A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Október 5., Évközi 27. vasárnap
Mt 21,33-42 – Gonoszból okulva, JÓT
A szentírás a szeretetről szól, a szeretet pedig ihleti a szent iratokat, ver-seket, gondolatokat. A mai rész hangsúlyos szavai: gonosz, eltávozott, megverték, megölték, megbosszulja, másnak adja. Hol itt a szeretet? No, innen szép győzni, mert ehhez képest csak jobb lehet. Isten fejében rend van. A bibliaírók, fordítók, értelmezők fejében is olykor próbál rend lenni.
Szerény képességeim szerint, a teljesség igénye nélkül próbálok egy, az ügyhöz méltó értelmezést faragni, amely remélem, hordozza az istenarcú ember és az embert nagyon szerető Isten örök egységét.
Mint mindig, itt is Te vagy a fontos. Jó képességeid és lehetőségeid vannak. Beruházol. Hiszel a természet rendjében, reméled a bő termést.
Szereted a melletted élőket, nekik is adsz munkát. Elutazol, hiszen van-nak juhaid más akolból is. Ott is hinted a hit, remény, szeretet magvait.
„Hajt az idő gyorsan,
Rendes útján eljár,
Ha felülünk, elvisz,
Ha maradunk, nem vár.” (Arany János)
Az idő és a termés beért. Küldesz a jogos haszonért. Meglopnak, ki-semmiznek.
Fiadat is elküldöd, talán megbecsülik. Bután szeretted munkásaidat, megint ér egy pofon.
Rádöbbensz, hogy nehéz okosan, józanul szeretni.
„A kevésben hűtlen voltál, semmit sem bízok rád” szellemében az eddig támogatottakat kiveted a külső sötétségre. Körülnézel. Rádöbbensz, hogy az új borhoz új tömlő kell.
Még nem torzultál el, tudod, érzed, hogy a Szegletkő mekkora, miért és hol van.
Újrakezded. Jobban megnézed, hogy kiben bízol, és nagyon figyeled, hogy ki fog komolyan venni téged. A Szegletkő gazdája nagyon bízik benned, még mindig számít rád.
[Kálmán Márta és Kiss József, Budapest]
Október 12., Évközi 28. vasárnap
Mt 22,21-14 – Fehérruhás rend
„Hasonló a Mennyek Országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának.”
Jézus, mint oly sokszor most is példázatban beszél hozzánk. Vajon miért hoz fel annyi hasonlatot a Mennyországról? Mert tudja, hogy minden ember ezt keresi, erre vágyik. Minden ember boldog akar lenni.
Az ember, illetve az ember leánya úgy álmodja meg az esküvőjét, úgy tervezi, hogy abba minden földi jót, szépet bel szeretne sűríteni. Ezért beszél Jézus is menyegzőről, lakomáról, mert így akarja velünk érzékeltetni, hogy Isten Országa elképzelhetetlenül Jó.
A földi lakoma egy-két napig tart. Vége lesz. Jézus olyan ünnepet akar nekünk adni, amelynek nincs vége. Olyan ünnepet, amely örökkévaló.
Milyen megdöbbentő, hogy ez nem kell az embernek. Valószínűleg fel sem fogja, mit utasít vissza, mert ha tudná, nem tenné. Sok ismerősünk azzal hárítja el meghívásainkat: „Még nem tudom mi lesz majd akkor”, vagy: „Majd meglátom, milyen lesz a kedvem, az idő stb.” Ilyen hozzáállással le lehet késni a menyegzőt, el lehet menni a saját boldogságunk mellett – mint, ahogy a tíz szűz példázatában is láthatjuk.
Köreinkben – hála Istennek – gyakoriak mostanában az esküvők. Nem tudom, mit szólt, érzett volna Juli és Tomi, ha üres templom vagy lakoma-helyszín fogadta volna őket menyegzőjük napján. Bizonyára elkeseredést, bosszankodást, szomorúságot éltek volna át. Természetes emberi reakció. – A király másképpen reagál. Nem becsukja, hanem szélesebbre tárja az ajtót! Istenből még nagyobb szeretet vált ki a visszautasítás! Mert ahol a bűn megnövekedett, ott még nagyobb a kegyelem.
„Aztán, mikor a szolgák összeszedtek gonoszokat és jókat egyaránt, a király bement a lakodalmas házba, és észrevett egy embert, akin nem volt menyegzői ruha.”
Nem azt kérdezte a király, hogy miért ilyen ruhában vagy, hanem azt, hogyan, mi módon kerültél ide. Hiszen ha az ajtón jött volna be, ott adtak volna rá a király által készíttetett menyegzői ruhát. A legkomolyabb kérdés ez a ruhakérdés. Mert a meghívó megvan legtöbbünknek. És a ruha? Ez a ruha Jézus életébe került.
Ez az ünneplő ruha a felülről való születést szimbolizálja. Nem kerülhetjük ki a Jézussal való találkozást, nem sunnyoghatunk el előle, ha be akarunk menni a lakomára.
