A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi, a napi evangéliumhoz kapcsolódó elmélkedések azfolyóiratban is megjelennek.
2013. március 25. hétő
Iz 42,1-7; Jn 12,1-11
Három súlypont, három jellem: Lázár, Mária, Júdás.
Jézus tanítása olyan változást hozott a világba, mely sarkaiból
kifordította és jobbá tette azt. Kinyitotta a kaput...
és talán Lázár volt az első, aki belépett rajta. Az élete
szavak nélkül is bizonyosság volt Isten dicsőségéről. Lelki
értelembe véve ugyanezt az utat tesszük meg Jézust követve:
feltámadunk a lelki halálból. A mi életünk is ilyen bizonyosság
mások számára Istenről, mint Lázáré?
Mária valószínűleg sejtette, hogy kinek a társaságában van.
Talán igen. Tettével azt bizonyította, hogy mérhetetlen szeretettel
viseltetett Jézus iránt. A legdrágább olajjal kente meg a
lábát és hajával (ami a Nő ékességét jelenti) törölte meg
azt. Az "utolsó kényeztetés" - és Jézus engedte, hogy így
legyen, engedte, hogy látszólag fölösleges kényeztetéssel
halmozzák el.
Ott volt Júdás is, akinek a szeretete nem volt őszinte. Kérdésével
szentebbnek akart látszani, mint ami valójában volt, hiszen
nem sokkal később elárulta Őt.
Nézzünk magunkba, hogy melyik jellem erősebb bennem! Júdások
vagyunk-e mikor látszat szelídséggel elpazaroljuk az ajándékba
kapott időt és lehetőséget, vagy Mária nyomdokán járunk-e
és a körülöttünk élőkre "pazaroljuk" a drága időnket, pénzünket,
figyelmünket, szeretetünket, mintha Jézussal tennénk? Tehát:
a mi életünk is bizonyosság-e mások számára az élő Istenről,
mint Lázáré? Éljünk úgy, hogy az legyen!
[M. Lajtai Krisztina, Sopron]
2013. március 26.
kedd
Iz 49,1-6; Jn 13,21-33.36-38
"E szavak után Jézusnak mélyen megrendült
a lelke, s megerősítette: Bizony, bizony,
mondom nektek: Egyikőtök elárul. Erre a
tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták,
melyikükről mondta. A tanítványok közül az egyik,
akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett
ült. Simon Péter intett neki és kérte: Kérdezd
meg, kiről beszél. Erre Jézus keblére hajolt
és megkérdezte: Uram, ki az? Jézus
így felelt: Az, akinek a bemártott falatot
adom. Ezzel bemártotta a falatot, fogta
és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti
Simon fiának. A falat után rögvest belészállt
a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: Amit
tenni akarsz, tedd meg mielőbb! De az asztalnál
ülők közül senki sem értette, miért mondta neki.
Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták,
hogy Jézus megbízta: "Vedd meg, amire az
ünnepen szükségünk lesz. Vagy hogy adjon
valamit a szegényeknek. Mihelyt átvette a falatot,
Júdás nyomban elment. Éjszaka volt.
Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: Most
dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül
benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten
is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti.
Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni
fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek
is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek.
Simon Péter megkérdezte tőle: Uram, hová
mégy? Ahova megyek - válaszolta Jézus
-, oda most nem jöhetsz velem, de később követni
fogsz. Péter fogadkozott: Miért ne
követhetnélek már most? Életemet adom érted.
Jézus leintette: Életedet adod értem? Bizony,
bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas,
háromszor megtagadsz."
Annyira emberi közeg, amennyire
csak lehet - ami itt Jézust körülveszi. Barátok,
és árulók.
Árulók=barátok?
Néztél te már szembe ezzel a lehetőséggel, hogy
árulást teszel? Voltál már olyan helyzetben,
amikor elárultál valakit, vagy valamit? Tudván
tudtad, hogy megteszed, vagy csak megesett? Szállt
már beléd a sátán?
Az árulás annyira emberi, hogy legszívesebben
eltávolítjuk magunktól, és azt mondjuk - megszállt
a sátán! Csak az ember képes elfordulni, hátat
fordítani barátnak, eszmének, életmódnak, erénynek.
