2026. szeptember 6. - Évközi
23. vasárnap
Mt 18,15-20 - "Megnyerted atyádfiát"
Ezek a versek első olvasásra a konfliktuskezelésről és a közösségi
működés fegyelméről szólnak, de ha mélyebbre megyünk, elsősorban
a testvér megnyeréséről, a kapcsolat helyreállításáról és Jézus jelenlétéről
tanítanak. "Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt:
ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát." Jézus különös módon fogalmaz: nem
azt mondja, hogy "győztél a vitában", nem azt, hogy "bebizonyítottad,
hogy neked van igazad", hanem azt: "megnyerted atyádfiát". Amikor valaki
vét ellenünk vagy olyan dolgot tesz, amiről tudjuk, hogy nincs rendben,
könnyű két végletbe esnünk. Vagy magunkban hordozzuk a sérelmet, újra
és újra elmondjuk másoknak, mennyire megbántott bennünket - vagy azonnal
szembesítjük az illetőt, mások előtt beszélünk róla. Jézus azonban
egészen más utat mutat: Menj el hozzá! Négyszemközt. Négyszemközt beszélni
valakivel azt jelenti, hogy nem akarom megszégyeníteni. Egyszerűen szeretném,
ha ő is meglátná azt, amit én látok, és lehetőség nyílna a kapcsolat
rendezésére.
És itt talán érdemes magunknak feltenni a kérdést: Valóban ez az első lépés,
amit ilyenkor tenni szoktam? Van-e olyan ember, akivel kapcsolatban ilyenkor
kerülöm a találkozást, mintsem kezdeményezzek? Amikor konfliktusom van valakivel,
a békét keresem, vagy szövetségeseket az igazamhoz? Lehet, hogy igazam van, és
mégis rosszul közelítek a másikhoz. Lehet, hogy jogos a fájdalmam, mégis úgy
mondom ki, hogy a másik már nem képes meghallani.
Ha a négyszemközti beszélgetés nem vezet eredményre, akkor még mindig van lehetőség
a kapcsolat megmentésére. Másokat is be lehet vonni. Ez azonban nem pletykálkodást
jelent, hanem azt, hogy segítséget keresek a békesség helyreállításához.
Van azonban olyan helyzet, amikor valaki minden szeretetteljes intés ellenére
sem akar változni. Az igazi szeretet néha képes kimondani azt is: "Ez nincs rendben." Egy
Pál Feri-beszédben hallottam, hogy keresztényként nem az a cél, hogy többen legyünk,
hanem hogy többek legyünk!
A következő mondatokban Jézus a kötésről és oldásról, majd az imádságról
beszél. "Amit megköttök a földön..." Mit jelenthet ez? Talán azt, hogy amit egy
közösség Jézus nevében kimond és tesz, annak jelentősége van. Ezért nem
mindegy, hogyan bánunk egymással. Nem mindegy, hogy ítélettel vagy irgalommal
közeledünk. Nem mindegy, hogy a másik bukását akarjuk-e látni vagy a felemelkedését.
A konfliktusról szóló tanítás végül az imádságba vezet. Jézus azt mondja, hogy
ha ketten egyetértenek valamiben, amit kérnek, mennyei Atyánk meghallgatja őket.
Mintha azt mondaná: Ne csak egymással beszéljetek egymásról, beszéljetek együtt
Istennel is!
Talán vannak olyan kapcsolataink, amelyekben már nem tudjuk, mit kellene mondanunk.
Talán van valaki, akivel rendezetlen maradt valami. Talán próbáltuk már megbeszélni,
de nem sikerült. Ilyenkor lehet, hogy az első lépés már nem egy újabb magyarázkodás,
hanem az imádság.
[Kollár Emi, Érd]
"Ahol ugyanis ketten vagy hárman az én nevemben
jönnek össze, azok között ott
vagyok" (Mt 18,20)
- Mennyire rangsorom az embereket?
- Mennyire próbálok örökérvényű döntéseket hozni?
- Mennyire törekszem egyetértésben lenni testvérbarátaimmal?
[Angel]
2026. szeptember 13.
