A mai evangélium főszereplője Mária Magdolna. Mit tudunk róla?
Jézus új élettel ajándékozta meg, amikor lehetőséget adott neki, hogy jobbá váljon. "Elesett", de volt, aki segítő kezet nyújtott neki. Mária pedig élt ezzel a lehetőséggel. Amikor most ebben a szentírási részben találkozunk vele, ismét nehéz lelkiállapotban van, hiszen az, akit szeretett, aki elfogadta, aki megértette, meghalt. Amikor pedig Jézus testét keresi, még azt sem találja.
Mindannyiunk életében vannak szakaszok, amikor nehézségekkel találjuk szembe magunkat, amelyeket meg kell oldanunk. Talán több szorgalommal, nagyobb akarattal, esetleg lemondással, elengedéssel. Az életkörülményeink megváltozásával, vagy az éveink számának előrehaladtával sem lehet ugyanúgy élni, mint tegnap. Megváltoznak az idők, a lehetőségek és mi is változunk. A változások fájdalommal járnak, de egy magasabb szellemi érettségre készítenek fel.
A feladás, elengedés egy újjászületés is egyben.
Ilyen változás tanúi lehetünk a mai evangéliumi szakaszban. A síró, kétségbeesett, reményvesztett asszonyból a fájdalom tovatűnik, amikor új értelmet kap az élete. A felismerése annak, hogy Jézus él, új cél, új erőforrás lesz az életében.
Istenem! Sokszor elkeseredek, ha valami váratlan, szomorú dolog történik velem, és akkor is, ha tudom, hogy valami, ami engem nagyon megérint, nem kerülhető el. Viaskodik bennem a régihez való ragaszkodás, az élet elkerülhetetlen változásaival szemben.
Imádkozom azért, hogy mindannyian Mária Magdolnához hasonlóan meglássuk, felismerjük a nehézségeink között a jót, az új lehetőséget, a csodát. Ámen.

[Pappné Márta / Mini, Székesfehérvár]

2013. áprilsi 3. szerda
ApCsel 3,1-10; Lk 24,13-35

Életünk során gyakran vehetünk észre csodákat, amikről hirtelen nem is feltételezzünk, hogy azok lehetnek. Így történt ebben az evangéliumi részletben is. Isten feltámadt harmadnapon, mely a tanítványok számára is hihetetlennek tűnt, csak akkor ismerték fel, amikor bemutatta a kenyértörést. Másrészről pedig azt is csodának vehetjük, hogy megjelent előttük, bizonyítva azt, hogy él és valóban Ő Isten fia. Jézus számára fontos volt a tanítványokkal való találkozás, hiszen szerette őket, és tudtukra akarta adni, hogy a szeretet országa örök, és amit ígért, az valóság.
A mi mindennapi életünkben is fontosak a Jézussal való találkozások, ami lehet ima, jócselekedet, másokra való figyelés, egy jó szó stb. Mindnyájan tele vagyunk csodákkal és körül is vesznek minket, csak késznek kell lennünk rá, hogy meglássuk/felismerjük azokat. És törekednünk kell arra, hogy mások számára mi is csodák lehessünk.

[Cseh Andris, Székesfehérvár]

