Bokorportál

Vasárnapi elmélkedések

2024. november 3. - Évközi 31. vasárnap
Mk 12,28b-34 - Jézus hitvallása

"Melyik az első az összes parancsok közül?... Jézus így felelt: Az első: Halld, Izrael, az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szíveddel, teljes lényeddel, teljes gondolkodásoddal és teljes erőddel. A második ez: szeresd embertársadat, mint önmagadat..."
Az ember azt gondolná, hogy Jézus felmondja a hithű zsidók hitvallásának legfontosabb tételét, a Tízparancsot. A kereszténységben közismert Tízparancs azonban nem a zsidók megfogalmazása. Amit érdemes erre vonatkozóan megemlíteni: amit Jézus mond, az a zsidó Hitvallás, amint ezt a zsidó imakönyv is mutatja.
Amikor Jézusra rákérdez egy írástudó, akkor nem vizsgáztatni akarja. Persze ezt másként gondolta a lukácsi végszerkesztő (Lk 10,25). Az írástudó kíváncsi, hogy ez az új rabbi mit tart a legfontosabbnak a maga meggyőződésében? A korabeli rabbiknak is megvolt a maguk meggyőződése. Hillél rabbi a maga békességre törekvő tanításaival, Sammaj rabbi pedig kemény szigorúságával közismert volt. Keresztelő János is kialakította a maga irányát a kemény végítéleti prédikációkkal és a bűnt lemosó bemerítéssel.
Jézus új tanító. Példabeszédei zseniálisak, terápiás tettei pedig tömegeket vonzanak. A teológiai szakmabeliek méltán, és nem feltétlenül ártani akarással érdeklődnek értékszemlélete iránt. Jézus vallomása tiszta beszéd. Azt mondja el vallomásában, amiben egyetért a bibliai szövegekkel. Így tett bemutatkozásakor is a názáreti zsinagógában (Lk 4,18-19). Most is elhagyja a büntető, az igazságos és a generációkon is átívelő ("hetedíziglen"), bosszúálló istenképet.
Megtehette, mert a Biblia számukra, zsidók számára nem Isten embereknek adott tévedhetetlen és kizárólagos szöveggyűjteménye. Nem véletlen, hogy a zsidók a TANAKH betűszóval jelölik Isten kinyilatkoztatását (Tóra-Neviim-Ketuvim, vagyis Törvény-Próféták-Iratok). A rabbik a maguk tanításait erre építve, egyéni hangsúllyal fejtették ki gondolataikat. A főpapok nem idézték be őket a tanítóhivataluk elé, nem állt be önmagától a kiközösítés, ha radikális újragondolásra hívták fel hallgatóik figyelmét. Természetes az is, hogy Jézus a nem-szakembernek, a gazdag ifjúnak felsorolja a Tízparancs néhány előírását, de a végén a felebarát radikális szeretetére biztatja a fiatalembert (Mk 10,19). Az is természetes, hogy a szakembernek, az írástudónak kérdésére lényegre mutató választ ad, vallomást a szeretet-Istenről.
Jézus vallomása a szeretet-Istenről szól. Vallomása azzal folytatódik, hogy ennek a szeretetnek meg kell jelennie az emberek egymáshoz való viszonyulásaiban is. A szeretetről vallott hit nem érhet véget a templom küszöbénél, amelyen kilépve élhetjük az emberiség történelmének fájdalmas megnyilvánulásait, amelyek "ölések, árulások". A jézusi tájékozódású embernek fel kell zárkóznia a Mester hitvallásához. Ha pedig ez néha nem sikerül, akkor bűnbánatot kell tartania.
Ha engem kérdez valaki a hitvallásom felől, mit válaszolok? Felmondom a katolikus Hiszekegyet? Felmondom, mert az ide tartozás erre kötelez? Etikailag könnyebb elmondani a nem bizonyítható hittételek sorát, amely a hinni való tartalmakról szól, és nem a tennivalókról. Ha egy vagyok a padban ülő kedves hívek között, akár el is hallgathatok, ha nem tetszik a Hiszekegy adott szövege, és senki nem fog megdorgálni ezért. Azok a Credo-tételek válaszként születtek valamikor. Megfogalmazódtak, hogy megpróbáljanak rendet teremteni egy-egy kor dogmatikai összevisszaságában. Jézus hitvallása pedig arról szól, hogy én is megfogalmazzam a magam szeretetre elköteleződni akaró életvitelemet. Első lépés ebben a változásban az is lehet, hogy a keresztény Hiszekegyet így kezdem: "Hiszek egy Istenben, mindent adó Atyában..."

