A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Január 1., Újév - Mária Istenanya ünnepe
Lk 2, 16-21 – Elmélkedés az elmélkedésről
A vetés halkan nő, a bárány hangosan béget. Ez a különbség a mezőgazdaság két fő ágazata között. A pásztorok ez utóbbihoz tartoznak. Hevernek a subán, forgatják a Rubik-kockát unalmukban. Aztán egyszerre minden erejükre, idegszálukra szükségük lesz, mert meg kell küzdeniük a nyájra leselkedő farkasokkal. Ha sikerült, megint visszahemperedhetnek subájukra, hogy míg letörülik homlokukról a verejtéket, tenyérszámítógépükön újra lejátsszanak néhány menet tetriszt. Aztán csak fekszenek a friss illatú fűben, bámulják az eget, és végiggondolják az eseményeket meg a tennivalókat. Miért húzza a lábát a fekete kisbárány, hol törte le bal szarvát a vezérkos, miért voltak idegesek a jerkék itatáskor, mikor is fogy el a legelni való, s merre érdemes továbbhajtani őket? Hogy tudnak ebben megegyezni a többi pásztorral? Hány adagot kell főzni ma vacsorára… Mi ez? Ez az elmélkedés. Begyakorlott, módszeres gondolkodás, néha spontán szemlélődéssel fűszerezve, hiszen szól a haris a torzs közt, dalolnak a pacsirták, fuvolázik a szél a puszta fái közt. Úgy hajladozik a gémes kút, mikor a kölyök vizet húz, mint a békát ebédelő gólya a nádas szélén.
Események: Született betlehemben egy kisbaba. Égi követektől jött róla értesítés, mennyei szintetizátor festette alá a hírt, rendkívüli lézershow. Odasiettünk néhányan. A többi maradt a birkák mellett. Csóringer családot láttunk a földszinten, ott, ahová az állatokat kötik be éjszakára. Dávidnak elég szép számú leszármazottja él a Birodalomban. A kispénzűeknek nemigen tartanak fenn szülőszobányi apartmanokat az emeleten népszámláláskor. Fiatal édesanyja bölcső helyett jászolba fektette a bébit, de rendesen bepólyálta, ami a hőmérsékletingadozás miatt nagyon is szükséges. A természetszerűen apás szülés élménye elcsigázhatta a papácskát. Szava sincs. Ja, kérem, nem vagyunk mi nők, hogy mindent kibírjunk! Láttam én karámajtónyi mészároslegényt elájulni, amikor meglátta, hogyan buggyan elő nyolc napos kisfiának pár csepp vére a körülmetélés közben. Apuci is csak hüledezett, mikor beszámoltunk neki a fény- és hangjelenségekről, amelyek alapján idetaláltunk hozzájuk. De az édesanya nyugodt maradt, elgondolkodva nézte a kicsit, megrágta minden szavunkat, és nagyokat sóhajtott közben, pedig nem látszott rajta, hogy megviselte volna a szülés.
Ki tudja, mi minden járt a fejében, szívében. Az anyaszív sok mindenre ráérez előre, amit mi utólag se nagyon fogunk fel. A kisfiú pont olyan csúf és ráncos volt, mint a mieink, de az anyja nyilván dicsfényt látott a feje körül, és Messiásnak képzeli. Egyébként az égi követek is ilyesféléket mondtak róla. Minden stimmel is. Magunkfajtából nekünk való ki is kerekedhet. Szép nevet akar adni neki az apja: Jehosuah = Megmentő. Szegény embert az ág is húzza: Van mitől megmenteni! Kár, hogy a körülmetélésekor már nem itt legeltetünk, ha ők még itt maradnak is addig.