- Évközi 24. vasárnap
Mt 18,21-35 -
A szívtelen szolgáról szóló példabeszéd
Az első kérdés, amit felvet bennem ez a szöveg: Hányszor
érzem igazságtalannak, amikor nekem nem bocsátanak meg, és milyen nehezen
megy a türelem és a megbocsátás, ha nekem kell gyakorolnom? Törekszem hát
megérteni a megbocsátás lényegét. (Ebben segítségemre volt a Képmás magazin
podcast-je Tapolyai Emőkével.)
Mi akadályozhatja a megbocsátást? (Milyen tévhitek állhatnak útjában?)
1. Nem kell feltétlenül kibékülnöm a másikkal ahhoz, hogy megbocsássak.
2. Nem baj, ha nem értem a motivációit.
3. Nem baj, ha nem megy minden úgy, ahogy régen volt.
4. Lehet, hogy a kapcsolatunk nem megy tovább.
A megbocsátás a legelterjedtebb nézet/tévhit szerint a másikért van, aki bántott.
Pedig nem. Ezt nem értem eléggé: "öngondoskodás, önszeretet miatt" van. Mert
az öngondoskodásra nekem van szükségem ahhoz, hogy ne a harag növekedjen bennem,
hogy a ki nem tisztított sebnek ne legyen gyulladt udvara, ami megakadályoz az
Isten Országa építésében. Hetvenhétszer megbocsátani mit jelent? Vagy azt, hogy
ennyiszer próbálom helyesebben meghúzni a határaimat - hogy ne lehessen velem
ismétlődően elkövetni ugyanazt -, vagy azt, hogy minden nap újra megbocsátok,
ha a sérelem emléke fölmerül. Nem teszlek téged a bűntudat rabjává, és szabaddá
teszem önmagamat.
Uram, add, hogy erőssé váljak a megbocsátásra, az emberi élet egyik legizgalmasabb
gyakorlatára, ami az öngondoskodás megtanításával mégis sugárzik/hat kifelé (ahelyett,
hogy önmagába záródó fájdalom és sértettség maradna).
[Kollár Emi, Érd]
"Azt mondta neki a Szabadító: Azt mondom neked:
nem hétszer, hanem hetvenszerhétszer
akár." (Mt 18,22)
- Mennyire vagyok sértődékeny?
- Milyen sűrűn tudok megbocsátani?
- Mennyire érzem Jézus elvárásait reálisnak?
[Angel]
2026. szeptember
20. - Évközi
25. vasárnap
Mt 20,1-16a -
A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd
Sok értelmezés szerint ennek a példabeszédnek
a lényege: "Isten ingyen osztogatja a kegyelmét, azt nem lehet
kiérdemelni." Nekem ez így csak részben érthető, mert
mintha nemcsak erről lenne szó. A kegyelem mint olyan
az Értelmező Kéziszótár szerint "az emberiséget a kárhozattól
megmentő isteni szeretet". Egyfelől van egy feltétel
nélküli szeretet Isten részéről, amit nem az emberi számítgatásokkal
lehet kiérdemelni, mert az VAN. Ugyanakkor arra is rájöttünk
már, hogy pusztán ebben bízni az egyes ember felelősségének
föl nem vételével válhat egyenlővé. Túl könnyű elbújni
emögé. Isten Országa rajtam, a hozzáállásomon, a cselekedeteimen
múlik.
Behoznék még egy értelmezést, ami sajátos meglátásom a példázat szövegéről.
Talán valami másnak a hangsúlyozásáról is szó van. Zseniális képeivel Jézus mindig
tud merőlegest állítani az egysíkú gondolkodásmódomra. Az idő dimenziójában
rendkívül igazságtalannak tűnik a gazda díjszabása a különböző ideig és
mértékben fáradozók felé. De ebben a példabeszédben az idő dimenziójára
egy új merőlegest állít Jézus. Ha a JELEN-ben mozgunk, élünk és vagyunk,
hogyan kell méricskélni egymást? Nem tudjuk ezt megtenni a jelenben. A lényeg
a munka fölvétele, a szeretet melletti döntés, nem pedig az, hogy az időben
ez mennyinek hat. Van egy szép mondat a Taviani-testvérek testvérféltékenységről
szóló filmjében (Jó reggelt Babilónia!). Az utolsó jelenetben, egy élet küzdelme
után kimondják a testvérek: "A halálban váltunk egyenlővé." Itt, az életben
nem tűnünk annak, de ez talán csak a mátrix része, és nem lényeges.
