---

2024. szeptember 15. - Évközi 24. vasárnap
Mk 8,27-35 - A Messiás?

27Ezután Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának a környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: "Kinek tartanak engem az emberek?" 28Azok így válaszoltak: "Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának." 29Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti mit mondotok, ki vagyok?" Péter válaszolt: "A Messiás vagy." 30A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek.
31Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. 32Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. 33De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: "Távozz tőlem sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével."
34Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. 35Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.

A Vándortanító tudta, hogy egyesek ördögtől valónak tartják, mások pedig istenítik őt.
Jézust is érdekelte, hogy általában az emberek miként ítélik meg a személyét. A tanítványok nem említik, hogyan vélekednek róla a farizeusok, az írástudók, a leviták, a főpap, a Qumránban élő szekta tagjai vagy éppen Heródes és Pilátus. Csak azokat említik, akik kedvezően ítéltek róla. Jézust láthatóan nem nagyon foglalkoztatta, hogyan ítélnek róla mások, azokat kivéve, akiket tanított, akikkel együtt élt, akikkel járta az országot. Őket időnként próbára is tette, hogy valóban értik-e a tanítását. Még ma is kerülök olyan helyzetbe az egyetemen, hogy azzal szembesít a vizsgán a tanár, hogy vagy nem figyeltem az órán, vagy teljesen félreértettem, amit mondott. Ez időnként az érdemjegyeken is látszik. Az evangéliumi elbeszélésben Péter válaszolja meg a feltett vizsgakérdést, így: "A Messiás vagy!" Bár nagy az én Szentírásba vetett hitem, de nem biztos, hogy ott és valóban így elhangzott ez a hitvallási formula: lehet későbbi betoldás vagy értelmezés. A szövegből azonban megállapítható, hogy Jézus elfogadja ezt a minősítést, de szeretné, ha nem válna közbeszéddé. A szöveghelyet olvasva nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez már Jézus halála után Péter szájába adott szöveg, amely átértelmezi a zsidó Messiásról alkotott elképzelést.
Egyetemen a középkori zsidó történelem tanulmányaim során érdekes volt megismerni a spanyolországi keresztény-zsidó disputákat. A barcelonai hitvitán (1263) a domonkosok azt állították, hogy a Messiás már elérkezett és megváltotta a világot minden rossztól. De Náhmánidész rabbi Izajás prófétára hivatkozott, miszerint a Messiás akkor jön el, amikor az egész világon béke uralkodik (Iz 2,4). Bizonyításképpen ezt mondta a disputát felügyelő királynak: "Jézus korától napjainkig erőszak és rablás uralja a világot, és a keresztények több vért ontanak, mint bármely más nép, és milyen nehezedre fog esni neked és tanácsadóidnak, ó, király, hogy többé már nem gyakorolhatod a hadviselést." Az érv erősnek bizonyult, a hitvitát napokon belül befejezték.
A keresztény közösségek tagjai csak konzumvallásosságra vágynak. Probléma és konfliktusmentes hitéletre. Ez nem kereszténység! Eszembe jut biblikus tanárom (Kerekes Károly) megfogalmazása az egyház ismertetőjegyeiről: egy, szent, katolikus, apostoli és üldözik. Ha ez utóbbi jellemző hiányzik, akkor az az egyház nagy valószínűséggel nem teljesíti a küldetését, vagy pedig már elérkezett a világbéke!

Misi-apokrif
Amikor közeledett Peszah ünnepe, Jézus elindult tanítványaival Jeruzsálem felé. Akkor karióti Júdás odament Jézushoz, és örömmel mondta el neki, hogy a Szanhedrintől ajánlatot kapott. Felkérték a Nagytanács gazdasági bizottsága elnökének. Ezután előadta elképzeléseit: "Először kicsit átírjuk a tanításodat, azután létrehozunk egy alapítványt, én pedig segítek abban, hogy pénzügyi forrásokhoz jussunk." Jézus rátekintett, és így szólt: "Elszomorít, hogy nem érted meg a mennyei Atyának tetsző élet lényegét!"