Tennivalók: Ajándékot persze előre is adhatunk. A tarisznyákon különben is könnyíteni kellene már. Nem is idevalósiak. Jól fog jönni nekik egy kis juhtúró, miegymás, amit hirtelenjében összeszedtünk. Előkelőbbnek nem mernénk felkínálni, de nekik bátran odaadjuk. Olyan jó nem feleslegből nem feleslegbe adni. Olyan jó, hogy szegény ember könnyen fogad el valamit a másik szegény embertől. Jó volt itt! Jó az Úr!
Önvizsgálat: Szoktam-e elmélkedni? Milyen sűrűn? Kiről, miről? Milyen rendszerben? Mekkora spontaneitással? Hogyan hat gondolkodásomra, magatartásomra, élményvilágomra?
[Kovács Tádé, Tata]
Január 4., Háromkirályok ünnepe
Mt 2,1-12 – Drága ajándékok elkótyavetyélésre
Mágusok, királyok, vezér, tudósok, hódolat, kincsek: arany, tömjén, mirrha. Micsoda világ! Kinek a világa? Hát, nem az enyém. Talán nem is a tied, nyájas olvasóm. Nem forgok ilyen körökben. Nincs dolgom effélékkel. Miért? Józseféknek talán volt dolguk ilyenekkel? Nekik sem. Eddig nem. Hiába volt József királyi sarj. Messze esett az alma a fájától. Dávid pásztor volt, állatokkal dolgozott, mielőtt királlyá kente őt Sámuel próféta. Késői leszármazottja, József viszont ács volt, mielőtt elvette Máriát, fával dolgozott, nem arannyal, mint az ötvösök, és ács is maradt, hiába szült Messiást a felesége. Nem nagyon fizettek neki arannyal a megrendelői, nem is nagyon lehettek ott északon előkelő megrendelők, a pogányok Galileájában, ahol laktak.
De hát változnak az idők. Forgandó a szerencse. Micsoda vendégek! Csupa patyolat, meg bársony, meg bíbor. Ajándékoktól roskadó tevehát. Túl sok haszna nincs a háztartásban sem az aranynak, sem a tömjénnek, sem a mirhának, de pénzzé tehetők, s a pénz jól jön a szegény iparosnak, különösen ilyenkor, amikor növekszik a családtagok létszáma. Biztos anyagi háttér! Minden családanya vágyálma. Minden családapa édes-bús kötelessége. És íme: a Magasságos most ölükbe pottyantja.
A pénznek pedig nincs szaga. Jöhet nyugatról, jöhet keletről. Jöhet balgáktól, jöhet bölcsektől. Csak jöjjön! Hadd jöjjön. És semmi aggályoskodás, olyan Tóbiás-féle az ajándék kecske miatt (Tób 2,13k)! Júdás majd visszaviszi a júdáspénzt. A főpapok meg undorral pogánytemetőbe fektetik, mintha nem ők kenték volna meg vele Júdás kollégát. Pedig megérdemli a munkás a bérét, az áruló a vérdíjat, a hóhér a fizetését. Az ajándék lónak, kecskének meg nem kell a fogát, mekegését nézni, hallgatni.
Nos, nyomozzunk hát utána, mi lett a bölcsek előkelő ajándékaival Józsefék szegényes háztartásában! Szalmazsákba varrta Mária? Vitték a szalmazsákot Egyiptomba szamárháton? Benjámin gabonás zsákjából hamar előkerült József ezüstpohara. Pedig Benjámin nem is tudta, hogy nála van. Vajon Józsefék szalmazsákjából hány perc alatt került volna elő az arany, vagy a pénzzé tett többi ajándék egy rutinellenőrzés folyamán? Nem lett volna gyanús, hogy a betlehemi látogatás hozadékából való, s pont ennek a párnak a porontyára vadászik Heródes király? Vajon elhangzott-e József ajkáról a fohász: Csak jótevőinktől ments meg minket, Urunk, a többiekkel majd csak boldogulunk magunk is!?