És mivel szégyenletes dolog az árulás, ezért
legjobb, ha valami külső okot teszünk felelőssé
érte, ami csak úgy belénk száll, akaratunk ellenére.
Te éltél már át árulást? Amikor Téged árultak
el. Érezted, ugye? Valami meglebbent köztetek,
együtt nyúltatok a tálba, a következő pillanatban
meg, már csak a hátát láttad. Vagy ígérgetett
hűséget, kitartást, megbonthatatlan szeretet
- és amikor kérdezték, még a nevedet sem vallotta
ismerősnek.
Jézus vajon csak célt szentesítő eszköznek látta
Júdás és Péter árulását? Vagy inkább tudta, hogy
nincs senki felvértezve árulástétel ellen?
[Csizovszki Zsóka, Ágfalva]
2013. március 27.
szerda
Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25
"Attól fogva csak a kedvező alkalmat kereste,
hogy kiszolgáltassa őt nekik."
"Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem."
Júdás, az áruló indíttatását, motivációját többféle
módon magyarázhatjuk. Lehet fatalista, az üdvtörténetet
beteljesítő, csalódottságát kifejező, gondolkodásmódjából
logikusan következő, utolsó reményét megcsillantó
tettként is értékelni magatartását. Ebből a szempontból
lehet őt elítélni, részben vagy egészben megérteni,
talán még felmenteni is.
Megoldási módja azonban nem egyenes. Ez érződik
az utolsó vacsorán tanúsított viselkedésén. Míg
a többiek felháborodással vegyült kíváncsisággal
kérdezik Jézust, Júdás sunnyog. Tudja, hogy ő
az áruló, de szinte érzi és megremeg attól, hogy
ezt Jézus is tudja.
Mi lett volna a tisztességes megoldás? A szemtől-szembe
kiállás, a nyílt, direkt kommunikáció. "Nézd,
Mester, én csalódtam benned, meg ebben az Isten
Országa dologban, a közösségben, tanításod és
életpéldád igazságába és hatékonyságába vetett
hitemben. Változtass mindezen, vagy köszönjünk
el egymástól és járjuk külön-külön utunkat."
De nem, Júdás az árulást választja. Szembe még
jópofizunk egy csöppet, együtt vacsorázgatunk,
de a háttérben már megy a szervezkedés Jézus
ellen. Tettének kimenetelét még nem tudja pontosan.
Lehet, hogy az elfogatás hatására Jézusból kitör
a harcos Messiás? Vagy megmarad erőszakmentesnek,
engedve az erőszaknak? Aztán talán mégis leszáll
a keresztről? Vagy egyszerűen meghal? A lehetőségek
között tehát van olyan, amelyben Júdás szemében
Jézus a "győztes" pozíciójába kerül, azonban
kikerülhet teljesen "vesztesként" is. Ez utóbbiaknál
Júdás eshetőleges szándéka átfogja az emberölés,
egykori mestere és barátja teljes fizikai megsemmisítésének
lehetőségét is. Később, a következmények ismeretében
feltehetően ezért veszíti el eszét s "bérgyilkosként"
értékelve önmagát, szórja el fizetségét és menekül
a pusztulásba.
Saját életünkben is lehetnek csalódások, reményvesztettségek.
Ilyenkor nézzünk szembe önmagunkkal és embertársainkkal.
Válasszuk az őszinteséget, próbáljuk kifejezni
érzéseinket, gondolatainkat, keressük a megoldásokat
önmagunkban, kapcsolatainkban, egyedül és/vagy
mások segítségével, Istenhez fordulva.
[Pakodi Gábor, Székesfehérvárs]
2013. március 28. Nagycsütörtök
Kiv 12,1-8.11-14; 1Kor 11,23-26; Jn 13,1-15
Az Ószövetség üzenete: Mutassátok be a véres állat–áldozatot.
Ha engedelmeskedtek, és rajtatok a jel, akkor megmenekültök
az "Úr átvonulásán", az igazság óráján. Az emlékezés
adjon erőt nektek, hogy Isten népe lehessetek, és parancsai
szerint élhessetek.
A Szentlecke tanítása: Új jelet adok nektek. Az áldozat
én vagyok: a testem és a vérem. Úgy menekültök meg, hogy
szövetségre léptek velem.
Az emlékezés, a kenyér evése, és a bor ivása erősítsen
meg benneteket a szövetségben, hogy méltón éljetek és
méltón álljatok az Úr elé.
