"Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne is szorongjon!"
Munkahelyi stressz, vagy éppen a munkanélküliek szorongása, kialvatlanság, rohanás, feszültség, konfliktusok, feladatok, elvégzetlen házimunka, síró gyerek.
Békesség kell nekünk! Egy kis csend, nyugalom, békesség. Isten békéje bennünk lakozik, nekünk kell megtalálnunk. Lelassítanunk, megállnunk, magunkba néznünk. Egy kis békesség. Nem úgy, ahogy a világ reklámozza, ajánlja.
Nekünk kell megtalálnunk a békét a saját lelkünkben. Megnyugodnunk, hogy jók vagyunk, jól csináljuk, és holnap még jobban fogjuk, ma ennyire volt erőnk, de holnap többre leszünk képesek. Meg kell ölelnünk azokat, akiket szeretünk, bocsánatot kérni, ha megbántottuk őket. Karunkba venni a síró gyereket, megsimogatni, magunkhoz szorítani szorosan. Elhinni, hogy ami ma probléma, annak megoldása holnap talán gyerekjáték.
Szükségünk van erre a békére. Magunkkal, egymással. Ez a béke a legbiztosabb alapja annak, hogy boldogan induljon a napunk, és boldog legyen az életünk. És ha békesség van a szívünkben, már nem nyugtalankodik többé.

[Bálintné Kovács Flóra, Budapest]

---

2013. május 1. szerda
ApCsel 15,1-6; Jn 15,1-8

Az igazi szőlőtő
Jézus az Isteni világ és az anyagi lét összefonódását, szerkezetét kiválóan jeleníti meg a szőlőtő példázatával. A szőlőt régtől fogva a legnemesebb gyümölcsként tartják számon, a nedűjét, a bort pedig a legnemesebb italként. A szőlősgazdának a nagy gondossággal termelt gyümölcs, a borásznak a nemes bor okoz dicsőséget. Jézus ilyen szőlősgazdának nevezi Atyját, akit életünk gyümölcsei dicsőítenek.
Érdekes, hogy a példázatban az Atya nem a föld, vagy a szőlő gyökerének képében jelenik meg, hanem valami teljesen más minőség formájában.
Jézussal, az emberi létben való közösségünk szimbólumaként, egy növényként létezünk, egy elszakíthatatlan kötelékben, a szeretetben egybefonódva. Különlétünk ezért elképzelhetetlen és értelmetlen is nélküle. Jézus megismerésével, tanításának befogadásával és tettekbe fordításával tisztulunk és erősödünk meg igazán.
A szőlőtő képe még nagyon szép megfogalmazása az Atya és a Fiú képének is. Habár a szőlőt gyümölcse alapján ítéljük meg, a termés nemessége valójában a szőlőtő nemességében gyökerezik, ami által ez válik a gazda legnagyobb kincsévé. Az Atya az anyagi létbe ültette a számára legkedvesebbet, a Fiát, akiről mi, kis szőlővesszőkként fakadhatunk. A Vele való élő kapcsolat gondoskodik tetteink minőségéről, tisztaságáról, a mennyiség pedig csak rajtunk áll.
Az Isten a földi létben csak rajunk keresztül képes cselekedni, és csodát hozni a világba, ahogy a gazda önmaga képtelen szőlőt teremni. Az ő gondoskodása azonban nélkülözhetetlen a szőlőtő és a szőlővesszők fennmaradásához. Szeretetéről biztosít minket, arról, hogy minden szükségünkben mellettünk áll. Ahogy Jézus tagjává válunk, úgy leszünk képesek Isten szeretetét a világba hozni.

[Varga Boglárka, Budapest]

---

2013. május 2. csütörtök
ApCsel 15,7-2; Jn 15,9-11

Az első apostoli zsinat
Már ez az elnevezés is milyen intézményes: zsinat... felsejlik az összes ez utáni... mégis: itt, az elsőn valami nagyon igaz megegyezés születik. Hogyan?
Pál régi vesszőparipája éles vitában kerül elő: "miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni?" - és meghallgatják. Biztos jó vehemensen adta elő, ami ugye nem a megegyezés elősegítője... Mégis éppen Jakab, a hűséges zsidó mondja ki a következtetést: "nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez". Csupán néhány szabály marad: tartózkodjanak a bálványoktól, a paráznaságtól, a fojtott állattól, és a vértől. Ennyi! Micsoda rugalmasság!
Bennem is van ebből legalább szemernyi... ? Milyen szívesen idézem: "Szeress, és tégy, amit akarsz!" És közben elítélem, de legalább felsőbbségesen megmosolygom azt, aki csak picit is másként látja az életet, mint én. Sőt: veszélyesebbnek tartom azt, aki csak picit gondolja másként, mint én... Hát akkor ki is építi az intézményt...? Jézus mást vár tőlem: "Maradjatok meg szeretetemben."