Lehet, hogy nem hangzott el, de minden oka meglett volna rá, hogy elhangozzék. Ha nem varrta Mária szalmazsákba, talán elásta József, hogy Egyiptomból visszajövet hasznosíthassák? De akkor be kellett volna térniük Betlehembe, hogy kiássák, mielőtt Názáretbe költöznek. Ennek pedig semmi nyoma. Hát akkor volt idejük szétosztani a szomszédok között? Gyors éjszakai menekülés esetén ez nem túl ésszerű. Szóval otthagyták az ökör felügyeletére bízva? (A szamarat csak magukkal vitték! Illetőleg az vitte őket.) Elkótyavetyélték! Micsoda könnyelműség! Mekkora hülyeség ez az egész!
Most megfordítom a kamerát. Mit kellett volna tenniük a bölcseknek, ha kicsit bölcsebbek, hogy ne hozzák ily veszélyes, ily hülye helyzetbe azt, akinek kedveskedni akartak? Talán rögtön a betlehemi putri elé gördíteni a bársonyszőnyeget? Vagy legalábbis tovább figyelni a csillagot, hátha nem is a fővárosba vezeti őket? De mikor olyan kézenfekvő, hogy istenek csak királyok születését jelzik csillagokkal, királyok meg csak fővárosokban születgetnek!
De ez a Jahve olyan fura Isten! Mindent másképp csinál, mint ahogy nekünk, bölcseknek kézenfekvő. Ez a Heródes is milyen készséges kalauznak látszott, hogy összecsődítette kedvünkért minden nadrágos emberét, s csak némi visszajelzést kért tőlünk cserébe. Jahve meg ígéretünk megszegésére uszított minket álmunkban. Furák ezek a nyugati istenek! Hát lehet fontosabb egy bölcsnek, mint állni a szavát? Bizony, naiv becsületességünkben csaknem mi vezettük a bébi lemészárolásához ezt a hatalomféltő szörnyeteget! Mi meg azt hittük, csak azért titokzatoskodik a király, nehogy rajtunk kívül mások is megelőzzék az audienciában. Ezek után már eltörpül az a meglepődésünk, hogy az újszülött király milyen puritán viszonyok között látta meg a legfényesebb csillagot. Már-már mi kezdtünk szégyenkezni a miatt, hogy ajándékaink mennyire inkompatibilisek őfelsége udvartartásával. De sebtében nem sikerült azokat kompatibilisabbakra cserélni. Be kellett érnie arannyal, tömjénnel és mirhával. Mi jót akartunk.
Megelégszem avval, hogy én jót akartam, vagy megnézem azt is, hogy valóban jót teszek-e? Mennyire hasznavehetőek ajándékaim? Mit csinálok, ha hasznavehetetlen drága ajándékokat kapok?
[Kovács Tádé, Tata]
Január 11., Urunk megkeresztelkedése
Mk 1,6b-11 – Feje tetejére vagy épp a talpára?
A zsidó gyereknek Illés próféta a Mikulás, aki nem halt meg, s bármikor eljöhet. Az asztalnál neki is tesznek terítéket, hogy ha betoppan, rögtön megkínálhassák. Ugyanúgy várják is, mint a mi gyerekeink a Mikulást. Ha valaki teveszőr ruhában, derekán bőrövvel kint üvölt a pusztában, mint János, okvetlenül ki kell hozzá tódulni. Hátha Illés jött végre el! S az jó jel, mert a Messiás addig el se jön, míg Illés meg nem előzi. Ha kicsit érdes is a hangja, ha kicsit prüszkölünk is, míg víz alá nyom bennünket, azért csak kibírjuk, s aztán jöhet a Nagy, az Erős, az Igazi.
