Bokorportál

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2023. október 1. - Évközi 26. vasárnap
Mt 21,28-32 - Igent mondani, és aszerint tenni

Máté sajátja ez a példabeszéd. Nagyon kézenfekvő a párhuzam a tékozló fiú példázatával: a tékozló fiú ott is "nem" után mond "igent" az apjának.
A példázat igen egyszerű: Az apa két fiát küldi a szőlőbe dolgozni. Az egyik visszautasítja a kérést, de mégis elmegy, a másik örömmel mond igent, de mégsem megy el. A kulcsszavak: a meggondolás (metamelomai) és a megtérés (metanoeó).
"Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát?" - "Az első", felelték. A kérdés az apa akaratát állítja központba, vagyis nem az a fontos, ki nem mondott igazat apjának - hiszen egyik sem azt tette, amit előzőleg mondott -, hanem itt most az a fontos, melyik gyermek cselekedete felel meg leginkább az apa akaratának: ez pedig az első tette, aki meggondolta magát.
Ha kicsit belegondolunk, ezt a példabeszédet igen könnyű a saját helyzetünkre, életünkre értelmeznünk...
De mit akart Jézus ezzel a példázattal akkor, és akar most is mondani az izraelitáknak? Tele vagytok tekercsekkel, törvénymagyarázatokkal, mégsem éltek úgy, ahogy tanítjátok. Mindig azt mondjátok: Igen, igen - aztán maradtok ott, ahol vagytok. Nem cselekszitek Isten akaratát.
Jézus hozzáfűzi: "Vámszedők és parázna nők megelőznek titeket az Isten országában." Jézus a "nagy szenteknek", "nagy vallásosoknak" azt mondja: Ezek fognak titeket megelőzni. Ma is vannak lelkesedő keresztények is, akik tüstént azt mondják: "Életem-vérem Jézusé" - csak éppen ennél a mondatnál többre nem futja nagy buzgóságukból. Hányszor találkozunk olyan emberrel, aki templomba nem jár, sőt talán ateistának vallja magát, de egyik-másik cselekedete különb, mint a mienk!?
Mit keresünk azonban ebben a példázatban két évezred után mi, mostani Jézust szeretők és őt követni akarók? Életünknek, világunknak vagy éppen szolgálatunknak melyik fájdalmas pontjára mutat rá ez a példázat? Riadtan tekintünk most magunk köré és önmagunkba, hangos igenjeink visszhangoznak bennünk, és közben cselekedeteink rendetlenségét vagy teljes hiányát kell észrevennünk. Jézus a két testvérpár példázatában a formális, kiüresedett vallásosságot ítéli el, és kijelenti, hogy ez nem Isten akarata. A felületes ember ígérget, de nem tartja meg, nem tudatosítja magában az igazi értékeket.
A példázatban az Atyának igazi és maradéktalan öröme egyik fiában sincs. Lényegében egyik sem száz százalékos.
Szóval kimarad itt egy fiú, aki igazán örömet szerezne az Atyának. A harmadikat nem említi, mert Jézus realista, tudja, milyen gyarló az emberi természet. Jézus velünk szemben minimalista, magával szemben maximalista. Jézus a maga tökéletes emberfiúságával kipótolja a mi felemás életünket.
Éljen a vágy a szívünkben, hogy de jó is volna, Uram, Jézus, tudni nemet mondani ott, ahol nemet kell mondani, és igent mondani úgy, ahogy te mondtál igent. De jó lenne minél inkább jézusivá lenni - aki az Atya akaratára mindig igent mond és igent is cselekszik -, mint a történetben nem szereplő harmadik fiú!...
Közösségeink ebben segítik egymást!

[Bódai Feri és Kamilla, Székesfehérvár]

"Ki tette meg a kettőjük közül az apa akaratát?" (Mt 21,31)
   - Mennyire keresem Isten tetszését?
   - Mennyire teljesítem akaratát?
   - Mennyire szeretnék bejutni Isten királyságába?

