Bokor közösség
Elmélkedések

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket az"Érted vagyok"folyóirat aktuális számából vettük át.

 

2020. szeptember 6. - Évközi 23. vasárnap
Mt 18,15-20 - Kilépni és belépni

Kérdezzük meg magunktól, hogy a bűnök és vétkek világa kihez tartozik? A vallások világában hajlamosak vagyunk a vétkek és bűnök világát Isten elé tárni, hogy ő adjon békét, megbocsájtást, nyugalmat, elrendezettséget. Sőt odáig "fejlesztettük" ezt a megoldást, hogy a vallások központi kérdése lett a bűn, a kiengesztelés, az áldozat. Erről szól a hagyományos keresztény teológia, erről beszélünk minden szentmisén, erről beszélnek saját félelmeink, szorongásunk. És ettől kerülnek a bűnök, vétkek problémái és megoldásai a "magasba".
Jézus ebben a beszédében nem az égbe emeli mindezt, hanem nagyon is a földön tartja. A bűn és a vétek emberek közötti ügy, az embereknek kell megoldaniuk. Mondhatjuk, hogy Isten ellen is vétünk, és ha ő haragszik, elfordul tőlünk, büntet. Hiába mondja Jézus, hogy ez nem így van, mert az Atya nem haragszik, nem fordul el, nem büntet - kevés a látszata. Mert az ember igazságérzete büntetésért, akár a saját büntetéséért kiált. Míg 2020-ban is így ír egy vallásos költő : "tetteimért tudom, fizetnem kell, büntess engem Istenem, büntess míg élek, s azután".
Nyilván lehet ezt a mélylélektan szintjén elemezni, vagy hatalomgyakorlási technikaként leírni, és biztos van, aki számára eredményes módszer ez, de Jézus itt más megoldást kínál. Tulajdonképpen nagyon egyszerűt. A bűnt, a vétket ott és olyan gyorsan kell kezelni, ahol keletkezett. Nem kell hagyni, hogy a hógolyóból lavina legyen, nem kell belemenni a sérelmek, az ítélkezés, a vádaskodás világába. A recept - mai szóval - a kommunikáció. "Beszéljétek meg, hogy is volt, és miért történt úgy, ahogy! És oldjátok meg: kérjetek bocsánatot, és bocsássatok meg, vagy engedjétek el. Rendezzétek az anyagi, erkölcsi károkat!" Van, amikor ez négyszemközt nem elég. Akkor ott vannak a tanúk, a közösség. Mondjuk így: a kollektív bölcsesség, az emberek józan ítélőképessége. És ha ez sem elég, ki szabad mondani, hogy többé nem tartozik közénk.
A beszéd a tanítványoknak szól, és megkérdezhetjük, mi van akkor, ha nem a testvéri kör vétkeiről és bűneiről van szó, hanem az idegenekéről. Jézus ebben a beszédében erről nem beszél, csak az általános hozzáállását ismerjük. "Ne alkalmazz erőszakot, ne védd magad istentelen eszközökkel, ne ítélkezz, ha kell, bizony járj rosszul. De előzd meg!" És receptet is ad hozzá. Lépj be abba a körbe, ahol "nem az a törvény". Oda, ahol minden van, de minden máshogy vagy. Magyarán légy tagja a "hegyre épül" városnak. Lépj ki az evilági országból, és lépj be az "Isten országába, ahol bár vannak konfliktusok a testvérek között, de a dolgok megoldhatók.
Ez a lehetőség az egyházak világában nincs felkínálva. A próbálkozások jelentős része kudarcot szenved. Mert nem elég valahova belépni, a régi énünket is kívül kell hagyni a kapuban. A vevés és szerzés világának igényét fel kell cserélni az osztozás világára. És itt már el is jutunk korunk nagy problémáinak megoldhatatlanságára. Akinek érdeke lenne, nem tud róla vagy nem kockáztatja meg, akinek nem érdeke, mindent megtesz, hogy semmi ne változzon. Mert félti a pénzét, hatalmat, befolyását, pozícióit. Akár katasztrófák előidézése árán is.

