Bokorportál

Lélekváró elmélkedések

A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik csokorba az ország különbözõ tájairól hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig.
A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2014. április 6. - Nagyböjt 5. vasárnapja
Jn 11,1-45 - Test és lélek feltámasztása

Azt gondolom, hogy jobbára annak idején is, és ma is a test feltámasztása jelentette/jelenti a legnagyobb szenzációt a leírt történetben, mint ahogy Jézus fizikai valójának feltámadása sem véletlenül alaptézise hitünknek. Mindezeken túl ezen pár gondolattal mégis arra irányítanám a figyelmet, hogy a test feltámadásával együtt jár a lélek feltámadása is! A modern orvostudománynak köszönhetõen mi is vissza tudunk már hozni "holtakat" az élõk világába, speciális újraélesztések, speciális mûtétek, donorok - és hadd ne soroljam tovább - segítségével. Mindezen szenzációk természetesen címlapokra kerülnek, s a csodával tartják határosnak az adott eseteket.
A lelkek feltámasztása mindezen túl teljesen más feladat, amelyhez teljesen más "szakemberekre" és eszközökre van szükség. A halott lélek számomra azt is szimbolizálja, hogy olyan emberrel állhatok szemben én magam is, aki nemcsak az Isten országa ügyének szempontjából halott, de még az e világot is halottként szemléli. Ezeket az embereket feltámasztani, "lelket önteni", "lelket verni beléjük" már lehet az én feladatom is. Hit kérdése - nem pedig szakértelemé -, hogy el tudom-e hitetni elõször is magammal, hogy képes vagyok megmenteni egy lelket, valamint a kiszemelt személlyel el tudom-e hitetni, hogy többre, jobb sorsra érdemes, mint eddigi életében. Hinni valamiben és elhitetni azt a valamit, csodákra tesz képessé önmagamat és az "áldozatot" illetõen is.
Elhiszem-e, hogy a legmélyebb szakadékokból is, a halál torkából is van kiút? Elhiszem-e, hogy amíg él a hitem, addig él a remény is? Mindezeket el tudom-e hitetni esetleg másokkal is..., még ha ezen "hõstettemmel" nem kerülök is egyetlenegy címlapra sem...?

[Németh László, Sopron]

"Az ikreknek nevezett Tamás azt mondta tanítványtársainak: Menjünk mi is, hogy vele haljunk." (Jn 11,16)

   - Mire próbálom buzdítani társaimat?
   - Menyire vagyok vevõ a hõsiességre?
   - Miért, kiért vagyok hajlandó az életemet is áldozni?

[Angel]

2014. április 7. hétfõ
Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62 Jn 8,12-20

"Én vagyok a világ világossága, aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet (???) világossága." (Jn 8,12)
Krisztus a világ világossága. Az ember két világ polgára: benne él az anyagi, látható, fizikai világban (ez az élet a biosz), és benne él a nem látható, érzékfeletti, szellemi világban (ez az élet a dzoé). A fizikai világban a fényt árasztó, világosságot adó égitest a Nap. Krisztus pedig a szellemi világ Napja. Ugyanazt adja a szellemi világ számára, mint a fizikai Nap a fizikai világ számára. Krisztus Nap-szerûsége nyilvánult meg a színeváltozás hegyén, amikor legszûkebb (legfejlettebb) tanítványi körének megmutatta fény-természetét.
A fizikai Nap biztosítja számunkra az életet, a világosságot, a meleget, utat mutat, lehetõvé teszi a látást, a tapasztalást. Ugyanígy élteti bennünk Krisztus az el nem múló, örök életet, a dzoét, megvilágítja számunkra azt a másik világot, amiben már most is benne élünk, átélhetjük szeretete melegét, ha megnyitjuk szívünk ajtaját és magunkba engedjük fényét. Megismerhetjük világosságának fényében az Igazságot, megmutatja számunkra a járható utat, mely az Atyához vezet.
A Nap is és Krisztus is személyválogatás nélkül adja éltetõ fényét mindenkinek. Persze megteheti az ember, hogy bemegy az ablak nélküli szobába, elzárja magát a fénytõl. A világosság hiánya a sötétség - a Krisztus-nélküliség. A világosság - a fény befogadása, Krisztus befogadása, melynek következménye, hogy az ember maga is világossággá válik mások számára. "Ti vagytok a világ világossága" - mondja Jézus a hegyi beszédben. A valódi Én-em életadó, éltetõ, melegítõ és útmutató világosság a magam és mások számára. Krisztusom, kérlek, segíts, hogy a Nap fényérõl, melegérõl minden nap eszünkbe jusson, hogy Te vagy a Világosság, és nekünk is világossággá kell lennünk.

