Bokorportál

Lélekváró elmélkedések

A Lélekváró elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.

A vasárnapi, a napi evangéliumhoz kapcsolódó elmélkedések azfolyóiratban is megjelennek.

2013. március 17. - Nagyböjt 5. vasárnapja
Jn 8,1-11 - Tettenérés és népharag

A házasságtörő asszony története felháborító az igazságosság-etikát valló emberek számára, amint a tékozló fiúé is az volt. Induljunk ki most a múltbeli történetből, és aztán tegyük át a mába.

1. A házasságtörő asszony és Jézus
A Főtanács már eldöntötte, hogy megöli Jézust. Jézus tudja, hogy életére törnek, de felmegy Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre. Ott a templomudvarban tanít, és szellemi csatát vív ellenségeivel, akik le akarják járatni őt a nép előtt.
Így történik, hogy az erkölcs őrei, az írástudók és farizeusok előcibálnak egy nőt, akit tetten értek, amikor éppen megcsalta a férjét. Ezt az asszonyt használják fel arra, hogy Jézust kelepcébe csalják.
Aljas tervüknek megfelelően Mózes törvényét idézik Jézusnak, amely szerint, "aki házasságot tör, azt ki kell irtani" (5Móz 22,22). Mit szól ehhez a Mester? A csapda abban áll, hogy ha jóváhagyja a mózesi törvényt, megtagadja önmagát, de szembekerül a rómaiak törvényével is, mert a kivégzés Róma joga. Ha pedig ellenzi a kivégzést, akkor szembekerül Mózes törvényével, ami Isten törvénye. Az egyik esetben államellenes lázadónak minősül, a másik esetben pedig törvényszegőnek, mert szerintük ellentmond Isten törvényének.
Jézus megoldása eredeti. A porba írogat, majd azt mondja: "Aki bűn nélkül van közületek, az vesse rá az első követ!" Nem tudjuk, mit írt a porba, de annak nyomán a vádlók és az ítéletet végrehajtani készülő lincselők egymás után elkullognak.
Egyedül maradva az asszonnyal, kijelenti, hogy ő sem vádolja, és nem ítéli el. Azzal küldi útjára, hogy ne vétkezzen többé.
A vádlók azt is felfoghatják, hogy Mózes törvénye rossz, számukra is, mert az elkullogók bűneinek kiderülése után, esetleg őket is bíróság elé lehetne hurcolni. De legfőképpen a jézusi erkölcsi törvény magasabbrendűsége derül ki, amely szerint Isten csak szeretni és megbocsátani tud, büntetni képtelen, mert ő maga a Szeretet és az Irgalom. Jézus a maga példájával bizonyítja is, hogy ő sem vet követ a bűnösre, mert ő nem büntetéssel, főleg nem halálbüntetéssel, hanem a jósággal akar megmenteni másokat.

2. A bűnözők és mi
Lehetne a mából számtalan példát hozni a házastársi hűtlenségre, a házastárs megcsalására. Végig lehet gondolni, hogy mit tesz egy megcsalt férj vagy feleség a párjával.
Van, aki "kinyírja", megöli a feleségét vagy a férjét, és még hivatkozhat is a mózesi törvényre, amely bírói és ítéletvégrehajtói felhatalmazást ad a vétkes elítélésére, és bizonyos értelemben a népharag szentesítésére.
A jogállamban az ítéletet és ítélet végrehajtást az állam vállalja magára. A közbűntényes ügyeket és a polgári pereket, a válópereket is. Ha csak az utóbbit nézzük, hogy mi folyik az ilyen bírósági válópereken, arról azok beszélhetnek, akik így akarták megoldani a sérelmüket. De arról is ők tudnak beszélni, és ha vannak gyermekeik, főleg ők, hogy mi következik az ilyen bírói ítéletek után.
Megoldás lenne a jézusi erkölcs? - kérdezhetjük. De hát ki lenne az az őrült, aki egy házasságtörő bűnét csak úgy megbocsátja? Aki a vétkest újra szeretni tudja?! Mond-e valamit a "vétlennek" ez a jézusi mondat: "Az dobja a másikra az első követ, aki bűn nélkül való"?
Lehet hadakozni és vitatkozni Jézus igazán: hogy lélektani lehetetlenség megbocsátani, hogy nem érdemli meg a szeretetet, aki ennyire elvetemült, hogy büntetés nélkül a bűnös csak jobban felbátorodik, és úgy sem változik meg soha... De mindez csak önigazolás lenne, és nem őszinte szembenézés önmagunkkal.

