2013. február 23. szombat
MTörv 26,16-19; Mt 5,43-48

"Ma az Úr, a te Istened azt parancsolja neked, hogy tedd meg mindezeket a parancsokat és rendeleteket: tartsd meg tehát és teljesítsd őket teljes szívedből és teljes lelkedből. Te ma az Urat választottad, hogy Istened legyen, hogy az ő útjain járj, megtartsd szertartásait, parancsait s rendeléseit, s az ő szavának engedelmeskedj, az Úr pedig ma téged választott, hogy tulajdon népe légy, amint szólt neked, s megtartsd minden parancsát, s fennköltebbé tegyen téged minden nemzetnél, amelyet teremtett, a maga dicséretére, hírnevére és dicsőségére, hogy szent népe légy az Úrnak, a te Istenednek, amint megmondta."
Isten úr, aki parancsol, rendeleteket bocsát ki, szertartásokat ír elő, megszabja az utat, amelyen járni kell, engedelmességet követel. Nemcsak a hatalmának kijáró tisztelet miatt, hanem belső meggyőződésből, teljes szívvel, teljes lélekkel kell az embernek teljesítenie Isten rendelkezéseit.
Kölcsönös választás következménye ez a kapcsolat Isten és ember között. Isten nem igázza le, nem veti hatalma alá az embert, hanem elfogadja az ember szabad választását, amellyel Istenének ismeri el őt, viszonzásként saját népének nevezi. A kölcsönös választásból szövetség lesz, amelyben mindkét félnek vannak kötelességei és jogai. Az ember kötelessége, hogy Isten útjain járjon, elvégezze az előírt szertartásokat, betartsa a parancsokat és rendelkezéseket, és engedelmeskedjen Isten szavának. Ha mindezt megteszi, joga van arra, hogy saját Istenének nevezze az Örökkévalót, hogy ne legyen árva, elveszett, kóborló pásztornép többé, hanem tartozzék valakihez, Isten választott népe legyen.
Az Örökkévalónak joga van arra, hogy vezesse és irányítsa azt a népet, amelyik őt választotta, cserébe tulajdon népének nevezi, minden más teremtett nemzetnél fennköltebb, elkülönített (szent) népévé teszi, s ezzel önmaga dícséretét, hírnevét és dicsőségét növeli a többi nép körében.
Világos feltételek mindkét oldalon; mit ad és mit kap az egyik és a másik szövetkező fél, annak érdekében, hogy mindketten előbbre lépjenek, a választott nép a többi néphez képest emelkedik ki, Isten a többi nép számára válik ismertté. Mindkét fél nyer ezzel a szövetséggel, akik nem részesei (a többi nép, a többi istenek) veszítenek: kiválóságot, dicséretet, hírnevet, dicsőséget.
Ez a szövetség az evolúciós versengés elvét a biológiai és gazdasági szintről átvitte az eszmei, vallási, ideológiai szintre, és ezzel útjára indította a társadalmi és történelmi haladás eszméjét, összes áldásával és átkával együtt.