[Miklovicz Lászlóné Panni, Nõtincs]

2014. április 8. kedd
Szám. 21,4-9; Jn 8,21-30

"....Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek. Ti innen alulról valók vagytok, én fölülrõl vagyok, ti e világból vagytok, én nem vagyok e világból… Ha nem hiszitek ugyanis, hogy én vagyok, meghaltok bûneitekben." (Jn 8,22-23)
Kemény szavak hangzanak el azok felé, akik nem ismerik Õt. Hiába találkoztak Vele, beszéltek Vele - mégsem ismerték fel valódi Lényét. Csak az embert ismerték, az evilágit, pedig õ nem e világból való. Abból a másik világból jött, annak a másik világnak a fényét hozta el, hogy megvilágítsa az e világban uralkodó sötétséget. Annak a másik világnak a Napja, a megvilágítója Krisztus. Aki nem hiszi, hogy Krisztus van, vagyis a szellemi világ létezik, és Õ a szellemi világ életadó Napja, abban nincs élet (dzoé). Aki hisz Krisztusban, aki befogadja Krisztust, az már a jelenben, a földi életben elérheti az örök életet. Ahogy kétféle élet van (biosz és dzoé) - úgy kétféle halál is van. Van biológiai halál, (mert a biosz elmúlik) és van szellemi halál is. Aki a bûneiben él, a sötétben él, abban a dzoé meghal, az a szellemi halál állapotában él.
Húsvétra készülünk, a feltámadás ünnepére. Krisztus legyõzte a halált a szeretet által, és megadta ennek lehetõségét minden ember számára. Ha az ember képes legyõzni az önzését, ha meghal önmaga számára, akkor feltámad benne az örök élet. Minden önzõ megnyilvánulás egy kis halál, és minden önzetlen, szeretetteljes megnyilvánulás egy kis feltámadás az ember életében.
Krisztusom, segíts, hogy életadó erõdet befogadva egyre jobban megértsem a Húsvét üzenetét, és megvalósuljon az életemben a feltámadás csodája.

[Miklovicz Lászlóné Panni, Nõtincs]

2014. április 9. szerda
Dán 3,14-20.49-50.91-92.95; Jn 8,31-42

"Ha kitartotok tanításom mellett, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket." (8,31-32)
A két versben tömören megtalálható, mit jelent Jézust követni, tanítványának lenni.
1. Hiszek Benne, hiszek Neki, tanításának és életének, mivel tanítását elénk élte. Hiszem, amit Istenrõl, emberrõl, életrõl és bûnrõl mondott. Hiszem, hogy igazat mondott, az igazságot mondta.
2. Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy megmaradok ebben a hitben, azaz megmaradok Õbenne. Kitartok a Vele való közösségben mindhalálig. Ez az igazi hit, ez a tanítvány élete.
Mit jelent ez? Döntéseimet megbeszélem Jézussal. Vagy talán így jobban hangzik: megimádkozott döntések sorozata az életem.
3. Jézus tanítványának lenni azt jelenti, hogy szüntelenül tanulom az igéjét és az életét. Ezért is vagyok a tanítványa.
4. Nem rekedhetek meg tanítványságom egy pontján, hanem egyre mélyebben igyekszem igéjét megérteni, lényét átélni. (Akár misztikus találkozás átélésével is!)
5. Tanítvánnyá lenni teljes ráhangolódottságot jelent, vagy egy életformát, egy jézusi életformát.

Mi lesz a következmény?
Felszabadít a félelmektõl, a szorongásoktól /életfélelmeket és halálfélelmet is beleértve!/
Felszabadít önmaga, rabszolgasága alól. Önmagam körül pörgéstõl, az önközpontúság nyomorától.
Nem arra figyelek, hogy mit mondanak az emberek, hanem hogy mit mond az én Uram.
Felszabadít a bûn feltétlen hatalma alól. Nem bûntelennek leszünk, hanem nem vagyunk védtelenül kiszolgáltatva a bûnnek.
Hogyan is áll az én tanítványságom? Miben kell erõsödnöm a mai szakasz alapján?

