A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fûzik
csokorba az ország különbözõ tájairól hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig.
A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.
2014. március 23. - Nagyböjt
3. vasárnapja
Jn 4,5-42 - Az Istenhez vezetõ Jézus
Az õskeresztények Húsvét éjszakáján az ünnepi liturgia keretében keresztelték
meg a Jézus-követésre elõkészült felnõtteket. Manapság - égõ gyertyával
a kézben - ekkor újítjuk meg a keresztségi fogadalmat. Ha vannak jelen
keresztelendõk, itt részesülnek a beavató szentségekben. A húsvétot megelõzõ
Nagyböjt III, IV. és V. vasárnapján kerül sor nyilvános vizsgájukra.
A szentmisék kezdõénekében Ezekiel prófétát idézzük: "Tiszta vizet
árasztok rátok, és megtisztultok bûneitektõl, és új lelket öntök belétek
- mondja az Úr" (36,25-26). A III. vasárnap elsõ könyörgése pedig
így kezdõdik: "Készítsd fel választottaidat, Istenünk, neved méltó
és értelmes megvallására..."
Az evangéliumban szereplõ Jézussal találkozott szamariai asszony megváltozása
mintát ad a katekumeneknek a megtérésre és a hitvalló életre. Aki nyitottan
szóba áll Jézussal és igaz képviselõjével, az eljuthat az istenhitre és apostoli
küldetése felismerésére. Hogyan is cselekedett Jézus? És mit vár el követõitõl?
Fáradtan, éhesen és szomjasan is kapcsolatot keres, és szóba áll az idegen,
sõt ellenséges érzületû asszonnyal. Ráadásul – kisebbé téve magát – kér tõle: "Adj
innom!" Ezzel elindítja a beszéd fonalát. Nem hagyja abba célirányos mondanivalóját
akkor sem, amikor a nõ az anyagvilág szintjén igyekszik megmaradni félreértéseivel: "Zsidó
létedre hogyan kérhetsz tõlem... vödröd sincs... Honnan volna élõ vized?" Jézus
pedig következetesen lelki magasságokba emeli: "Ha tudnád, ki az, aki
kér... élõ vizet adna... az örök életre szökellõ vízforrás lesz benne".
Így kelti fel benne az õszinte megnyílás és az újjászületés iránti vágyat.
Megtudjuk, hogy kerüli az embereket, mert szembesíthetik bûnös kapcsolataival.
Jézustól elfogadja életmódja kritikáját, de még megpróbál kitérni a zsidók
és a szamariaiak eltérõ istenimádási helyét felemlítve. Jézus feltárja elõtte
közössége jövõbeli imádását: "Lélekben és igazságban imádják az Atya-Istent",
és saját messiási voltát: "Én vagyok az...!" Az asszony az új felismerés
örömében otthagyja múltját jelképezõ korsóját, és apostola lesz háza népének.
A Jézussal való megismerkedés után õk is meggyõzõdnek arról, hogy "Õ a
világ Megmentõje!".
Az elsõ vizsganap áldozás utáni könyörgése így kezdõdik: "Kérünk, Istenünk,
tedd eredményessé bennünk megváltásod mûvét, hogy akiket majd a keresztség
örök életet adó szentségében részesítesz, segítsd õket kegyelmeddel, hogy arra
el is jussanak, Krisztus, a mi Urunk által."
[Várnai László, Balatonboglár]
"Az arató bért kap és örök életre szóló termést gyûjt, hogy együtt örüljön a vetõ meg az arató." (Jn 4,36)
- Milyen feladatokat látok meg?
- Mennyire maradandóak a munkáim?
- Minek a fejében fogadok el pénzt?
[Angel]
2014. március 24. hétfõ
2Kir 5,1-15a; Lk 4,24-30
2Királyok 5,1-15a: Naamán meggyógyításának története
Naamán Arám királya seregének a vezére, nagyra becsült, kedvelt embere volt
urának, mert általa adott az Úr gyõzelmet Arámnak. Ez az ember leprás volt.