"Hallottátok, hogy azt mondták: ’Szeresd felebarátodat (Lev 19,18) és gyűlöld ellenségedet.’ Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes."
Isten mennyei atya, aki napot és esőt ad jóknak és rosszaknak, igazaknak és gazoknak. Isten tökéletes, mert szereti a barátait, és szereti az ellenségeit, az üldözőit is, akik nem szeretik őt.
Aki ennek az Istennek szeretne fia lenni, annak erre a tökéletességre kell eljutnia. A szeretet mibenlétéről sok más helyen is tanított Jézus, itt most elég azt felidéznünk, hogy jó indulat, jó akarat és jó tettek fejezik ki, jó érzések vagy érzelmek ritkán kísérik.
Nem könnyű feladat jó indulattal, jó akarattal viseltetni rokonaink és barátaink iránt, majd jó tettekkel is kifejezni szeretetünket.
Még nehezebb ez felabarátaink - nemzetünk többi, nem rokon, nem barát tagja - iránt. Gondoljunk csak a magyar társadalom elszegényedett, kultúrától, tudástól, alkotó munkától, termeléstől messze távolodott rétegeire, akiknek száma közel jár a magyarországi lélekszám egyharmadához. Őket szeretni mindenképpen megköveteli, hogy megosszuk velük mindazt, amiben náluk jobban állunk, a kultúrát, a tudást, a munkát, de legalább a jövedelmünket.
Ha ezt megtesszük, akkor még mindig csak felebarátaink egyharmadát szeretjük, hátra van még kétharmaduk. Fele a vetélytársunk, hiszen ugyanazon munkaerőpiacon akarjuk eladni a tudásunkat, a tapasztalatainkat, az időnket, hogy megéljünk, és másokat segíthessünk. Melyikünk nem szeretne első lenni 15 vagy éppen 150 pályázó közül? Melyikünk nem gondolt még arra egy sikertelen jelentkezés után, hogy igazságtalanul döntöttek, nem a szakmai és személyi alkalmasság volt az elsődleges szempont, hanem az ismeretség, a "valaki szólt az érdekében"? Hányan utasítanánk vissza, hogy hasonló helyzetben valaki szóljon a mi érdekünkben? És még a hasonlónak ismert, tisztelt és becsült társakkal is milyen nehéz tárgyszerűen szót érteni, ha kiderül, hogy közös jövőnkről más társadalomszervezési elvek mentén gondolkodnak!
Vannak, akik nálunk sikeresebbek, őket vagy irigyeljük, ha sikerüket a tudásuknak, a képességeiknek, a szorgalmuknak köszönhetik, vagy megvetjük, ha szerencsés véletlen folytán kerültek oda, ahol vannak. Tehetős, hatékony embereket megnyerni, hogy nálunk sikeresebben támogassák a céljainkat, szinte reménytelen feladat, de nem lehetetlen. Nekik több idejük van arra, hogy elgondolkodjanak, mire is jó az, amit csinálnak. Hátha csak arra várnak, hogy ötleteket kapjanak?
Hol vagyunk még az idegentől, az ellenségtől, aki el akar üldözni minket arról a néhány négyzetméterről is, amely történelemünk viharai után még a talpunk alatt maradt? Melyikünknek van ideje, energiája még rájuk is gondolni, jó indulatot, jó akaratot mutatni irántuk?
Mégsem lesz más folytatás, csak az, amelyről Jézus beszélt: a természeti és társadalmi erőforrásokat kivétel nélkül mindenkivel meg kell osztanunk, mert a kiválasztás, a kivételezés, az előbbre és hátrébb sorolás, a verseny sok mindenre jó volt, de nem tökéletes. Többet árt, mint használ, elpusztítja a környezetünket, és gyűlölködő táborokra osztja a föld népeit, akik csak egymástól tudják elvenni, amit a sikeresebbek már elvettek a természettől. A régi nem tökéletes, nekünk viszont már csak tökéletes, mondhatnánk úgy is: valóban fenntartható megoldásokat szabad megcéloznunk.
Mózes Másodtörvénykönyvének Istene nem Máté Hegyibeszédének Istene.
Istent választanunk kell magunknak, ahogyan Mózes népe tette több, mint háromezer évvel ezelőtt.
Más nem fog választani helyettünk.

[Zöldy Mária, Budapest]

2013. február 24. - Nagyböjt 2. vasárnapja
Lk 9,28b-36 - Hegyet mászni nem kirándulás?!