[Angel]

2023. október 8. - Évközi 27. vasárnap - Magyarok Nagyasszonya ünnepe
Lk 1,26-28 - "Az Úr veled van!"

Isten elküldte Gábor angyalt Máriához. Õ küldhet, sőt küld is hozzám küldöttet, nekem szóló üzenetével. Felismerem-e testvéremben a küldöttet, el tudok-e tekinteni az ő személyes hibáitól, gyengeségeitől, és el tudom-e hinni, fogadni, hogy ő Isten üzenetét közvetíti nekem? Várom-e a küldöttet és Isten üzenetét? Más szóval: Szeretném-e életemet Isten terve szerint élni, és az Õ rám szabott küldetését megvalósítani, betölteni? Vágyom-e rá, kérem-e Istentől imáimban az üzenetet, az útmutatást? Vagy abban a tévedésben élek, hogy az ima csak a mindennapi igénylistám előterjesztése lehet?
Másik kérdés, hogy engem küld-e, küldhet-e Isten valakihez az Õ üzenetével? Itt nem a saját szövegemről van szó, hogy tudom-e az észt osztani, hanem tényleg a nem belőlem jövő "Isten üzenetét" tudom-e mondani a másiknak. Ehhez mindenekelőtt tiszta szív kell. Olyan tiszta, amilyennel megláthatom Istent (Mt 5,8). Hiszen tudjuk: "Jól csak a szívével lát az ember" (Exupéry). A tiszta szívet is vágyni, akarni kell, és kérni is.
Az írás fontosnak tartja megemlíteni Mária tisztaságát. Ez a "tisztaság" szó a mai világban bizonyos szempontból botrány, de legjobb esetben is érthetetlen, hiszen egyáltalán nem érezzük értéknek a tisztaságot. A testi, higiéniai tisztaságra a COVID felhívta a figyelmünket, megtanultunk kezet mosni, fertőtleníteni, maszkot viselni. De eljön, sőt talán már itt is van az újabb "járvány", amely felhívja figyelmünket a testi és lelki tisztaság fontosságára, a szív tisztaságára.
A szív tisztaságához kell a gondolatok tisztasága. Ha nincs meg bennem nap mint nap az igény a tiszta szívre, akkor nehezen tudom azt elérni. Hogyan tudom tisztábbá tenni a szívemet? Egyrészt kérni kell Istentől a segítségét. Erről énekeltünk is régen az 51. zsoltár nyomán: "Teremts bennem tiszta szívet, ó Uram!" Másrészt tudatosítani kell magamban, hogy gondolataimat erősen befolyásolják a környezetemből, és főleg az internetről felém áradó tartalmak, gondolatok. Tudatosítanom kell, hogy ezek hatnak rám, ha akarom, ha nem. A gondolataim csak úgy lehetnek tiszták, ha kritikus szemmel olvasok, kritikus füllel hallgatok mindent, különösen azokat a dolgokat, amik divatosak, menők, és azokat, amik nagyon hihetőnek tűnnek. Egy elég hitelesnek tűnő személy gondolatai közül az esetleg előforduló téves gondolat vihet rossz irányba a legkönnyebben. Legjobban talán arra hagyatkozhatunk, hogy amiben magamfajta gondolkodású barátaimmal, testvéreimmel megbeszélve egyet tudunk érteni, abban bízhatok meg leginkább. Mert a tiszta szívűnek szól a köszöntés: "Az Úr veled van!", és "Áldott vagy!"

[Singer József, Székesfehérvár]

"Majd beérve hozzá így szólt: Légy üdvözölve, ajándékkal elhalmozott, veled az Úr." (Lk 1,28)
   - Mi a jelentősége számomra a köszönésnek?
   - Mennyire érzem magam elhalmozva? Ki részéről?
   - Mennyire igyekszem elhalmozni mást? Kit? Mivel? Miért?

