Bokorportál

Lélekváró elmélkedések

A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.

A vasárnapi, a napi evangéliumhoz kapcsolódó elmélkedések azfolyóiratban is megjelennek.

2013. április 8. hétő
ApCsel 4,23-31; Jn 3,1-8

Kereszténységünk lényegét mondja el a párbeszéd, mely Jézus és Nikodémus között történt. Jézus világosan, egyértelműen elmondta mit vár Nikodémustól, azaz mit vár tőlem. Ezt az utat akarja Jézus megmutatni Nikodémusnak, s nekünk. Világossá teszi számunkra, hogy Isten megváltó és újjászülő munkája Jézus személyéhez és művéhez van kötve. Jézus Krisztuson kívül ezért nincs üdvösség. Életében, halálában és feltámadásában ismerheti fel a hívő ember az Isten szeretetét.
Jézus hallja Nikodémus ki nem mondott kérdéseit, s az Úr válaszol belső gondolataira. Talán te is kapsz a héten ilyen válaszokat a ki nem mondott kérdéseidre.
Az "újjászületés" görög fordításban felülről való születés, tehát Jézus arra figyelmeztet minket "Felükről kell születnetek. Nem azt kell elhatároznod, hogy ezentúl többet jársz templomba, többet imádkozol, és bibliát olvasol. Sokkal többről van szó, arról, hogy újjá kell születned! Jézus komoly hangsúllyal mondta: "Bizony, bizony mondom neked" - és egy fontos mondatot fűz hozzá: "ha valaki újra nem születik, nem látja meg az Isten országát".
Isten Országa közöttünk van, csak nem látod, mert nem születtél újjá. Ha kinyílik majd a szemed, másképp látod a dolgokat Egy új ember új világot lát. Magadat is másnak látod. Látod a bűneidet, érted a bocsánatot, keresztet, Jézust. A hiteddel fogsz majd látni. Isten most itt egy igét ejt bele a szívedbe, s az életre kell. Semmivé teszi az eddigi felfogásodat, elképzelésedet, hitetlenségedet, keménységedet. Ha nincs új életem, ha valóban nem születek újjá, akkor mi lesz velem? Jézus tudta, hogy nem fog sűrűn találkozni Nikodémussal, ezért egy gyors kurzust tartott neki, és elmondta a keresztény hit summáját, az Ő követésének eszenciáját "aki nem születik vízből és szentlélekből, nem mehet be az Isten országába". Nikodémus megmaradt rejtőzködő "kereszténynek", a maga módján hitt benne, de nem tett semmit érte. Mi milyen keresztények vagyunk, milyen az Istenkövetésünk?
- Szeretjük Jézust, de ne keltsünk nagy feltűnést?
- Követjük Jézust, de ne csináljunk belőle nagy ügyet?
- Hiszünk benne, de alapvetően a saját fejünk után megyünk?
- Igyekszünk beleolvadni a világba, nehogy kilógjunk a sorból?
Ilyen vagyok, vagy felvállalom a kontrasztot a társadalommal szemben, ha szükséges?
Legyünk "Homo Krisztiánuszok", az újjászületés maradandó termést hozzon életünkben! Nikodémus elmondta Jánosnak a beszélgetés történetét, mely okulásunkra, milliók okulására szolgál. Az itt tanított igazságok ma éppoly fontosak, mint annak idején!

[Bódai Ferenc, Székesfehérvár]