"Fel a hegyre!"
Ha az embernek sok a teendője, de meg tud állni, és el tud gondolkodni egy pillanatra, máris képes lesz sorrendet felállítani, eltűnik belőle az aggódó, a torokszorító érzés. Naponta "fel kell kapaszkodnunk egy magas hegyre": vagyis elmélkedve eltávolodni mindentől, mindenkitől, még saját magunktól is. Mert a félrevonulás megadja a lehetőségét annak, hogy felülemelkedjünk a dolgainkon, és egyúttal rálátást is ad. Lehet-e e nélkül napjaink irtózatos kuszaságában nemhogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni?!
Egyedül így, felülről szemlélve lehet mindent jól látni. A feladatok, a megoldhatatlannak látszó nehézségek, a bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel „nyakig” benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: Mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele, s ami ma elviselhetetlennek tűnik, mi marad meg abból egy hét múlva?
Addig kell imádkozni, elmélkedni, amíg egyszercsak be nem következik ez az elváltozás. Felismerjük, hogy kicsoda számunkra Jézus, hogy itt és most mi a lényeges tennivalónk, illetve erőt merítünk annak megtételéhez.
Jézus követése nem sétagalopp
Jézus életútjához a szenvedés és kereszthalál is hozzátartozik A színeváltozás jelenetének szövegkörnyezetében éppen a szenvedésen van a hangsúly. A szakasz előtt és után egyaránt szenvedésről szóló jövendölések olvashatók, amelyeket a tanítványok nemcsak értetlenül, hanem heves tiltakozással is fogadnak Az Atya szózata - "őt hallgassátok" - mindenekelőtt a szenvedés valóságának az elfogadását jelenti, amivel persze a Jézussal való sorsközösség vállalása is együtt jár.
Ha az ember akarja célt, az Ország-építést, a Jézus-követést, akkor el kell vállalnia az eszközöket is, amelyek segítik a cél elérését. Ilyenek pl. az önmegtagadás, a böjt, a bűnbánat stb. A napokban hallottam egy reklámszöveget, amely ide illik: "Ahhoz, hogy sikeres legyél, mindennap le kell győznöd legnagyobb ellenfeledet, önmagadat!" Már a világ fiai is tudják!!
Az Úr pedagógiája
A tanítványok tapasztalása azokra a vallásos élményekre emlékeztet, amelyekben a megtéréskor, vagy az Istennel való találkozás egy-egy felfokozott pillanatában részük volt, s amelyek valamelyest közelebb hozták számukra a természetfelettit. De minden elmélyült Isten-tapasztalás után vissza kell térni a mindennapok szürke, gondokkal és keresztekkel terhes világába. Ám éppen ezek a tapasztalatok tudatosítják újra meg újra az előttünk álló célt.
Jézus beszélget Mózessel és Illéssel, számára fontos a kommunikáció, itt a megerősítés feladatának tisztázásában. Jézus többnyire nem vitt magával senkit az imáihoz. Erre az alkalomra, amikor néhány órára megnyilvánult a dicsősége, magával vitte három apostolát. Jó pedagógusként igyekezett egy kis előzetes biztatást adni neki. Valami olyan élményt, ami nagyon komoly gondolati-lelki támaszt jelent majd akkor, amikor vállalkozása kudarcot vallani látszik, amikor elfogják, és halálra kínozzák.
Szükségünk van olyan pillanatokra, amelyek a nehézségek idején biztos alapot adnak a továbblépéshez, mint ahogy az apostoloknak is erőt adhatott a megdicsőült Jézusra emlékezni a szenvedések idején. Szükségünk van élményekre, amelyek - mint az utcai lámpák ritkás fénye - elkísérnek bennünket, és erőt adnak a következő biztos pontig. Ne felejtsünk el a örömökre visszanézni, és erőt meríteni belőlük a nehézségek idején!

[Horváth József, Tata]

"...majd hang támadt a felhőből, amely szólt: "A Fiam ez, a választottam, rá hallgassatok." (Lk 9, 28-36)

    - Kire hallgatok leginkább?
    - Mennyire hallgatok Jézusra: Ki miatt? Mi miatt?
    - Miről szoktam hallgatni? Miért? Meddig?

[Angel]

---