[Angel]

2023. október 15. - Évközi 28. vasárnap
Mt 22,1-14 - "Levi’s Story" by Jesus Christ

Találkozások, meghívások... Az idei nyáron többen ezekből indultak ki aktuális lelkigyakorlatos, táboros mondandójuk megfogalmazásakor (én is). Ne vitassuk a Máté-evangélium írójának, személyének kilétét, fogadjuk el alapként, hogy valóban Lévi, a volt vámos magán átszűrt, leírt és továbbadandó jézusi tanítását olvassuk. Nagy valószínűséggel egyedüliként tette ezt a Tizenkettő közül. (A János-írások szerzőségébe és a Márk-ősevangéliumba most ne bonyolódjunk bele!) Neki aztán valóban volt fiatalon az életét alaposan megváltoztató találkozása Jézussal. A meghívásra képes volt abszolút igenlően válaszolni, azaz megtért. Pénzügyes létére mégsem ő, hanem az Iskarióti lett a pénztáros. Talán mert megtérésével rájött a pénz sátáni mivoltára is. A jelentős tanítványokhoz hasonlóan új nevet is kapott Jézustól ("keresztnév").
Személye mai világunkban teljesen olyan, mint egy közgázt vagy jogot végzett, az aktuális politikai kapcsolatait, a lehetőségeket ugyancsak kihasználó, hirtelen meggazdagodó, sikeres pénzügyi ember, vállalkozó, akinek klasszikusan munkának nevezhető tevékenysége nincs, csak a pénzvilág sötét ügyleteinek a tömegek számára átláthatatlan bonyolításával foglalkozik - az ehhez szervesen hozzátartozó életvitellel: üzleti vacsorákkal, egzotikus utazásokkal, rengeteg bulival, kaja, pia (drogok), szex-nők (még ha újabban csak azok lennének...). Nyáron vitorlázás, jachtozás, repülés, utazás össze-vissza, télen ugyanez a síelős, board-os világban. Közben focimeccsek, tenisz, autóversenyek, sport, fesztiválosdi...
A politikai helyzet ma is ugyanaz, mint kétezer éve. Az önálló nemzetállamban létezni akaró "Izrael" küzdelme a mindent egységesíteni és letarolni akaró "Birodalommal". A megfelelő helyi emberekkel, kollaboránsokkal, akiket a nemzettársaikkal szemben mindig megvettek és megvesznek. Ilyen volt az adószedő Lévi is. Kétségtelen, hogy valahogyan működtetni kell a társadalmat, az infrastruktúrát. Erre szolgálna az adófizetés, a tized... Csakhogy jó része nem a közt szolgálja, hanem a "császárok", a tűzközeliek harácsolását. Valamint a fegyverkezést, hadászatot, az erőszakszervezetek fenntartását. Hogy a kevesek hatalma és minél többet szakítása a Teremtett Világból biztosítva legyen. A mindenkori császár attól tart, hogy ha nem latinul (oroszul, angolul) beszélnek, hanem héberül, görögül..., akkor biztosan ellene szervezkednek. Akkor is, ma is háború, háború...
Ebbe a világba tenyerelt bele alaposan Jézus. Nem az egymást kijátszást, legyőzést, hanem az egymást (idegeneket is) segítést nevezve az emberi lét és tevékenység értelmének, céljának. Ugyanis az általa ismert, elgondolt Teremtő azért hozta létre az anyagi világot (is), mert boldog teremtményeket szeretne "látni". Ez úgy van "kitalálva", hogy (jelen tudásunk szerint) nekünk embereknek az aktív közreműködése szükséges a folyamatosan megvalósuló "Teremtés"-hez. Legalábbis itt, a Terra bolygón...
