Bokorportál

Elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2013. május 6. hétfő
ApCsel 16,11-15; Jn 15,26-16,4

Pünkösd előtt 13 nappal, a Lélek kiáradásának, látogatásának, fogadásának ünnepe előtt olvassuk e sorokat. Jézus róla beszél, őt ismerteti. Megnevezi, mint Segítőt, Bátorítót: aki bizonyságot tesz rólam - mondja Jézus.
Ez, amiben részesedtünk, ami nagyszerű, igazi érték.
Általa lett Jézus személyes. Barát, partner, mikor mi, vagy kinek mi éppen.
Mondhatjuk, nekünk bemutatkozott Isten. Valóság, tudunk róla.
Feladatunk is van, olvassuk a 27. versben. Aztán a következő versekben a tanúságtevés következményeit is ismerteti Jézus, kendőzetlenül, egyértelműen. Ezt is miattunk, hogy tudomásunk legyen róla, ne érjen készületlenül, váratlanul.
Kívánom, hogy meg tudjon erősíteni, ajándékozni a Lélek, pl. bátorsággal, vagy éppen aminek híjával vagy, kedves Tesó!

[Tölösi Magdi, Bánya]

2013. május 7. kedd
ApCsel 16,22-34; Jn 16,5-11

Az Apcsel 16. fejezetében olvashattuk Pál útját egészen Filippiig, ahol is történt Pállal, hogy egy jósoló szellemtől megszállott lányból kiűzte a szellemet. Ezért Pált és Szilást a piacon bírák elé állították. A bírák megvesszőztették őket, majd szigorú őrizetű börtönbe vettették őket. A legbelső tömlöcbe, kalodába, bilincsbe kerültek. Ők éjféltájban imádkozva dicsérték Istent a foglyok füle halltára. Ekkor földrengés támadt, az ajtók kinyíltak, a bilincsek lehullottak. A börtönőr azt hitte, hogy a foglyok kiszabadultak, ezért meg akarta ölni magát. Pál azonban fennhangon szólt, hogy ők ott vannak, ne tegyen magában kárt. Erre a börtönőr remegve borult Pál és Szilás lábaihoz. Megkérdezte, hogy mit kell tennie azért, hogy üdvözüljön. Az volt a válaszuk: "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülni fogsz, te és házad népe." A börtönőr ezek után hazavitte Pált és Szilást, megmosta sebeiket, ők meg rögtön elkezdték hirdetni az Úr igéit, majd megkeresztelték a börtönőrt és egész háza népét.
Az imának, az Isten dicsőítésének olyan ereje van, hogy még a föld is beleremeg. A bilincsek lehullanak, az ajtók kinyílnak. A börtönőrből "szabadító" lesz. Hirdettetik az Örömhír. Az egy megtérőből sok megtérő lesz, mert a börtönőr egész háza népe hallgatja az Örömhírt.
- Tudtad-e már dicsőíteni Istent olyankor, amikor igen nagy bajban voltál?
- Tapasztaltad-e már az ima erejét?
- Rendültél-e már meg Isten szabadító erejétől annyira, hogy lehullottak "bilincseid", kinyíltak "kapuid"?

János 16. fejezetében Jézus előkészíti tanítványait arra, hogy elmegy Ahhoz, Aki küldte Őt, - vagyis az Atyához. Azt is mondja nekik, hogy szomorúak lesznek, de csak így tudja elküldeni a Vigasztalót. A Vigasztaló fogja meggyőzni a világot a BŰNRŐL, az IGAZSÁGRÓL és az ÍTÉLETRŐL. A BŰN az, hogy nem hisznek Jézusban, az IGAZSÁG az, hogy Ő az Atyához megy, és az ÍTÉLET, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett.
A búcsúzás, a szeretett személy eltávozása szomorúvá teszi az embert. Még akkor is, ha tudjuk, hogy sokkal jobb "helyre" megy, mint amilyen helye itt volt. Jézus nem akárhová megy. Jézus szeretett Atyjához megy.
- Tudok-e örülni annak, ami a szeretett személynek jó akkor is, ha nekem nem tűnik jónak az eltávozása?
- Van-e bennem akkora bizalom, hogy higgyem azt, hogy lemondásomból vigasz születik?
- Megtapasztaltam-e már Isten vigasztaló szeretetét nagy bánatomban?
- A Szentlelket várva bízzuk magunkat Isten gondviselő szeretetére szomorúságunk idején. Nem fogjuk hiába várni a Vigasztalót! Ámen