[Lipien Mihály, Budapest]

---

2024. szeptember 22. - Évközi 25. vasárnap
Mk 9,30-37 - Te is tanulsz?

30Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, 31mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad. 32Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni.
33Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: "Miről beszélgettetek az úton?" 34Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük. 35Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: "Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája." 36Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: 37"Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem."

A mai evangéliumi részletben ez a szövegrész ragadott meg: "mert a tanítványait akarta tanítani". Büszkén hangoztatom, hogy Isten tanításának megismerését a Bokor közösségnek köszönhetem. Rendszeresen tanultuk a "Keressétek az Isten Országát!" köteteit. A leheletvékony átütőpapírra, 10 példányban, indigóval gépelt szöveget - különösen akinek a 8-10. példány jutott - nagyon nehezen olvastuk el, de a tartalmát éhezve fogadtuk be. A mai fiatal generáció már nem is érti, miről írok. A lézernyomtatók és fénymásolók korszakában egy elmúlt, már-már régészetinek mondható kort és körülményt tárok fel előttük. Nem sírom vissza azokat az időket, de nosztalgiázom. Szégyen volt úgy elmenni a lakásokon titokban megtartott találkozókra, hogy valaki nem készült a megbeszélt tananyagrészből. Mára minden megváltozott. Új technika áll rendelkezésünkre, szinte minden szövegforrás elérhető, de vajon megvan-e még a tanulás iránti lelkesedésünk? Megmaradt-e bennünk az evangélium megismerésének vágya? Ha a közösségi találkozóink abból állnak, hogy az orvosi zárójelentéseinket vagy a napi politikai eseményeket beszéljük meg, akkor elvesztünk. Az nem a világ jobbá tételének programja, hanem csak időpocsékolás a nyavalygásainkra.
Reggeli kedvenc tanulásom Darvas rabbi napi Tóra-magyarázatinak az olvasása. Fél 7 után szokta küldeni. A műfaja teszi érdekessé a szöveget. A hetiszakasz kapcsán rabbik véleményét idézi. Olvasom az elsőt, és szörnyülködöm, mert butaságnak tartom. Következik a másik rabbi véleménye, aki az előző gondolatot módosítja, kiegészíti. És így mennek sorba a vélemények. Úgy érzem magam, mintha rabbikkal ülnék egy asztal körü, és közben közösen átbeszéljük a szöveget. A végére már az első vélemény is belefér az összképbe. Rátalálunk a lényegi mondanivalóra. Eszembe jut, hogy az elmúlt félévben a filozófiaórákon a középkor nagy zsidó filozófusának Maimonidésznek az írásaival ismerkedtünk (ő Aquinói Szent Tamás kedvenc zsidó filozófusa volt). Az utolsó órákon előjött, hogy szerinte nem az erkölcs a legfontosabb, hanem az intellektus, az értelem (a tanulás). Ez a megközelítés azért érintett érzékenyen, mert én fordítva gondoltam. Hosszú időbe telt, amíg megértettem, hogy aki nem törekszik a minél nagyobb tudás megszerzésére, az a helyes erkölcsi magatartásra is nehezen talál rá.

Misi-apokrif
Azt álmodtam, hogy Savuotkor (Pünkösdkor) Jeruzsálem felé zarándokolok. Emmausz falut elhagyva odajött hozzám egy fiatalember. Azonnal tudtam, hogy ő a nagy Vándortanító. Bemutatkozás helyett nekem szegezte kérdését: "Szerinted ki vagyok én?" Nem kellett gondolkodnom, mit mondjak, hanem rávágtam a választ: "A példaképem!" Ő elmosolyodott, és csak annyit mondott: "Életed végéig tanítani foglak!"

[Lipien Mihály, Budapest]

---