[Kovács László, Budapest]

2013. március 18. hétő
Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62; Jn 8,12-20

Kedvesen tanítja a Kis herceg-ben Saint-Exupéry, hogy miért is nem hisznek akárkinek a felnőttek. A felnőttek közé "oda-számoljuk" (gondolom nem csak mi!) a Jézust bizalmatlanul faggató farizeusokat és Zsuzsanna ellen acsarkodó véneket. A farizeusokról emlékezik meg János evangéliuma, a vénekről Dániel könyve.
"Minden okom megvan rá, hogy azt higgyem: a bolygó, ahonnét a kis herceg jött, a B-612-es kisbolygó. Távcsövön ezt a csillagocskát csak egyetlen egyszer észlelték: 1909-ben egy török csillagász.
Fölfedezéséről akkor nagy előadást tartott a Nemzetközi Csillagászati Kongresszuson. Öltözéke miatt azonban nem hitt neki senki. Mert ilyenek a fölnőttek.
A B-612-es kisbolygó hírnevének nagy szerencséjére azonban egy török diktátor utóbb halálbüntetés terhe mellett megparancsolta népének, hogy öltözködjék európai módra. A csillagász 1920-ban megismételte előadását, ezúttal fölöttébb elegáns öltönyben. És ezúttal egyet is értett vele mindenki."
Ebből a történetből is kiolvasható, felnőttnek, farizeusnak a megítélés alapja; mi hogy néz ki; milyen a külső. A Zsuzsanna után leskelődő vének, abban bíztak, hogy a felnőttek hajlanak a hamis tanú által keltett látszat alapján ítélni. (A vének nem számítottak az isteni bölcsesség közbelépésére és az életükkel fizettek. A farizeusok nem számoltak Jézus bölcs válaszával és ezért kellett megszégyenülve elhagyni a beszélgetés helyszínét.)
Jézus azt mondta legyünk olyanok, mint a gyermekek (Mt 18,3). Ne úgy közelítsünk valakihez, ahogyan a felnőttek teszik. A kicsi gyermek rácsodálkozó, bizakodó, nyitott és előítéletet nem ismerő pillantását állítja példának elénk.
Váljunk gyerekké, és ne kötözködjünk Jézussal, mint a farizeusok, és ezzel elkerülhetjük, hogy ránk-zúduljon a Mester érv-rendszere, hogy miért is kell Neki hinnünk. Amennyiben a farizeus hallgatók a beszélgetés elején megfontolták volna Jézus szavait, talán meg se próbálták volna eképpen a ravasz támadást: "Most magadról tanúskodsz, ezért a tanúságod nem ér semmit!"
Jézus első szavaiban elmondta: "Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely az örök élet."
Egy gyerek is felmérte volna a Jézussal történt találkozás első percében, hogy a Világ Világosságával kár kötözködni, hisz a belőle áradó fényben látjuk a dolgokat, így ha nem követjük, csak a sötétségben maradunk. A gyerek is tudja, hogy az erősebbel nincs értelme kötözködni. Hát még a legerősebbel!
Uram add, hogy sose feledjem,
Te vagy a Világ Világossága,
aki nélkül, akit megkérdőjelezve
sötétségben maradok.
Kérlek, maradj velem Örökké!
Ámen.

[Arany Ildikó és Sándor Zsolt, Budapest]

2013. március 19. kedd
Szám 21,4-9; Jn 8,21-30

A rézkígyó története megragadó a gyermeki fantáziának. Csak fel kell nézni a póznára erősített rézkígyóra, és az embernek semmi baja nem lett a kígyómarástól.
Az előzmények milyen sokszor megismétlődtek/megismétlődnek az ószövetség könyveiben, de napjainkban is, körülöttünk is, velünk is:
zúgolódunk, megfeledkezünk, elfordulunk Istentől > "istentelenül" képtelenné válunk megbirkózni az életfeladatainkkal > összeomlás, kétségbeesés > odafordulás Istenhez, bűnbánat > a megbocsátás befogadása, megsegítés > tájékozódási pont, új irány
"... mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok - (a Messiás) - meghaltok bűnötökben." (Jn 8.24)
Ha kihagyjuk az Istenhez odafordulást, kihagyjuk a bűnbánatot, képtelenné válunk az Isten megbocsátását befogadni, képtelenné válunk Jézus tanításából, példájából erőt, energiát meríteni. Állíthatnak nekünk akármilyen rézkígyós póznát, az élet sok-sok ajándékával lehetünk körülvéve vakok, érzéketlenek maradunk irántuk.
Ne így legyen!

