A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2022. október 2. - Évközi 27. vasárnap
Lk 17,5-10 - A hit három arca

"Ha csak akkora hitetek lenne, mint a mustármag..." - A "mustármagos" szentírási helyről már ezer plusz egy elmélkedés született, ezért inkább a modern megfogalmazású megfelelőjét választom és boncolgatom, előre is elnézést ezért: A hit látja a láthatatlant, elhiszi a hihetetlent és eléri a lehetetlent.
A hit látja a láthatatlant. - Állandó kérdés/ellentmondás, hogy amit látunk, amiről valamely érzékszervünkkel (ez esetben a szemünkkel) meg tudunk győződni, abban ugye nem igazán kell hinnünk, az tulajdonképpen az adott dolog létezésének bizonyossága. A hit ezen jóval túlmutató bizalmi kapcsolat lehetne az Atyával, de mi emberek óriási energiákat fordítunk ennek a hitnek hitt kapcsolatnak a bizonygatására. Valamilyen úton-módon mégis szeretnénk meglátni, kézzelfoghatóvá tenni (elméletekkel, technikai eszközökkel, látomásokkal...), alátámasztani kicsiny hitünket - amelynek a maradékát is azon nyomban elvesztjük, mihelyt az előbbiekre építkezünk a bizalom helyett. Hinni azt, amit nem látunk, ebben van az igazi "adrenalin", mert ahogy mondani szokták, "úriember a tutira nem fogad": visszanyerni egy lottószelvény árát vagy még azt sem.
A hit elhiszi a hihetetlent. - És itt nem a hiszékeny emberekre gondolok, arra, hogy bármit meg lehet etetni bárkivel. Sokkal inkább egy olyan motiváció belső ébredését élhetjük át, amely valóban sok-sok ember számára hihetetlen és elérhetetlen, mert az első kudarc után visszafordulnak, pedig a sikert elérő embert csak az különbözteti meg tőlük, hogy ő tudja, hogy tovább kell mennie. A kettősség itt is felfedezhető, mert aki elhiszi, az rögtön ráébred arra, hogy az nem is olyan hihetetlen, az igenis lehetséges, megvalósítható még saját maga számára is.
A hit eléri a lehetetlent. - Sőt ajándékba kapja azt, ami tegnap még lehetetlennek tűnt számára. Ezért már nem kell különösebben szenvednie, jön az magától, csak észre kell venni, látni és megérteni az ok-okozati összefüggést, amelyre nagyon sok ember (ha egyáltalán eljut ide) nagyon gyorsan rávágja, hogy szerencse kérdése. A hittel célba érkező ember ezzel szemben hálát ad az Úrnak.

2022. október 9. - Évközi 28. vasárnap
Lk 17,11-19 - Hálaadó hit

Amikor útban volt Jeruzsálem felé, Szamária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, távol megálltak, és kiáltozva kérték: "Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!" Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: "Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak." És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig szamáriai volt. Jézus ekkor így szólt: "Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?" És ezt mondta neki: "Kelj fel, menj el, hited megtartott téged."
A hit előfeltétele a gyógyulásnak, de ha megvan is valakiben, ez nem jelenti azt, hogy a gyógyulásnak csalhatatlanul be kell következnie. Valójában ugyanis ez nem mindig történik meg.
Sokaknak van hitük, de csak kevesen nyerik el az általuk kívánt rendkívüli jótéteményeket. A csodák tanúsítják, hogy Isten jelen van a történelemben. Időről-időre meggyújt egy fáklyát az ember útján, hogy jelezze, állandóan együttműködik vele, s hogy emlékeztesse, nem magányosan halad előre. Hitre nem annyira a szokatlan esemény elfogadásához van szükség, hanem ahhoz, hogy az ember a mindennapok eseményeiből ki tudja olvasni Isten rejtőzködő jelenlétét, aki vele együtt és ugyancsak rejtett műveletekkel segíti őt előre. Ennek a bizonyosságnak csodás események nélkül sem lenne szabad megrendülnie az emberben. A történetben szereplő emberek Jézushoz fordulnak, és ebből is kiderül, hogy aki Jézushoz fordul, és tőle vár választ, az bizonyosan számíthat a segítségére.
Ebben a történetben azt olvashatjuk, hogy van hálaadó hit is. Elválik a tíz leprás útja, és kilencen nem térnek vissza Jézushoz: "Mit akar még tőlünk az Isten? Hálát adni? Minek? Kértük, hogy segítsen, segített. Meggyógyultunk." Egy valaki visszatér, s az ő hite másképp folytatódik tovább. Visszamegy, leborul Jézus előtt, és hálát ad azért a csodáért, ami vele történt. "Azért van Isten, hogy segítsen. Hát vajon miért járok templomba? Nem azért, hogy ha kérek valamit Istentől, akkor teljesítse?" "Jár nekünk a gyógyulás, a segítség" - az ilyenfajta gondolkodás hányszor van ott a mi szívünkben is így, hogy mennyire leprások lettünk a lelkünkben Isten nélkül... Hova jutottunk Istennel szemben...
A hála az ember válasza az Istentől kapott ajándékra. A keresztények is mindig készek arra, hogy jótéteményeket kérjenek, de gyakorta megfeledkeznek arról, hogy hálásak legyenek annak, akitől ezeket kapják. Az evangélium és a hit olyan ajándék, amelyet hálás szívvel kell fogadni, legalábbis úgy, hogy gondolunk az ajándékozóra.

[Bertalan Gábor, soproni közösségek]

Achívum