[Almássy Mara, Budapest]

2013. május 3. péntek
1Kor 15,1-8; Jn 14,6-14

"...ahová én megyek, az utat tudjátok. Ezt mondta neki Tamás: Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan tudhatnánk az utat? Jézus ezt mondta neki: Én vagyok az út és a való(igaz)ság* és az élet**, senki sem jut az Atyához csak rajtam keresztül (általam)." (Jn 14,4-6) /Vida ford./
* a görögben az /áléteia, valóság/ szó szerepel itt, és nem az /igazlelkűség/
** a görögben a /dzoé, örökélet/ szó szerepel itt.

Interjú a Mesterrel
Mester, Te nagyon jól ismered az embert. Tudod, hogy minden jó szándékú ember tartalmas, Istennek-tetsző életre, és annak végén egy elfogadó, békés, szép átmenetre, eutéliára vágyik. Most mi is feltesszük azt a kérdést, amit egykor Tamás tett fel Neked. Mi az útja ennek? Az akkori beszélgetés során Fülöp úgy vélte, ha látják a célt, az garantálja az úton járást. Ezért mondta: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát és ez elég nekünk". Te értetlenül válaszoltál neki. "...nem ismersz engem Fülöp? Aki látott engem, látta az Atyát, hogy mondhatod: mutasd meg nekünk az Atyát?" Talán tévesen gondolnánk, hogy a cél teljesebb látása jobban képes az úton tartani?
Nagyon is jól gondoljátok. Csakhogy tudjátok-e mi a cél? Az Atya látása? A földi élet utáni transzcendens színről-színre látás? Vagy ez csak következmény? Hallottátok, mit mondtam tanítványaimnak: én vagyok az út, a valóság és az örökélet. Az Atyához eljutni csak általam, azaz a szeretet útját járva, a látszat valóság mögötti Valóságra figyelve, és az örökéletet itt és most megszerezve lehet. Ahhoz, hogy valaki láthassa az Atyát, kell, hogy legyen "szeme a látásra" és "füle a hallásra". Csak az láthatja meg az Atyát, aki már itt a jelenben meglátja bennem, benned és minden úton-járóban az Atyát, aki képessé válik "látni" és "hallani"!.
Kezdem érteni. A cél tehát az, hogy az úton-járás közben megtanuljunk ÚGY szeretni, hogy ezáltal a Szeretet belénk költözhessen, és így már itt és most birtokolhassuk (döntéseinkkel újból is újból megszerezhessük) az örökéletetet. Ez lenne hát az üdvözülés megtapasztalása, már itt a jelenben?
Részben. Ez az Atya közelsége-ízének megtapasztalása, és végső látásának előfeltétele is. Mert a színről színre látás csak, és csakis azt képes leírhatatlan boldogító érzéssel eltölteni, aki itt már megtapasztalta annak elő-ízét, az adás-szolgálat-kicsiség cselekedeteinek valódi boldogságát. A földi lét során azonban olykor átélhettétek azokat a belső és külső akadályokat is, amelyek átmenetileg képesek elhomályosítani az úton-járás igazi boldogságának érzését. A színről-színre látás tisztánlátása során eltűnik majd minden korlát és akadály, és ettől váltok igazán szabaddá a leírhatatlan boldogság érzése számára.
Szabaddá válunk? De mi van a Te megváltásoddal, megszabadításoddal, kereszthaláloddal?
Én a Szeretet életét tanítottam nektek, és éltem elétek. Az erőszakos halálom okozói azok voltak, akiknek nem volt füle a hallásra, ill. azok, akik szándékosan tették magukat süketté. Én csak hűséges voltam "a gonosszal nem szembeszálló", "a magát erőszakkal megvédeni nem akaró" - Atyámtól kapott- tanításomhoz. Mindent megtettem és megteszek értetek, de helyettetek semmit sem tehetek. A szabadságra való képességet Atyámtól kaptátok, mert szeretni csak szabadon lehet. De szabadságotokat megszerezni, és megtartani csak ti magatok vagytok képesek. Senki nem tehet szabaddá benneteket, csak ti magatokat.
De hisz ez az önmegváltás, azaz önmagunk szabaddá tevése! Tehát Te is mikor vállaltad a kereszthalált, nem a halált választottad, hanem a SZERETET mellett döntöttél. Nagyon nagy árat fizettél érte, de számunka ez egy soha el nem múló bátorítás arra, hogy van kiút, a valódi SZERETET számára nincs lehetetlen, mert határtalan. Köszönjük, hogy értünk is döntöttél a SZERETET mellett.