[Papp Gábor, Budapest]

2013. március 20. szerda
Dán 3,14-20.49-50; Jn 8,31-42

"Nebukadnezár király kérdőre vonta őket: Igaz-e Sadrak, Mesak és Abednegó, hogy nem tisztelitek isteneimet, és az aranyszobrot sem imádjátok, amelyet állíttattam? Nos, hát készen vagytok-e rá, hogy mihelyt meghalljátok a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, leboruljatok és imádjátok a szobrot, amelyet készíttettem? Mert ha nem imádjátok, még ebben az órában tüzes kemencébe vettetlek benneteket. S van-e olyan isten, aki megment titeket a kezemtől? Sadrak, Mesak és Abednegó így feleltek Nebukadnezár királynak: Nincs szükség rá, ó király, hogy mi feleljünk parancsodra. Ha a mi Istenünk, akit tisztelünk, meg akar minket menteni, akkor a tüzes kemencéből és a te kezedből is kiszabadít, ó király. De ha nem így történnék is, tudd meg, ó király, hogy isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állíttattál, nem imádjuk. Ekkor Nebukadnezár haragra lobbant, arca lángba borult Sadrak, Mesak és Abednegó miatt, és kiadta a parancsot, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fűtsék be. Aztán megparancsolta serege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mesakot és Abednegót, és vessék őket a tüzes kemencébe. ... Az Úr angyala pedig leszállt a kemencébe Azarjához és társaihoz, és kiverte a tüzet a lángoló kemencéből. Olyanná tette a kemence belsejét, mintha harmatos szellő fújdogált volna benne. Őket a tűz egyáltalán nem érte, nem sértette és nem háborgatta."

A történet előzménye, hogy Nebukadnezár királynak látomása volt: hatalmas szobrot látott, melynek feje tiszta aranyból, melle ezüstből, hasa ágyéka bronzból, lábszára vasból, lábfeje pedig félig vasból, félig agyagból volt. A hegyről levált egy kő, eltalálta a szobrot, ami összeomlott,és belőle egy kőhalom lett. Ezután épített az elbizakodott király egy hatalmas aranyszobrot, ami előtt le kellett borulni. Ezt tagadta meg a három előkelő zsidó családból származó ifjú, eredeti nevén Hananja (Irgalmas az Úr), Misael (ki olyan, mint az Isten) és Azarja (Segít az Isten). A babiloni fogságban kapták a Sadrák, Mesak és Abednagó nevet. Három évig képezték őket a királyi szolgálatra. Bölcsek lettek, de hitüket nem tagadták meg. Bíznak Isten segítségében, de készek az életük feláldozására is. Nevükben Abednegó imádkozik: dicsőíti az Istent, áldja, és bűnbánó ima után kéri Isten segítségét, ami nem marad el: Isten angyala olyanná tette a kemencét, mintha harmatos szellő fújdogált volna benne. Ez egyértelmű utalás a Lélekre, aki nincs ott a villámban, a mennydörgésben, a süvítő szélben, csak a lágy szellő fuvallatában. Péter csodálatos szabadulása a börtönből hasonló az ő megmenekülésükhöz. Segítette őket a hitvallásban, hogy hárman voltak. A fogságban is élő volt a hitük, Istenbe vetett bizalmuk.

"Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket. Ábrahám utódai vagyunk - felelték -, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek? Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bűnt követ el. A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad. Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok. Erre közbevágtak: A mi atyánk Ábrahám!" Jézus így folytatta: "Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett. De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette. Azt teszitek, amit atyátok tett. De tovább erősködtek: Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten. Jézus ezt válaszolta: Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött."