Egy ugyancsak félresikerült lagzis vacsora példabeszédként történő alkalmazásának vagyunk ma értelmezői. Egészen más emberiség-"fejlettségi" szinten, elképzelhetetlen lélekszámmal, teljesen más társadalmi viszonyokban. De az alapelveknek változatlanoknak kellene lenniük. A meghívást értékelve örömmel elfogadni azt, felismerve, hogy mekkora lehetőség az számunkra. Nem pénzügyileg, hanem igazi kapcsolati tőkeként, testvér-barátságként. Felismerve, hogy miképpen van lehetőségünk emberként kiteljesedni.
Az eseményre fel kell "öltözni" (mégiscsak "ruha teszi az embert"?), hogy ne érezzük magunkat kínosan. Egyébként a meghívás abszolút közösségi "bulira" szól! De vannak közösségi "illemszabályok", és az azokat megsértőket valamiféle "szankcionálás" éri. Az emberi együttélésnek vannak törvényei, amiket az egészséges lelkületű ember igyekszik betartani. Vagy ha az emberré nevelés félrement, akkor valahogyan betartatják mások.
Mivel ezeket a sorokat és remélhetőleg ezek nyomán a saját tovább-elmélkedésüket végző, a Bokor szellemiségét-lelkiségét élő vagy azután érdeklődő emberek olvassák, némi "mentegetőzés" kívánkozik megfogalmazójuk részéről. A - vállaltan kiolvasható, politikainak tűnhető - párhuzam vázolása Izrael-Rómával és a mai magyar köz- és vallási állapotokkal legyen betudható annak, hogy ez az írás augusztus 20. körül fogalmazódott, a már ekkor is emlékezetesnek látszó 2023-as BNT (Vép) után, reménybeli aktuális olvasása pedig október 23. "vészes" közelségében történik. A "bokros" gondolkodás bármennyire szeretné is függetleníteni magát a politikától, ez teljesen lehetetlen, mivel a Bokor keletkezésének és életének szinte teljes mértékben politikai és egyházpolitikai vetületei vannak.
Utóiratként, nehogy bárki is azt következtesse rám vonatkozóan, hogy Izrael-rajongó vagyok: Nagyon is ismerem a többezer éve (Jézus korában is) tartó, más nemzetekkel állandóan szembekerülő "sorsukat", de mindig küzdöttek saját magukkal is (lásd próféták). Küzdenek a mai napig. Egyébként tetszik, nem tetszik, a vallási eredetünk zsidó. Jobb lenne pusztai, ősvallású szittyának lenni? Megköszönöm a néhai Máténak, a ma is élőnek tapasztalható Jézusnak, hogy gondolataik nyomán a sajátomat, a sajátunkat van lehetőségünk formálgatni, hogy minél jobban beteljesítsük a Teremtő elképzelését.
Csakhogy van egy kis probléma. Jézus ugyanis csak az akkori zsidó társadalom leginkább lenézettjeivel (vámosok, utcanők...) tudott eredményesen közösséget létrehozni. A fiatal halászlegények sem éppen a szellemi elitbe tartoztak. A történettudomány nem szereti a "Mi lett volna, ha....?" kérdésfeltevést, de tényleg mi lett volna, ha Jézusnak "bejön"? Ha Kaifás, Pilátus... megtér? A zsidó vallás és a társadalom átalakul jézusivá? Az apostoli elgondolás nem kerül szektába, hanem elfogadottá, "main stream"-mé válik? Legalább utólag rájönnek a vezetők, hogy tévedtek?... Aztán korunkban (ha már így alakult, ahogy...) a valamilyen módon mégiscsak Jézust követő kereszténység, meg a számunkra valamilyen módon mégiscsak vezető "Feri bácsi" (nem a Dombi!) próbálkozik az emberiség észre térítésével, a társadalmak jelenlegi számkivetettjeivel valamit kezdéssel. Vagy a hierarchikus rendszerek ezt eleve kizárják? Csak a változni akaró és hajlandó megtévedtekhez forduló "testvérületeknek" van esélyük?
Akkor mik is az én 2023-as "jézus-kodásaim", "lévi-ségeim", "máté-ságaim"? Van sztorim?