[Király Ignácz, Érd]

"Szeretni fogod Jahvét, az Istenedet egész szívedből és egész lelkedből és egész erődből. A másik ez: Szeretni fogod felebarátodat, mint magadat! Ezeknél nagyobb egyéb meghagyás nincsen." (Mk 12,30-31)
   - Mik a terveim jövőre?
   - Mennyire szeretem önmagamat?
   - Mire használom az erőmet?

[Angel]

2024. november 10. - Évközi 32. vasárnap
Mk 12,38-44 - Ki ad többet?

"...ez a szegény özvegyasszony többet dobott be, mint mindazok, akik feleslegükből dobtak be..."
Jézus ennek a perselyes esetnek az alapján leegyszerűsített tanítást ad tanítványainak. Az egyszerűsítés abban áll, hogy a "több vagy kevesebb" értékelést az egyén szükségállapota és lelkülete szerint határozza meg. Aki anyagi, pénzügyi szempontból szegény ember a maga megélhetését rontja, veszélyezteti az adakozásával. Jézus szerint az adakozást olyan Istent és felebarátot szerető lelkületből is lehet tenni, amely felülírja a pénzügyi helyzetet. Lehet adni már-már felelőtlen nagylelkűségből. Akiben ez a lelkület van, annak számára az adás határozza meg a megfontolást, és nem a pénz értéke a meghatározó. A "mindent" odaadásban benne lehet a helyzetébe beletörődő, ugyanakkor Istenbe vetett bizalomra építő lelkület.
A tapasztalat nagyon sokféle adást és lelkületet mutat. Másként határozza meg helyzetét a gazdag, és másként a szegény.
Pillantsunk most a gazdagra! A magyar nyelv jól kifejezi a gazdagok szemléletét. Aki spórolós, és így akarja növelni vagyonát, az "fogához veri a garast", amikor valamilyen kiadásra kényszerül. Akitől kiadást kényszerít ki az élet, annak "mintha a fogát húznák". A gazdagság olyan gyűjtögető, keményen kézben tartott pénzügyi gazdálkodás eredménye, amely a Mammont tartja a csúcsértéknek. Az ilyen ember szemében a pénz a boldoggá levés eszköze, hogy az ember ügyesen boldoguljon a pénzügyei tekintetében is, hiszen "a pénz beszél, a kutya ugat". Nem mindegy, hogy kikhez hasonlítja magát az ember. A gazdag a nála gazdagabbakhoz hasonlítva magát, sajátosan értelmezi a szegénység fogalmát. A másokra irigyen tekintő ember tudat alatt birtokolni szeretné azt is, ami a másiké.
Jézusunk micsoda világosan és drámaian fogalmazta meg a Mammont mint Isten ellenlábasát. Aki ezt nem így látja, nézzen körül! Nincs olyan területe a földi életünknek, ahol oda ne lopakodna a pénz. Fiataljaink otthonteremtési lehetőségei alig képzelhetők el banki hitelek nélkül. Nagyobb beruházásokhoz külső pénzügyi támogatást is betervez az ember, szinte úgy, mintha a kölcsön is a tulajdona volna. Profitorientált világban élünk. Mammonorientált ez a világ. Nagy kihívás számunkra, hogy hogyan éljük meg Jézus adást értékelő tanítását. A legnagyobb ellenerőt magunkban hordozzuk: igényeinket illetően határtalanul fejlődő állatfaj vagyunk.
Tekintsünk most a szegényekre, a szegénységre. A pénzügyi, anyagiak tekintetében meghatározható szegénységre. Tanyasi, kisgyermekkori emlékem, hogy amikor bárki betévedt hozzánk, az asztalra került szalonna, kenyér, hagyma és egy pohár bor. Ezt édesapám még az őt sunyi módon letartóztatni jött ávósoknak is felajánlotta azzal, hogy be akarta őket hívni. Azok azonban gazdag kuláknak minősítettek bennünket azzal a földterülettel, amely mennyiségében és minőségében sem érte el a középkori jobbágyterület nagyságát. Ilyen ez a világ. Egyénileg, hatalmi politikailag is átfogalmazza a szegénység tartalmát. A hatalomorientált szemlélet is felül tudja írni a Mammon meghatározását.
Ebben az összevisszaságban jézusi tájékozódásba kell kapaszkodnunk. A szegény asszony a vacak leptonkájával adakozott, és lenullázta a nem létező pénztárcáját. Ne menjünk most bele a túlbonyolításokba, hogy miért dob így a perselybe, miért nem gondolkodik reálisan, hogyan lehet ilyen nemtörődöm... Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy szerinte mi a több és mi a kevesebb, mi a nagyobb és mi a kisebb. Isten szerint mi több és mi nagyobb!? Emlékezhetünk a régi borítékolásos pénzkezelésünkre, amikor a havi bevételt rögtön borítékokba osztottuk, és ezek között ott volt a karitász is. Akkor is ott volt, amikor építkeztünk, állást kerestünk, berendezést kellett vennünk. Tettük ezt azért, mert a jézusi adást szent kötelességnek gondoltuk. Ha nem borítékolunk, elkopott volna az üzemelésben a karitász pénzecskéje is. Melyikünk ne akart volna felnőni a "többet adás" jézusi tanításához? Egyetlen fékünk volt: magunk nem válhatunk rászorulóvá. Ezt az élet módosíttatta velünk. Rájöttünk, hogy valamilyen szempontból mindannyian rászorulók vagyunk, ugyanakkor mindannyian valamilyen szempontból gazdagok vagyunk. Így alakult ki az értékáramoltató életünk, a kapunk és adunk ritmusa szerint.
Legyen ma is sok olyan jó lelkiismereti érzésünk, hogy most úgy és annyit adtunk, amely értéknek ezer helye lett volna az én, a mi életünkben is, és mégis volt erőm adni... Ősegyházi testvéreink gondolkodtak és adakoztak: "Izzadjon meg kezedben az alamizsna!", vagyis gondolkodj. "Ne tudja a jobb kéz, mit csinál a bal!", vagyis a szeretet sodrásának is engedve.