Naamán feleségének szolgálatába került egy izraeli lány. Ez a lány ajánlotta,
hogy forduljanak az izraeli prófétához, hogy meggyógyítsa Naamánt. Elizeus
próféta azt üzente Naamánnak, hogy fürödjön meg hétszer a Jordánban, mert
akkor megtisztul, és felépül teste. Naamán megharagszik, hogy a próféta nem
jött ki hozzá, csak kiüzent, nem hívta segítségül az Urat, nem emelte a beteg
testrésze fölé a kezét. Õ úgy gondolta, hogy Damaszkusz folyói különbek,
mint Izrael folyói. Vissza akart fordulni, de szolgái rábeszélték, hogy tegye
meg azt, amit a próféta mondott neki. Megfürdött hétszer a Jordánban, és
tiszta lett a teste, mint egy kisgyermek teste.
Számomra ez a történet arra hívja fel a figyelmemet, hogy ne legyünk gõgösek.
Ne akarjunk okosabbak lenni annál, aki segíteni akar rajtunk. Fogadjuk el a
segítõ tanácsot. Higgyünk abban, aki segíteni akar rajtunk. Ne legyen felsõbbrendûségi
tudatom saját népemmel, hazámmal kapcsolatban.
Vizsgáljuk meg magunkban, hogy mennyire tudok ráhagyatkozni Isten üzenetére?
Tudok-e jó értelemben alázatos lenni?
Lukács 4,24-30: Jézus fellépése a názáreti zsinagógában
Senki sem próféta a saját hazájában. Illés is csak egy valakihez kapott küldetést,
és Elizeus is csak ahhoz az egyhez, akirõl szólt a Királyok könyvének története.
Jézust kiûzik a zsinagógából, fel a hegyre, le akarták taszítani, de õ áthaladt
közöttük.
Saját családunkban, környezetünkben nehéz prófétának lennünk. Nekünk még nehezebb,
mint akár Illésnek, akár Elizeusnak, de legfõképpen Jézusnak volt. Miért? Mert
gyengeségeinket sokkal jobban látják azok, akik közelében élünk. A két próféta
majdnem "tökéletes" volt, Jézus pedig biztos, hogy tökéletes volt.
Mi azt hiszem tökéletességben messze állunk a prófétáktól, Jézustól még messzebb.
Hogyan is lehetne így Isten Országát hirdetni?
Ez az evangéliumi rész arra hívja fel a figyelmemet, hogy törekedjünk arra,
amire Jézus is bíztatott: "legyetek tökéletesek"! Mérték: a Mennyei
Atya. Ha legalább a törekvésünk maximális, akkor mi is vehetjük a bátorságot
arra, hogy prófétaként tanúságot tegyünk arról, ami a szívünkben és terveinkben
él. Sorsunk mi lesz? Ha jó a törekvésünk, ha életünk egyre közelít a tökéleteshez,
minden bizonnyal szintén prófétasors lesz. Üldözés, vértanúság. Ha ez lesz,
akkor jól csináltuk! És boldogok leszünk. Mert boldogok, akik üldözést szenvednek
az igazságért. Már itt a földön a szívünkben élõ békesség által, odaát pedig
az örökélet boldogságát élhetjük át.
Törekedjünk tökéletesek lenni!
Törekedjünk boldogok lenni! Ámen.
[Debreczeni Zsuzsa, Budapest]
2014. március 25. kedd
Iz 7,10-14; Lk 1,26-38
Egyházunk a mai napot Urunk megtestesülése hírüladásának nevezte el,
s fõünnep, hisz születésnap a következménye. Eleink pedig Gyümölcsoltó
Boldogasszonynak nevezték el.
Istenünk hogyan is kerülhetne közelebb az emberhez? Hát úgy, hogy beleoltódik,
keringésébe vegyül.
Na, de nézzük a bibliai részeket: amit Izaiás jövendöl (14), azt a lukácsi
rész kibontja, elénk tárja.
