A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik csokorba az ország különbözõ tájairól hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig.
A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

 

2014. április 13. - Virágvasárnap
Mt 21, 1-11. - Felismerni a valódi Jézust

---

2014. április 15. kedd
Iz 49, 1-6; Jn 13,21-33,36-38

---

2014. április 16. szerda
Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25

Jézus ekkor már előre tudta mi fog vele hamarosan történni, mégis folytatta útját. Folytatta, amit elkezdett gondolataival, tetteivel és tanítványaival. Talán élete meghatározó cselekvései az utolsó napokban történtek meg. Így van ez az utolsó vacsorával is.
Jézus vacsora előtt megmossa tanítványai lábát. Azokat a lábakat, amik Őt követték, ínségben és bőségben, szeretetben és üldöztetésben. Azokat a lábakat, amik az út porától koszosak és kérgesek voltak. Amiket a saru vörösre dörzsölt. Ezeket a lábakat mosta Jézus. Jézus, a mesterük. A mester ezzel a tevékenységével lesz velük egy, ezzel a tevékenységgel mutatja azt meg, hogy az emberek/keresztények egyenlők mindenki előtt, egyenlők Isten előtt. Nincs hierarchia gazdag és szegény között, nincs rangsor.
Egyszerű és puritán módon mossa meg lábukat, vízzel és törli le kendővel. Talán nem is a lábmosáson van a legfőbb hangsúly, hanem, hogy Jézus a halálban is Istent és embereket szolgálta, akkor a tanítványok (mi) sem tehetünk másképp. Ha, kell, megalázkodik, mint tette azt a lábmosáskor is. Megalázkodott, hiszen addig vezetőjük, és uruk volt, most pedig, mint szolga, ő mossa tanítványai lábát. Egy lesz velük, mint később Ő az Atyával. Jézus szeretete - a halálával, feláldozásával mérhető, vagy épp mérhetetlen, az az áldozat, amit mi talán soha nem érthetünk meg. Jézus áldozatával, alázatával elhozta a szeretetet, az elfogadást, a megbocsájtást a világba.

- Atyám, le tudok térdelni?
- Tudok kendőt kötni és szolgálni?
- Tudok előítélet és mérlegelés nélkül élni?
Úgy érzem, van még mit tennem, fejlődni!

[Fekete-család, Székesfehérvár]

---

2014. április 18. Nagypéntek
Iz 52,13-53,12; Zsid 4,14-16;5,7-9; Jn 18,1-19,42

Minden évben végigolvassuk ilyenkor ezt a szentírási részt, végiggondoljuk, szörnyülködünk a kivégzés módján, sajnáljuk Jézust és a magukra maradt tanítványokat. Megállunk egy pillanatra, de tovább is lépünk, hiszen nincs vége mindenne , gondoljuk: van feltámadás, bele sem kell halni az egészbe! Vagy csak napirendre térünk, és megy tovább az élet.
A kérdés azonban az, hogy helyébe lépünk-e valakinek, aki előttünk járt? Kiállunk-e a hitünkért, elveinkért, vagy maradunk és félelemből, lustaságból, megtagadjuk azokat? Az esendő Péter túl tudott lépni félelmén, felkészületlenségén és bár megtagadta Jézust, összeszedte magát és a megtapasztalt igazságot hirdetni kezdte. Jézus halála rádöbbentette arra, hogy rajta a sor, nem másra kell várnia!
A mindennapok kényelme és eltérítő sodrása velünk is könnyen kimondatja a megtagadást! Ezt akarjuk? Vagy készek vagyunk arra, hogy amikor itt az ideje, felvállaljuk a nehézségekkel, megpróbáltatásokkal, kereszttel járó Krisztus-követést?

