2024. június 2. - Úrnapja
Mk 14,12-16.22-26 - Ne legyen hókuszpókusz!
Mert mi is a hókuszpókusz az Arcanum szerint? ‘Szemfényvesztés,
ceremónia, formaság, hűhó.’ A szóeredet alapján: a "hoc est
enim corpus meum" (íme, az én testem) miseszövegből való. Ezt először
Bíró Lacitól hallottam egy ifjúsági találkozón, amelyre meghívtuk. Azt is
mondta még, hogy az ostya vételekor ne a varázslatot várjuk, ne ragadjunk
le ott, hogy Jézus ezt megtette értünk (persze, hogy ez csodálatos), hanem
figyeljük meg a végét (ami innen lemaradt, de a megfejtést adja): "Ezt
cselekedjétek az én emlékezetemre!"
Vagyis nem elég, ha leragadok annál, hogy felmutatják az Oltáriszentséget, és
mély érzésekkel magamhoz veszem az ostyát. Ez egy liturgikus cselekedet, amelynek
tartalma is van. Hogy mi? Az, hogy (mint Ő) én is adjam teljes magamat
azoknak,
akiknek rám van szükségük. Így cselekszem az emlékezetére - egyébként csak hókuszpókusz
az ostyavétel.
Nem hagyom ki - mert egész életemben esendőkkel foglalkoztam (amilyen én
is vagyok) -, hogy viseljem el kudarcaimat ezen a téren is úgy, hogy adjak valódi
új esélyt magamnak. (Fog ez menni jobban is.)
[Lelovics László, Kaposvár]
"Majd himnuszéneklés kíséretében kivonultak
az Olajfák hegyére." (Mk 14,26)
- Milyen alkalomból szoktam énekelni? Mit? Kivel?
- Milyen könnyen váltok az öröm és a gyász hangulatai között?
- Min szoktam botránkozni?
[Angel]
2024. június 9.
- Évközi 10. vasárnap
Mk 3,20-35 - Következmények + Jézus nem ‘hipol’
Vannak, akiknek fontos, hogy ‘ekézzenek’ (gáncsoskodjanak),
ahogy csak tudnak, amint itt Jézussal teszik az írástudók. Jézus válasza
remény ad. Milyen reményt? Nem olyan rég egy zeneszerző haverom volt
nálam, és elkeseredetten kérdezte, hogy mi lesz ezzel a világgal? Mi állítja
meg azt a sok gonoszságot körülöttünk? Ez a válasz gurult le a számról: "Minden
gonoszság előbb-utóbb fölemészti önmagát." Szoktam mondani a
sitten is: "Nem Isten büntet, hanem a következmények."
De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre
megmarad." - Hogy is van ez? Miért nem lehet megbocsátani a Szentlélek elleni
bűnt?
Magamnak ezt a választ találtam: Isten az Ő Lelkét lehelte belém, amikor
megteremtett. Ha én ‘letiltom’ (kiiktatom) Lelkét, akkor nem tud ‘működni’,
így nincs felismerés, látás, értés, sejtés, nem tudom mi jó, mi rossz - kizárom
magam.
"... azt mondták, hogy megzavarodott."
Lám, aki ostoba fecsegőkre hallgat... Igen, bennem is él a gyanakvás és
bizalmatlanság, csak alkalmas sutyorgók kellenek, hogy felébresszék.
"Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?"
Erről a prédikációk hallgatnak, vagy mellébeszélnek, ‘kegyes rizsával’ próbálják
a mentegetést, mert ezek Jézustól szokatlanul kemény szavak az ‘övéihez’, de Ő kemény,
ha a szeretet ezt kívánja. Ma a puhaság felé sodródunk, de van, amikor a sarkamra
kell állni. Nem elfojtani, hanem kifejezni az ellenérzésemet, mert így természetes.
Jézusnak is voltak ellenérzései azokkal szemben, akik Őt bolondnak nézték,
és ennek itt hangot ad. Máshol is helyreteszi Máriát (ld. kánai menyegző).
Ettől még szereti, sőt: így szereti jól, hogy megmondja neki véleményét.
Ma katolikus körökben biztosan (de lehet, hogy más felekezetekben is) ‘hipolják’
Máriát (régen úgy mondták: feldicsérték - a keményebbek szerint cukormázzal vonták
be). Ha a lélek mélyére nézünk, akkor azért a hízelgés, mert előnyökért,
kivételezésért, kedvezményekért ‘puncsolunk’. No, de komolyan... Mi ez?