Az Evangélium üzenete: A jel és a parancs: a szeretet,
a Jézus által bemutatott Szeretet. Ennek a szeretetnek
a gyakorlása egész életünket betöltő program.
Ennek a szeretetnek a gyakorlása közösséget (Egyházat)
létrehozó program.
Ennek a szeretetnek a gyakorlása égbe emelő program.
A Jézus szeretete erősítsen meg minket abban, hogy mindig
tudjuk honnan jöttünk, kikkel együtt küzdünk és hova
tartunk!
[Rozsics Gábor, Székesfehérvár]
2013.
március 29. Nagypéntek
Iz 52,13-53,12;
Zsid 4,14-16;5,7-9; Jn 18,1-19,42
Jézus a barátaival kiment a "kertbe".
Egy általa kedvelt helyre, hogy együtt
legyen azokkal, akiket szeret. Júdás
ezt tudta. Ő is járt ott. Nemegyszer.
Vele.
Júdás lázadó gondolkodása a világról,
és annak megváltásáról annyira különbözött
Jézus és az Atya elképzelésétől,
hogy nem tudott higgadtan, elmélyülten,
szeretettel gondolkodni. Hirtelen
és konok volt. Nem értette azokat
a lépéseket, amiket Jézus élt meg
előtte.
De én megértem? Tudok higgadtan és
elmélyülten gondolkodni a fenyegetettségem,
meg-nem-értettségem, más elképzeléseim
feltörésekor? Tudom az Atyára bízni
magam, hogy vezessen, és az Ő hangját,
a szívem vezérlését követni? Vagy
az egóm felülírja a belső középpontom
parancsait, és én is, mint Júdás
átgondolás, beszélgetések és a belső
harmónia teljessége nélkül ugrok?
Júdás egy csapattal jött. Azt az
erőt engedte eluralkodni magán, amit
a Jézust elbuktatni akarók is sugároztak
(félelem, bizonytalanság).
Milyen erők, energiák mozognak körülöttem?
Mit engedek be magamba, milyen gondolatok
forognak bennem? Kik vesznek engem
körül? Miben hiszek?
Jézus tudta, miért jött, mit akar,
és ehhez sziklaszilárdan ragaszkodott.
"ÉN VAGYOK".
Tudta azt, hogy "ki vagyok, miért
vagyok itt, és mit akarok". Ettől
a magabiztosságtól ellenségei térdre
hullottak.
Tudom-e én, hogy ki vagyok? Miért
vagyok ott, ahol éppen vagyok? Mi
a dolgom?
És tudom-e dolgomat úgy tenni, hogy
abból a mennyei magabiztosság, és
nem az önteltség sugározzon?
Ismerem magam? Kihez állok közelebb?
[Káplár-Szentes Ágnes, Székesfehérvár]
2013. március 30. Nagyszombat
Kiv 14,15-15,1; Lk 24,1-12
Isten mindig mellettünk áll, mint ahogy az izraeliták
mellett is. Ha nem keményítjük meg szívünket, mint
a fáraó, akkor észrevesszük és be is tudjuk fogadni
őt a szívünkbe. Ha akkora hitünk van legalább, mint
a mustármag, akkor minden lehetséges számunkra, akár
a tengeren is átkelni száraz lábbal. Isten kiáll
értünk, ha mi is kiállunk érte és magunkért. Ha elfogadjuk
magunkat, akkor elfogadunk másokat is, és Istent
is.
Önmagunk elfogadása és ismerete nélkül, nem leszünk
képesek elfogadni és megismerni másokat sem, de Istent
sem. Megérteni meg végképp nem tudjuk őt. Bíznunk
kell Istenben, a jóságában és abban, hogy ha megpróbál
minket, az csak a javunkra válik, fejlődünk általa,
nem büntetésnek szánja. Mindenki annyit kap, amennyit
elbír, erre mondják: megvan mindenkinek a maga keresztje.
Ha valaki mástól átvállal terheket, akkor halad a
szentté válás útján. Lényeg, hogy épüljünk, növekedjünk
a terhek alatt a szeretetben, és a hitben, és a rosszat
is jóval fizessük meg.
[Bognárné Süveges Kinga, Székesfehérvár]
2013. március 31.