[Király Ignácz, Érd]

"Azután odajőve egy szegény özvegy bedobott két leptont, vagyis egy kvadránst." (Mk 12,42)
   - Mennyire vagyok tekintettel a nehezebb sorsúakra?
   - Mennyire hivalkodó az adakozásom?
   - Mennyire érdekel, hogy mások mire, mennyit adnak?

[Angel]

2024. november 17. - Évközi 33. vasárnap
Mk 13,24-32 - Istennek tetsző életalakítás

"Az ég és föld elmúlik, az én szavaim azonban nem múlnak el."
Közeleg az egyházi év vége, és természetes hagyományként a világ végének gondolata kerül a szemünk elé. Elgondolkodtató, hogy miért erősödött fel az ősegyházban a végítélet hite. Miért adják Jézus szájába is ezt a hitüket? Ha Jézus ezt a közeli végítéletet képviselte volna, akkor megmaradt volna nagybátyja, Keresztelő János közösségében, és annak halála után vihette volna tovább azt a mozgalmat, amelynek az apokaliptikus fenyegetés és az ennek elkerülésére végzett bűnbánat és bemerítés volt a lényege. Jézus azonban levált erről az irányzatról, amelynek még a II. század elején is felbukkannak a nyomai. Minden drámai történelmi helyzet felerősítette ezt a világvége-igehirdetést. Akkor is, amikor a római légiók lesöpörték zsidóországot, és az első meg második világháború idején is. Természetes emberi jelenség ez, amelyet vallások, szekták tűztek zászlójukra egy jó cél érdekében. A jó cél nézetük szerint az, hogy a rettenet idején félelmükben megtérjenek Istenhez az emberek. Mert ha nem, akkor jön a "haddelhadd", a büntetés.
Nekem olyan áldott szüleim voltak, akik sosem fenyegetéssel és erőszakkal akartak a jóra nevelni. Édesapámnak mindig szép ostora volt, de sosem csapott a lovakra, legfeljebb a levegőbe. Gyermekeket nevelni akaró emberként tudjuk, hogy nevelni lehet erőszakkal, és lehet szelíden. A fenyegetés is erőszak, hiszen bántás lebegtetésével akar hatást gyakorolni. Neveltetésemben nagy lendítő erő volt számomra, hogy szüleim meg akartak nyerni a jóra. Jézus Istene a megnyerni, a rávenni akaró Isten.
A fügefa-hasonlattal Jézus jól kifejezi azt, amit ő képvisel. Azt, hogy "Láss, ne csak nézz", és gondolkozva következtess. Van a kertünkben háromfajta füge. Tél elmúltával nem virágba borulnak, mint az itt őshonos gyümölcsfák. Kihajtanak a levélkék, és ugyanakkor megjelennek a bogyócskák, amelyekből majd a gyümölcs lesz. Nem gondolkozó gazda volnék, ha azt várnám el, hogy virágozzanak, miként minden errefelé ismert gyümölcsfa.