[Cseh András, Székesfehérvár]

---

2014. április 19. Nagyszombat
Róm 6,3-11; Mt 28,1-10

Jézus feltámadása mindnyájunk számára a legnagyobb örömhír, az önfeláldozása által juthatunk el az üdvösségre. Hiszen értünk halt kínhalált a keresztfán, de harmadnapra feltámadt, felépítve a lerombolt templomot, és az asszonyoknak mutatkozott meg elsőnek. Mária Magdolnának és a másik Máriának, azoknak, akik végigkísérték őt, az egész életútján és hittek benne. Ezek az asszonyok vasárnap reggelén is épp az ő sírját szerették volna gondozni, de a nyitott sírhelynél az elgördített kövön ülő Úr angyalával találkoztak, aki hírül adta nekik Jézus feltámadást. Ez a bibliai rész hihetetlenül fontos mindnyájunk számára, hiszen ebben közli az angyal az örömhírt, Jézus Krisztus feltámadását. Szerintem árulkodó, hogy az angyal és Jézus is úgy szólítja meg az asszonyokat, hogy "Ne féljetek!", mert a lelke mélyén minden ember fél, az asszonyok is féltek, hogy vajon mi történhetett Jézussal, nem akartak hinni a szemüknek. Mekkora megnyugvást jelenthetett számukra, amikor az angyal szavai után a saját szemükkel is látták a valóban feltámadt Jézust, aki ráadásul azt a feladatot is rájuk bízta, hogy adják hírül az apostoloknak is, amit ők láttak.
Jézus feltámadása a keresztség szentségében nagyon mélyen jelen van, hiszen a keresztség révén mentesek leszünk az áteredő bűntől és megkeresztelkedünk a Jézus Krisztussal való közös halálra, azaz a feltámadásra. Halálunk után rajtunk se fog tudni uralkodni a bűn, a bánat, a testi gyötrelem, ahogy Krisztuson se tud, hiszen a mennybe költözött a második eljöveteléig, azaz a világ végéig. A bűneinktől csak az után tudunk felszabadulni, hogy üdvözültünk, de ahhoz előbb Istennek tetsző életet kell élni. A mai kor emberének ez különösen is nehéz, hiszen egy egyre jobban szekularizált világban élünk, melyben a külső zajoktól néha nehéz meghallani az Úr hívó szavát. Húsvét ünnepén mégis meg kell próbálnunk és rá kell jönnünk arra, hogy Jézus Krisztus halála és feltámadása a világ legnagyobb csodája.

[Molnár Veronika, Székesfehérvár]

---

2014. április 20. - Húsvétvasárnap
Mt 28,1-10 - Asszonyok a sírnál

Az élet nagy pillanatai: a születés és a halál az asszonyokra van bízva. A bábákra és a siratóasszonyokra. Talán ők képesek leginkább elfogadni a megváltoztathatatlant, amikor nincsenek érvek, meg akarat, meg "csak azért is", meg "majd én megoldom". Ezekben a pillanatokban csak a teljes jelenlét és odaadás lehetséges. Az átmenet pillanatai ezek. A nem-létből a létbe, illetve a létből a nem-létbe. Kísérők ők, a megtestesülés és az átlényegülés kísérői.
Így érthető, hogy Jézus sírjánál is ők jelentek meg először. A test gondozása, ellátása a halál után legalább olyan fontos, mint a fürdetés és a pólyázás a világrajövetel után. A végső gondozást akarták elvégezni, a test utolsó rendbetételét. Vitték könnyeiket és olajos edényeiket. Szótlanul, lehajtott fejjel, már megkezdve magukban a sirató dalokat, lépkedtek a sír felé. Három év élményeit, tapasztalatait, tanítását vitték magukkal. Fájdalmukat akarták kisírni, csalódottságukat, reményveszettségüket.
És ebben a kiüresedett lelkiállapotban mi az, ami megtörténhet? A csoda! Egy angyal egy hírrel, és már repült is a lélek. Elmúlt a csalódottság, a fájdalom, a reményvesztettség. Egy villanásra átváltozott minden. A jelenlétet megtöltötte az öröm. És az örömben létrejött a találkozás. A Feltámadott lépett eléjük.
Az asszonyok a sírnál nagy utat jártak be. A teljes elveszettség állapotából átléptek a túláradó öröm állapotába. És ezt a hírt vitték, vitték, vitték... és ma is így hisszük. Az Úr feltámadott!

[Csizovszki Zsóka, Ágfalva]

 

Achívum