János vizes szertartásban fejezi ki programját. Megtisztulást, lepucolást, régi, önző énünk megfullasztását hirdeti, meg hogy ez csak a kezdet. Az Igazi, az Erős, tűzbe, lobogó szellembe márt majd bennünket, és kivág, kiszór tűzre dob minden pelyvát, haszontalan gyomot, terméketlen fügefát. Lehet, hogy még a mi életünkben. Nini, már itt is van. Átveszi a stafétabotot heroldjától. Most majd ő „keresztel”, merít minket a tűz tavába.
De mi ez? Hogyhogy engedi magát alányomni Jánostól a Jordánban? Beáll a bűnbánók sorába, vagy épp a sor végére? János meg némi szabadkozás után meg is mártja? De fura világ ez, a Mindenható fejetetejére állított rendszeréé! Utolsóvá kell lennie annak, aki első akar lenni/maradni? Be kell sorolódnia annak, aki kiválóságra törekszik? Úgy látszik. Ez hallatszik. Az ég meghasad, a szózat Őt nevezi kedvére tevő Fiának. Hát akkor nincs mese. Erre van az irány.
Mennyire törekszem kiválóságra? Miben? Mennyire tudok betagozódni, elvegyülni? Miben? Miért?
[Kovács Tádé, Tata]
Január 18., Évközi 2. vasárnap
Jn 1,35-42 – Az első pápa meg a főnöke
Van egy butuska találós kérdés: Miért a pápának a legjobb? Mert csak a halála után találkozik a főnökével. Nos, a mai evangélium arról tudósít, hogy hogy került sor az első pápa találkozására főnökével a halála előtt.
Jánostól megtudják hallgatói, hogy aki utána érkezik, az az Isten Báránya. No, az már csak Aranyszőrű Bárány lehet, ha egyszer az Istené! Aki hozzá járul, előbb-utóbb az aranygyapjas rend lovagjává lehet. Érdemes odamenni hozzá. Mindegy mivel. Valami ártatlan általánosság is megteszi; például hogy „szép időnk van”. Hogy szolgál az egészsége? Hol tetszik lakni? Stb, stb. Andráséknak sem jutott eszükbe okosabb: megkérdezték az Aranyszőrűt: Hol tartózkodik a mai napon. Érdemes volt. Aranyszélű névjegykártyát kaptak érte, személyes asztalfoglalással a gyertyafényes prérire. A napsugár aranyozta be meghívójukat, s estefelé a hold pótolta a gyertyafényt. Látták hajának arany szőrét , hallották hangjának bársonyos melegségét egy álló napon át délelőtt tíztől este kb. hatig. Elbűvölte őket. Naná, hogy elbűvölte.
Andrásnak jó testvérként tüstént eszébe jutott Simon, a tesója. Ebből a buliból ő se maradjon ki. És András jól számít. Tesójából lesz a Nagymester „sziklaszilárd” utódja, az első pápa. Nekem nem nagyon tetszik ez a vezetésre predestináló névadó az első találkozáskor, de hiába berzenkedem, ha egyszer bevált. Miért vált be? Mert Jézusnak súgott a Szentlélek, mint Sámuelnek Dávid kiválasztásakor hét testvére közül? Mert Jézus nagy kanállal merített az isteni mindentudásból és előrelátásból? Mert mind a tizenkettőt eleve zseniális vezetői képességekkel rendelkezőként választotta ki, és bármelyikre rábökve is telitalálat lett volna a választás?