2013. április 4. csütörtök
ApCsel 3,11-26; Lk 24,35-48

Nehéz azt mondani, hogy félek. A mai világban ez nem egy jó szó. Erősek vagyunk és bátrak, minden problémát megoldunk. Nem jó dolog a gyöngeség beismerése, mert a gyöngeség védtelenné tesz.
" ... félelmükben bezárták az ajtót."" Mi is bezárunk ajtókat; olyan sok ajtót bezárunk, hogy nem is tudjuk már, mit zártunk be.
Kicsi réseket kellene hagynunk, hogy belépjen valaki, csak egy kis lehetőséget, hogy megfogja valaki a kezünket. Nem kellene tágra nyílt ajtónyílás, mert kicsi rés is elég a szeretetnek, sőt a szeretetnek kell a legkisebb rés. Ott van minden mosolyban és érintésben, minden jó szóban, sőt ott van akár az sms-ben vagy email-ben is. Nem, nincs neki akadály. Sőt, a megtagadott kézfogásban, az elutasított ölelésben is ott van. Mert nem lehet mindig tágra nyitni a szívet, a lelket, mert meg kell néha mutatni, hogyha valami nem jó, éreztetni kell a rosszat, mert a csak befogadó szeretet is csal. Azt az arcát mutatja, hogy nem baj, hogy Te milyen vagy, én szeretlek. De nem lehet a bűnt, a rosszat szeretni, ki kell mondani, hogy ez nem jó, szeretni kell a bűnöst, miközben gyűlölni, elutasítani kell a bűnt. Mennyire nehéz néha ez! Mint ahogyan a másik oldalról is nehéz megérteni, hogy nem engem utasítanak el, hanem csak a bennem élő rosszat. És ez kell a fölismeréshez, hogy most valami rossz történik bennem, nem az Isten munkálkodik itt, hanem a Gonosz. Sokáig nem ismertem ezt, nem fogadtam el, hogy létezik. De nem csak magasság van, hanem mélység is. Nemcsak Isten jelenlétét és szeretetét tapasztaljuk meg, hanem néha meg kell tapasztalnunk azt is, ha nem találjuk meg a reményt, ha magunkba nézünk és nem a szerethető embert látjuk, hanem azt, akit már magunk sem tudunk nemhogy szeretni, de elfogadni, vagy elviselni sem.
Félek, hogy az életnek ezeket a mélységeit is megtapasztalom, és bezárom az ajtót. Sőt az ajtókat. Mert sok ajtó vezet az ember lelkéhez és nem jó, ha bezárja az ajtót. A tanítványoknak sem volt jó, persze ők nem tudhatták, hogy az ajtó bezárása nem elég. Egy olyan történelmi pillanatban éltek, amikor nem számított az ajtó bezárása. Nem adatik ez meg mindenkinek. Nem azért mert Ők kivételezettek voltak, egyszerűen ez nem adathatik meg mindenkinek. Mert ez életnek megismételhetetlen pillanatai vannak. Amikor ott lehettem harmadik és ötödik gyermekem születésekor, azok is megismételhetetlen pillanatok voltak, nem mindenkinek adatik meg, nem tudom miért, de nem. És örökre hálás vagyok, hogy megadatott, és nem keresem azt, hogy miért csak akkor és a többinél miért nem. Vannak dolgok, amik vannak, ahogyan vannak. Ezt sem könnyű megérteni fiatal fejjel, de így ötvenen túl, mintha sikerülne.
Szóval bezárjuk az ajtót, vagy ami még rosszabb, bezárjuk az ajtókat. Már egy ajtó bezárása is rossz, de még rosszabb, ha több ajtót zárunk be. Nem egyszerre zárjuk be az ajtókat, hanem sorban. Akár szép lassan, szinte észre sem lehet venni, csak bezárjuk. Aztán már nincs több ajtó. Sötét van, és már a kopogás sem hallatszik, mert azokat az ajtókat is bezártuk, amin nem jön át a hang. Már a hang sem. Igen, a mai világ sok segítséget kínál erre is. Orvos, pszichológus, terápia, gyógyszer. Csak azt felejti el, hogy az Élő Isten, az Isten hangja az egyedüli megoldás. "Békesség nektek!" Ezt kell, kellene meghallani, ha ki akarunk lépni a zárt ajtók mögül. Mert ki lehet lépni, ha meghalljuk Jézus reménységgel teli szavát, amely nem azt mondja, hogy "Békességet hoztam nektek!" és azt sem, hogy "Békességet ajándékozok nektek!", hanem csak annyit, hogy "Békesség nektek!"". Honnan ez a békesség? Hol lehet megtalálni? Lehet, hogy mindvégig itt volt csak a zárt ajtók mögött nem láttam? Lehet, hogy én magam zártam el magamtól? Lehet, hogy mindvégig itt voltál Szereteteddel, Békességeddel? "Én Uram, és Istenem!"

[Botlik Bence, Budapest]