2013. április 9. kedd
ApCsel 4,32-37; Jn 3,7-15

VValóban Lélekváró gondolatok olvashatók János evangéliumából. Jó néhány elgondolkodtató üzenet az újjászületésről, a Lélekből születésről, a tanúskodásról, a mennyei dolgokról, a felemelkedésről és arról, hogy - aki hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen! Az ember születésétől fogva úton van. Kinek, kinek mi jutott... - mondják. Együttérző bólogatás helyett inkább hozzáteszem: ... milyen utat választott?! Nos, úgy vélem, aki újjászületett, vagyis a Lélektől született, az bizony választott úton jár. Olyan keskeny úton. Olyan úton, melyen a keresztjét is magára kell vennie. És olyan úton, ahol Társa is akad, akiben, ha hisz nem veszhet el... sőt! Ily egyszerű lenne? Csupán hinni kell? Az egyszerűségről bizonyára megoszlanak a vélemények, de arról talán nem, hogy egyszerűen hinni kell Jézusban, és halandó emberi vágyainkat beteljesítő ígéretében. Akármilyen is az utunk, melyen oly sokan botladozva járunk, azért (ha akarunk) tudunk tanúságot tenni, és (ha akarunk) végig tudunk menni azon az úton, hogy aztán felemelkedjünk, és velünk teljesedjenek be azok a mennyei dolgok... Hiszen újjászületésünk óta hív, aki nekünk is tanúságot tett az Atyáról, aki hisz bennünk, s aki vár, hogy vele örökké éljünk.

[Habos Laci, Érd]

2013. áprilsi 10. szerda
ApCsel 5,17-26; Jn 3,16-21

Jézus Nikodémussal beszélget. A párbeszéd végén már csak Szent János magyarázó kifejtését, csak magát a jézusi tanítást, az Ő monológját olvashatjuk. Nemcsak a farizeusok szektájához tartozó Nikodémusnak, de még nekünk is kissé ködös, nehezen érthetők lehetnek ezek a mondatok, pedig mi már tudjuk milyen "újra születésről" és megváltásról beszélt Jézus. De az akkori zsidóság inkább az elnyomásból való politikai megszabadító megváltót, egy újabb Dávidot, forradalmárt várt, nem lelkit, ezért legtöbbször félreértik. Nikodémus földi, emberi módon gondolkodik, Jézus pedig nyilván nem evilági örök életről, és születésről beszél.
Mi, felülemelkedve az akkori zsidóság helyzetén, és jól ismerve a későbbi történteket, könnyebben érthetjük a példabeszédeket, de azért itt mégis mit olvasunk? "nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot..." és ugyanakkor mégis ítéletről beszél: "Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára..."
Valamit, amit nem teszünk, mégis ítélet alá kerülünk. Ki által? Magunk által, hitetlenségünk és gonosz tetteink által ítélhetjük magunkat a sötétségre, mert szabad az akaratunk, és aki ezt választja, az magának okozza sorsát, mert "gyűlöli a világosságot", mert ott kiderülhetnek tettei. Már itt a földi életben elítéli magát az, aki a hitetlenséget és a becstelen utat választja, mert félelemben kell éljen attól, hogy rossz tettei miatt szégyenben marad. Ha szabad a választás, akkor melyik nekünk a jobb út? Ez, vagy az a világosság, ahol a földi mulandó javakon túl, az égi kincseket szaporítva válhatunk az isteni terv büszke alkotóivá?
Jézus utal arra, nem arról van szó, hogy az Isten ítélete miatti félelemből kéne hinnünk, mert Ő nem ítélkezni jött, hanem mert a hit által többek lehetünk, egyszerűen szebb lehet az életünk a világosságban, olyannyira, hogy mondja is, a mennyek országa köztetek lehet már itt a földön, ha megtanulunk szeretni. A hitnek támogató ereje van nemcsak életünkben, de fénye van a halál árnyékában is, mert ilyenkor sokszor az addig hitetlen is fohászkodni kezd. A hitünk által önmagunkat is megváltjuk, talán meggyógyíthatjuk, hiszen jól tudjuk, mindnyájunknak üzeni: "hited meggyógyított téged!"