[Horváth József, Tata-Táska]

2014. április 10. csütörtök
Ter 17,3-9; Jn 8,51-59

"Bizony, bizony, mondom nektek!..." (Jn 8,58)
Ezen a héten folyamatosan Jézusnak a zsidókkal folytatott vitáját olvashatjuk a napi evangéliumban. Engem magabiztossága ragadott meg: A Teremtés Könyvébõl ismert örök szövetség örökösének, beteljesítõjének tartja magát. Õ igazán ismeri azt az Atyát, aki Ábrahámnak ígéreteket tett, s megtartja parancsait. Igazat mond, mert közvetlen közelrõl ismeri, egy vele.
Döbbenetes azonban, hogy a vele szemben álló zsidók ugyanolyan magabiztosak! Õk is azt állítják, hogy a Jézus által emlegetett Atya az Istenük. Jézus a vitában azt veti a szemükre, hogy hazudnak, nem is ismerik az Atyát, s testileg hiába Ábrahám leszármazottai, nem az õ lelkülete van bennük.
Jézus mindent kész vállalni küldetése véghezviteléért. Leszámolt az életével, már állandó életveszélyben él, csak még "nem jött el az õ órája". Nem csak földi dimenzióban gondolkozik, tudja, hogy az Atyához megy, s, aki megtartja tanítását, az "nem ízleli meg a halált örökre".
É n mennyire ismerem az Atyát? Magabiztosságom a mélyen átélt kapcsolatból, a vele való egységbõl fakad, amit a szeretet parancsainak megtartása igazol? Vagy csak hajtogatom, hogy "Ábrahám fiai", az Újszövetség örökösei, a Jézust követõ Bokor tagjai vagyunk? Lehet úgy Istenünknek mondani az Atyát, hogy igazából nem ismerjük? Törekszem minden nap jobban érteni, és hallgatni Rá?
Az üldöztetés gyötrelmei, az áldozatos szeretet útjához kapcsolódó lemondások, fájdalmak csak akkor nem törnek meg bennünket, akkor nem érezzük hiábavalónak a napi jó szándékú törekvést és küzdelmet, ha túllátunk a halál óráján, életünknek örök életre nyíló távlata van. Ezt a látásmódot azonban csak a megélt istenkapcsolat és a megtett jócselekedetek erõsíthetik. A nagyböjt legsötétebb napjaiban van talán a legnagyobb szükségünk erre a reménysugárra.

[Csiky Lajos, Budapest]

2014. április 11. péntek
Jer. 20,10-13; Jn 10,31-42

"Én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10,38)
Jézus újra "kiverte a biztosítékot" a zsidóknál.
Követ ragadnak, hogy megkövezzék, ezért a mondatátért. Hogy merészel ilyet mondani?
Jézus felteszi a kérdést; melyik jótettéért akarják õt megkövezni?
- Jótettért nem kövezünk, na de káromkodásért, amiért Istenné tetted magad, azért igen!
- Még hogy Istennek,? Példátlan! Micsoda merészség? Micsoda önteltség?
- Még, hogy egy... VELE, akinek a nevét sem mondhatjuk ki?

Jézus újra hivatkozik tetteire; ha neki nem hisznek, akkor higgyenek a tetteinek! Azoknak, amiket Õ az Atyja nevében mûvelt!
Ha elhinnék, amit az Atya mondott Dávid által ("...Istenek vagytok." Zsolt 81,6)
Ha elhinnék! Ha komolyan elhinnék, és követnék az Atya akaratát!
De nem, mert elvakultak; csak a szavakat hallják, ami mögötte van, nem nézik.
Más akolba tartoznak. Másfajta juhok, nem Jézuséi. Másképp bégetnek. Másképp cselekszenek.

• Mi, ma melyik akolba tartozunk?
• Hogyan bégetünk?
• Hogyan cselekszünk?
• Minket megköveznének?

[Kovácsné Sári, Halásztelek]

2014. április 12. szombat
Ez 37,21-28; Jn 11,45-57

Lázár feltámasztása után... a fõpapok és a farizeusok összehívták a fõtanácsot, és így tanakodtak: "Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát mûvel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne." (Jn 11,48)
Míg Jézus kisebb-nagyobb csodákat mûvelt, nem terjedt a híre a hatalmasságokig. A kánai menyegzõ híre, a vakok, vérfolyásosok, leprások, bénák gyógyulása nem ért fel hivatalos szintre - csak az érintett családja, környezete figyelt föl rá... A hithez személyes érintettség szükséges(?)
- A mindennapos elfoglaltságok közepette föltûnnek-e még az apró csodák? Egy-egy emberben, eseményben felismerem-e az Isten dicsõségét, bizonyítékát, szeretetét? .... Fejleszd, finomítsd bennem, Mindenható Atyám, ezt az érzéket!
A halott föltámasztása már beindította a veszélyhelyzet érzékelését. Meglendül a besúgóhálózat, a hír értékû információ eléri a vezetõket is. Hogyan reagálnak? Egy pillanatra sem gondolkodnak el a tényen - pedig kiderül: az "apró csodák" is a farizeusok fülébe jutottak. A helyzetük egyértelmûen megszabja a gondolkodásukat, ez az ember veszélyes. Hogy lehet benne valami földöntúli erõ, föl sem merül bennük. Nem a csoda súlyát mérlegelik, nem a miértet kutatják, hanem a befolyásukat féltik. Meg sem fordul a fejükben, hogy isteni erõ dolgozhat Jézusban.
- Mit érzek én veszélynek? A befolyásom csökkenését, vagy a kicsiségemet az Atya elõtt? Érzem-e a veszélyét, hogy távolabb kerülök tõle, ha imában, emberszeretetben elhanyagolom a kapcsolatunk építését? Az emberek kritikátlan elismerését várom el, vagy vállalom, hogy az elveimmel meghökkentem, elgondolkozásra sarkalok másokat? Vállalom, hogy nem leszek ezzel "népszerû", vagy inkább bólogató János maradok?
Adj erõt, Istenem, hogy ne a pillanatnyi emberi sikerekre törekedjek, hanem a Te Országodért való jelszerepre akarjak és tudjak törekedni!