Jézus azt mondja, hogy használjuk az eszünket. Értelmünk nem adattárolásra, hanem gondolkodásra adatott. Istenképünk mutatja, hogy mire is használjuk az értelmünket. Fordítva is igaz, mert ahogyan élünk, az megmutatja Istenről alkotott képünket. Elsorvasztjuk felelős szellemi életünket, amikor másokat gondolkoztatunk magunk helyett. Kényelmesebb bólogatni és engedelmeskedni, mint megismerni és megfontolva mérlegelni. "A bólogatás kényelme" (Sütő András) nagy kísértés. Ebben a technokulturális világban nagyon sok a mindent tudó, sőt mindent jobban tudó ember. Aki nem alakítja ki a maga immunrendszerét ezekkel szemben, azt elsodorja a színes, hangos, a magát jól eladni tudó agymosó áradat. Légy észnél! - mondták szüleim, amikor valami, valaki rossz irányba akart elsodorni. Jézus is erre biztat. Én is erre biztatom szeretteimet is?
A világ, ég és föld mulandó. Az ember anyagi jelensége is az. Azért legyek jó, mert ez a mulandóság fenyeget? Akkor is fenyeget, ha jó vagyok, akkor is, ha nem. Teológiailag muszáj volt idehozni a pokol tanát, mert az örök büntetés talán megfélemlíti az embereket annyira, hogy megváltozzanak. De pokollal fenyegetésből születhet-e Mennyek országa? Mulandó életben elkövetett bűnökért örök büntetés járna? No, van itt min elgondolkozni az istenképeket illetően. Még egy büntető istenkép esetében is logikátlan és aránytévesztés lenne ez. Jézus Istenről szóló igéi azért nem mulandók, mert a Szeretet örök. Ez is misztérium? Lehetséges, mert ami meghaladja az ember teljes megértési, belátási lehetőségét, arra ezt mondjuk.
Az viszont nem hittitok, hogy jónak lenni tényleg jó. Ha másért nem, hát a belső, lelkiismereti békénk miatt jó. "A jót önmagáért és önmagunkért kell tenni" - mondta Sütő András. Ha Jézushoz tartozom, akkor nem pusztulok el a világ erőszakban, táplálékláncban örvénylő sodrásában. Világ vége? Örök élet? Kérdőjelek sokaságát adják ezek a kérdések. A lényeges azonban az, hogy bármiféle válaszok születnek, vajon ezekből születnek-e Istennek tetsző, múlhatatlan életalakítások? Mint ember lehet, hogy egy porszem vagyok a történelem emberi milliárdjai között, de Isten számára egyedüli, megismételhetetlen személyiség (individuum) vagyok. Ember, aki az őt körülvevő világban figyel, mérlegel és dönt - a Jézustól tanult szeretettel harmóniában.

[Király Ignácz, Érd]

"Az ég meg a föld elvonulnak /mellette/, de az én szavaim egyáltalán nem mellette vonulnak majd el." (Mk 13.31)
   - Mi az, ami mellébeszélésre késztet?
   - Melyek a fix pontok a jövőmben?
   - Mennyire vagyok éber?

[Angel]

2024. november 24. - Krisztus király ünnepe
Jn 18,33-37 - Milyen király volt Jézus?