[Garay András, Dunakeszi]

"Így nem létezi Egekbéli Apátok előtt /olyan/ akarat, hogy ezen kicsinyek közül egy elveszen." (Mt18,14)
   - Hogyan rangsorolom az embereket?
   - Mennyire örülök annak, ha sikerül másoknak segítenem?
   - Mennyire vagyok tapintatos azzal, aki hibázott?

[Angel]

Az oldal tetejére


2020. szeptember 13. - Évközi 24. vasárnap
Mt 18,21-35 - Engedd el!

Remek életvezetési könyvek és tanácsok léteznek. Hogyan kell élned, gondolkodnod, érezned, hogy egészséges maradj, és egészséges (boldog) maradjon ez a világ, amelyben élünk. A mai kor pozitív pszichológiája felfedezi Jézus tanítását: "Engedd el!" Tudjuk, hogy a betegségek döntő része lelki eredetű: stressz, feldolgozatlan fájdalmak és történetek, gyerekkori sérülések, szocializációs szorongás. Minderre még rápakolja a nevelés, az iskola és a vallás a maga - akár évezredes - látását.
Hiszen a kulcs az élethez: az elengedés. Isten világa az elengedés világa. A Teremtő elengedi a teremtményeit , az Atya a Fiát, a Fiú az életét, az Atya és a Fiú az igazság Lelkét. Isten elenged mindent. Semmit nem tart meg önmagának. Pál - akit épp ezért lehetne szeretni is - gyönyörű himnikus sorokban írja le mindezt: "Nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez" (Fil 2,5-7). Isten világa az elengedés világa. Jézus ebben beszédében a király magatartásában írja le mindezt. És persze arról is ír, hogy bár Isten így cselekszik, de az ember nem. Tehát ha Istenhez akarsz tartozni, lépj be az elengedés világába.
David Hawkins alapművet írt erről, "Elengedés" a címe. Bár vallási életünkben a "kötelező olvasmányok" elsősorban a Szentírás és az ún. lelkiségi irodalom nagy művei, ezt a könyvet be kellene közéjük sorolni. Mert amit Jézus egy mondatban elintéz: "elengedte a tartozását", azt Hawking háromszáz oldalon keresztül fejti ki, számos példával és gyakorlati élethelyzettel igazolva, hogy az "elengedés" a valódi emberi minőség, a kapcsolatok, az önértékelés, a társadalomban való lét és az egészség kulcsszava. És az "én" elengedése hogyan segíti elő a Szentlélek munkáját és az Istennel való közelség megtapasztalását. "A Mennyek országa bennetek" van - ez a nagy tanítók, bölcsek, szentek egyetemes üzenete, és ez a minőség alapvetően az emberi lélekhez tartozik. Keressétek az Isten országát - magatokban is. Ez a teremtettség üzenete és feladata.
Jézus reális marad a példabeszédben. Bár a király mindent elenged, az ember nem. Az ember nem tud/akar úgy viselkedni, ahogy Isten viselkedik vele szemben. Sőt, az elmúlt kétezer év történelme pont arról szólt, hogy ha már az ember nem tud elengedni, Istent is úgy kell bemutatni, hogy valójában Isten sem enged el. Hogy Isten a gazdagság/szegénység, vevés/adás, uralkodás/osztozás nagyon is emberi világában kívülálló marad. Sőt az "isteni rend" pont nem erről szól. Így olyan lett a világ, amilyen, és napjainkra a káosz felé menetelő világunkban beérett ennek a gyümölcse. Meg kell érteni, mi is történik. És az embernek rá kell lépnie a következő evolúciós ugrásra: a tudatosság növelésére és a spirituális evolúcióra.
Mint minden változás, ez borzasztó nehéz. Emberi és intézményi súlyok, bilincsek szorítják az embert mai megélt valóságához. Jézus a beszéde végén kifejti: nincs más út. Fájni fog, de valami születik általa. Ahogy a töviskoszorú, a korbácsolás és a kereszthalál fájdalma is elhozta egy új létezési mód lehetőségét. Az övéi és általuk mindenki számára.

[Garay András, Dunakeszi]

"Akkor Péter azt mondta neki hozzá lépve: "Uram hányszor fog véteni ellenem a testvérem és fogok megbocsátani neki? Hétszer akár? (Mt 18,21)
   - Mennyire vagyok sértődékeny?
   - Mennyire sűrűn tudok megbocsátani?
   - Örülök annak, ha bocsánatot nyerek?