Jézus viszont jól szereti anyját. Nem akarja, hogy bolondnak nézze, ezért őszinte
hozzá. Élesen fogalmaz, de nem bántja. Most is sugallja: "Látod őket
körülöttem, akik hisznek nekem? Ők hozzám tartoznak. Te nem hiszel bennem?
Hát tényleg bolond lennék?"
[Lelovics László, Kaposvár]
"Aki ugyanis megteszi Isten akaratát,
az számomra testvér, nővér és anya." (Mk 3.25)
- Mennyire vagyok rabja a családi kötelékeknek?
- Mitől érzek valakit közel magamhoz?
- Mennyire vagyok tapintatos idegenekkel, s mennyire az enyémekkel?
[Angel]
2024. június
16. - Évközi 11. vasárnap
Mk 4,26-34 -
a Magvető
Nem tudok mindent megoldani. Az omnipotens vágy csapda. Felajánlom, amim van,
jószándékkal, legjobb tudásom alapján, de te tégy úgy, ahogy akarsz,
mert tetteidért te vagy a felelős, nem én. Az én felelősségem csak addig
tart, hogy az üzenetet a lehető legjobb minőségben adjam át neked
(+ a jószándékom feléd, és hogy figyelemmel kísérjem sorsodat).
Magamon tapasztalom, hogy akaratom időnként nem ura döntéseimnek, vannak
erős eltérítő késztetések, hatások. Bizonyára másoknál is.
Beszélgettem börtönben rabokkal, öngyilkos-jelöltekkel, hajléktalan csavargókkal,
sérültekkel, tehetségekkel, kiválóságokkal, nagymenőkkel - tényleg sokféle
emberrel, írtam is erről több helyen -, szóval ahogy ma mondják: ‘beleállok’
a kihívásba, de megszoktam már, hogy elfogadjam mások döntéseit, vagyis azt,
hogy mit kezdenek azzal, amit adtam. Mindenki a maga bőrét viszi vásárra,
ezért magáért felel. Nehéz kérdés a felelősségünk másokért. Legfőbb
bizalmam, hogy esélyt adok, amit majd jól használhatnak - de az már az ő dolguk
+ a Jóistené.
Én is kaptam sok segítséget, esélyt, ezért inkább azt keresem, hogy milyen
termés lett ebből?
és a mag
Egy időben én is foglalkoztam veteményezéssel. Úgy találtam, hogy kevés
a jó mag, meg az alkalmas föld is, és ez a kettő nehezen találja meg egymást.
Hasonlóképp a másik ‘magvetésnél’ is: fontos volt, hogy világos, egyszerű,
de termékeny, felmelegítő és vigasztaló-bátorító lehessek úgy, hogy értsék,
befogadhassák az ‘üzeneteket’ - rólam és rólad, meg Istenről, ősi
igazságokról a ma emberének. Ezt vélem jó magnak. Rájöttem, hogy semmit sem
ér, ha ‘lebibliázok’ valakit - láttam ilyet, de rosszul termett.
És a termés? Hát... van siker is, meg kudarc is, ami (az előzőek
alapján) nem teljesen rajtam múlik. Mert napjaink ‘klímájában’ gyakran takarják
felhők a napot (vagy épp gonosz, perzselő sugarak pusztítanak, szárítanak),
sok a vihar, a katasztrófa, a károk sora hosszú.
Mégis...
Az elvetett és elhulló magból lesz sok szép virág, meg kenyér is, zöld mező és
fa is - szóval ‘No para!’, megvan az, amire szükség van. (Itt-ott több is,
mint amit érdemelnénk.)
[Lelovics László, Kaposvár]
"Annak ugyanis, akinek van, adni
fognak; akinek pedig nincs, attól azt is elveszik, amije
van." (Mk 4-25)
- Mennyire vigyázok az értékes információkra?
- Mi az, amit bátran veszni hagyok?
- Mennyire tudatosak a tetteim?
2024. június
23. - Évközi
12. vasárnap
Mk 4,35-41 - Hogyan törődik velünk?
Bízzatok!
Máshová hajózni...
Nemcsak az örömhír terjesztése miatt áll tovább a csónak, hanem kell a változás
is - a túlpart, új vizek, pihenés végre a vánkoson. Valószínűleg elfáradt.
A tanítványok nem értik, hogyan alhat egy hánykolódó csónakban, amikor vihar
van.
"... nem törődöl vele, hogy elveszünk?"
Valljuk be, időnként mi is azt hisszük, hogy Isten nem tudja a dolgát, különben
nem tűrné el, ami ebben a bolond világban történik. A háborúk, csalások,
sanyargatások, bűnök, igazságtalanságok közepette mi is elveszhetünk. Félünk,
hogy nem jól bánunk a lehetőséggel, amit Tőle kaptunk, és befuccsolunk.
