeli lehetőségeinkről. Isten felismerésétől szívünk lángra gyúl, a lelkesedés nem ismer határokat, és talán elfeledjük kicsinyességeinket is.

Uram add, hogy jó tanítványaid lehessünk és személyesen is átéljük az emmauszi út tanulságait!

[Tanos Gábor, Székesfehérvár]

---

2014. április 25. péntek
ApCsel 4,1-12; Jn 21,1-19

ApCsel 4,1-12: Egy életkép részesei vagyunk.
Péter és János egy csodatevésük kapcsán Jézusról tanítanak a Templomban.
Ennek híre hamar eljut a főpapokhoz is, akik azt hitték, hogy Jézus kereszt halálával elintéztek egy számukra kényes mozgalmat.
Az újonnan kialakult helyzet kezelése nem tűr halasztást, ezért még aznap este letartóztatják őket.
Másnapra összeül a teljes elöljáróság, főpapság, írástudók főtanácsa, hogy kérdőre vonják az apostolokat: "miféle hatalommal, kinek a nevében" teszik azt, amit tesznek.
Péter - Szentlélekkel eltelve - értelmez, tanít, majd tanúságot tesz: "nincs más üdvösség senki másban" csak Jézus Krisztusban.
Ez a magabiztos fellépés elbizonytalanítja az egész elöljáróságot és főpapságot, amint ez a későbbiekben kiderül.
A történet nekünk szóló üzenete az, hogy a Jézusért vállalt szorongattatásban segítségünkre van a Szentlélek.
Jn 21,1-19: János evangelista egy újabb életkép leírásával kívánja szemléltetni és igazolni Jézus feltámadását, Péter megbízatását.
A tanítványok többsége jelen van. Péter kezdeményezésére halászni mennek. Mint már oly sok esetben, ez a halászat is sikertelenül végződne .A kikötés előtt azonban egy - a parton álló - ember felszólítására ismét kivetik hálójukat és egy csodálatos esemény következik be. Rengeteg, szám szerint százötvenhárom halat fognak ki.
A helyzetet a tanítványok közül János értelmezi és odaszól Péternek: az Úr az. Erre ő a bárkából kiugorva elsőként a partra siet.
Életszerű a folytatás is: Jézus halat süt étkezéséhez, és a tanítványokat is evésre invitálja az éppen kifogott halból.
Ők készségesen csatlakoznak. Jézustól még kenyeret is kapnak.
Kimondatlanul már senki számára nem kérdéses, hogy az Úr az.
Ez az életkép szemlélteti és bizonyítja Jézus test szerinti feltámadását.
A halfogásban bekövetkezett fordulat igazolja Jézus személyét, hisz az Ő bíztatására következik be a csoda.
Az együtt étkezés a test szerinti feltámadás tényét igazolja.
A történetnek azonban még nincsen vége, Jézusnak még egy "tisztázni valója" van Péterrel: "szeretsz engem?"
Ezzel a párbeszéddel rendeződik le a háromszori megtagadás ügye.
Ugyanakkor a jelenlevők eligazítást kapnak a folytatásra vonatkozóan: "legeltesd juhaimat".
A továbbiakban Péter te tartsd egyben a tanítványokat, viseld gondjukat, ahogy én tettem.
Jézus ugyanakkor nem hagy kétséget arról, - hogy mindennek ellenére - milyen halál vár Péterre.

[Tőkés László, Székesfehérvár]