[Angel]

Az oldal tetejére


2020. szeptember 20. - Évközi 25. vasárnap
Mt 20,1-16 - Az Atya más

Ez a példabeszéd a szőlőművesekről elég "forradalmi" ahhoz, hogy Jézus a beszéd után a keresztútja elkerülhetetlenségéről beszéljen. Mert tudta, az ilyen beszéd csak oda vezethet. Hiszen van egy fennálló rend, megegyezés az emberek között, egy jogértelmezés, amely összetartja a világot. "Ki korán kel, aranyat lel", hogy a népi mondások világát is idézzük, hisz ez a földi igazságosság olyan mélyen beleivódott az ember világába, hogy mai életünkben is megkérdőjelezhetetlennek számít. Ami a világ számára megkérdőjelezhetetlen, az Jézus számára nem. Mert Jézus azt veti fel a tanítványoknak: "Jól van ez így? Így kell ennek lennie?" És hozzá is teszi: Mert az Atya nem ilyen. Az Atya más.
A világ úgy van berendezve, hogy az egyiknek több jut, a másiknak kevesebb. Sőt az elmúlt ötven év változásai pont arról szólnak, hogy az egyiknek sokkal több, a másiknak sokkal kevesebb. Bár van általános "fejlődés", de az arányok nagyon romlanak. Mi európai emberek mondhatjuk: "De hát mi tanultunk, szorgalmasan dolgozunk, fegyelmezettek vagyunk, nem szemetelünk, vigyázunk a környezetünkre, tehát többet is érdemlünk mint azok, akik nem tanultak, nem szorították rá magukat a szorgalomra, a rendre, a fegyelemre és bizony pusztítják is egymást és a környezetüket. És ráadásul ide akarnak jönni és elvenni tőlünk a jó kis életünket."
Jézus nagyon jól tudta, hogy az emberek/népek között kialakuló különbségek és az ezt erősítő különbségtevés viszályok forrása lesz. "Retteg a szegénytől a gazdag, / s a gazdagtól fél a szegény. / Fortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény" (József Attila). Kialakul egy olyan világ, amely csak erőszakkal tartható fenn. És nemcsak durva erőszakkal, hanem lágy erőszakkal is. Az erőszak viszont távol áll az Isten országától. Ha egy társadalom megenged nagy különbségeket, és forrásait nem a különbségek oldására fordítja, számolhat azzal, hogy bár igazságosnak tűnik az a világ, amit felépít, hosszabb távon fenntarthatatlan.
Jézus megoldást is ajánl. Legyen olyan az értékrended, hogy örömöt, teljességet találj abban, hogy szolgálod a másik embert. Hogy az élet nem átrepült kilométerektől, megevett ízektől, fényes életmódtól lesz értékes, hanem a másik ember "növelésétől", a különbségek oldásától. Amikor azt mondjuk: "Isten békéje legyen veletek" - erre mondunk igent. Persze ebbe a kis imába nem gondolunk bele, átszellemiesítjük valami lelki békévé, megnyugvássá, jó érzéssé, lelki wellnessé. "Isten békéje" valójában az Isten rendjéből fakadó béke. A félelem és aggódások nélküli élet. Magunk és mások számára.
De ettől nagyon messze vagyunk, és nincs az a társadalomformáló erő, amely a teremtettség igazságát a zászlójára tűzné. Az "egy dénár" kultúrája csak valami alternatív, anarchista társaság gyakorlatában létezik. Valahol a peremen. Holott Jézus azt szerette volna, ha ez lenne az ő népe, egyháza, csapata.
Ettől messze kerültünk ugyan, de kérdezzük meg magunktól: Van-es más esély? Vagy az osztozás hiánya elvezet a "finita la commedia" következő, végső felvonásához?

[Garay András, Dunakeszi]

"Ő pedig válaszként így szólt: "Kimegyek, gazda, De nem ment ki." (Mt 21,29)
   - Mennyire szoktam felelőtlen ígéreteket tenni?
   - Mennyire tör le a visszautasítás?
   - Milyen gyakran gondolom meg magam?