"Az én országom nem ebből a világból való... Pilátus közbeszólt: Tehát király vagy? Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus."
Az egyházi év záró ünnepe. 1925-ben XI. Pius pápa Quas primas kezdetű körlevélében hirdette ki ezt az ünnepet. Olyan történelmi helyzet volt, amikor nagyon megingott az Egyház tekintélye. Az I. világháború és a stabilizálódni látszó kommunista ateizmus mellett terjedt a liberalizmus, a szociáldemokrácia, a jozefinizmus, a gallikanizmus és a cezaropapizmus. Az állam mindenhatósága egyre nagyobb teret nyert. A világi hatalmak az Egyház működésébe való egyre nagyobb beleszólás jogát élték meg. Önvédelmi körlevélben kellett égre mutató hangsúllyal megkísérelni megvédeni, stabilizálni az Egyház hatalmát. A pápa mindezt Krisztus nagyságának tételes kihirdetésével tette meg. Ószövetségi támaszokat keresve és újszövetségi érveket (Lk 1,32 és Jn 18,37) kiemelve olyan tételeket fogalmazott meg, amelyekre Jézus vagy fanyar mosollyal, vagy bosszankodva tekinthet. Krisztus a főpap, a király és a próféta. "A földi életben az Egyház küldetése, hogy Krisztus törvényeit érvényesítse a világi hatalmi területeken is. Az alap, hogy Krisztus az Isten Fia, és ő a Megváltó" (Katolikus lexikon, Csávossy Elemér SJ)!
No, ezek után lehet jámbor moralizálással viszonyulni az ünnephez. Lehet kritikával támadni. Lehet a történeti Jézus történetkritikai tényeivel megkérdőjelezni az Egyház múlt századi önértelmezését. A nagy hatalmi tülekedésben a IV. századtól az Egyház is igyekezett mindig legalább dobogós helyet kiharcolni magának.
Jézus mit akart "kiharcolni"? Egy ezzel a világgal szembemenő értékszemlélet elterjedését akarta. Aki ebben az Isten országában első, az nem a legbársonyosabb széken trónol, hanem mindenkit felülmúlóan szolgál. Nem csupán titulussal (pápai titulus: "servus servorum Dei": Isten szolgáinak szolgája), hanem valóságos nekigyürkőzéssel, konkrét lábmosó tettekkel. Aki Jézus Istenének az országában "hatalmat" gyakorol, az legyőzi önmagában a világot, és nem mások hullahegyein emelkedik magasra. "A Lélek nem utasít, hanem javasol" - mondja ma Ferenc pápa. A világ szeretetlen és jó esetben igazságosságra épülő működésén túl az önfeláldozó másokért élésre törekszik. Nagyon valószínű, hogy ebben a "jézusi királyságban" élni és éltetni akarók a világ szemében mindig kicsik, szegények és kiszolgáltatottak lesznek. Annyira azok, amennyire képesek a jézusi radikális élet jelei lenni szóban és tettekben.
Világvégre emlékeztető ünnepben jó, ha az ember mérleget készít a maga életéről. Önértelmezéseinknek meg kell fogalmazniuk azokat az elveket, amelyek számunkra irányt mutatnak. Jézus a mértékadó. Elvben és gyakorlatban. Lehet ezt is királyságnak nevezni, de csak óvatosan, mert ez a szó túl sok istentelenséget és jézusidegen tartalmat hordoz.
"Testhez álló hitványságaim" (Czakó) megmagyarázása helyett maradjunk a realitásoknál. Minden igyekezet ellenére a mindennapok kevertségei megjelennek a hívő ember életében is. Ötvenöt éves bokros-kisközösségi életem ellenére alig tudok megbarátkozni Jézus ama példabeszédének üzenetével, amelyben a különböző időtartamban szőlőt kapálók között a gazda ugyanakkora fizetést ad ki. A megállapodott bért adja, de nem igazságosan! Megélhetést segítően ad, szeret. Több, mint igazságos!
Nekem akkor is furcsa ez a helyzet. Az ember a mindennapok világi szabályai, hagyományai szerint gondolkodik. Nagyon nehéz csak és kizárólagosan jézusian gondolkodni. Akinek ez simán megy, tegye közkinccsé. Törekvésünk jézusi irányú, eredményeink önkritikára és bűnbánatra figyelmeztetnek. Van egy lelki erőforrásunk: az, hogy nekünk olyan "királyunk" van, aki nem a trónjáról dirigál, jutalmaz és büntet, hanem itt van velem, velünk. Társ, barát, mester, támasz. Aki együtt verítékezik az emberrel, annak még a dorgálását is szívesebben vesszük. Ő nem a nézőtér díszpáholyából kiáltja vagy kiáltatja be nekünk, a pályán küzdőknek, hogy mit, mikor, hogyan és mennyire tegyünk, hogy megtapsoljanak a nézők. Ezt mi úgy mondjuk, hogy lét-, magatartás- és sorsközösségben van velünk. Ott van a pályán, velünk.
Legyen erőforrásunk ennek megtapasztalása! Ennek gyümölcseként pedig testvérbaráti összetartozásunk legyen tanúja Jézus szeretetkirályságának ezen a földön! Tegyük, amire küldetést kaptunk, hogy ne kelljen itt hagynunk ezt a földi életet "nyelvünk alá szorult mondanivalóval" (Sütő András). "Egyenkét, másként, ugyanazt" (Merza J.) és közösségben tenni, ez esély Jézus "királyságának" megjelenésére a földön.

[Király Ignácz, Érd]

"Megválaszolt neki a Szabadító: Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták ezt rólam?" (Jn 18,34)
   - Mennyire személyesek a problémáim?
   - Mennyire idegen tőlem a hatalom és az erő világa?
   - Mennyire vállalom a sebezhetőségemet?

[Angel]

Achívum