---

2014. április 26. szombat
ApCsel 4,13-21; Mk 16,9-15

Főtanács elé citálva…
Péter és János apostolokat a főtanács elé idézték, letartóztatták, mert a béna koldus meggyógyítása után Jézusról tettek élő bizonyosságot, és szavaiknak nagy volt a hatása. A főtanács tagjai meglepődtek, amikkor megtudták, hogy Péter és János írástudatlan emberek.
A tanúságtételhez nem betűismeret, hanem Jézus-ismeret kell. A két tanítvány bátor, határozott, erővel elmondott tanításán átragyogott az Úr valóságos ereje. Felismerhető volt rajtuk, hogy Jézushoz tartoztak. Az Úr pedig a tanulatlan, írástudatlan emberekből bátor, szókimondó tanúságtevőket formált.
Jézus kicsi közössége, és annak is két tanítványa elbizonytalanította a zsidó, nagyhatalmú bíróságot. Péter és János bátor volt és határozott. Ellenfeleik ehhez nem voltak hozzászokva, álmélkodtak és tétováztak.
Az elkötelezett tanítványt senki el ne némíthatja. Fenyegetheti, büntetheti, de a meggyőződés szabadon szárnyal.
Péter és János álláspontja világos: "Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk." A hatalom emberei pedig a tényeket szeretnék eltüntetni, és a Lélek embereit elhallgattatni.
A zsidó nagytanácsnak mire volt hatalma? A büntetésre, tiltásra, korlátozásra (mint minden rossz hatalomnak).
A tanítványoknak pedig hatalma volt a tanításra, gyógyításra, tanúságtételre. Ezért győzték le a nagyhatalmú bíróságot, ezért kerültek ki győztesként a látszólag egyenlőtlen küzdelemből.
A Jézus Krisztussal való kapcsolat mindenkit feljogosít a tanúságtételre.
A legszebb tanúságot egy foglalkozására nézve lakatos férfitól hallottam, aki nem végzett iskolákat, nem volt otthon a tudományokban, de Jézus Krisztust mélyebben ismerte mindenkinél. Szavai megragadóbbak és hatékonyabbak voltak, mint a magas-teológia állításai.
Sok Lélekkel telített, Jézust ismerő, az evangéliumot erővel hirdető tanítványra van szükség. Ők legyőznek minden akadályt, és győztesen kerülnek ki, az egyházi-, világi hatalommal vívott küzdelemből.

[Vincze József, Pér]

---

2014. április 27. - Húsvét 2. vasárnapja
Jn 20,19-31 - Kétely és hűség

Eredetileg ezzel a szakasszal ért véget János evangéliuma, a további versek utólagos betoldások. Ennek megfelelően formailag szépen kidolgozott, fontos mondanivalót hordozó szakasszal van dolgunk. János evangéliuma különben is kiemelkedik irodalmilag a többi közül, számtalan csodás történettel és Jézus szájába adott, szerethető gondolattal ajándékozza meg olvasóját, olyanokkal, amelyek egy életre az ember lelkébe vésődnek. Ezekből itt is akad bőséggel, elég, ha csak az "amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket" mondatra gondolunk, vagy a "Boldog, aki nem lát, és mégis hisz"-re, amelyet szellemesen olykor kilencedik boldogságnak is mondanak. Azt is megtudjuk, hogy az apostolok féltek, és bezárkóztak. Együtt féltek, egymást erősítve/gyengítve.
Ebbe a reményvesztettséggel átitatott enteriőrbe lép be Jézus, és a Közel-Keleten elterjedt legszebb köszöntéssel ("Békesség veletek!") köszönti barátait.
A történet egyik főszereplője Tamás apostol, akinek a karakterét János evangélista rajzolta meg a számunkra, az ő írása nyomán emelkedik ki a többi apostol közül. "Az iker", "a hitetlen". Ez utóbbi különösképp rajta ragadt, közszót is képeztünk belőle: tamáskodik, amit arra mondunk, aki kételkedik valamiben. Kaphatott volna más jelzőket is, a bátort és a hűségest, mert korábban ezzel tüzelte elbizonytalanodott társait: "Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!" (Jn 11,16). Az utókor azonban így bánt el Tamással.
Sokan ma is úgy gondolják, hogy nem helyénvaló a kételkedés. Azt is gyakorta tapasztalhatjuk, hogy már egy-egy kérdés feltevése is gyanút kelt. Mindig voltak, ma is vannak olyanok, akik szívesen birtokolják a válaszadás jogát, legtöbb esetben a kérdezését is. Jézus azonban nem ilyen.
Tamás példája arra mutat rá, hogy a kételkedés távolról sem azonos a hűtlenséggel. Az apostol minden bizonnyal csalódott (de ezzel aligha van egyedül), mégis kitart, nem válik árulóvá, még abban az értelemben sem, hogy csendesen hazamegy a családjához, holott ezt nyilvánvalóan megtehetné. Tamás marad, mert hűséges, mert szereti az Urat, akiért meghalni is kész volt, és akit a többiekkel együtt, neki sem sikerült maradéktalanul megértenie.
Jézus tudja mindezt. Ahogy azt is, hogy nemcsak Tamásban támadt kétely, de egyedül ő volt az, aki mert ennek hangot is adni. És az Úr utánamegy, mint a jó pásztor az elveszett bárányának. Neki ő is épp olyan fontos, mint a többi apostol. Az ő országában neki is helye van. Milyen különös, hogy a magdalai Mária, a leghűségesebb, nem érintheti meg, de Tamás, a "hűtlen" igen. Ha ez az ára az ő útra találásának, hát legyen!
Tamás Jézus-élménye ezért radikálisan személyes. Övé a tizedik boldogság: Boldog, aki olykor kételkedik, kérdezni bátor, mégis hűséges marad urához (övé lesz a megtapasztalás).

[Szabó András, Sopron]

 

Achívum