[Király Robi, Érd]

2013. április 11. csütörtök
ApCsel 5,27-33; Jn 3,31-36

"Akit az Isten küldött, az az Isten beszédeit szólja..."
Olyan a szó, mint a kés. Lehet vele sebezni, fenyegetni, ölni. Lehet vele alkotni, faragni, étkezni. Lehet vele életet menteni, műteni... " A szó veszélyes fegyver, és van, aki fegyvertelen." - emlékezhetünk a rockoratórium szövegére. De arra is emlékezhetünk, amikor sebeket kaptunk, támadások értek, és éles nyelvek vágtak belénk. Joggal, jogtalanul? A seb mindenképpen fáj. Amiket viszont magunk adtunk, az másoknak is ugyanígy fájt, mint nekünk fájtak az elszenvedett szavak . Szavaink arra is használhatóak, hogy elrejtsék azt, amit rejteni akarunk, ezt fecsegésnek is mondjuk. Szavainkkal megtéveszteni is tudunk, hamis képet, rész igazságot szólva. Félrevezető elringatásokat is hordozhatnak szavaink, mikor súlytalan szóvirágokkal takarjuk el a fontos, lényegi elemeket. A látványosan agresszív, bántó szavak azok, melyek az emberi kapcsolatokat csírájukban ölik meg. Mennyei Atyánk küldte Jézust, küldi Józsit, Pistit, Marit, Évát ... engem is, Téged is. Az Isten beszédének szólására küld. Ezért kell folyton szem előtt tartani a jézusi tájékozódásunkat, hogy tudjuk, minél jobban tudjuk, fejlődőképesen tudjuk azt, amit szólnunk kell. A saját gondolatainkkal felettébb tele vagyunk, kérdés, hogy ez mennyire van fedésben Atyánk gondolataival? Gyümölcseink mutatják fánk minőségét. Jézustól tanulhatjuk a vallomás szavait. Az Atyával harmóniát kereső vallomások megnyilatkozásait. Kitárulkozások ezek, melyek bepillantást engednek a személyiség "szentek-szentjébe", istenkapcsolatába. Másokat oda vonzani akaró, másokkal mélyebb közösségben levésre hívó szavak ezek: Jézus Atyja, a mi Atyánk is, az ő szava legyen a mi szavunk is. Jézustól eltanulhatjuk a tartalmakat, mélységeket, értékszemléletet kifejező szavakat is. Az elmondott, írott és sokféle módon ábrázolt gondolatok környezetünk megszólításai. Objektiválódott szellemiségünk bizony jó lenne, ha követni tudná a teremtésben felismerhető rendezettséget, célirányosságot, törvényszerűséget... hogy ami megjelenik általunk, az jókor és jót sugározva jelenjék meg?hogy amit elhallgatunk, azzal is megtévesztés helyett a szerető védelmet és a bölcs, személyre szabott segítséget mutassuk meg. Én az emberiség magyarul beszélő kultúrájához tartozom. Így tudok a leginkább szólni, a leginkább indulatot kifejezni... és imádkozni is. Az én anyanyelvemnek is addig van létjogosultsága a Teremtő tervében, amíg lesznek ezen a nyelven is megszólaltatói az Atya gondolatainak. Ugye valahol ebben is egy húron pendülünk...?

[Király Ignácz / Náci, Érd]