Én elõször általában fejtem ki, mit is üzen s a végén egyet kiemelve.
Isten küldöttjével megszólítja Máriát. Mária hallja, meghallja az üzenetet.
Megtörténik, kialakul a párbeszéd.
Mirõl is van szó, mit is akar az Isten?
Tisztázódik akarata, úgy-ahogy érthetõ is, s Máriának ez elég. Vállalja a feladatot,
a jelenben elhangzottat, nem foglalkoztatja a bizonytalan jövõ.
Mit is üzen nekünk ez a rész? Mindenképpen a jelen fontossága, ennek élése.
Aztán, Isten velünk is szeretne párbeszédbe elegyedni. Személyre szóló üzenete
felénk is van. Nekünk feladatunk ezt meghallani, felismerni, érzékelni kell,
ami munka.
Persze ez nem egyoldalú, mi is megkereshetjük Õt kéréseinkkel, problémáinkkal,
kínlódásainkkal - amit meg is teszünk - netán örömeinkkel, hálánkkal.
Most érkeztünk az "egyet kiemeléshez": Szinte a köszöntéssel egybefolyik
a "kegyelembe fogadott, az Úr veled van, áldott vagy" elhangzása.
Isten ezzel minket is meg akar ajándékozni, nekünk is üzeni, mondja, csak halljuk
meg ezt is meg, a személyre szólót is.
[Tölösi Magdolna, Bánya]
2014. március 26. szerda
Mtörv 4;1.5-9; Mt 5,17-19
2 x 2 = 4 és nem 4,1 és nem is 3,9
Az Ószövetségi részben - az említett fejezet köztes részében - arra
is tanít Mózes, hogy amit mond az Úr, ahhoz ne tegyünk hozzá semmit és
ne is vegyünk el belõle semmit.
Vannak parancsok és törvények, amelyekhez igazodni kell azon a földön, ahova
bevonultunk, szem elõtt kell tartani azokat, és követni is kell. Átfordítva
ezt számunkra azt jelenti, hogy nyilván számunkra az a fontos, amit Jézus tanít,
annál kevesebbet nem mondhatunk, tehát nekünk ezt az igazságtartalmat kell
képviselnünk és ehhez is kell igazolni. Nem lehet elvitatni, hogy 2 x 2 = 4.
Ez evidencia és ebben nem lehet vitát nyitni.
Ha a Jézusi szabályokat tarjuk
be, vagyis ha az Istenhez hûek vagyunk, akkor annak a következménye az életben
maradásunk, melynek jele a bölcsesség
és az okosság. Az effajta bölcsességnek nem örül a világ, de sajnos nem
mondhatunk kevesebbet, mivel ez a kenyerünk, az az életünk eleme. Arra
azonban vigyáznunk kell, hogy ehhez milyen stílust választunk, mert az
nagyon fontos.
Jézus nem a törvény megszûntetésére törekszik, hanem arra, hogy azt tökéletesítse.
Ez nekünk is mindennapi feladatunk, hogy felismerjük azt a törvényt a magunk
számára, hogy a szeretet útján hogyan tudunk egyre tökéletesebben járni, mert
a célunk nem lehet ennél kevesebb. Naponta egyre tökéletesebben kell a szeretet
útján járnunk. Magunknak kell ezt az utat megtervezni. Fontos, hogy benne legyen
az utunkban az egész személyiségünk is, nem elvéve a jézusi tanításból.
Az lesz naggyá a mennyek országában, aki a jézusi célnál nem tûz ki kevesebbet
a maga számára, vagyis azt, hogy feltétel nélkül és maradéktalanul szeretni
kell és befogadni.
Csak sajnálni lehet azt az embert, aki az emlékeibõl él, nem tud megbocsátani
és minden körülmények között következetes akar lenni, mivel az nem ismeri el
azt, hogy a másik változhat, fejlõdhet.
Az "i" betû akkor nem veszik el, ha a szeretet nagyobb tud lenni
az igazságnál.