Vagy fordítva? A keresztény vezetőnek nincs szüksége semmiféle vezetői karizmára. Akárkiből lehet. Sőt a sorelnökség is pont olyan jó, mint a pápai kinevezés, mert nincs vagyoni, nincs jogi, nincs elvi kérdés, amihez szakértelem kellene, vagy rátermettség? (1Kor 6,4-5) Hiszen szegénységet vállaló vagyonközösségben élnek, s csak arról kell döntenie a vezetőnek, hogy jobbra kezdődjön a körima vagy balról, meg hasonló horderejű kérdésekről? Vagy egyáltalán nem fontos, hogy jól vezessen a vezető, elég, ha van? Elég, ha egy van, aki biztosítja az egységet, nehogy pártokra, felekezetekre, szektákra szakadjunk? A történelem kitermelte mind a szektákat, mind a felekezeteket, még a „keresztény” pártokat is! A három pápa korszakát is megértük, sőt túléltük. A szemérmetlen, hataloméhes, cselszövényekben jártas, tutyi-mutyi és elvarázsolt pápák érájába sem haltunk bele mind. Az ügyes vezető mellett könnyebb begyakorolni a csapatmunkát, az ügyetlen mellett meg a hősies keresztény türelmet. Úgy látszik, a Gondviselésnek egészen más miatt fő a feje, mint a rátermett vezetők kiválasztása miatt.
De azért Péterről kiderül az evangélium lapjairól, hogy ha jól, ha rosszul, ő reagál leggyorsabban, leghangosabban a Főnök kérdéseire, felvetéseire. Erre már igazán nehéz tromfolni. De azért megpróbálok. Lehet, hogy az evangelisták azért írnak Péterről többet, mert ő lett később a vezető? S nem azért lett később ő a vezető, mert volt róla több leírni való a korábbiakban? Hát ezt már igazán a nyájas olvasóra kell bíznom. Hiszen nem vagyok én pápa, hogy hit és erkölcs dolgában tévedhetetlenül döntsek ünnepélyes megnyilatkozások formájában, meg egyébként is!
Mennyire vállalom, hogy közösséget hozzak össze, és vezessek? Mennyire tudok szürke, de hasznos tag maradni más vezetése alatt? Hogyan küzdök a magam s mások „elpápásodása” ellen?
[Kovács Tádé, Tata]
Január 25., Évközi3. vasárnap
Mk 1,14-20 – Zseniális szociológus vagy csak embernyi ember?
Simon és András, Jakab és János, két testvérpár, négy kolléga. Vérségi és munkatársi vonalon is összeszokott társaság. Ha mind Keresztelő János tanítványa, akkor még szorosabb az összetartozás. Elég egyet megnyerni, az hívja a tesóját, két tesó a másik két kollégát és „elvtársat”. Jézusnak jó ajánlólevele van Jánostól. János rajongóinak szemében sem lehet vetélytárs, hisz ott állt köztük a megkeresztelkedők sorában. Olyasmire hívja őket, amihez már félig-meddig értenek is. Nem lelkipásztornak, nem emberfaragó ácsnak, hanem emberhalásznak! Halhalászókat emberhalászóknak. Ezek után az lenne a furcsa, ha nem szegődnének az ácsműhelyét otthagyó Jézus nyomába, nem az, hogy tüstént otthagynak hálót, apát, többi kollégát, beosztottat Isten földi Országáért.
Hol tanult pszichológiát, szociológiát, szervezéstant, vezetői ismereteket ez a názáreti ácslegény? Egyiptomban? A pusztában? Az ácsműhelyben? A zsinagógában? A mennyországban? Vagy mindenütt ezt tanulja, és különben is a vérében van mindez? Vagy bármelyikünk vérében van többé-kevésbé, s akárhol tanulhatnánk mi is, csak össze kell szednünk magunkat? Ő összeszedte. Olykor éjszakákat imádkozott át! 40 napos lelkigyakorlattal kezdte! Nos, ha ilyen típusú kisközösségek létbe hívásán és működésén fordul Isten földi országának megvalósulása – Mesterünknek legalábbis úgy tűnt! – nem lenne érdemes kicsit összeszednünk magunkat, és körülnéznünk, rokonaink, kollégáink, „elvtársaink” körében?
Mennyire hiszek a kisközösségi forma hatékonyságában? Mennyire sietek evangéliumi tartalmakkal megtölteni a működőképes formákat? Miket kell elhagynom, hogy az előzőekhez elég időm, energiám, összeszedettségem maradjon?
[Kovács Tádé, Tata]