Ő azonban azért teremtett ilyen világot, hogy beletegyük az ‘önrészt’ a kihívásokba,
és küzdjünk meg velük. Ez a mi szabadságunk.
Igen, az igazságtalan világban veszélyek közt hánykolódunk, de nem fog minden
vihart lecsendesíteni. Jó, itt épp megtette, de már a kereszten nem menti magát.
Keresztelő Jánost nem menti. Az apostolokat szörnyű haláluktól nem
menti. Az ősegyház vértanúit nem menti. (A mai vértanúkat sem.)
Van, aki úgy képzeli, hogy imával befolyásolni tudja Istent (aki eszerint csak
a könyörgés hatására ‘tér észhez’, egyébként meg nem is tudná, hogy mi van, ha
nem szólnánk oda neki, hogy segítsen).
Itt arra biztat, hogy (Na jó, most lecsendesítem a vihart, de az a fontos, hogy) "bízzatok
bennem".
- Mitől tudok jobban bízni?
- Fejleszthető-e bizalmam? Hogyan?
[Lelovics László, Kaposvár]
"Nekik meg ezt mondta: "Mit
vagytok ennyire megijedve? Hogy - hogy nincs bennetek
semmi bizalom?" (Mk 4,40)
- Mi szokott megijeszteni?
- Mi szokta megingatni bizalmamat? Kiben? Miben?
- Mennyire megalapozottak a félelmeim?
2024. június
30. - Évközi 13. vasárnap
Mk 5,21-43 - A csoda
Nem minden zsidó elöljáró veszi semmibe Jézust. Itt
van például ez a szegény Jairus. Meg van szorulva rendesen,
és köztudott, hogy "zuhanó repülőben nagyon
kevés az ateista".
Elöljárói tisztségénél fogva kerülnie kellene Jézust. Lehet, hogy a kétségbeesése
nagyobb, mint a félelme vagy a hite, de kapaszkodik az utolsó szalmaszálba
is, és (Jézus) "lába elé borult".
Jézus nem kerüli teljesen a vallási elöljárókat akkor sem, ha tudja, hogy vadásznak
rá, akkor sem, ha csodáinak népmozgató ereje miatt még jobban vesztére törnek.
közjáték - a vérfolyásos asszony
Olyan esetekkel napjainkban is lehet találkozni, mint itt: "...sokat
kiállt az orvosoktól, mindenét rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott,
inkább
romlott az állapota".
Nagy volt a gyógyulás vágya benne, sőt a hite is, hogy Jézus ruhájának
érintésére meg fog gyógyulni. Sok kutatás folyik a gyógyulások lelki hátterének
vizsgálatáról, és a következtetések alapján van hatása a léleknek a gyógyulásra.
Itt például az asszonyt meggyógyította hite.
Ahhoz nagyon nem értek, hogyan vette észre Jézus a belőle kimenő erőt,
de említik.
vissza a zsinagógához
Meghalt a beteg lány - STOP, innen már hiábavaló minden. Vagy mégsem? Nemcsak
beteget gyógyít Jézus, de halottat is feltámaszt?
"Ne félj, csak higgy!" Nem könnyű ekkorát hinni. Félni könnyebb.
Az ‘asszisztencia’ a szokásos - Péter, Jakab, János + a lány apja. Rajtuk kívül
senki nem lehet ott. A siratók tették, amit ilyenkor kell, ezért kicsit kihívó,
amit Jézus mond: "Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem
halt meg,
csak alszik." A nép válasza, ahogy kinevetik Jézust: hitetlenkedés.
Persze nagy csodálkozás követi, amikor a halott mégis fölkel. Eléggé zavarban
lehettek.
Különös a sok finom részlet a történetben: 12 éves, Talita, azonnal adjanak
neki enni.
- Történt-e velem csoda? Ha igen, minek tulajdonítom?
- Mit gondolok a csodákról? Kellenek? Miért?
- Miért tiltja (feleslegesen) Jézus, hogy hír legyen a feltámasztásból?
* Ajánlom a csodákról szóló részt a KIO-ból. Ott arra is van válasz, miért nem akarja Jézus, hogy híreszteljék a csodáit.
[Lelovics László, Kaposvár]
"De a Szabadító meghallva
a szöveget, amit mondtak, így szólt a zsinagógafőnökhöz:
Ne félj, csak bízzál." (Mk 5,36)
- Mennyire szeretek rossz híreket továbbítani?
- Kit, mennyi idő alatt sikerült talpra állítani?
- Mennyire érzem erőim fogyását?