2013. április 12. péntek
ApCsel 5,34-42; Jn 6,1-15

Ha csodákról olvasok, víz borrá változtatása, vagy épp a mai kenyérszaporítás, egy kicsit elbizonytalanodok. Hiszen a mai ember nem hisz az ilyesfajta csodákban. Én másfajta csodákban hiszek, és ha ilyenekr?l olvasok vagy hallok a mai viszonylatban, nem akaródzik elhinnem. De itt mégis ezt olvashatjuk, hogy Jézus rengeteg embernek ad enni. Mit szólnánk, ha ezt hallanánk ma a tv-ben? Nem hiszem, hogy egy csapásra megváltoznék, és hinnék a tv-nek. Nem, biztosan nem. Azt mondanám; népbutítás. Ha csodákról olvasok, víz borrá változtatása, vagy épp a mai kenyérszaporítás, egy kicsit elbizonytalanodok. Hiszen a mai ember nem hisz az ilyesfajta csodákban. Én másfajta csodákban hiszek, és ha ilyenekről olvasok vagy hallok a mai viszonylatban, nem akaródzik elhinnem. De itt mégis ezt olvashatjuk, hogy Jézus rengeteg embernek ad enni. Mit szólnánk, ha ezt hallanánk ma a tv-ben? Nem hiszem, hogy egy csapásra megváltoznék, és hinnék a tv-nek. Nem, biztosan nem. Azt mondanám; népbutítás. Nagyon nehéz hát nekem ez a szentírási rész, hiszen felmerül a kérdés: vajon hová tűntek ezek a csodálatos csodák? Azt hiszem, tudom a választ. Pont azért tűntek el ezek a rendkívüli események, mert sokan vannak úgy a csodákkal, mint én; még ha igazat szólna is a tv, nem hinnénk el, vagy ha saját szemünkkel látnánk, akkor meg becsapva éreznénk magunkat. Ott, az akkori emberek azonnal elhitték, és rögtön meg akarták koronázni Jézust. Ezzel szemben a mai ember akkor tér meg, ha nagy veszély éri. Addig csak csóválja a fejét a hétköznapi csodákra is, de ha baj van, akkor rögtön imára kulcsolja a kezeit. Ez szerintem a szeretet és a bizalom hiánya. Nem bízunk egymásban, nem hiszünk a szemünknek, hiszen már annyiszor átvertek minket ("a festék alatt mindig hazug volt a kép" - Ismerős Arcok). Kérjük az Istent, hogy meglássuk, és higgyünk a valódi, arra érdemes csodákban! Hiszen annyira racionális minden, mindennek van ok és okozati része. Szerintem nem ártana, ha egy kicsit elrugaszkodva a földtől az egek felé engednénk lelkünket azzal, hogy befogadjuk és el hisszük a csodákat. Hiszen másképp hitelt veszít a mondat, ami számomra a legtöbb reményt sugározza, miszerint: "Istennél semmi sem lehetetlen"!!

[Király Mátyás, Érd]

2013. április 13. szombat
Apcsel 6,1-7; Jn 6, 16-21

"...válasszatok ki magatok közül hét jóhírben álló, bölcs és Szentlélekkel eltelt férfit, akiket megbízhatunk ezzel a feladattal." (Apcsel 6, 3)
Nem tudjuk, valóban elhanyagolták-e a görögök özvegyeit, vagy csak a népcsoportok közötti különbözőség eredményezte a feszültséget, de elég valószínű, volt reális alapja a méltatlankodásnak, ha a vezetők is a megoldáson törték a fejüket. A tizenkét apostol - nagyon bölcsen - nem foglalkozott utólagos igazságtétellel, hanem előre tekintett. Hogyan lehetne az alamizsna-osztást mindenki számára megnyugtató, igazságos módon megszervezni?
- Több időt, figyelmet kell fordítani az adományok szétosztására, hogy ne legyenek méltatlan aránytalanságok.
- Akkor pedig az igehirdetés és imádkozás idejéből kell lefaragnunk, pedig így is alig győzzük, hiszen napról, napra növekszik a gyülekezet. Nem volna rendjén, hogy az asztalnál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét.
- Ezért testvérek, a gyülekezet válasszon ki maga közül hét jóhírben álló, bölcs és Szentlélekkel eltelt férfit, akiket megbízhatunk ezzel a föladattal. Mi pedig majd az imádságnak és az ige szolgálatának szenteljük magunkat.
Több szempontból is példamutató, ma is követhető ez a megoldás. Világosan látszik, hogy az apostolok a legfontosabb feladatnak az ige szolgálatát, azaz a jézusi tanítás továbbadását tekintették és ehhez szorosan hozzátartozott a Jóistennel való intenzív kapcsolattartás az imádkozásban. Mondhatnánk úgy is, a Főnökkel naponta kell egyeztetni. A másik szempont, ami tetszik, nem mondták, hogy mi majd felülről kijelöljük a megfelelő embereket, mi tudunk mindent legjobban, majd a magunk embereit pozícióba helyezzük. Rábízták a gyülekezetre: "Válasszatok ti magatok közül hét jóhírben álló, bölcs, Szentlélekkel eltelt férfit. Ha benneteket is bevonunk a döntésbe, jobban átérzitek a felelősséget és a közösség ügyeibe való beleszólás is erősíti az összetartozást." Lám, már kétezer évvel ezelőtt is feltalálták az egyházi szolgálatban a munkamegosztást. Az alamizsna-osztást, karitászt rábízták olyan emberekre, akik bírták a közösség bizalmát, teljesebb odafigyeléssel tudtak ezzel a feladattal foglalkozni, de valami ok miatt még nem az igehirdetésre voltak a legalkalmasabbak. A bölcs plébános ma is igyekszik az egyházközség elkötelezett tagjait aktivizálni. Munkatársakat nevel, "kineveli a maga tizenkettőjét," felosztja a feladatokat, az egyszemélyes "egyházi szentség-kiszolgáltató manufaktúra" helyett élő, kifele is sugárzó, vonzó közösséget teremt maga körül. De jó is lenne, ha minden egyházközség élén egy apostoli lelkületű, bölcs plébános állna! Sokan álmodoznak erről, és sokan már nem is álmodoznak, mert esetleg reménytelennek látják az egyházközség, vagy akár az egész egyház helyzetét. Te hogy látod a magad környezetében? Megtalálod a lehetőségeket a jézusi értékrend továbbadására? Megbeszéled ezeket a problémákat a mennyei Főnökkel?