[Lepsényi Mari, Budapest]
2014. március 27. csütörtök
Jer. 7,23-28; Lk 11,14-23
"Aki nincs velem, ellenem van; aki nem gyűjt velem, szétszór" (Lk
11,23)
Jézus választásra kényszerít, aktív kiállásra és együttműködésre, nem
azt mondja, hogy aki "nincs ellenem velem van", ez kevés, színt
kell vallani. El kell dönteni, hogy az Isten vagy a Sátán pártján állok,
nem sántikálhatok kétfelé, ez meghasonlás lenne önmagammal és pusztuláshoz
vezet. Az, hogy az Isten vagy a Sátán oldalán állok-e a mindennapokban
sokszor megnyilvánul, és nap mint nap eldöntendő kérdés a gyakorlatban. Úgyis
mondhatnánk az adás vagy a vevés, a szelídség vagy az erőszak, a kicsiség
vagy a hatalom oldalán állok-e.
Isten Országának eljövetele rajtunk múlik, hiszek-e ebben?
Töretlen-e Jézus-hűségem?
Vonz vagy taszít Jézus radikalizmusa?
Van-e bennem megalkuvás, meghasonlás?
Érzem-e ennek veszélyeit?
[Kovács Zoltán, Karancsalja]
2014. március 28. péntek
Oz 14,2-10; Mk 12,28-34
A felebaráti szeretet
"a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat, többet ér minden égő és
más áldozatnál" (Mk 12,33)
A főparancs: Isten és ember szeretése, elválaszthatatlanok egymástól,
Istent csak felebarátainkon keresztül tudjuk szeretni. A felebaráti szeretet
azzal kezdődik, hogy szeretjük az elesetteket, szegényeket, kirekesztetteket,
egyenlőnként fogadjuk el őket, belátva hogy mindnyájan segítségre szoruló emberek
vagyunk, ma ő, holnap én. Mások szeretése és önmagunk szeretete nem alternatíva,
hiszen csak akkor bontakozhat ki bennünk a szeretet, ha érdek nélkül tudunk
szeretni, vagyis tenni mások javára, ha hagyjuk magunkban kifejlődni a
szeretet képességét, csakis így tudjuk szeretni saját magunkat is.
Nem véletlen, hogy az Ó- és Újszövetségben egyaránt a felebaráti szeretet megtestesítői
a szegény, idegen, özvegy, árva, sőt a nemzeti ellenség.
Hozzátartozóinkat, jótevőinket, velünk egyívásúakat könnyű szeretni, az igazi
felebaráti szeretet magatartás, hozzáállás minden emberhez, legfőképpen pedig
szolidaritás.
Más helyen az evangéliumban olvashatjuk az aranyszabályt: "Úgy bánjatok
az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek bánjanak". Ebbe belegondolva,
empátiával beleérezve, megkaphatjuk arra a választ, mit is jelent felebarátainkat és önmagunkat
szeretni.
[Kovácsné Kosztolányi Mária, Karancsalja]
2014. március 29. szombat
Oz 6,1-6; Lk 18,9-14
Farizeus és vámos. Felmagasztalás és önmegalázás. Nem megigazulás és megigazulás.
Ki volt a bűnös, ki volt a bűnösebb? A farizeus vagy a vámos? Mindkettő bűnös
volt? Számít ez ma és most?
Ma és most egy dolog számít, hogy én bűnös vagyok, hogy miben vagyok bűnös és
akarok-e mostantól másként élni.
Vitatkozhatnánk, hogy ez a 3 miért egy? De ez sem lényeges, hidd el (vagy ne
hidd el), jól meggondoltam a dolgot és ez a 3 dolog (bűnös vagyok, miben vagyok
bűnös, akarok-e most másként élni), ez a 3 dolog egy. És fontos.
Amikor ezt a példabeszédet olvasom, akkor csak ez a fontos, a legfontosabb.