[Debreczeni Zsuzsa, Budapest]

2013. május 8. szerda
ApCsel 17,15.22-18,1; Jn 16,12-15

Jézus tapintatos. Meggondoltan beszél. Hallgatni is tud. Tapintatos, amikor példabeszédeket mond utasítások, kioktatás helyett. Nem "prédikál". Aki hallgatja, elgondolkozhat. Megértheti mondanivalóját - ha akarja. Eszembe jut erről Newton gondolata: Isten nem nyilatkoztatta ki annyira magát, hogy mindenki kénytelen legyen hinni benne, de nem rejtőzött el annyira, hogy aki keresi, meg ne találja.
Jézus most nem példabeszédet mond. Szinte provokál: Mondanék még többet is, de nem vagytok hozzá elég erősek. Már kérlelném is (Na, légy szí', mondd el!), ám ő ismeri az emberi lelket, s ezt nem várja be (lehet, hogy csak lankadó figyelmű hallgatóságát akarta felélénkíteni), már folytatja is: "Amikor eljön az igazság lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra".
Kíváncsiságom máris a jövőre irányul, hiúságom örvend, hogy a teljes igazságra jutok majd.

Ó Uram, add, hogy sose képzeljem az igazság birtokosának magam, ám jó tudnom, hogy vezetsz, ha megragadom kinyújtott kezed, jó tudni, hogy figyelemmel kísérsz az úton, és rajtam tartod szemed. Add, hogy mindig a jelenléted tudatában hozzak apró és komolyabb döntéseket. Már tudom, hogy még bátorság sem kell, csak elhatározni, aztán már leshetem is ezer felől érkező segítségedet. Add, hogy tudjak szólni és hallgatni, találjam meg a kellő szavakat, hogy keresselek és megtaláljalak embertársaimban Téged. Add, hogy tevékenységemmel, tetteim hogyanjával Téged képviseljelek, szavaimmal Téged hirdesselek, felismerjem a kellő időt az odafigyelésre, a meghallgatásra, hallgatásra és szólásra. Megtaláljam az éppen alkalmas szavakat, humort és tapintatot, hogy általam is világos legyen az örömhír: van egy okos, humoros, tapintatos, mélységesen megértő barátunk; nem vagyunk egyedül.

Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent, nem lakik kézzel épített templomokban. Egyik testvérünk unokája Amerikában született, ott cseperedik. Amikor hazajöttek a nagymamához, itt is elmentek vasárnap a templomba. Egy idő után a kisgyerek sírva fakadt, megijedt a rítus, az énekek hangulatától, ki kellett vinni. Unokatestvérem néha elhozza gyerekeit a házi gyülibe, ahol kedves szavakat hall, felőle is érdeklődnek, nagy tudású, alázatos bibliamagyarázat után a többieké a szó. Időnként én is elviszem unokámat a felekezetek közötti alkalomra - nem templom, de épített, barátságos nagyterme egy óvodának - Istent dicsérni gitárszóval, énekkel, daltanulással, igével, beszélgetéssel, végül egy kis agapéval. A gyerekek játszhatnak, bibliai történeteket színezhetnek, rajzolhatnak, gyertyát gyújthatnak a felnőttek egymás felé irányuló szeretetének, tiszteletének légkörében. Megkérdezik a gyerekeket is, és odafigyelnek rájuk. Onnan tele szívvel jövünk el, magunkkal visszük a lelket, az örömöt, benne élünk, mozgunk és vagyunk - s amivel tele a szívünk, arról beszél a szánk.
Adjunk hálát mindezért! Adjunk hálát mindenért!

