A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.
2013. május 20. Pünkösdhétfő
Sir 1,1-10; Mk 9,14-29
Jézus a három kiválasztott tanítványával, a Tábor-hegyről lejöve, a kilencet
vitában találja az írástudókkal, egyre növekvő néptömeg közepén. A vitára
az adott okot, hogy nem tudtak meggyógyítani egy holdkóros /epilepsziás/,
és egyben a tisztátalan lélektől megszállt gyermeket. (Az epilepsziát a
hold befolyásának tulajdonították a régiek.) A Jézustól kapott hatalmuk
csődöt mondott, az írástudók szeme láttára. Ez jó ürügyet szolgált az írástudóknak,
hogy távollétében támadják Őt.
Ennek láttán, hallatán Jézus keserűen kifakadt: "Hitetlen nemzedék,
meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket?" Ez szólt az
ott lévők közül mindenkinek, még a tanítványoknak is. Ők sem tudták magukat
teljesen rábízni Jézusra, hinni abban, hogy bármi lehetséges, ha igazán akarjuk,
és mindent meg is teszünk érte.
Jézus így szólt: "Hozzátok ide hozzám!" Az apa már kezdte
elveszteni a hitét, reményét a tanítványok sikertelen próbálkozásai láttán.
Jézus erre kérdez rá, utalva arra, hogy akiben nagyon él a gyógyulás reménye,
magáért vagy másokért, annál minden lehetséges. Az apa hinni akar. Hinni abban,
hogy Jézus képes meggyógyítani a gyermekét, és reméli, hogy ez be fog következni.
Az apa nagy hitét látva, Jézus meggyógyította a gyermeket, kiűzte belőle a
tisztátalan lelket, s ezzel lezárta a vitát. Mikor magukra maradtak a tanítványok
Jézussal, megkérdezték Őt: "Mi miért nem tudtuk kiűzni?" Jézus
folytatja tanítványai nevelését: "Ez a fajzat nem űzhető ki másképp,
csak imádsággal és böjttel." A hit, az imádság és a böjt a feltöltődés
útja, a Szeretetre való ráhagyatkozás ideje.
Vajon gondolunk-e arra, hogy a mi felsüléseinknek is az ima és a böjt hiánya
az oka? Ha valami nem sikerül, vagy nem úgy sikerül, ahogy terveztük, ha valakit
megbántunk, ha nem segítünk, amikor lenne rá mód, ha örök elégedetlenségben
vergődünk, nem kellene-e Jézus felé fordulni, rábízni a problémáinkat, a bajainkat,
az életünket? Hinni abban, hogy Jézussal semmi sem lehetetlen, és elfogadni
az általa adott megoldást! Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!
[Rohonczi Gábor, Budapest]
2013. május
21. kedd
Sir 2,1-13; Mk 9,30-37
A magasság útja a mélység, a nagyságé a kicsiség, a hatalomé pedig a szolgálat.
A nagyság keresése épp' úgy része természetünknek, mint a jó vagy a szép utáni
vágyakozás. Jézus tanítja az apostolokat és minket is. A nagyságra törekvést
nem ítéli el, hanem megmutatja a törekvés helyes irányát: "aki első
akar lenni, legyen mindenki szolgája". Az apostolok Jézus kérdésére "miről
beszélgettetek az úton?", csenddel válaszolnak. A Mesterükkel együtt eltöltött idő következménye,
hogy érzik: az elsőségről, nagyságról történt beszélgetés-vitatkozás rossz
irányt vett. Talán ott legbelül ők is sejtik, hogy méltatlan az emberhez
az Istennél kevesebbre vágyódás vagy annak keresése, ami kevesebb, mint az
Isten.
A gyermek példaképként állítása azt is jelenti, akarjunk kíváncsi szemmel rácsodálkozni
a világra. Akarjuk megismerni azt. A gyermek szíve még nincs tele földi gazdagsággal,
élvezetekkel. Az én szívemet is ezektől mentessé kell tennem, hogy helyt tudjak
adni benne Istennek. Jézus nem csak példaként állította elénk a gyermeket,
hanem megmutatta gyöngédségét a gyermeki lelkület képviselője, maga a gyermek
iránt: "magához ölelte, ölébe ültette". Nem csak a gyermeki lelkületet kell
hát szeretnünk, hanem ennek a lelkületnek a hordozóját, magát a gyermeket is.