[Kollár Emi, Érd]
"Talán nem szabad azt tennem
az enyémmel amit akarok?" (Mt 20,15)
- Mennyire vagyok személy válogató, amikor adakozom?
- Hogyan bánok a saját anyagi javammal?
- Mennyire vagyok "igazságos"?
2026. szeptember
27. - Évközi
26. vasárnap
Mt 21,28-32 - Példabeszéd a két fiúról
A két fiúról szóló példabeszéd Jézus egyik
legélesebb vitabeszéde, amelyet a jeruzsálemi templomban
a főpapoknak és a nép véneinek mondott. Két fiú áll
előttünk. Ugyanazt a kérést kapják az apjuktól: menjenek
el dolgozni a szőlőbe. Az egyik azonnal nemet mond,
de később meggondolja magát, és mégis elmegy. A másik
készségesen válaszol: "Megyek, uram", de végül nem teszi
meg, amit az apja kért. A történet egyszerűsége mögött
meghúzódik ez a kérdés: Vajon mi számít igazán Isten előtt:
amit mondunk, vagy amit végül megteszünk?
A második fiú szavai tisztelettudóak és engedelmesnek tűnnek. Mégsem lesz
belőlük tett. Az első fiú viszont rosszul kezdi: ellenkezik, nemet
mond, mégis képes megváltoztatni a döntését. Jézus ezzel arra mutat rá, hogy
Isten előtt nem az a legfontosabb, hogy mindig helyes szavakat mondjunk,
hanem hogy engedjük magunkat megváltoztatni, és végül elinduljunk az ő útján.
Sokszor talán mi is hasonlítunk valamelyik fiúra. Van, amikor tudjuk, mit kér
tőlünk Isten, mégis azt mondjuk: "Most nem akarom." Túl nehéznek tűnik
megbocsátani, szolgálni, lemondani valamiről, vagy éppen kilépni egy megszokott élethelyzetből.
De a történet reményt ad: egy kimondott "nem" nem feltétlenül a történet vége.
Lehetőségünk van meggondolni magunkat.
Ugyanakkor a másik fiú példája is figyelmeztet. Könnyű azt mondani: "Igen,
Uram", de Isten előtt nem a szóbeli elköteleződés, a liturgia vagy
a látványos vallásos szerepek számítanak, hanem a mindennapi életben gyakorolt
szeretet. Ennek a fiúnak a magatartása a vallási elitet és a formális hívőket
jelképezi, akik pontosan ismerik a vallási nyelvezetet, de az életükben nem teszik
meg Isten akaratát.
Jézus különösen erős kijelentést tesz, amikor azt mondja, hogy a vámszedők és
a parázna nők megelőzik azokat, akik vallásosnak és igaznak tartják
magukat. Nem azért, mert a bűn önmagában elfogadható lenne, hanem azért,
mert ők meghallották Isten hívását, és megváltoztatták az életüket. Akik
korábban távolinak tűntek Istentől, közelebb kerülhettek hozzá, mint
azok, akik kívülről már mindent rendben lévőnek gondoltak.
Ez az igeszakasz elsősorban nem másokról szól, hanem rólunk. Mit teszek
akkor, amikor Isten valamire hív? Elég, ha azt mondom, hogy hiszek benne, vagy
valóban elindulok?
Lehet, hogy ma valamiben még "Nem akarok" a válaszunk. Jézus azonban azt mutatja,
hogy van lehetőségünk újragondolni. Mert Isten nem azt várja, hogy soha
ne hibázzunk, hanem azt, hogy amikor felismerjük az ő akaratát, legyen bennünk
alázat megváltozni - és végül elindulni a szőlőbe.
[Kollár Emi, Érd]
"Ki tette meg kettő közül az
apa akaratát? Az utóbbi, mondták." (Mt 21,31)
- Milyen gyakran gondolom meg magam?
- Mennyire tartom bukásaimat helyrehozhatónak?
- Mennyire irigylem mások megtérését?