[Cserta Gábor, Székesfehérvár]

"A meghívottak ugyanis sokan vannak, a választottak azonban /csak/ kevesen." (Mt 22,14)
   - Mennyire alkuszom meg bármilyen eredménnyel?
   - Mennyire szoktam mentegetőzni? Mikor? Miért?
   - Mennyire tartozom azok közé, aki nem hiába kapott meghívást?

[Angel]

2023. október 22. - Évközi 29. vasárnap
Mt 22,15-21 - Szabad-e adót fizetni a császárnak?

Jézus beszédmódjára általában jellemző a nyíltság, a műveltséget egyszerre tükröző és rejtő egyszerűség, a hallgatósága által is megtapasztalt környezet, a természet jelenségeivel vagy a köznapi élet történéseivel kapcsolatos megfogalmazások. Nem így azoknak, akik szakrális hatalmuk féltéséből, bizalmatlanságukból és bizonytalanságukból eredően szóvirágokkal és dupla csavaros kérdésekkel közelítenek hozzá. A mai evangélium jó példája ennek.
Többek között a királyi menyegzőről szóló példabeszéd radikalitása arra indítja a farizeusokat, hogy megpróbálják "szaván fogni" Jézust, azaz vagy kiugratni a nyulat a bokorból, vagy olyan ellentmondásba keverni, amelyből csak vesztesen jöhet ki. Ennek érdekében még a Heródes-pártiakkal is összeállnak, pedig a felteendő kérdésre adható válaszban ellenkeznek az álláspontjaik. Az álszent hízelgéssel bevezetett fenti kérdés ugyanis nem a mai értelemben vett adózással (mint a közteherviselésben való részvétellel) kapcsolatos, hanem annak burkolt lényege elsősorban az elnyomó hatalomhoz való viszonyról szól. A vándortanítóból az általuk várt messiási küldetés beismerését akarják kicsikarni, vagy végképp ellehetetleníteni és ellenségnek beállítani őt.
Jézus azonban a maga extra intelligenciájával azonnal átlát a szitán, rájön a kérdezők fondorlatosságára, és ezt rögvest tudomásukra hozza. Válaszához kér egy adópénzt, ami azt is jelzi, hogy bár látott már római pénzérmét, és tudja, hogy az istenként tisztelt császár képét és nevét ábrázolja, de neki nincs ilyen. Ezt követi a képletes és frappáns válasz: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené". (Az ógörög szöveg a "visszaadni szót" használja.) A kérdezők nem is tudnak mit kezdeni ezzel a vitathatatlan válasszal, és "eltávoznak". Jézus további élettörténetét ismerve világosodik meg a környezete számára, milyen komolyan gondolta az elmondottakat saját maga és követői számára is.
A jelenet óta eltelt időben sokak által ismertté vált jézusi mondat értelmezése a társadalmi és vallási környezet által meghatározott módon alakult. Alkalmasnak mutatkozott a trón és oltár szövetsége alátámasztására, de a világi hatalom teljes elutasítása és a "kivonulás" vagy alternatív társadalom létrehozása iránti törekvések indítékaként is szolgált.
A közelmúlt értelmezéseit az internet világában böngészhetjük: Ferenc pápa homíliájától a különböző szerzetesrendek tagjainak, különböző egyházak papjainak, lelkészeinek, képviselőinek megnyilatkozásain, testvérbaráti kis- és nagyközösségi írásokon át egészen egy ezoterikus blogger bejegyzéséig.
Magam is azon gondolkodtam, hogyan értelmezem és élem Jézus szavait, mondatait. A teljesség igénye nélkül jöjjön egy-két gondolatszikra:
* "Visszaadni" például egy kalapácsot lehet: a) használtam, utána visszaadom, majd elkérem, ha újra szükségem lesz rá; b) használtam volna, de nem volt rá időm, alkalmam, ezért visszaadom; c) adták, de nem kellett, mert csavarokat használtam, így visszaadom. A hatalommal, a társadalmi lehetőségekkel kapcsolatban bevallom, ezek a módok kissé keverednek bennem. Isten vonatkozásában a törekvésem egyértelmű, de a valósítás olykor keveredik. Abban bizonyos lehetek, hogy a szeretet hatalmához nem a hatalom szeretetén át visz az út.
* Egyetértek az értelmezők többségével, hogy a jézusi válaszban a második mondatrész a hangsúlyos. Az a fontos, amit Istennek adok (vissza). Abban, hogy miként gondolom ezt, meghatározó az Istenről alkotott képem. A misztikusok az állandó, folytonos imádságban élésre teszik a hangsúlyt. A szeretetet sugárzóan cselekvő Isten-képpel rendelkezők a szeretet cselekedeteire súlyoznak. Én mindig valamilyen harmóniára törekedtem, persze több-kevesebb sikerrel.
* Mi lehet Istené, miben láthatjuk az "arcképét"? Tulajdonképpen az Õ arcképe tükröződik vissza minden emberben, de a Teremtésben is, egész anyagi és lelki világunkban. A magunk teljességét kell tehát átadnunk/visszaadnunk Istennek. A "direkt" irányon kívül ebben benne foglaltatik a természet óvó szeretetétől az emberek iránti szereteten át még az is, amit magunknak adunk. Például ha olyan élményforrást keresünk és adunk magunknak, amely képessé/képesebbé tesz a szeretetre, akkor az is tartozhat ebbe a körbe.
Mindezek ismeretében mégis az a lényeg, hogy Te, kedves Olvasó, itt és most, hogy’ állsz ebben a mai evangéliumi kérdésben. Ennek tisztázásához mély és gyümölcsöző elmélkedést kívánok!