[Marlok Bori, Pilisszentiván]

2013. május 9. csütörtök
ApCsel 18,1-8; Jn 16,16-20

"...mindenki szomorúsága örömre fog változni, hogy ember született a világra!"
Jézus egész életével az Atyát akarta kinyilatkoztatni. A tanítványokkal való utolsó találkozásoknál is az egész világfelettiséget, szentséget, mindenhatóságot tükrözi.
Az apostolok mindent tőle vártak, és a valós történések után nem igazán értik még ezeket az idősíkokat. "Egy kis idő nem láttok, egy kis idő újra láttok." Jézus látja az apostolok bizonytalanságát, bátorítja őket, hogy jobb nekik, ha eltávozik. Amíg Ő itt van, addig a Szentlélek nem jöhet el hozzájuk. Nem arról van szó, hogy Jézus messiási feladata csődöt mondott, hanem még hiányzik a Szentlélek eljövetele. A Szentlélekkel lesz világos és érthető, amit az Atya örök szeretetében megfogalmazott. Amíg Jézus testileg itt van, addig nem lehet őt lelki szempontok szerint felismerni, s így a Szentlélek sem fejtheti ki működését. Az idő egy interrvallum, aminél előtte és utána létezik. Az apostolok csak akkor értik meg a "megváltás" teljes tervét, ha Ő meghalt, feltámadt, és emberségében mutatja be mi az üdvösség.
Az időnek mindig is különös jelentősége volt. Mióta Ádám és Éva elkövette az első bűnt, kitárult a tér, elindult az idő. Múltról, jövőről beszélhetünk, viszonyítunk. Az idő fontos részévé vált az embernek. És mikor elmélkedünk, megpróbálunk kilépni az idősíkból, és egészben nézni a eseményeket. És mikor kilépünk az idősíkból, megszűnik a múlt és jövő, és egy szellemi egység van, ahol nem a test, hanem a szellemi fejlődésünk előrehaladása a legfontosabb szempont. Ezen az idősíkon próbáljuk megkeresni Jézust, az Atyát, és megtalálni belső gondolatainkat.
Az apostoloknak is hiányzik még az elkövetkezendő "idő". Amikor a jövő eseményeivel és történéseivel együtt lehet megérteni a múlt dolgait. Még hiányzik az apostoloknak a Jézusi történet végkifejlete. Ebben az időpontban, mikor beszél nekik Jézus, még teljes a tanácstalanságuk. Később, az Igazság Lelke vezeti őket a teljes igazságra, és az Ő segítségével lesznek elég erősek, hogy megértsék a történéseket.

[Vargáné Peresztegi Ibolya, Budapest]

2013. május 10. péntek
ApCsel 18,9-18; Jn 16,20-23a

"Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul."
Gyakori visszatérő élményem, hogy a papok a prédikációikban imádnak félelmet kelteni. Sűrűn beszélnek olyanokról, hogy ha nem térünk meg, akkor az egyébként "jó" Isten meg fog büntetni bennünket, vagy legalább is nem fogad be semmiképpen az Országába. Az örömhírt "rémhírként" próbálják ilyenkor eladni. Pedig az Isten itt azt mondja Pálnak: "Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban."
Vagyis az Isten azt ígéri, hogy ha övéi között vagyunk, nincs okunk félni. Vajon napjaink templomaiban nem az Isten övéi között vagyunk? Van okunk félni a papjaink "rémes" nyilatkozatai után? Pár éve Pannonhalmán, egy civil konferencián voltam, és ott Várszegi Asztrik főapát is előadott. Mondanivalóját azzal kezdte, hogy megkért mindenkit, hogy ne féljen tőle, higgyük el, hogy jószándékkal viseltetik minden jelenlevő iránt. Visszaemlékezve ez volt a legfontosabb mondat számomra, amit ott hallottam.
Istenünk, az Jóisten. Minden egyes, még bűnös embertársunkat is magához akarja vonzani, de nem erőszakkal, hanem óvó, gondoskodó, átölelő szeretettel. Örömhírt hoz közénk, segíteni akar nekünk, nem fordítja el a tekintetét tőlünk. Az evangéliumban már egyenesen azt ígéri, hogy szomorúságunk is örömre fordul.
Mit kell ezért a kegyért tennem? Meg kell ragadni az életemet, és a bennünk lakozó isteni lélekkel harmóniába kell kerülnünk, meg kell valósítani az életünket, ki kell használni a lehetőségeinket, képességeinket, hogy aztán ezek birtokában mi is felfedezhessük embertársaink sokszor rejtett kiválóságait, ami után mi is óvó, gondoskodó, átölelő szertettel fordulhatunk feléjük, megvigasztalhatjuk őket, hogy szomorúságuk örömre fordulhasson.
Honnan lesz ehhez erőnk és energiánk ebben a válságos emberi erőt próbáló időben? "Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek."