Jézus nyitott volt mindenki felé. Voltak zsidók, akik hittek benne. Reménykedve próbálja őket az igazság megismerése felé vezetni. De megakadnak a szabadság szón. Nem tudnak Jézus gondolkodásmódjába belehelyezkedni. Nem látják be sem próféta gyilkos atyáiknak, sem saját maguknak a bűneit. Jézus látja, hogy gondolkodásmódjuk, a bennük lévő indulat hová vezet: életére törnek. Nem az életét félti, hanem őket. Legújabb szolgálati helyemen az a legszomorúbb, amikor nem tudok meggyőzni megtévedt embereket magatartásuk helytelenségéről. Nincs bennük bánat, változni akarás. Ugyanolyan megkérgesedett a szívük, mint a Jézus korabeli zsidóké. Gondolkodásmódjuk beszűkült, életformájukká vált a bűnözés.
Vajon Jézus tud-e hatni ránk? Nyitottak vagyunk-e tanítása befogadására? Felismerjük-e, hogy a bűn szolgasághoz vezet? Érdekel-e az igazság, vagy csak egyoldalúan a magunk igazát keressük? Szeretjük-e Jézust? Meglátszik-e ez életünkön: a hétköznapjainkon és a vasárnapjainkon? Lelkes emberek vagyunk-e? Tudunk-e másokat lelkesíteni? Akarunk-e szabadulni rossz indulatainktól? Kérjük-e a Szentlélek ajándékait?
Segítsen bennünket Isten Szentlelke, hogy élő hitű tevékeny szeretetben élő emberek lehessünk!

[Butsy Lajos, Fertőrákos]

2013. március 21. csütörtök
Ter 17,3-9; Jn 8,51-59

"Ámen, ámen, megmondom nektek, ha valaki megtartja a szavam, nem lát halált korszakra szólóan."

1. Jézus hangos Amennel fejezi be magában elmondott imáját, mielőtt övéihez fordul.
2. Jézusnak fontos övéi élete.
3. Jézus nem mond ki üres szavakat.
4. Érdemes betartani azt, amit Jézus mond.
5. Jézus szavai nemcsak kortársaira vonatkoztak?

a) Mennyire jellemző ám, hogy megimádkozom, mielőtt valami fontosat mondanék?
b) Milyen fontos nekem az enyémek élete?
c) Milyen fontos számomra a jézusi szó? Miért?
d) Milyen fajta életre számítok a jézusi szavak megtartása esetén?
e) Kik számára jelent szerintem igazi életet, s mely jézusi szavak betartása?

[Kovács Tádé, Tata]

2013. március 22. péntek
Jer 20,10-13; Jn 10,31-42

"Én mondtam: Istenek vagytok!" Úgy gondolom, hogy Jézusnak ez a mondata ma is köveket adna nagyon sok ember (hívő ember!) kezébe. Kicsit utána olvastam az Interneten, hogy milyen gondolatokat fogalmaznak meg nálam okosabb emberek ezekről a sorokról, és elkeserített, hogy mennyi mellébeszélést, magyarázkodást találtam. "Azt nem úgy kell érteni..., egy másik fordításban nem így szerepel... stb."
Pedig, ha belegondolunk, Jézus csak azt mondja, amit az Ószövetség is számos helyen megerősít. Az említett mondatot nem Ő találta ki, hanem a 82. zsoltárból idézte. De említhetnénk a teremtés történetét is, ahol azt olvassuk, hogy Isten az emberbe lehelte az Ő Lelkét.
Mégis miért ez nagy ellenállás? Talán az az oka, hogy Isten és ember viszonyát még mindig Úr és szolga viszonynak gondolják. (Ebbe valóban nem fér bele, hogy a szolga egy legyen urával...) Jézus azonban egészen más képet festett az Istenről: azt tanította, hogy Ő a szerető Atyánk és mindannyian gyermekei vagyunk, Jézusnak pedig a barátai ("barátaimnak mondalak titeket") és testvérei ("... az mind testvérem, nővérem és anyám").
Van azonban feltétele és következménye is annak, ha komolyan gondoljunk, hogy részei vagyunk Istennek. A feltétele egyértelműen kiderül Jézus további szavaiból: Ő azért Isten fia, mert az Atya tetteit viszi végbe. Ezek szerint mi is akkor leszünk Isten gyermekei, akkor leszünk mi magunk is Istenek, ha azt tesszük, amit az Atya ránk bízott, amit a lelkünkbe oltott: úgy szeretjük a másikat, mint saját magunkat!
A következménye pedig a felelősség: rajtunk múlik, hogy az emberek tetteinket látva mit gondolnak az Istenről. Ha hűen tükrözzük az Ő képét, akkor - bár lesznek, akik meg akarnak majd kövezni - talán sokan rádöbbenhetnek arra, hogy Isten nem Úr, hanem végtelenül szerető Atya. Ha nem tükrözzük hűen, akkor - lehet, hogy a kőhajigálóknak megfelelünk - nem fogják megérteni az Atya üzenetét és Jézus tanítását...
Vizsgáljuk meg magunkat: vajon a tetteimet látva mondhatják rólam, hogy bennem az Atya él?!