Jézus hihetetlen ígéretet tesz: maga az Isten vesz lakást annál, aki egy gyermeket
befogad. Egyre fogyó nemzetünk tudatába bele kellene égnie ennek a jézusi ígéretnek,
különben nem lesz se Istenünk, se hazánk.
[Dévai Zoltán, Pécel]
2013. május 22. szerda
Sir 4,12-22; Mk 9,38-40
A bölcsesség... Milyen megfoghatatlan, mennyire, csak az eredményét tudja
leírni a szentíró! Csodálatos, ahogy leírja, milyen jó annak, aki él a
bölcsességgel! Számomra az életben többnyire utólag derül ki, hogy bölcsen
cselekedtem-e vagy sem. Mostanában azt a taktikát próbálom élni, hogy megkérdezem,
vajon ebben a helyzetben Jézus mit tenne? S amikor van türelmem magamban
meghallani a választ, akkor utólag is megállapíthatom, hogy helyesen cselekedtem-e?
Az életemben most talán a fenyítés, a sanyarú sors kipróbálása van soron,
s remélem, hogy elnyerem a nehézségek közepette is a bizalmát! Kaptam egy
e-mailt, melyben kér valaki Istentől egy virágot és egy pillangót, kap
egy kaktuszt és egy pókmacskát! Elszomorodik, hogy ő nem erre gondolt.
De néhány hónap múltán eszébe jut, s megnézi Isten ajándékát, amely gyönyörű
virágot hozott és a pókmacska is pillangóvá vált! Szeretném, ha mindenki
számára a nehézségek megoldandó feladatokként jelentkeznének, ha úgy tudnánk
ezt fogadni, mint Istentől kapott lehetőséget a kifejlődésre, a növekedésre,
a tökéletesedésre.
Ehhez kell bennünk a bölcsességnek lakhelyet találnia. Ha sikerül elfogadnom,
hogy Isten mindent a javamra tud változtatni, akkor boldog lesz az életem.
Számomra ebben a rövid néhány sorban Jézus hihetetlen tisztasága, egyszerűsége,
a rivalizálástól való távolsága mutatkozik meg. Csak az eredmény a fontos!
Mindegy, hogy ki végzi a munkát, csak az számít, hogy Isten elképzeléséhez
mennyire van közel a cselekedet!
Én tudok-e ilyen hiúság-mentesen élni, viselkedni? Mennyire számít mások
véleménye? Mennyire igazodom az elvárásokhoz, vagy csak a mennyeiekhez
mérem magam? Számít-e a közösség véleménye? A megtartó erő? Az Isten kötelével
megkötözöttség?
[Halásztelki közösség]
2013. május
23. csütörtök
Sir 5,1-10; Mk 9,41-50
Sirák könyvét olvasva sok bölcsességet vehetünk észre benne, akár mindennapjainkra
is érvényesek lehetnének. Az akkori emberek sem voltak jobbak a maiaknál.
Ne hagyatkozzunk a vagyonunkra! De sokan bízunk a bankkártyánkon levő pénzben,
inkább, mint az Isten gondviselő szeretetében! Ami nem azt jelenti, hogy
várnunk kellene, hogy a sült galamb berepüljön az ablakunkon.
Sok elbizakodott, öntelt ember volt Sirák idejében, talán ma is találunk
ilyeneket. Az öntelt ember ostoba, felfuvalkodott. Magában bízik. Ami ma
érték, talán holnapra elenyészik. Egy örök és változatlan van, az ISTEN.
Aki rá építkezik, nem csalódik. Jöhetnek pusztító viharok, áradások, az
az ember áll szilárd talajon, akinek a házalapja Isten. Gyurka bácsitól
tanultam legyünk "egy-ügyűek". Egy úton járjunk, az Isten kedves útján.
Márk evangélista idéz Jézus beszédéből: ha Jézus tanítványainak, e kicsinyeknek
csak egy pohár vizet is ad valaki, bizony az Isten megjutalmazza. Viszont
nem volt rest Jézus, hogy figyelmeztessen bennünket, mint kései tanítványait,
jobb fél szemmel bemenni az üdvösségre, mint két szemmel a kárhozatra kerülni.