[Angel]

Az oldal tetejére


2020. szeptember 27. - Évközi 25. vasárnap
Mt 21,28-32 - Kiváltságok nélkül
Az embert biztonságérzettel töltik el a kiváltságok. Biztonságban vagyok a jövőm felől, anyagi vonatkozásban, vagy a társadalmi betagozódásom miatt, s biztonságban vagyok az Örök élet vonatkozásában is, hiszen egy 2000 éve fennálló egyház tagja lehetek. S a kiváltságokat nemcsak megkaptam, örököltem, hanem magam is teszek értük.
Jézus korában is így volt, s az elsőszülöttség a legnagyobb kiváltságot eredményezte, főleg ha férfi volt az illető, hiszen ő lesz a család folytatója, ő viszi tovább a szülők gazdagságát és tekintélyét , az ő ujjára kerül a családi gyűrű. Ezért is foglalkozik Jézus sokat az örökség és elsőszülöttség kérdésével, hiszen mindez nemcsak gőgössé teheti az embert, hanem későbbi tragédiáknak is forrása lehet, mert mi a biztosíték, hogy "nem tékozolja-e el a vagyont", vagy hoz szégyent a család nevére. Ha királyi családban születtem elsőszülöttként, király leszek, ha gyáros, én örökölöm a gyárat, ha paraszt, én a földet. A második testvér - bár nem volt kisemmizve - végig érezhette, hogy a kiváltságok nem az övéi , s jobb híján elment papnak vagy katonának. Az elsőszülöttség kiváltsága mellett a vallásba ágyazódás kiváltsága is végigkísérte az evangéliumokat. Vallásos zsidónak lenni, betartani a törvényt és a próféták tanítását, részt venni a vallás által meghatározott szertartásokon - biztos út volt Ábrahám kebelébe.
A példabeszédbeli két fiú tükrözi a társadalmi kiváltságok miatt meghatározott hozzáállást. Apja kérésére az idősebb fiú - aki tudja magáról, hogy ő az örökös - bár szóban megígéri a szolgálatot, valójában nem teszi meg, míg a fiatalabb - aki tudja magáról, hogy ő csak a második, és sajátos módon lázad is ez ellen - szóban elutasítja apja kérését, de a valóságban teljesíti. A gazdának egy a fontos: legyen rend a kertben, de ő már nem tud rendet tenni, mert öreg és fáradt. Az idősebb fiú visszaél a helyzettel, bár nem meri szemébe mondani apjának: Itt az ideje, hogy átadd az örökséget nekem, többet már nem parancsolhatsz nekem, ideje, hogy már én legyek a gazda a háznál. A fiatalabb fiú, aki tudja, hogy a szőlő elsősorban bátyjának terem, megérti idős apja kérését. és szeretetből kimegy, és teszi a dolgát.
Jézus párhuzamot von a két fiú magatartása és a tanításának elfogadása között. A jóllakott önelégültségben élő vallásos zsidóságot illetően reménytelen volt áttörni a kiváltságok falát, hiszen ők úgy érezték, nem szorulnak Isten irgalmára és újjáteremtő szeretetére. Viszont a társadalmi gúla alján lévő utcanők, vámosok és szegények megérezték a jézusi tanításban felkínált lehetőséget a teljesebb Isten- és emberkapcsolatra.
A merev vallási gyakorlathoz szokott, a jámborsági formákat és a belénk nevelt erkölcsöt elégségesnek felfogó, önmagát kiváltságosnak gondoló, önelégült mai keresztény felismerheti magát a Jézust elutasító zsidóság soraiban, de csak akkor, ha odaül a Mestere lábához a tanulók és tanítvánnyá válni akarók közé, s meghallja és megtartja a tanítást Isten országáról, a kiváltságok és előjogok nélküli világról. De Jézus pesszimista a kiváltságaiban önelégült embert illetően: Nem is bánjatok, hogy nem hisztek nekem, hanem "tudva és akarva" utasítjátok el a tanításomat.

[Garay András, Dunakeszi]

"Erre azt mondta nekik: Hát ti mit gondoltok, ki vagyok?" (Mt 16,15)
   - Mennyire érdekel, hogy hogyan vélekednek rólam mások?
   - Kihez szoktam mérni másokat? Mi okból?
   - Mennyire esik jól, ha elődeimhez mérnek mások?

[Angel]

Az oldal tetejére


 

Archív elmélkedések Achívum