[Pakodi Gábor, Székesfehérvár]

"Ő meg így szólt hozzájuk: "Kié ez a képmás és a felirat?" (Mt 22,20)
   - Mit, kinek szoktam kölcsönözni?
   - Mennyire tudok visszakérdezni, ha megszólítanak?
   - Mit gondolok Isten dolgának, s mit az emberekének?

[Angel]

2023. október 29. - Évközi 30. vasárnap
Mt 22,34-40 - Tudok-e még szeretni?

Azt gondolom, hogy az emberbe be van építve a szeretet. Ez az a bizonyos csomag, amit a földre költözésünkkor kapunk. Ahogy cseperedünk, a környezeti, társadalmi hatások erősen koptatják. A kopás, elhasználódás mértéke attól függ, hogy mennyire távolodunk el attól, aki ránk bízta ezt a csomagot. Hajlamosak vagyunk kizárólag a saját szerzett, tanult képességeinket igénybe venni, ha megoldandó feladattal találkozunk. Földi életünk során nagyon okosak leszünk (szerintünk), és ezt szeretjük mások tudtára adni, mint ahogy ezt a farizeus tette. Kérdésekkel bombázzuk a másikat, hátha megtaláljuk a gyenge pontját, és ha megtaláltuk, akkor azt gondoljuk magunkról, hogy mi vagyunk a "királyok". És mit érünk ezzel, ha a szeretetnek még a csírája sem található meg bennünk? Ha képes vagyok arra, hogy meghallgassam a másikat, és csípőből nem vágom rá a Törvény oda vonatkozó passzusát, hanem megállok felebarátom mellett, és odafordulok hozzá, nemcsak testben, hanem lélekben is, akkor már nagy lépést tettem afelé, hogy a zsákomban megtaláljam a szeretet picinyke magját, amit elültethetek magamban.
Ez eddig nagyon szépen hangzik, ismét hátradőlhetek, "király" vagyok! Ja, nem! Ez a picinyke mag nagy törődést igényel ám! Ha nem gondozzuk minden pillanatban, akkor hamar elsorvad.
A Szeretet iránya talán egy gömbhöz hasonlít, amely minden irányba egyformán képes terjedni. Istenünk megadta nekünk azt a képességet, hogy a Szeretet sugárzói, közvetítői legyünk. Ha ezt Isten nélkül tesszük, akkor az csak szívesség, de ez viszonzást vár. A Szeretet ezt nem várja!
A SZERETET "CSAK" SZERET!

[Papp Zoltán (Totya), Székesfehérvár]

"Hasonló ehhez egy másik: "Szeretni fogod embertársadat, mint önmagadat!" (Mt 22,39)
   - Mennyire szeretem önmagamat? Miért?
   - Mi múlhat azon, ha valakit nem szeretek?
   - Mekkora a szívem? Mekkora a lelkem?

[Angel]

Achívum