[Bóta Tibor, Budapest]

2013. május 4. szombat
ApCsel 16,1-10; Jn 15,18-21

Figyelemre méltó az a bizalom, ahogyan az apostol, és kísérője függött Istenünk vezetésén.
Ahhoz, hogy meghallják, észrevegyék, mi is a feladatuk, elsősorban erős figyelemre volt szükségük. Nem volt a számukra kérdéses, honnan jön a vezetés, ki az, aki ilyen-olyan módon kinyilvánítja akaratát.
Nekünk is meg kéne tanulni ezt a figyelmet, ezt a bizalmat. Annál is inkább, mert e nélkül nehéz abban a mostoha körülménybe eligazodni, amivel Jézus a mai igében szembesít. Nem csak eligazodni nehéz, de felvállalni, elviselni is nehéz e nélkül a bizalom és figyelem nélkül azt a kitaszítottságot, megnemértést, amit Jézus tanításának képviselete, megvalósítása eredményez az életünkben.
Nincs középút. Tartozhatunk a harcoló, taposó, gyűlölködő, vezethető, becsapható tömeg közé, és akkor számíthatunk a barátságukra, előmenetelre, jutalomra az emberek részéről. De csak addig, míg az érdek úgy kívánja. Egy perccel sem tovább! Vagy ide tartozunk Jézushoz, és akkor, mint a világ számára haszontalan, sőt káros elemeket, kivetnek maguk közül, de számolhatunk Isten mindennemű támogatására ebben az életvitelben, vezetésre, ami nyugalmat, békét ad, testvérekre, akik miatt biztonságban érezhetjük magunkat. Nem azért teszi ezt Istenünk, mert az érdeke úgy kívánja, hanem azért, mert szeret.

[Dombi Zsuzsa, Bánya]

2013. május 5. - Húsvét 6. vasárnapja
Jn 14, 23-29 - "Elmegyek, de visszajövök hozzátok"

1. A szeretet igazi mércéje a tanítás megtartása
Jézus tanításának félre nem magyarázható mondata: "Aki szeret engem, megtartja tanításomat."
Sokan vannak, akik magyarázkodnak, kifogásokat keresnek, amikor bizonyítani akarják, hogy Istenhez tartoznak:
hiszek Istenben, de nem vagyok vallásgyakorló;
hívő vagyok a magam módján;
elhiszem, hogy Isten létezik;
nem kell egyházhoz tartoznom ahhoz, hogy hívő legyek.
De senkitől nem hallottam még: Hívő vagyok, mert megtartom a jézusi parancsokat.
Egy kisgyerek pontosan tudja, akkor és úgy szereti szüleit, ha megtartja, amit mondanak neki, ami kérnek tőle.
Nem csupán az általunk kiválogatott, könnyűnek tartott parancsokról van szó. Jegyesekkel beszélgetve sokszor elhangzik ez a mondat: Lehetetlen megtartani az ellenségszeretet parancsát, a megbocsátás tanítását, a mindenkihez lehajló szolgálatot, a mérték nélküli adást.
Aki el akarja mondani magáról, hogy szereti Jézus Krisztust és az őt küldő mennyei Atyát, egyet kell tennie: megtartani a parancsokat, magyarázkodás és kibúvó nélkül.

2. Isten legméltóbb lakhelye a Földön az emberi szív
Aki megtartja a parancsokat, ezzel bizonyítva szeretetét, abban benne lakik az Isten.
Isten lakhelye lehet a Földön minden: templom, természet, otthon, rászoruló embertárs, hívő közösség. Igazán méltó helye az emberi szív.
Hosszú út vezetett addig a saját tapasztalatomig, hogy nem kívülről kell várni, keresni, megtalálni a Mindenhatót, hanem felülről és belülről.
Az egyik középkori inkvizítorról írták: mindenhol kereste az ördögöt, csak ott nem, ahol valóban volt, a saját hátán.
Ha Istent keressük, a lelkünk mélyére kell indulni, de nem egyedül, hanem lélektestvéreink segítségével. Kell a magány az Isten-kapcsolathoz, de nem a magányosság. Aminek nincs közösségi mozzanata, az nagyon hiányos értéknek bizonyul. A spiritualitást hirdető könyvek, eszmék nagy része megmarad annál a felhívásnál, hogy valósítsd meg önmagad, legyél jóvá, lelki emberré. Pedig ennek a valóságos menetrendje az, amit egy Isten-kereső mondott: "Kerestem Istent, nem találtam. Kerestem önmagamat, nem találtam. Kerestem embertársamat, és megtaláltam mind a hármat."
Ha szívünkben vett lakást az ég, annak biztos jele a jóság, az egyenesség, a céltudatosság, a másokért élés.

[Vincze József, Pér]

Archívum