[Áts András, Budapest]

2013. május 11. szombat
ApCsel 18,23-28; Jn 16, 23b-28

"De eljön az óra, mikor többé nem szólok nektek példaszóval, hanem teljes nyíltsággal adok nektek tudósítást az Atya felől."
Elolvasva a szentírási részt úgy éreztem, érthetetlenek Jézus szavai. Azt gondolom, Jézusnak sem volt könnyű dolga, amikor szavakba próbálta önteni mondanivalóját, ezért beszélt példabeszédekben. De még sokszor a példabeszédek sem világosak, illetve előfordul, igazságtalannak tűnnek és nem mindig érthető, mit is akart vele mondani.
Nehéz dolga volt Jézusnak, mert olyan Igazságról akart beszélni, amit, ha szavakba öntünk, elferdülnek. Mert az Igazság nem elmondható, mert ha szavakba öntjük már nem igazság többé. Azt tudjuk elmondani, hogy mi nem az Igazság. De, hogy mi az, azt csak megérteni tudjuk.
Azt gondolom a Jézusi gondolatokat olvasva is annyit tudunk befogadni, amennyit képesek vagyunk felfogni, amennyit a bensőnk, ha úgy tetszik a szívünk képes megérteni. De még itt is hibákat tudunk elkövetni, hiszen amikor meglátunk valamit, és ezt tudatosítjuk magunkba, az csak egy benyomás, amihez aztán, ha ragaszkodunk, csak akadályoz minket abban, hogy "valóban lássunk". Amikor elemezgetünk, vizsgálgatunk valamit, az is csak információ, önmagában nem nyújt segítséget a megértéshez. Az idők folyamán hány gondolat, törvényszerűség került a süllyesztőbe, vagy újrafogalmaztuk, mert elment felette az idő.
Azt gondolom, hogy ha azt mondjuk, hogy igen, én tudom milyen az Isten, akkor lehet, hogy ez a tudás akadálya lesz annak, hogy valóban lássam az Istent, pedig ő körül vesz engem.
De talán, ha nyitott vagyok, és felszámoltam minden akadályt, gátat, megváltam minden feleslegesen cipelt holmitól és eleven frissességgel üdén megélem a jelen pillanatot - akkor talán lehetőségem van magamba tekinteni, és olyan "AHA" élményre jutni, ami segít felfogni és megérteni, hogy ki vagyok én most?

[Átsné Kovács Erika, Budapest]

2013. május 12. - Urunk mennybemenetele
Lk 24,46-53 - Az elengedő szeretet

1. Jézus még elmenetelekor is ajándékoz, a mindenre megtanító Lelket ígéri
Lassanként értjük meg Isten Országának igazságait. Mindig megvilágosodik valami. Bennem is felmerültek azok a gondolatok, amelyek sokakban: Miért ment el közülünk Jézus? Személye mennyi szellemi-lelki vakvágánytól menthetett volna meg minket. De legalább egy könyvet írhatott volna, hogy tanítása egészen világosan maradjon ránk.
Jézus Krisztus ügyelt arra, hogy a földi lét szabályait betartsa. Számára nem az a fontos, hogy könyvből megtanuljunk valamit, hanem képesek legyünk az önálló gondolkodásra, következtetésre. Ő nem akar közvetlenül irányítani, kivárja, amíg megérik bennünk a gondolat, a cselekedet. Szabadon választhatunk módszert, irányt, utat, társakat, barátokat.
Jézus mennybemenetele segítette a tanítványokat abban, hogy önálló, autonóm személyiségek legyenek. Mások árnyékában, bűvkörében nem alakul ki az önálló személyiség. Ennek a kialakulásához kell Isten Szentlelke, aki segít az igazságok, az életutak felismerésében.