[Balogh Laci, Debrecen]

2013. április 14. - Húsvét 3. vasárnapja
Jn 21,1-19 - "Legeltesd a juhaimat!... Kövess engem!"

A keresztre feszítés és a föltámadás utáni különös találkozások egyikének - a harmadik találkozásnak - részletes elbeszélése a mai evangéliumi szakasz. A tanítványok ismét együtt vannak, és némi tanácstalanság után kenyérkereső foglalkozásuk, a halászat újrakezdése mellett döntenek. A történetet János evangélista csodával is, és apró részletek leírásával is nyomatékosítja: kudarcos halászat után Jézus tanácsára újra kivetett háló, ezután sok, százötvenhárom kifogott hal. A csodás részletek dacára nyilvánvaló, hogy a történet lényege nem a váratlanul sikeressé váló halászat felidézése.
Mint minden feltámadás utáni találkozásnál, úgy itt is Jézus lényegre törő kérdései és utasításai a meghatározóak.
A Jézus és Péter közötti párbeszéd alapján nyilvánvaló, hogy Jézust az elmúlt három esztendő tanításának jövője aggasztja. Péter Getszemáni-kerti forrófejűsége, majd háromszori tagadása nagyon is érthetővé teszi Jézus aggodalmát. Tudni szeretné, hogy Simon hite és szeretete valóban kőszikla erősségű-e még.
Az őt háromszor megtagadó Pétert háromszor kérdezi meg szeretete erejéről. A legtöbb magyar bibliafordítás nem tesz különbséget, és a kérdésben és a válaszban egyaránt a szeretni igét alkalmazza. Pedig az eredeti görög szövegben Jézus más szeretet-igét alkalmaz az első két kérdésben, mint amivel Péter válaszol neki. (v.ö.: Csia Lajos Újszövetség fordítása: Puszta létnél többet) Jézus Péter szeretetét kérdezi, Péter pedig a szeretetnél gyengébb kedves vagy nekem kifejezéssel válaszol. Harmadszorra Jézus elfogadja Péter kicsit talán megrendült, összezavarodott érzelmét, és már ő is csak a "Kedves vagyok neked?" kérdést teszi föl. És Péter bár szomorúan, de becsületesen válaszol: "Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy kedves vagy nekem." Jézus pedig mindhárom válasz után a Péterré választott Simont, a felelős vezetőt szólítja meg, és arra kéri, ne hagyja szétszéledni az egybegyűjtött nyájat. Mert most mindennél fontosabb ez: "Kövess engem!" és "Legeltesd a juhaimat!"
Nekünk is felelnünk kell Jézus kérdéseire! A mi feladatunk is ugyanaz, mint Péteré! Rajtunk is múlik Jézus tanításának jövője!

[Bajnokné Benyhe Judit, Budapest]

Archívum