[Schaul Árpád, Sopron]

2013. március 23. szombat
Ez 37,21-28; Jn 11,45-57

Isten fáradhatatlan. Folyamatosan küzd népéért. Örök optimizmussal van választott népe iránt, az ember iránt. Mit meg nem tesz az emberért. Szakadás, hűtlenség, békétlenség, eltérés törvényeitől, bálványimádás. Állandóan visszatérő mozzanatok ezek, a választott nép életében. Isten nem fárad bele, hogy ezt a népet újra, és újra visszaédesgesse önmagához. Újabb, és újabb ötletekkel jön elő. Ezekiel próféta által megüzeni a választott népnek, hogy velük akar lenni örökre. Szentélyét közöttük állítja fel. Hajléka közöttük lesz.
Ez a folyamatos huzavona Isten, és ember között ma is zajlik. Hol a hűtlenség, hol a hűség kerekedik felül. Ha az érdek úgy kívánja, akkor irány a bálványok. Isten azonban fáradhatatlan. Ma is. Küzd értünk. Az ötletekből nem fogy ki. Szentélyét, hajlékát közöttünk, bennünk akarja fölállítani.
Hajlékát fel is állította bennünk már létbehívásunkkor. Lelkiismeretünk szavával beköltözött szívünkbe.
Annyira közöttünk akar lakozni, hogy egyetlen Fiát is elküldte hozzánk. Isten, az emberek bőrébe bújva mondta el, mi az, ami tetszik neki, mi az, ami nem.
Isten testvéreket adott mellénk, akik Őrá vannak hangolva. Az Istennek tetszeni akaró testvérek kontrolljával szintén megerősíti Isten az ő szentélyét, hajlékát közöttünk, és bennünk.
Isten küzd értünk, küzdjünk mi is érte!

[Gyűrű Ferenc, Egyed]

2013. március 24. - Virágvasárnap
Lk 22,14-23,56 - "Hozsanna!" és "Feszítsd meg!"

A Virágvasárnap liturgiája két tömegdemonstrációról szól. Jézus "királyi" bevonulásán a tömeg "Hozsannát" kiált, Jézus passiójának záróakkordjaként pedig "Feszítsd meg!"-et. Félő, hogy jórészt ugyanaz a tömeg kiált Éljent és Halált ugyanarra az emberre. Ami akkor történt, az gyakran ismétlődik a történelemben.

1. Ami Jézussal történt
A rómaiak által megszállt zsidó nép olyan Messiást várt, aki megszabadítja az országot az elnyomóktól. A názáreti prófétában még a tanítványai is politikai messiást reméltek. Jézus egész személyisége, egész tanítása és apolitikus magatartása ellenére végig ott lappangott bennük is a vágy egy ilyen szabadító után. Még inkább ez mozgatta a népet, amely tömegesen ment utána, hiszen Jézus a gazdagok, a hatalmasok, az erőszakosok ellen prédikált. Nem csoda, ha Jézus utolsó húsvéti zarándoklatán messiáskirályként ünneplik a szamárháton bevonuló Mestert, és pálmaágakat lengetve Hozsannát kiáltoznak, követve őt a jeruzsálemi templomtérre. Jézus azonban lázadás helyett erkölcsi prédikációkat tart. A tanítványok közül Júdás csalódásában szakít Jézussal, és el is árulja őt.
A zsidó Főtanácsnak kapóra jön Júdás árulása, mert már elhatározták, hogy az őket lejárató és eretnek tanokat hirdető "prófétát" végleg félre állítják az útból. Jézust letartóztatják Júdás segítségével, Kaifás főpap pedig halálra ítéli mint eretneket. Kivégezni azonban csak a római helytartó, Pilátus parancsára lehet. Ezért őt politikai lázadónak beállítva elérik Pilátusnál, hogy kiadja a kivégzési parancsot. Ebben Pilátus segítségére van a csalódott nép, amely "Feszítsd meg!"-et kiált a nemrég még imádott prófétára.