[Benyhéné Zsuzsa, Budapest-Madrid]

2014. április 13. - Virágvasárnap
Mt 21,1-11 - Felismerni a valódi Jézust

A mai vasárnapon az Egyház Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik. Ez az utolsó vasárnap Húsvét elõtt. Amikor az elmélkedést írom, éppen Advent van, Karácsonyt várjuk...
Elsõ gondolatom az volt, hogy nem könnyû Karácsonyt várva a Húsvétkor történtekrõl elmélkedni. Sokat töprengtem arról, hogy mit írhatnék, mi az a közös pont, ami mindkét idõpontban aktuális üzenet. Próbáltam elképzelni mindkét esemény történéseit, próbáltam belehelyezkedni a cselekménybe... Arra jöttem rá, hogy mind a karácsonyi Gyermekben, mind a Jeruzsálembe bevonuló "Királyban" nehéz felismerni a valódi Jézust. Nagyon könnyen szem elõl téveszthetjük a lényeget.
Így történt ez a virágvasárnapi tömeghisztériában is. A tanítványok és a nép az önmaguk által elképzelt, megálmodott királyt látták bevonulni Jeruzsálembe. Végre minden összeállt: a tömeg ujjong, a farizeusok nem mernek fellépni, végre most elhozza Izrael számára a szabadulást, és - nem mellékesen - bizonyára õk is fontos pozíciót kapnak majd az új királyságban... Az ünneplés ennek az ideának szólt és - mint ahogy azt néhány nap múlva tapasztaljuk - a kiábrándultságuk, álomból ébredésük "jutalma", hogy keresztre feszítik a ma még ünnepelt "királyt".
Ha a tanítványok megértették volna Jézus tanításának a lényegét, ha felismerték volna, hogy milyen országról, milyen királyságról beszélt az elõzõ három év során, nem lett volna ez a nagy bevonulás...
A mi életünkben is veszélyes, ha a saját elgondolásunkat akarjuk "ráhúzni" Jézus személyére. Gyakran elõfordul, hogy megszületik a fejünkben, szívünkben egy - gyakran jó szándékú - elmélet, és ehhez keressük a különbözõ mondatokat a Bibliából, ehhez próbáljuk igazítani Jézus-képünket. Így teszi ezt minden egyház, minden kisebb-nagyobb keresztény közösség... és így tesszük gyakran mi is. Mégis, ha körbenézünk, azt látjuk, hogy bár ugyanahhoz a Jézushoz tartozónak mondjuk magunkat, nagyon fontos dolgokban különbözünk, és - ami a nagyobb baj - ujjal mutogatunk a másikra.
Fontos lenne felfedezni - ahogy Karl Herbst nevezi - a valódi Jézust! Fontos lenne megtisztítani a sok rárakódott elmélettõl, hagyománytól, mítosztól, és felfedezni, hogy ki is õ, mit is akart elmondani nekünk az Atyáról!
Úgy gondolom, hogy ehhez nem kis bátorságra és nyitottságra, valamint sok-sok átimádkozott, átelmélkedett idõre van szükségünk. Nekem is, Neked is, mindannyiunknak... Segítsen ebben minket Jó Atyánk!

[Schaul Árpád, Sopron]

"És igen elszomorodva mindegyikük ezt szegezte neki: Csak nem én vagyok Uram?"(Mt 26,22)

   - Mennyire szeretek mentegetõzni?
   - Mennyire szomorít el, ha úgy érzem, hogy az gyanúsít, aki szeret?
   - Hogyan tudom figyelmeztetni azt, akirõl tudom, hogy rossz úton jár?

[Angel]

Achívum