Jézus radikális, ha üdvösségről van szó. A megbotránkoztató szemet akár
ki is vájhatom, nem számított nála öncsonkításnak. Miért ilyen radikális
Jézus? Ez elgondolkodtatott. Biztos nagyon lényeges dologról van szó. Bizony
az örök életet nem érdemes elcserélni egy tál lencséért, mint ahogy elcserélte
az elsőszülöttségét Ézsau. Mondhatnám, nem babra megy a játék. Az életem
a tét.
Rajtunk fordul, hogy sírunk vagy örülünk halálunk óráján. Csak Jézus szerinti
értelmesen felhasznált élet ment meg a kárhozattól. Az idő szalad, a vonat
halad. Életünk percei, mint homokszemek peregnek az órában, csak a jelen
áll rendelkezésünkre. Használjuk fel okosan a perceket, órákat, napokat,
hogy együtt örülhessünk azokkal, akik már tökéletesen célba érkeztek és
együtt vannak a végtelen Szeretettel.
[Gyertyaláng közösség, Budapest]
2013. május
24. péntek
Sir 6,5-17; Mk 10,1-12
Isten arra vágyik, hogy élethosszig tartó házasságban éljünk, hűségben és
boldogan.
Erre akkor van esély, ha
- kellő önismeret birtokában elviselhető egyénné kalapáltuk magunkat még
házasság előtt
- alapos megfontolás, célok, értékek, lehetőségek, vágyak egyeztetése után,
szerelemből választunk társat
- hazulról hoztunk, vagy megtanultunk konfliktuskezelő technikákat
- hajlandóak vagyunk egy életen át erőfeszítéseket tenni a kapcsolatunkért
- nem bilincs a házasság, nem fojtjuk meg egymást, merjük szabadnak hagyni
a másikat
- tiszteljük egymást, becsüljük egymás kincseit
- minden nap hagyunk időt egymásra
- nem csak funkcionális kérdésekről beszélgetünk
- a nézeteltéréseket nem söpörjük szőnyeg alá, hanem a megfelelő időpontot
kiválasztva megbeszéljük
- vannak közös élményeink, de van saját terünk is, aminek a szépségeit megosztjuk
egymással
- sok apró, napi kedvesség segítségével nem hagyjuk kihűlni szerelmünket
- nem csinálunk olyat, amit szégyellenénk, ha a párunk látná
- akarunk egyénileg és együtt is folyamatosan fejlődni
- kapcsolatunkban sok a játékosság és a humor
- tudunk együtt csendben is lenni
- a terheket arányosan osztjuk meg
- tapintatosak vagyunk, sosem adjuk ki a párunkat
- értékeljük a másik munkáját, érdeklődési körét
- gyakran dicsérjük a másikat szóval, simogatással stb.
- tudunk bocsánatot kérni és megbocsátani
- elfogadjuk egymás családját is
- tudunk alkalmazkodni, szükség esetén lemondani
- ha a kisegérből nem csinálunk elefántot
és persze még sok más is fontos egy tartós és boldog házassághoz.
[Gyurgyóka közösség, Pécs]
2013. május 25. szombat
Sir 17,1-13; Mk 10,13-16
Úgy kell fogadnunk Isten országát, mint egy gyermek!
A püspökszentlászlói
arborétumban van egy gyönyörű fakereszt, amelynek két vízszintes szára előre
hajlik. Ez az "Ölelő Krisztus" című alkotás mindig
nagy hatással volt rám. Az a játék jut róla mindig eszembe, amikor a szülő
leguggolva - a gyerek szintjére lemenve - kitárja karját, és azt mondja:
"Ki jön az én házamba?", s a kisgyerekek bukdácsolva, erejüket összeszedve
és kacagva rohannak szülőjük biztonságot jelentő karjába. Ez az ősbizalom!
Ezt várná tőlünk Istenünk, aki a mi szellemi szintünkre leszállva elmesélte,
hogy mitől is leszünk boldogok, s mitől lesz nem csak élhető, hanem örömben
szárnyaló az életünk.