2. A szeretet lényeges része az elengedés tudománya
Elbűvölt, amikor megismertem a jézusi szeretetparancs különböző részeit. Először az elfogadó szeretet gondolata fogott meg. "Kevés szeretet mindenütt sok hibát talál." Nem azt jelenti, hogy mindent el kell nézni, el kell fogadni. "Aki mindent elnéz a másiknak, erkölcsi szörnyeteggé teszi" (Gyökössy Endre). Az elfogadás nem elnézést, cinkosságot jelent, hanem mások tiszteletét akkor is, ha nézeteink különböznek. Ezt csak akkor lehet megtenni, ha senki nem akarja rám erőszakolni látásmódját, gondolatait. Jézus így fogadta el Péter apostolt sziklaalapnak (Mt 16,18-19).
Megismerhettem a szeretet további formáit az evangéliumokból:
- megbocsátó szeretet (Mt 9,1-8 - a béna meggyógyítása);
- gyógyító szeretet (Mt 9,27-31 - két vak visszanyeri látását);
- irgalmas szeretet (Lk 10,25-37 - az irgalmas szamaritánus);
- figyelő szeretet (Lk 10,38-42 - Márta és Mária),
- elengedő, visszaváró, visszafogadó, megtartó szeretet (Lk 15,11-32 - A tékozló fiú)
Jézus mennybemenetele az elengedő szeretetről szól.

3. Mindenki visszakapja azt, akit elenged
Az elengedést gyakorolnia kell a házastársnak, a szülőnek, a tanárnak, a barátnak, a munkatársnak, a közösségvezetőnek. Szinte mindenkinek. A végső elengedés a sír mellett történik. Megdöbbentő, hogy milyen sokan vannak, akik foggal-körömmel kapaszkodnak azokba, akiknek a Szellemhazába kell menniük. Maguk is beleroppannak ebbe, és rosszat tesznek a hazatérőnek is. A birtoklási vágy, a fontossági tudat vagy a majomszeretet megakadályozhatja az elengedést.
Jézus mennybemenetelekor kinek lehetett nehezebb: a tanítványoknak, vagy a Mesternek?
A tanítványokban biztosan felmerült, mi lesz most ővelük? Ki fog tanítani? Ki tesz csodát? Ki vitázik a vallási elöljárókkal? Elégséges-e a tudományuk, tapasztalatuk Jézus művének folytatására? Jézus szellemi-lelki-emberi nagysága után mit ér az ő kicsiségük? Az biztos, Jézus elengedése nem lehetett számukra könnyű.
Jézus fejében milyen gondolatok járhattak? Mi lesz az ő életművéből? A tanítványok képesek lesznek-e torzításmentesen átadni gondolatait, tanításait? Megállják-e helyüket a kísértés, üldözés idején? Meg tudják-e őrizni a tanítást a korszellemtől, eszmevilágától? A Lélekkel megvilágosodva tudják-e az idők végezetéig tanúsítani az örömhírt? Képesek lesznek-e generációról generációra torzításmentesen továbbadni a jóhírt? Ellent tudnak-e állni az evilág és a Sátán kísértéseinek?
Jézusnak sem lehetett könnyű a tanítványok elengedése, de jó lélekkel megtette.

[Vincze József, Pér]

"Ti Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni"

Jézus feltámadása után még negyven napig együtt van a tanítványokkal. Küldetése már a végéhez közeledik, átadta az Atyától kapott tanítást, és hamarosan visszatér Hozzá. Még mennybemenetele előtt is tanítja, bátorítja a rábízottakat. Szükségük van rá, hiszen ott éget bennük a megválaszolatlan kérdés: "Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?" Messiás-várásuknak még mindig ez a fő motiválója. Jézus világosan válaszol nekik: ez nem az ő feladata, az Atya tudja mindezeket. A politikai Megváltó szerepét elutasítja. Ti Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni - mondja nekik.
A Szentlélek kiteljesíti, teljessé teszi a jézusi tanítást a szívekben. Mit jelent ez a Szentlélekkel való keresztség?
1. Erő tölti el őket, ennek a Léleknek az ereje.
2. Jézus tanúi lesznek a föld végső határáig, tanúi az örömhír hirdetésnek, a szenvedésének, halálának majd feltámadásának.
Ez a Lélek inspirál, buzdít az örömhír továbbadására, gondolkodásunk átalakítására, megtérésre.
Ezt a Szentlelket várjuk mi is, az Atya és a Fiú lelkét.
Egyedül Ő gyújthat világosságot bennünk és adhat bölcsességet, hogy felismerjük Isten gyermekeiként felelősségünket egymásért és a környezetünkért.
Általa értjük meg, hogy milyen reményre hívott meg minket Isten, hogy egyedül az Isten Országát kell keresnünk, és a többi mind hozzá adatik.

[Bisztrai Évi, Budapest]

Archívum