Jó volna, ha elfogadnánk a meghívást, ha felvennénk a menyegzői ruhát, ha bemennénk a kapun. Isten nem kényszerít, csak hív. Ha akarjuk, elfogadhatjuk.
[Kálmán Márta és Kiss József, Budapest]
Október 19., Évközi 29. vasárnap
Mt 22,15-21 – Egyszerűből égi rendet
A mai szentírási rész az egyik legveszélyesebb, legvitatottabb, legingo-ványosabb példabeszéd. Hatalom, császár, jog. A Biblia egységes. Hiszem és vallom, hogy sok része egyensúlyban van, harmonizál.
„Ha percnyi léted súlyától legörnyedsz,
Emel majd a végtelenség érzete,
S ha elragadna ennek büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét,
S immár biztosítva áll: nagyság s erény.”
Madách gyönyörű szavai mutatják az ember veszélyes véglet-lehető-ségeit, s értéket teremtő, mértéket ismerő, szeretni akaró vágyait.
Leonardo Da Vinci nagyon érezte és használta az aranymetszés, az isteni arányok mértékét. A mai szentírási részben Jézus talán erre utal. Egység, dialektika, mérték.
Kötekednek vele, csapdát állítanak, mai szóval beszólnak neki, szinte lecikizik. Nem először és nem utoljára. Ha a válasza csak Istené lenne, akkor hol a törvényes rend, hol az emberi oldal? Ha a válasz elmenne az emberi oldal felé, akkor hol az isteni rész? Jézus válasza, mint mindig higgadt, nyugodt, egyensúlyt teremtő, békítő, nem lehet belekötni.
A császár is csak egy ember. A fémpénz két oldala pontosan egyforma. Emberi és isteni legyen az életetek. Értsétek meg, Égi és Földi együtt megy csak! Világ és túlvilág – egymás nélkül lúdtalpas.
„Alattad a Föld,
Fölötted az ég,
Benned a létra.”
A te életed egyensúlya csak tőled függ. Mindez persze Jézusnak csak egy rövid válasza egy rövid kérdésre. A feljegyzett három év alatt sokszor utalt arra, hogy mindenünk Istené. A tízparancsolat, a főparancs, az új parancs egysége minderről többet mond.
Kívánok mindenkinek jó továbbgondolást, jó egyensúlyt!
[Kálmán Márta és Kiss József, Budapest]
Október 26., Évközi 30. vasárnap
Mt 22,34-40 – Fontossági sorrend
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! – „Szeresd felebarátodat, mint magadat! Ez a két parancsolat tartja az egész törvényt és prófétákat.” A főparancsként ismerjük ezt a részt a Bibliából.
Kedvesemmel 28 éve kényszerülünk arra, hogy más-más felekezetből származó kultúránkban szelektáljunk, rangsoroljunk. Így rájöttünk, hogy a dogmák, a szertartások mind-mind eltörpülnek ennek a jézusi taní-tásnak a fontossága mellett.
Ám ha az Isten, az embertárs és az önmagunk iránti szeretet a leg-fontosabb, akkor minden más lényegtelen? Nem hinném. Úgy gondolom, hogy minden „mást” bele kell helyezni ebbe a rangsorunkba, érték-rendünkbe, és a szeretet törvényét nem szabad megelőznie egy apró, vagy nagynak gondolt, de lényegtelen „dolognak”. Könnyű ezt így leírni, de nehezebb a hétköznapok különböző helyzeteiben megélni. Mondok egy példát: az első gyermekünk születése utáni időkben nem mentünk el egymás nélkül sem templomba, sem közösségi találkozóra, mert éreztük, hogy a másik jelenléte akkor és ott fontosabb bármi másnál.
Helyes istenszeretettel eljutunk a másik emberhez, de előtte rá kellett találnunk az igazi énünkre. Mondhatnám úgy is, hogy a felettes énünkre vagy a jézusi énünkre. Ezt a fajta magunkra ébredést megtérésnek is szoktuk nevezni. Mert csak úgy vagyunk képesek szeretni a másik embert, ha önmagunkban már megláttuk ezt a felsőbbrendűt. Minden ember eredendően hordoz magában egy darabot Istenből, s ez az önmagunkon túlmutató isteni részünk képes csak az agapé-fajta szeretettel fordulni a másik felé. Ez a fajta énünk már képes kordában tartani az egónkat. Muszáj is, mert ha az egó kerül fölénybe, akkor önzésről beszélünk, ez pedig már nem önszeretet, hanem önimádat.
Volt idő, amikor úgy gondoltam: istenszeretet nélkül nem juthatok el embertársaimhoz. Ma már tudom, hogy a másik emberben és önmagam-ban is megtalálhatom Istent.
Itt mindegy a sorrend. A Lényeg az, hogy e hármas szeretetkörből egyiket sem szabad kihagyni. Tudomásul kell vennünk, hogy egymás nélkül nem megy!
[Kálmán Márta és Kiss József, Budapest]