Az eszemmel tudom, hogy ott van igazán jó helyem, Istenem karjaiban, vele
járva mindennapjaimat! A szívem is átérzi, amikor már Hozzá érkezem, tapasztalja,
hogy most van a helyén a mindenség.
Mégis gyakran keresek külön utakat, próbálva megmagyarázni az én Ölelő Uramnak,
hogy nem jól gondolja a dolgokat. Az, amit rosszul csináltam, az nem is olyan
nagy baj, érthető, más se tette volna jobban stb. Az, amire engem indít,
az most nem aktuális, nem fontos, nem nekem kell lépnem stb. Hát ilyenek
után nem érzem helyén magamat a világban, mindaddig, amíg a tőlem telhető
módon jóvá nem teszem, be nem pótolom a hiányokat.
Istenem, mennyei Atyám! Szeretném mindig hallani hívó szavad, s nem figyelve
az akadályokat, futni védelmet adó karjaidba, amely szükség esetén elrejt,
máskor meg küld arra a csodaszép munkára, amit ránk bíztál!
[Kőszeginé Melinda, Pécs]
2013. május 26. Szentháromság vasárnapja
Jn 16,12-15 - Isten és ember igazi létmódja a közösség
1. Isten belső élete nem titkos
Teológiai tanulmányaim alatt, amikor tanultuk a Szentháromság igazságait,
nagyon megijedtem. E témában több mint tíz elképzelést vázoltak fel teológiai
tanáraink, egyik bonyolultabb volt, mint a másik. Arra gondoltam, soha
nem fogom megérteni a Szentháromság titkát. De kisközösségi lelkigyakorlatokon,
beszélgetéseink után megértettem. Az Isten szeretetközösség, minden közösség
ősmintája.
A mennyei Atya a szeretet létrehozója, minden tőle ered, tőle indul. Jézus
a szeretet hirdetője, bemutatója, tanítója; tőle tudjuk, hogyan kell igazán
szeretni. A Szentlélek a szeretet megvalósítója.
Aki Isten szeretetközösségéhez csatlakozik, csak úgy teheti, ha embertársaival
is közösségben van.
2. A Krisztus-követő nemcsak tanítvánnyá lesz, hanem tanítvánnyá is tesz
Minden keresztény feladata a tanítványgyűjtés. Aki bármely okból kibújik
a missziós parancs alól, a kereszténység lényegét szabotálja. Aki viszont
gyakorolja a tanítványgyűjtés parancsát, az maga is gazdagodik, nem is
akárhogyan.
A tanítványgyűjtés fokozatai:
- Becsületes, elkötelezett tanítványság. Aki tanítványnak nem jó, abból nem
lesz tanító.
- Jó közösségben jó közösségi taggá válni. Aki ad, az kap igazán.
- Tanúságtevő élet. Ha nem vagyunk különbek a világ fiainál, nem tettünk
semmit.
- A tanítványok közösségbe gyűjtése. A jó közösség túlél minden nehézséget
(üldözés, válság, jóléti társadalom negatív hatása).
3. "Merítsétek be őket az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe!"
Ez a missziós parancs nem egyenlő a vízkeresztséggel, hanem annál jóval több.
Aki bemerítkezik az Atyába:
- szomjazza és éhezi az igazságot;
- vágyakozik arra, hogy élete értelmes, tartalmas legyen;
- minden nap fejlődni akar;
- törekszik az életszentségre.
Aki bemerítkezik Jézus Krisztusba:
- tudni akarja a lélek titkait;
- ismerni akarja a szellem mélységeit;
- mélységes vágy hajtja Jézus tanításának megismerésére;
- tisztán akar látni a világ dolgaiban;
- ismerni akarja a szeretet-parancs értelmét és mélységeit.
Aki bemerítkezik a Szentlélekbe:
- életreszólóan dönt Jézus Krisztus tanítása, követése mellett;
- nagy lelki élményként éli meg Isten Országának munkájához való csatlakozást;
- erőt kap felülről;
- elmúlnak a félelmei, kisebbrendűségi komplexusai;
- határozottan és erővel járja élete útját.
Istennel közösségben lenni, Országát kisközösségben építeni - ennél nagyobb cél és élmény nincs.
[Vincze József, Pér]