- Húsvétvasárnap
Lk 24,1-12 - A győztes
és legyőzött
A Húsvétnak mi az igazi üzenete? Az-e, ami a Jézus halála után keletkezett, vagy ami életéből és halálából kikövetkeztethető? Vizsgáljuk meg a két üzenetet, és keressük azt, hogy melyik lehet a Jézus szándéka szerinti.
1. A vallási üzenet
A történet egy kivégzésről szól, amely többszereplős.
A vallásos húsvét a kivégzés utánról szól,
és arról, hogy ki a győztes, és ki a vesztes.
Vegyük sorra!
Nagypénteken este Kaifás főpap, a papi fejedelmek,
az írástudók és a farizeuspártiak azzal a jóleső
érzéssel hajthatták nyugovóra a fejüket, hogy
az eretnek kiirtva, az ügy lezárva.
Pilátus római helytartó ugyancsak elégedett lehet,
mert az állítólagos lázadó likvidálva, a zsidó
Nagytanács kívánsága teljesítve, és örömmel jelentheti
a császárnak, hogy a zsidó tartományban helyreállt
a rend.
Kaifás és Pilátus, a halálos ellenségek most
képletesen egymás kezébe csaphatnak: Győztünk!
Nagypénteken este Jézus tanítványai, anyja és
az asszonyok, valamint a Jézusban reménykedő
nép félelemmel és rettegéssel állapíthatja meg,
hogy vége. Minden remény szétfoszlott, az ács
fia, a nagyhatású próféta és az imádott Mester
elbukott. Vesztettünk!
Arimateai József a sziklasír tulajdonosa a gyors
temetés után még kimegy a sírhoz. És ott akkor
valami történik.
Az asszonyok is be akarják fejezni a holttest
olajokkal és illatszerekkel való kezelését, és
kora hajnalban ők is kimennek a sírhoz. Üresen
találják a sírt.
Péter és társai ellenőrzik az asszonybeszédet,
és igaznak találják. Majd különös módon többen
is találkoznak az élő Jézussal. Ez úgy lehetséges,
hogy Jézus a kínzások ellenére sem halt meg,
feléledt és él, vagy feltámadt a halálból.
Péter, majd később Pál apostol, akinek csak látomásai
voltak Jézusról, megfogalmazza a jó hírt: Isten
feltámasztotta Jézust a halálból, és ez a Jézus
mégiscsak Győztes, mert halálával és feltámadásával
megváltotta a világot!
2. Erkölcsi üzenet
A történet egy életről szól, mely példaértékű
a világ és minden ember számára.
A názáreti ács fia valami nagy dologra jött rá,
és ezt a felismerést mindenkinek át akarta adni.
A gazdagság, hatalom és erőszak világa nem jó.
De lehetne a földön új világot teremteni, ha
mindenki adna a nála szegényebbnek, ha senki
sem uralkodna a másikon, hanem szolgálná a másikat,
és ha mindenki elvetné az erőszakot, nem ütne,
és nem ütne vissza, és ha mégis, akkor meg tudna
bocsátani a másiknak. Ő ezt nevezte szeretetnek,
és ezt kezdte hirdetni: "Szeressétek egymást!",
ahogy én elkezdtem. Tudta, mi lesz a sorsa, de
azt is tudta, hogy ha élete árán is kitart a
szeretet mellett, akkor "aki elveszti életét,
megnyeri azt". Hiszen "senkinek sincs nagyobb
szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért".
A halálig menő szeretet a világon a legnagyobb
érték, amit ember adhat embertársainak.
Tanításával és a maga életet is odaadni tudó
erőszakmentes szeretetének példájával Jézus erkölcsi
forradalmat indított el. Kereszthalálával jobban
meggyengítette a római birodalmat, mint ha kardot
rántva megöl egy sereg római katonát. Az ókor
bitófáján függő Áldozat a gyilkosok, a mindenkori
gyilkosok alacsonyrendű etikájának örök ítéletét
jelenti, és aligha lehet félretenni azt a történelem
országútjáról. Az általános és egyetemes emberi
szeretetet állítja minden kor minden embere elé,
és felkínálja mindenkinek: Szeress, életed odaadásával
is szeress, mert ezzel győzhetsz a gyűlöleten
és az erőszakon, és ettől lesz jobbá, megváltottabbá
a világ!
[Kovács László, Budapest]