Mert, ha tudok magamnak, Istenemnek, lelkiismeretemnek válaszolni (és az első válaszom:
igen), akkor van reményem a megigazulásra. És abban is biztos vagyok, hogy
Jézus a naponkénti megigazulást várja, kéri tőlem. A farizeus a böjtöléséről és
az alamizsnáról beszélt, mert nem értette még azt, amit már Ozeás is megértett: "nem
az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, nem az égőáldozat, hanem az Isten
ismerete."
Add Istenünk, hogy megértsük, hogy megbánjuk, hogy megtegyük! Ámen.
[Botlik Bence, Budapest]
2014. március 30. - Nagyböjt
4. vasárnapja
Jn 9,1-41 - Megvilágosodás és világítás!
A felnőtt keresztségre készülők második vizsganapján az Egyház így imádkozik: "Mindenható, örök
Isten, gyarapítsd Egyházadat mindnyájunk örömére, hogy azok, akik a földi életre
megszülettek, kegyelmedből újjászülessenek a mennyei életre!"
A vakon született kétszeresen is hátrányos helyzetűnek számított. Hiszen nemcsak
a napvilág volt elzárva előle, hanem kortársai bűnösnek, azaz Istentől megvetettnek
is tartották. Jézus tanítványai is ilyen előítéletesen gondolkodtak, noha Jézus
munkálkodásának ideje hamarosan lejár, és nekik kellene folytatniuk művét:
a hit világosságára elvezetni minden embert. Jézus már nem magyarázkodik, hanem
cselekszik. Ő a "világ világossága" - mint Isten küldötte - megadja
a látást a testi-lelki sötétségben levőnek. A szombaton tilos munkával (sarat
csinál, megkeni vele a vak szemét) ismét aláhúzza, hogy a szombat van az emberért, és
nem fordítva. A "küldött" nevű tóban való megmosakodás megnyitja
a vak szemét, és az megvilágosodottá, látóvá és világítóvá válik. Utalás ez
a vízben való bemerítés (=keresztelés) szertartására, amelyben megtisztulás,
megvilágosodás és hitvallásra felszólítás ("Most világosság gyúlt benned
Krisztus által. Úgy élj ezután, mint a világosság fia!") történik.
A továbbiakban megtudjuk, hogyan terjed el a csodás gyógyulás híre, kezdve
a szüleitől a szomszédokon át a farizeusokig. A kihallgatások nyomán egyre
jobban megvilágosodik értelmileg is, és mind bátrabban száll szembe a kételkedő és
vádaskodó vallási hatalommal. Prófétának tartja, és Istentől igazoltnak mondja
Jézust. Még a kiközösítést is vállalja érte, vagyis hisz annak, aki ilyen jót
tett neki.
Jézus nem hagyja magára az érte szenvedést vállaló hitvallót. Megkeresi, és
kinyilvánítja neki személyének titkát. Ezzel elvezeti a benne való hitre, ahogy
majd a követői is ezt teszik a megkeresztelt új tanítványokkal. Ugyanakkor
nyilvánvalóvá teszi a megvilágosultak Vele való sorsközösségét, az üldözések
vállalásának szükségességét, hiszen az idők végéig lesznek a látókkal szemben
elvakultak, a sátán vakságában megmaradók.
Mindenesetre értük szól a keresztelendők második vizsganapjának könyörgő imája: "Jóságos
Istenünk, lelkesítsd mindig családodat: te vezesd jó útra, ha tévelyeg, te óvd
kegyesen, ha jó úton jár, és te kormányozd örök szeretettel, hogy elérje az üdvösséget,
Krisztus, a mi Urunk által."
[Várnai László, Balatonboglár]
"A Szabadító tehát így szólt hozzá: Ha csak nem láttok jeleket és csodákat, egyáltalán nem hisztek." (Jn 4,48)
- Mennyi
bennem a szenzációhajhászás?
- Mennyire érzem magam csodavárónak?
- Mennyire berzenkedem a csodáktól?
[Angel]