2. Ami velünk történhet
Számtalan példa van arra, hogy hívő keresztények a vallási és politikai hatalom hatására pillanatok alatt köpönyeget fordítanak. Gondoljunk csak arra, hogy a második világháború előtt milyen tömegek vettek részt a Budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson, vagy egy Szent Jobb körmeneten, éltetve Jézust. Aztán a fordulat után szinte ugyanazok vonultak fel óriási tömegben, éltetve a Pártot.
Talán megemlíthetem a saját házunk táján történteket is. A Bokor Közösség az egyház megújulásának reménységeként indult 1945-ben pápai és püspöki támogatással. Aztán fordult a szél. Az államhatalom bebörtönözte a vezetőket, majd később a jézusi ellenségszeretet parancsát követő fiatalokat is, akik megtagadták a katonai szolgálatot. Ebben csak az a szégyenletes, hogy az egyházi hatalom, együttműködve az ateista állammal, ugyanúgy elítélte a közösséget, saját papjait és híveit, és mindmáig gyanakvással fordul feléjük.
A tömeg könnyen irányítható. A tömegben az egyén nehezen tud megmaradni elvei mellett. Csak a tudatos és elkötelezett ember képes az árral szembe úszni, a tömeghatásnak ellenállni.

[Kovács László, Budapest]

Körmenet
Lk 19,28-40
"Azután, hogy ezt mondta, folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet az Olajfák-hegyének hívnak, elküldte két tanítványát ezzel a megbízatással: Menjetek el a szemközti faluba. Ahogy odaértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki megkérdezné tőletek: Miért oldjátok el? -, így feleljetek: Szüksége van rá az Úrnak. A két tanítvány elment, s úgy talált mindent, ahogy mondta nekik. Amikor eloldották a szamarat, gazdájuk megkérdezte: Miért oldjátok el a szamarat? Szüksége van rá az Úrnak - válaszolták, és elvezették Jézushoz. Aztán ráterítették ruhájukat a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amikor elvonult, ruhájukat az útra terítették előtte. Már közel jártak az Olajfák-hegyének lejtőjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt: Áldott az Úr nevében érkező király! - kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban! A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: Mester, hallgattasd el tanítványaidat! Mondom nektek - felelte -, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni."

Minden évben szembetaláljuk magunkat ezzel a menettel. A dicsőséges bevonulással. Ez még Jézusnak is megadatott. Éljenzés, lelkesedés, dicsőség. A teljes elismerés és elfogadás. Minden happy és halleluja!
Teljes odaadással éli meg az áldást. Fogadja, és átengedi magát annak az érzésnek, ami az áldottsággal együtt jár. Mindenki boldog körülötte attól a valóságtól, hogy létezik az emberi erőn és lehetőségen túlmutató csoda. Isten ereje nyilvánult meg általa a világban. Ezt örömmel és ünnepléssel, éljenzéssel és áldással köszöni meg az ember.
Magamon végignézek, és azokon a pillanatokon, amikor Isten csodája megnyilvánulhatott életemben, földre terítem köpenyem és kiáltom: "Áldott az Úr nevében érkező király!" Amikor:
- férfikönnyeket látok,
- váratlan telefonhívást kapok,
- jószándékú emberekkel találkozom,
- hálát elfogadok,
- "Fedél Nélkül" című újságot olvasok,
- otthon-illatot érezek egy gyermekotthonban,
- görbe karok ölelnek,
- segítő szándékú összefogást tapasztalok,
- gyertya lángjában elmélyedek,
- elmélkedést írok.

[Csizovszki Zsóka, Ágfalva]

Archívum